2017. november 28., kedd

Azért szeretünk, mert Isten szeret minket

"Szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket."(1 Jn. 4:19)

Ez az időszak jó alkalom arra, hogy ne felejtsük el, Isten azért szeretné, hogy szeressünk, mert Ő maga a szeretet, és arra teremtett minket, hogy olyanok legyünk, mint Ő - úgy szeressünk, mint Ő. Csak azért vagyunk képesek vagyunk szeretni, mert Isten szeret minket: "A szeretet Istentől jön. Mert Isten szeretet" (1. Jn. 4:7-8).

Isten képére teremtettünk, hogy két dolgot tegyünk a Földön: megtanuljuk szeretni Istent, és megtanuljuk szeretni az embereket. Az élet csak a szeretetről szól.

A szeretet azonban Istennel kezdődött. Ő szeretett minket először, és ez tesz bennünket képessé arra, hogy szeressünk másokat (1. Jn. 4:19). Csak azért tudod Istent szeretni, vagy bárki mást, mert Ő szeretett téged először. És ezt a szeretetét úgy mutatta meg, hogy elküldte Jézus Krisztust a Földre, hogy meghaljon érted. Megmutatta a szeretetét az által is, hogy megalkotott téged. Megmutatta szeretetét mindenen keresztül, amivel rendelkezelebben az életben; ez mind Isten szeretetének az ajándékai.

Ahhoz, hogy másokat szeretni tudjunk, és nagyon tudjunk szeretni, először meg kell értenünk, és éreznünk kell, hogy Isten mennyire szeret minket. Nem csak beszélni vagy olvasni vagy beszélgetni akarunk a szeretetről; arra van szükségünk, hogy megtapasztaljuk Isten szeretetét.

El kell jutnunk addig, amíg végre egy napon teljesen megértjük, hogyan szeret minket Isten teljesen, és feltétel nélkül. Biztosnak kell lennünk abban az igazságban, hogy nem tudjuk megakadályozni, hogy Isten szeressen minket.

Amikor már biztosak vagyunk legbelül Isten feltétel nélküli szeretetében, képesek leszünk teret adni a hibázásra, kegyelmesek tudunk lenni másokkal. Nem leszünk olyan mérgesek, mint voltunk. Sokkal türelmesebbek leszünk. Sokkal megbocsátóbbak leszünk. Sokkal irgalmasabbak leszünk. Kegyelmet tudunk adni másoknak.

Azt nem tudod másoknak adni, amit te magad még nem kaptál meg, az az én reménységem, hogy ahogy megtanulod, mennyire szeret téged Isten, azt is megengeded neki, hogy meggyógyítsa a szívedet, hogy ezáltal a szeretete szétáradjon belőled szabadon. Lehetetlen másokat szeretni addig, amíg magadat nem érzed igazán szeretettnek.

Beszéljünk róla!

* Amikor "üresnek" érzed magad, és úgy érzed, képtelen vagy arra, hogy adj, vagy kimutasd a szeretetet mások felé, mit gondolsz Isten szerint hogyan "tölthetnéd újra" magad?
* Szánj ma arra időt, hogy megvizsgálod, rendben vagy-e Istennel, ott belül, a szívedben. Elfogadtad-e a kegyelmét, bocsánatát, szeretetét, hogy aztán azt tovább adhassd másoknak is.

Ha SIKERES akarsz lenni, szánd oda Isten céljaira a munkádat!

"Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid." (Példabeszédek 16:3)

Az elmúlt hét során áttekintettük, hogyan tapasztalhatjuk meg Isten áldását a munkánkon. Ma elérkeztünk a "SIKERES" mozaikszó legutolsó betűjéhez: "Szánd oda Isten céljaira a munkádat!" Ha azt szeretnéd, hogy Isten megáldjon valamit az életedben, először is add azt oda neki. Szánd oda, tedd félre szent áldozatként, és Isten meg fogja áldani.

1. Sokat számít a lelkesedés!
2. Istennek dolgozol valójában!
3. Koncentrálj a jellemed fejlődésére!
4. Emberekkel dolgozol együtt - törődj velük!
5. Remekelj! - szárnyald túl az elvárásokat!
6. Egyre szélesebb körű szakértelem - a siker kulcsa!
7. Szánd oda Isten céljaira a munkádat!

Lelkipásztorként az vágyam, hogy sikeres legyél az életedben. Nyilvánvalóan nagyon fontos a szellemi értelemben vett siker, de emellett ugyanezt kívánom neked a munkádban is. Annak örülnék, ha munkádon keresztül is Isten dicsőségéről tudnál tanúskodni ott, ahová Isten helyezett.

Ha az üzleti tevékenységedet is odaszánod Krisztusnak, ő részt fog venni a döntéseidben. Megmondja majd, hogy mit tegyél. Tagja lesz a céged vezetőségének, és övé lesz a dicsőség a sikerekért.

"Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!" (2 Korinthus 5:20)

Mint ahogy én a Saddleback Gyülekezet szolgálója vagyok, te is éppen úgy gyülekezeti szolgálatban vagy - a munkahelyeden! Az a feladatod, hogy Jézus nagykövete legyél a körülötted élő emberek felé. Volt a televízióban a Clairol hajfestéknek egy reklámja, amely így szólt: "Csak a fodrászod tudja biztosan." A hitedet viszont ne tartsd titokban - ne Isten legyen az egyetlen, aki tud róla! Fontos, hogy a többi ember is tisztában legyen azzal, hogy hívő vagy.

Minden áldást, amivel Isten betölti az életedet - a karrieredben, a vállalkozásodban, a pénzügyeidben, a családodban, az egészségedben - ezt mind Jézus Krisztus miatt kapod.

"Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban." (Efézus 1:3)

Az elmúlt héten ünnepeltük a Hálaadás napját az Egyesült Államokban - ezért is szeretném, hogy szánj most időt arra, hogy megköszönd Istennek mindazt az jót, amivel megáldotta az életedet. Arra bátorítalak, hogy add oda neki a munkádat is. Szánd oda ezt a területet, és imádkozz azért, hogy az elmúlt héten tanult hét elemet alkalmazva "SIKERES" legyél minden nap. Így Istenről teszel majd tanúságot, és megtapasztalod az áldásait az életedben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése