2011. január 12., szerda

2011. január 12. A év, évközi idő, 1. hét, szerda A nap liturgikus színe: zöld

Az év kezdetén is, de minden nap kezdetén odaállunk Jézus elé, és az ifjú Sámuellel fordulunk Jézushoz: szólj, Uram, mert hallja a te szolgád. Jézusra figyelve tudunk indulni napról napra, hogy hirdessük szavainkkal és tetteinkkel az evangéliumot.

KÖNYÖRGÉS
Istenünk, te kezdet és vég nélkül való vagy,
te vagy a teremtés forrása.
Add, hogy úgy töltsük el ezt az évet,
amelyet már a kezdetén neked szentelünk,
hogy javakban bôvelkedjünk,
és jó cselekedetekben gazdag, szent életet éljünk.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.
           
Zsid 2,14-18

Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által lerontsa azt, akinek a halál fölött uralma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott. Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódát karolta fel [Iz 41,8-9]. Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez [Zsolt 22,23], hogy irgalmas legyen, és hűséges főpap Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud lenni azoknak, akik kísértést
Mk 1,29-39

Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: ,,Mindenki téged keres.'' Azt felelte: ,,Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.'' És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése