2017. szeptember 4., hétfő

A megbocsátás hozza el a békességet


„Bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van!” (Márk 11:25)

Egy hölgy zaklatott volt, mert a menye elfelejtette meghívni őt egy családi piknikre. Amikor aztán a fia az esemény reggelén felhívta őt, hogy meghívja, ő mérgesen így válaszolt: „Túl késő. Már imádkoztam esőért.” Amikor fájdalom ér minket, azt akarjuk, hogy valaki fizessen meg érte, de olyanokra fakadunk ki, akik nem is érintettek az ügyben. Egy hölgy ezt írja: „Olyan dühös voltam, hogy éveket töltöttem azzal, hogy próbáltam kikövetelni olyan dolgokat, amikről azt hittem, hogy jogosan megilletnek, olyan emberektől, akiknek semmi közük nem volt a fájdalmamhoz. Végül Isten felismertette velem, hogy olyan adósságot próbálok behajtani a férjemen, amivel nem is tartozik. Amikor ezt elfogadtam, Isten elkezdett megáldani, sokkal bőségesebben, mint amit valaha is el tudtam képzelni.”

Egy este, miután a megbocsátásról prédikált, Corrie Ten Boom felismerte, hogy a felé közeledő férfi őr volt a ravensbrücki náci koncentrációs táborban, ahol őt megkínozták, a nővére, Betsie pedig éhenhalt. Amikor a férfi kérte, hogy bocsásson meg neki, Corrie-nak Betsie jutott eszébe, és úgy érezte, képtelen megbocsátani. Ámde tudta, hogy ha nem teszi meg, minden, amiről prédikált, értelmét veszti. Ezért azt mondta Istennek: „A kezemet ki tudom nyújtani, ennyit meg tudok tenni, de az érzelmeket Neked kell adnod hozzá.” Amint megfogta a férfi kezét, érezte, hogy Isten ereje átáramlik rajta, és képessé teszi rá, hogy teljes szívből ki tudja mondani: „megbocsátok neked, testvérem”. Corrie sosem tapasztalta Isten szeretetét olyan intenzíven, mint akkor este. Bár nagyon megkínozták, hagyta, hogy Isten meggyógyítsa őt, majd továbblépett, és segített másokon. Az az igazság, hogy a megbocsátás az egyetlen út a békességhez!




HOGYAN ZÁROD AZ AJTÓT?

„Mindennek rendelt ideje van..." (Prédikátor 3:1 Károli)

Az életben előfordul, hogy kapcsolatok véget érnek. Az, hogy hogyan kezeled az ilyen pillanatokat, hatást gyakorol a jövődre, sőt formálja azt. Nem léphetsz be jól életed új időszakába, ha nem megfelelően lépsz ki az előzőből. Próbáld az ajtót kegyelemmel becsukni - lehet, hogy egy napon vissza kell menned rajta. Megbocsátással zárd be! A neheztelés megmérgezi a hozzáállásodat, az emlékeidet, és felemészt belülről. Hagyd az ítéletet Istenre; ő mindkét felet ismeri. Úgy zárd be az ajtót, hogy a magad részéről az ígéreteidet teljesítetted! Jeftének hatalmas személyes áldozatba került, amikor ezt mondta: „...magam adtam szavamat az Úrnak, és nem vonhatom vissza" (Bírák 11:35). Most a jellemed a tét; bármi is legyen az ára, állnod kell a szavad, mert Isten hallotta, amikor adtad! Bátran csukd be az ajtót! Nem könnyű szembenézni a holnappal, amikor egyedül érzed magad, de ne feledd, nem vagy egyedül! Jézus azt mondta: „...én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Máté 28:20). Isten időzítése szerint zárd be az ajtót! Gyászold meg veszteségeidet, de ne ragadj a múltban! Saul jelképezte a múltat, Dávid a jövőt. Amikor Isten elvetette Sault, mert vétkezett, Isten ezt mondta Sámuel prófétának: „Meddig bánkódsz még Saul miatt, hiszen én elvetettem, és nem marad Izrael királya? Töltsd meg olajjal a szarudat, és indulj! Elküldelek a betlehemi Isaihoz, mert ennek a fiai közül szemeltem ki a királyt" (lSémuel 16:1). Minden vég új kezdetet hoz. A múltat el kell fogadni, és tanulni kell belőle, de amikor Isten bezárja az ajtót, itt az ideje továbblépni a jövőbe, amelyet Ő készített számodra.




Könnyek és aratás

„Akik könnyezve vetettek, ujjongva aratnak majd.” (Zsoltárok 126:5 NIV)

A barátok foghatják a kezedet, és jókedvre deríthetnek, de az Istentől kapott álom megvalósításához mindig hozzátartozik az is, hogy öntözöd azt – a könnyeiddel. Sem a gyülekezet, sem barátok nem tudják csökkenteni a személyes áldozat árát. Ez a nem túl jó hír. Csakhogy van egy több mint nagyszerű hír is: lesz aratás! „Akik könyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd. A ki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve” (Zsoltárok 126:5-6, Károli). De fel kell ismerned, melyik idényben vagy. Van: 1) A sírás időszaka. Ez nem mentség a passzivitásra, de nem is gyengeség, ha valamitől könnyekben törsz ki, hiszen az élet nem fair és a dolgok nehezek. Nehémiást a könnyekig megindították Jeruzsálem romjai. Aztán Istenhez fordult, kidolgozott egy tervet, összeszedett egy csapatot és újjáépítette a várost. Mi indít meg téged? Mi az, ami szenvedélyes érzelmekre késztet? 2) Az aratás ideje. Az életben mindennek megvan az ideje és megvan az értelme (ld. Prédikátor 3:1-4). Azok, akik megértik az okokat, és a lehető legtöbbet hozzák ki minden időszakból, olyanok, „mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét” (Zsoltárok 1:3). Jegyezd meg ezeket a szavakat: „idejében”! A gyümölcsök nem fognak idő előtt nőni. Ezért kell tisztában lenned az életed időszakai közötti különbséggel, és alkalmazkodni hozzájuk. Még az éttermek étlapjai is figyelmeztetnek minket arra, hogy bizonyos ételek csak idényjelleggel kaphatók. Tudnod kell, hogy mikor van itt az ideje annak, hogy abbahagyd a sírást, és elkezdd a betakarítást, különben lekésed az aratást. A könnyek a vetőéi, az öröm az aratóé. Amikor tehát változik az idő, arasd le mezőidet örömmel! Megfizetted, amit meg kellett; most itt az ideje, hogy élvezd azt, amit Isten ígért neked.





VAN VALAKI, AKINEK MEG KELL BOCSÁTANOD?


„...bocsássatok meg egymásnak... ahogyan az Úr is megbocsátott nektek..." (Kolossé 3:13)

A legnagyobb hatalmat azzal gyakorolhatod a felett, aki megbántott, hogy megbocsátasz neki. Amikor azt mondod: „Megbocsátok, és többé nem hozom fel ezt ellened", akkor mindkét fél megszabadul a közöttetek fennálló negatív köteléktől. Sőt még ennél is több történik: ezzel magunkat is felszabadítjuk az „áldozat" szerepköréből. Amíg nem bocsátunk meg azoknak, akik megsebeztek, addig nem tudjuk elengedni őket; magunkkal cipeljük őket, mindig ott vannak körülöttünk, mint a fejünk körül keringő viharmadár. Az egyik legnagyobb kísértésünk, hogy ragaszkodjunk a haraghoz, amit ellenségeink iránt érzünk, ezáltal azonban az határoz meg minket, hogy ők megsebeztek. A megbocsátás épp ezért nemcsak a másik felet szabadítja fel, hanem mi magunkat is! Ez az igazi szabadság útja. A megbocsátás azonban nem mindig jelent egyben felejtést is. Lehet, hogy megbocsátunk valakinek, de annak az emléke, amit tettek, sokáig megmaradhat. Sebhelyként hordozzuk érzelmeinkben, sőt esetleg a testünkön is hordjuk fizikailag látható jelét. A megbocsátás azt változtatja meg, hogyan emlékezünk. Az átokból így lesz áldás. Amikor megbocsátjuk szüleinknek a válásukat, gyermekeinknek a szeretetlenségüket, barátainknak azt, hogy nehéz időkben nem álltak hűségesen mellettünk, a tanácsadóinknak a rossz tanácsot, a főnökünknek az igazságtalan bánásmódot, akkor nem kell többé magunkat olyan események áldozatának tekintenünk, amelyek fölött nincs irányításunk. A megbocsátás lehetővé teszi, hogy visszanyerjük az erőnket, hogy az események ne keserítsenek meg, ne korlátozzanak be, és ne pusztítsanak el. Van valaki, akinek meg kell bocsátanod?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése