2017. november 30., csütörtök

A szeretet olyasmi, amit teszel

Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan.(1Ján. 3:18)


A szeretet több, mint vonzalom és több mint testi izgalom. Több, mint szentimentális érzések összessége, mint ahogy ez manapság a legtöbb dalban elhangzik. Erre alapozva, a szeretet meghal, ha eltűnnek az érzések? Nem, egyáltalán nem. Mivel a szeretet cselekedet, a szeretet viselkedés.


A Bibliában újra és újra az Úr felszólít minket arra, hogy szeressük egymást. De nem tudsz egy érzésnek parancsolni, hiszen, ha azt mondanám neked, „Légy szomorú!„ akkor nem tudnál egyből szomorú lenni. Mint ahogy a színészek, látszólag tudunk érzéseket tettetni, de nem utasíthatod az érzéseidet, hogy parancsra megváltozzanak. Mondtad már valaha egy kis gyereknek: „Örülj!”, amire ő így válaszolt: „Hát, megpróbálok!”


Ha a szeretet csak egy érzés lenne, akkor az Úr nem szólítana fel minket arra, hogy szeressük egymást. A szeretet olyasmi, amit teszünk. Érzésekkel is jár, de a szeretet elsősorban cselekedet.


A Biblia így ír erről: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan” (1Ján. 3:18). Kimondhatjuk szavakkal a jó cselekedeteket: „Én szeretem az embereket”. De vajon tényleg szeretjük őket? Tényleg szereted őket? A szeretetünk az emberek felé abban nyilvánul meg, hogy hogyan viselkedünk velük.


Beszéljünk róla:

* Ha valaki megkérdezné a barátaidat, hogy te valójában mit szeretsz, szerinted mit válaszolnának?
* Hogyan mutatkozik meg a cselekedeteidben az, hogy te hogyan szereted az embereket?

Isten rád tekint

„Mert reá tekintett az Ő szolgálóleányának alázatos állapotjára." (Lukács 1:48a, KSZE ford.)


Senki sem törődik jobban az életeddel, mint Isten. Egy férfi vagy nő sem, sőt, még te magad sem! Ezért mindig az Isten által elrendelt sors a legjobb választás. Isten szeretete a legteljesebb, Ő mindig gondol rád, és mindig arra gondol, hogy mi lenne számodra a legjobb.

„Bízzátok rá minden gondotokat, mert o gondot visel rátok!” (1 Pét. 5:7) Ami téged foglalkoztat, az Istent is foglalkoztatja. Bármi, ami aggodalommal tölt el; bármi, ami félelmet kelt benned; bármi, ami miatt nem tudsz éjjelente aludni; bármi, ami a figyelmedbe kerül, arra Isten is felfigyel. Senki sem képes jobban törődni az életeddel, mint Ő, miért ne bíznád hát Rá, hogy gondot viseljen róla?

Mária igent tudott mondani Isten rá vonatkozó tervére, mert tudta, hogy Ő mindig gondoskodni fog róla és mindig gondja lesz rá. Ezért tudta dalban dicsérni Őt és ezért mondhatta: „Mert reá tekintett az Ő szolgálóleányának alázatos állapotjára” (Lukács 1:48a, KSZE ford.).

Mit jelent az, hogy Isten figyel rád és „rád tekint”? Azt, hogy éber, rád összpontosít és rád figyel. Mikor Isten „rád tekint”, mindent észrevesz a életedben. Még a hajszálaidat is számon tartja. Ennyire figyel rád az Úr!

Ezért is érdemesebb Isten útján járni, mint a sajátodon. Elfogadni Isten életedre vonatkozó tervét – ez a legjobb terv!


Isten valósága – „ egyszerűen elég”

„Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra.” Róma 1:19

Úgy 35 évvel ezelőtt, egy táborban voltam a hegyek között. Egyedül voltam a szobában, ezért imádkoztam: „Istenem, ha tényleg itt vagy, akkor én készen állok. Ha létezel, akkor akarok tudni a létezésedről. És Jézus, ha meg tudod változtatni az életemet, tudni szeretnék róla. Ha van célja az életemnek, akkor szeretném tudni azt.”

Ez életem fordulópontja volt, mert többé már nem rejtőztem el Isten elől. Szerettem volna tudni az igazságot, még akkor is, ha az kényelmetlen lett volna számomra.

Az igazság valóban felfedezhető, de ehhez előbb szükségünk van egy nyitott hozzáállásra, hogy ezt mondhassuk: „Mindennél jobban szeretnénk tudni az igazságot”. Ha egyszer így állsz majd hozzá, akkor felfedezheted az igazságot.

Hogyan?

Először is, láthatjuk Isten munkáját a teremtésben. Ha csupán a természetet szemléljük, már akkor is Isten személyéről szerzünk információkat. Ezért olyan fontos a tudomány, mert segíthet Isten és az univerzum megértésében.

Azt tudtad például, hogy több mint 60.000 bogárfajta él a Földön? Ebből kiindulva láthatjuk, hogy Isten szereti a sokszínűséget. Hogyha megnézünk egy vulkánt, egy szökőárat, vagy éppen egy földrengést, akkor láthatjuk Isten erejét. Az ökoszisztémánk egyensúlyát megfigyelve láthatjuk azt, hogy Isten hihetetlenül jól szervezi a dolgait.

A Biblia azt mondja: „Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük. ” Róma 1:19-20

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése