2011. január 7., péntek

Január 7.

Nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai.
Lukács 2,49

Uram! Bibliámban följegyzett első megszólalásodkor mondottad ezt. Gyermekszájjal. Életed reggeli óráján. És mégis úgy hat a szavad, mint egész további életed fölirata, vagy jelmondata. Egyetlen akaratot tudtál magad fölött: mennyei Atyádét. Mindig. Tudtad: az evangéliumot kell hirdetned. Tudtad: fájdalmas keresztséggel kell megkeresztelkedned. Tudtad: addig kell munkálkodnod, amíg nappal van. És tudtad: föl kell menned Jeruzsálembe. A keresztfára. Atyádnak ezt az akaratát nem érezted tehernek. Nemakartad magadat kivonni alóla soha. Ezért nem is akadályozhatott meg teljesítésében sem a szülői féltő aggodalom, sem a tanítvány szeretetének rövidlátása, sem ellenfeleid ármánykodása, sem a népszerűség, sem az elhagyatottság. Anyád - Mária - ezeket a szavakat szívében megtartotta. A gyermekéhez ragaszkodó szenvedélyes anyai akarat elfelejthetetlen tanítást kapott gyermekszájadról.

Uram! Te tudod, milyen erővel tart engem saját akaratom. Ez nem mindig egyezik Isten akaratával. Nem kellene ezt követnem, mert ha követem, bukásomat okozza.Hadd tartsam meg szívemben én is gyermekszavaidat, ésazok szerint foglalkozzam azokkal, amik a Te mennyei Atyád és az én mennyei Atyám dolgai.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése