2017. november 22., szerda

A szeretet nem késlekedik


"Odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta." (Lk 10,34)

Akkor szeretjük felebarátainkat, ha gyorsan lépünk, hogy segítsünk nekik. Megtesszük, amit az adott pillanatban lehet. A jó szamaritánus azonnal cselekedett. Nem mondta: "Sajnálom szegény fickót. Hát nem szomorú? Igazán kár!" Ehelyett tett valamit.

A Biblia így fogalmaz: "Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!" (Péld 3,27) Ez azt is jelenti, hogy a segítségre állj készen még ha félbeszakítanak is teendőidben. Másokat szeretni nem a te időbeosztásodhoz van ütemezve, inkább másokhoz van ütemezve. Szeretni gyakran terhes feladat!

Tudtad, hogy Isten gyakran szándékosan irányít utadba szükségben szenvedő, fájdalommal teli, szenvedő embereket? Ami gyakran véletlen találkozásnak tűnik, az valójában Isten által tervezett találkozás. Isten tudja, úgy tanulsz meg szeretni, ha teszel valamit másokért, tudva, hogy semmit sem kapsz viszonzásul. Úgy tanulod meg, mi az, szeretni, hogy idődbe, pénzedbe kerül, terveidbe ütközik, kényelmedet rúgja fel.

Légy résen, mert Isten valakit utadba irányít még ma! Isten megadja a lehetőséget és választhatsz: megragadod az alkalmat vagy félresöpröd? Isten megadja neked a lehetőséget, hogy növekedj a szeretet képességében.





Adj hálát, mert Isten munkálkodik

"Egyik tanítványa, András, a Simon Péter testvére így szólt hozzá: "Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek?" (János 6:8-9)

Már beszéltünk arról, hogy az a képességünk, hogy hálásak legyünk Istennek azon alapul, hogy mennyire vagyunk képesek meglátni, hogy Ő jelen van az életünkben, és megérteni, hogy nem véletlenül történnek velünk a dolgok.

Vajon véletlen találkozott András ezzel a fiúval a Jézust hallgató tömegben? Vajon véletlen volt ennél a fiúnál "öt árpakenyér és két hal"? És vajon mi mások vagyunk-e, mint András abban a tekintetben, hogy a probléma nagyságára nézünk Jézus nagysága helyett?

Íme egy történet, hogy segítsen meglátnod, milyen sokféle úton-módon gondoskodik rólad Isten:

Amikor áron alul eladtam az otthonomat, tudtam, hogy az a pénz, ami maradt még arra sem lesz elég, hogy egy egyszobás lakást kibéreljek. Úgy voltam vele, hogy a helyzetem már Istennek is túl nagy falat lesz.

Aztán Isten összehozott barátaim barátaival. David and Susan Moffitt éppen elköltöztek, de megtartották a régi házukat. Valaki már lakott ott, de ő is épp költözni készült, így hát Susan azt javasolta, hogy menjek el és nézzem meg, hogy laknék-e ott szívesen.

Azt mondta, hogy "egy kicsit puritán, de igazi jelleme van a háznak." Szóval végigkocsikáztam a környéken, ahol főleg régebbi luxusházak voltak, két oldalt fák, és olyan volt az egész, mint egy tipikus amerikai külvárosi utca. Az út végén láttam egy fehér házat, fehér léckerítéssel. Úgy tűnt, mintha a ház az út közepén lett volna, de ahogy közelebb értem, rájöttem, hogy ez csak érzéki csalódás volt, mert az út közvetlen a ház előtt hirtelen jobbra kanyarodott.

A Moffitt család háza volt az utolsó bástya, amit nem érintett a sok ültetvényt és birtokot jellegtelen lakónegyeddé változtató kiparcellázás. Ez az 1940-es években épült vidéki ház a külváros közepén úgy állt ott, mint egy kétholdas oázis. Befordultam a ház előtti földútra, és beálltam a ház elé, a fehér léckerítés mellé.

Ahogy megállt a kocsi, három szarvas sétált ki egy nagy bokor mögül, és pár méterre álltak meg előttem. És abban a pillanatban - komolyan mondom - megszólalt a rádióban Amy Grant I'll Be Home For Christmas (Otthon leszek Karácsonyra) című száma.

Később felhívtam Susant, és mondtam neki, hogy szeretnék beszélni vele arról, hogy beköltöznék a házba. Egy kicsit haboztam, aztán megkérdeztem, hogy mennyi a lakbér. Erre ő azt mondta: "Ó, nem akarunk kérni érte semmit. Örülünk ha áldás lehetünk a számodra".

Beszéljünk róla:

Hogy gondoskodott rólad idén Isten?

* Kérd Istent, hogy mutassa meg neked azokat a dolgokat amiket ebben az évben a véletlennek tudtál be, de igazából Isten dolgozott az életedben!
* Adj hálát, mert Isten munkálkodik az életedben!






Tanulj meg SIKERES lenni a munkádban!


„Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van." (Préd. 9:10)



Tárasadalmunk azt tanította nekünk, hogy a sikert egy személy foglalkozása és anyagi helyzete alapján határozzuk meg. De mit kér azért Isten, hogy áldását adja munkádra? Isten számára a motivációd, a munkád módja és értelme többet jelent, mint maga a pénz. Ez csupán azért van, mert az egyedüli dolog amit a mennybe magaddal viszel, az a jellemed és nem a karriered.

Ezen a héten szeretném, ha megnéznénk a hét kulcsmondatot, amivel elnyerheted Isten áldását a munkádra. Mindezek alapja a SIKERES (az angol SUCCEED szó alapján – ford. megjegyz.) betűszó.

Ha szeretnéd, hogy Isten megáldja munkádat, az első dolog amit meg kell jegyezned az a következő: Sokat számít a lelkesedés!

A lelkesedés nem azon múlik, hogy mennyire érdekes a munkád vagy mennyire fizetik meg, hanem azon, hogy miért teszed azt, amit teszel. A lelkesedni szó lényegében a görög en theos-ból ered ami azt jelenti: "Istenben".

Ha szeretnél a munkádban lelkes lenni, jegyezd meg a következő három dolgot:

1. A munkád Istentől való próba. Isten próbára tesz a munkádon keresztül, hogy lássa mit bízhat rád az örökkévalóságban: "Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és a ki a kevesen hamis, a sokon is hamis az....És ha a másén hívek nem voltatok, ki adja oda néktek, a mi a tiétek?" (Luk 16,10-12).

2. Isten figyeli mit teszel, akkor is amikor más nem lát. Ha a világ legunalmasabb munkája is a tied, Isten figyel, hogy lássa a hozzáállásodat: "Igyekezz, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall." (2 Tim 2, 15).

3. A hozzáállásod meghatározza az örömödet. Egy vacak munka vacak munka marad, de ennél csak az rosszabb, ha panaszkodsz miatta: "A gyorsaknak keze uralkodik; a rest pedig adófizető lesz." (Péld 12,24). Minden a te hozzállásodon múlik.

Nem fogsz boldogulni az életben, ha nem változtatod meg ahhoz a munkádhoz való hozzáállásodat, amit jelenleg végzel. A Róm 12,11 azt mondja: "Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése