2017. november 10., péntek

Befektetés a növekedésbe (Tanítványság)


„Vedd meg, és ne add el az igazságot, a bölcsességet, az intést és az értelmet!” Péld 23:23

Mindannyian szeretünk pénzt költeni a kényelmünkre, de a Biblia arra tanít, hogy fektessünk be a személyiségünkbe is.

Isten azt akarja, hogy fogjuk a pénzünk egy részét és fektessük be önmagunkba – jellemünk és lelkiségünk fejlesztésébe. A Biblia azt mondja: „Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.” (2Péter 3:18)

Isten azt szeretné, ha fejlesztenéd a képességeidet, a tudásodat, hogy olyan emberré válhass, amilyenné ő teremtett téged. A Biblia azt mondja: Vedd meg. és ne add el az igazságot, a bölcsességet, az intést és az értelmet!” (Péld 23:23)

Minden alkalommal, amikor a pénzünkből egy keresztyén könyvet vagy CD-t vásárolunk, valójában befektetünk a saját növekedésünk érdekében. Minden alkalommal, amikor tanulmányokra fordítjuk a pénzünket, hogy megtanulhassunk olyan dolgokat, amelyek segítenek azzá és olyanná válni, amilyennek Isten szeretne látni – valójában a saját növekedésünkbe fektetünk pénzt. És mindeközben Isten mosolyog, hiszen helyesen használjuk fel a pénzünket.

Te miért nem fektetsz pénzt a saját növekedésedbe? Milyen lépést teszel meg ma annak érdekében, hogy befektess valamit a lelki növekedésedbe?


Isten receptje a jó egészségre: Bizalom


Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az ÚR! Zsoltárok 116:7


Isten megajándékozott a testeddel, sőt, egy használati útmutatót is adott hozzá: a Bibliát. Minden szükséges utasítást tartalmaz arról, hogyan viselj gondot magadról és miként élhetsz hosszú életet.

Az alapokat már tudod: helyes táplálkozás, mozgás, elegendő éjszakai pihenés. Négy olyan tényező van, ami lehet, hogy még sosem jutott eszedbe a hosszú és szép életről, azonban kihat az egészségedre. Ma az elsőre szeretném felhívni a figyelmedet.

Jót tesz az egészségednek, ha bízol Istenben. „Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Péld. 3:5) Miért is tesz jót az egészségnek ez a bizalom? Mert amikor az Úrban bízol, nem aggodalmaskodsz.

Így szól a 116. Zsoltár 7. verse: „Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az ÚR!” Hogyha igazán Istenben bízol, nem leszel annyira feszült.

Van választási lehetőséged:
- Aggódsz, vagy inkább dicsőítesz.
- Imádkozol, vagy inkább pánikba esel.

Minél többet imádkozol, annál kevesebb a kétségbeesés. Légy nyugodt, Isten gondot visel rólad!

A Példabeszédek 14:30-ban ezt olvassuk: „A szelíd szív élteti a testet, az indulat viszont rothasztja a csontokat.” Tehát nem csak az számít, hogy te mit fogyasztasz, hanem az is, hogy téged mi fogyaszt el. Lehet, hogy csak makrobiotikus és természetes eredetű ételekkel táplálkozol, de ha benned sértődés, aggodalom, félelem, testi vágy, bűntudat, harag, keserűség, vagy bármiféle más érzelmi kór lappang, az le fogja rövidíteni az életedet.

Lehet rád számítani?


"És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek." (2. Timóteus 2:2)

Nem könnyű találni valakit, akire tényleg számíthatsz. A Good News Bible így fordítja a Példabeszédek 20:6-ot: "Mindenki azt mondja, hogy ő mennyire hűséges, de próbálj csak találni valakit, aki tényleg az!" Pásztorként megtanultam ennek a gondolatnak az igazságtartalmát. Megtanultam, hogy nem mindenki fog valóban megjelenni, aki egy szolgálatra önkéntesként jelentkezik.

Miért olyan fontos a hűség a keresztény életben? Először is hűségesnek kell lennünk, mert Isten is az. A Zsoltárok 33:4 írja: "Mert az ÚR igéje igaz, mindent hűségesen cselekszik". Mivel Isten azt kívánja tőlünk, hogy Rá hasonlítsunk, ezért hűségesnek kell lennünk.

Ráadásul a hűség nagyon megkönnyíti az életünket. A hűtlenség annyi problémát okoz, hogy a Példabeszédek 25:19 így fogalmaz meg: "Nehéz helyzetben sohase bízz meg hűtlen emberben, mert cserbenhagy, mint a fájós fogad vagy a kificamodott bokád." (NIV fordítás)

Tudod miről beszél az író? Azt mondja, a megbízhatatlan ember fájdalmas - mint egy fogfájás. Olyan mint egy kificamodott boka. Tudod milyen egy tyúkszem. Fáj, ugye? Mikor egy megbízhatatlan embertől függsz, akkor sosem pihenhetsz. Az agyad egy zugában mindig azon gondolkodsz, "Vajon megint cserbenhagy vagy most megteszi, amit kell?" Nagyon frusztráló megbízhatatlan emberekkel dolgozni.

Mindannyian a hűséget keressük másokban, miközbe napi teendőinket végezzük. Azt akarjuk, hogy az újságkihordó megbízható legyen. Azt akarjuk, hogy a postás megbízható legyen. Mikor elküldök egy levelet, akkor a posta szolgáltatásaira vagyok utalva, hogy odaér-e a levelem. Azt akarom, hogy az étel a kedvenc éttermemben ugyanolyan legyen minden héten.

Amerika leghíresebb gejzírje, az Old Faithful (Öreg Hűséges) a Yellowstone Nemzeti Parkban található. Az Old Faithful nem Amerika legnagyobb gejzírje. És nem is a legnagyobb erejű. A hűség az, ami híressé tette! Olyan mint az óramű. Megbízható. Az emberek értékelik a megbízhatóságot, még egy gejzírben is.

Beszéljetek róla:

* Ki számíthat rád? Mondták már, hogy megbízható vagy? Feltenné valamelyik ismerősöd az életét a megbízhatóságodra?
* Istennek sokkal kevésbé számít az életed hossza, mint a tartalma. Vedd el, amit Istentől tanultál és add tovább másoknak. Mit kell megváltoztatnod az életedben, hogy az isteni jelentőséggel bírjon?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése