2017. november 20., hétfő

Engedd, hogy Isten begyógyítsa sebeidet!


„Bekötözöm sebeidet, meggyógyítom zúzódásaidat - így szól az Úr.” (Jeremiás 30:17)

Philip Yancey a következőt mondta a Virginia Tech (Virginiai Műszaki Egyetem) diákjainak egy ámokfutó lövöldözése után, melynek során harminckét diák meghalt, és több tucatnyi megsebesült: „Péter azt mondta Jézusnak… ’Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van nálad.’ Azt már hallottátok, hogy ’a dolgok majd rendbejönnek, majd túljuttok ezen.’ Azok, akik ilyen vigasztalást nyújtanak, jót akarnak, és amit most éreztek, azt nem fogjátok mindig érezni. De mások lettetek azóta a nap óta. Amikor három barátom meghalt, ezekre a sorokra bukkantam: ’A gyász elolvad, mint a májusi hó’, mintha nem is létezne olyan, hogy hideg. Belekapaszkodtam ezekbe a szavakba, még akkor is, ha a gyász elborított, mint egy lavina. Elolvadt ugyan, de éppúgy, mint a hó, visszatért vadul és váratlan módon, ha egy hang, egy illat vagy egy emléktöredék előidézte.”

Yancey így folytatta: „A fájdalom az élet és a szeretet jele. Azért viselek nyakmerevítőt, mert eltörtem a nyakam egy balesetben. Kezdetben az egészségügyi dolgozók nem akartak nekem fájdalomcsillapítót adni, mert szükségük volt a reakciómra. Az orvos folyton ezt kérdezgette: ’Ez most fáj? Ezt most érzi?’ A válasz, amit annyira remélt, ez volt: ’Igen, fáj. Igen, érzem,’ annak bizonyítékául, hogy a gerincagyam nem sérült meg. A fájdalom adja az élet, a kapcsolat bizonyítékát. Mély sebek esetén két fajta szövetnek kell meggyógyulnia: a belső kötőszövetnek és a külső védőszövetnek. Ha a külső szövet túl hamar összeforr, akkor a belső szövet nem fog rendesen meggyógyulni, ami később komplikációkhoz vezethet.” Ne csak a gyógyulást akard – az igazi gyógyuláshoz idő kell; ez csak ott következik be, ahol Isten jelenléte, az Ő békessége és az Ő népe van. Valamilyen fájdalmas seb kínoz? Fordulj Istenhez! Ő azt ígérte: „begyógyítom sebeidet”.


HOGYAN KÉSZÜLJ FEL


„Elvette tehát Boáz Ruthot, és az a felesége lett…” (Ruth 4:13)

Figyeld meg, milyen tanácsokat adott Naomi Ruthnak ahhoz, hogy hogyan közeledjen jövendőbeli férjéhez, Boához, és meglátod, hogy az Istennel járásnak van egy meghatározott rendje. Ha egyszer ezt megérted, a dolgok, amikre eddig vártál, elkezdenek megtörténni. Tehát: 1) Légy biztos abban, hogy ez Isten akarata számodra. Ruth nem keresett akármilyen férfit, egy bizonyos férfira gondolt. Naomi pedig elvégezte a szükséges utánajárást, ezért tudta megmondani Ruthnak, hogy hol találja: „… ma éjjel árpát szór a szérűn” (Ruth 3:2). A kutatást bízd rá Istenre, mielőtt elkezdesz valamiért imádkozni! Olyat kérj, amiről biztos vagy, hogy Ő is neked akarja adni! Ha nem a te nevedre szól, ne akard mindenáron! Ne akarj valamit csak azért, mert más életében olyan jól néz ki! Istennek van rád vonatkozó terve – olyan, ami egyedi és különleges. Keresd Őt, és Ő majd kinyilatkoztatja neked. 2) Rendezd el a múltat! Naomi azt mondta Ruthnak: „Mosakodj meg…!” (Ruth 3:3). Ahhoz, hogy elnyerje Boáz elfogadását, Ruth nem közeledhetett hozzá úgy, hogy kinézete és illata még mindig Móábot idézte, azt az éhínség sújtotta területet, ahonnan jött. Le kellett zárnia a múltat, hogy az ne szabotálhassa a jövőjét. Isten ajtót fog nyitni számodra, de amíg nem zártad le a régi ügyeket, nem fogsz tudni bemenni rajta. Nem nyerheted el, amit neked tartogat, ha még mindig fertőzött vagy azzal, amin annak idején keresztülmentél. Tartson akár hat hónapig, vagy akár hat évig is, selejtezd ki az érzelmi terheket! Isten azt mondja: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem… Már készítem az utat…” (Ézsaiás 43:18-19).



Naomi két, a sikeres élethez fontos alapelvet tanított Ruthnak azért, hogy felkészítse a jövendőbeli férjével való találkozásra: 1) Megfelelő hozzáállással kell rendelkezned. Naomi azt mondta Ruthnak: „…kend meg magad…!” (Ruth 3:3). A bibliai időkben az emberek olajjal kenték meg magukat, hogy felfrissüljenek. Tehát lényegében Ruth a helyes viselkedést sajátította el. Ha jó állásért imádkozol, vagy hozzád illő társért, vagy egy bizonyos dologban kedvező végkimenetelért, és ez még nem történt meg, ne okold automatikusan a Sátánt – inkább vizsgáld meg saját hozzáállásodat! „…változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes” (Róma 12:2). A jó eredmény eléréséhez megfelelő szemléletmóddal kell rendelkezned. 2) Ki kell tűnnöd a tömegből. Naomi ezt tanácsolta Ruthnak: „…vedd föl a legjobb ruhádat” (Ruth 3:3 NKJV). Ugyan minek kiöltözni ahhoz, ami még meg sem történt? Azért, mert Isten a felkészült embereket áldja meg ! Készen kell állnod, mire eljön az időd. Ruth története azt tanítja nekünk, hogy akik hajlandóak arra, hogy kitűnjenek a tömegből, azokat észreveszik. Ha bármikor kiöltözöl azért, mert valahová mégy, jó esély van arra, hogy másként fogsz kinézni, mint mindenki más azon a helyen. Nincs ezzel semmi baj. Az elsődleges szempontod az legyen, hogy Isten tetszését elnyerd, nem az emberekét. Tudatában kell lenned annak, hogy meghatározott rendeltetésed van, különben úgy érzed majd, hogy kifogásokat kell keresned, és meg kell magyaráznod, miért vagy annyira más, mint a többiek. Ha tudod, hogy hova visz téged Isten, akkor ez nem fog érdekelni. Az igazság az, hogy az embereknek a felkészültségedről kétségtelenül fel kell ismerniük rendeltetésedet.




Figyelj meg két dolgot, amit Naomi tanított Ruthnak, hogy felkészüljön a Boázzal való találkozásra: 1) Győződj meg arról, hopgy a megfelelő helyen vagy. Naomi azt mondta Ruthnak: „… menj le a szérűre!” (Ruth (3:3). Miért? Mert Boáz ott volt! Ahhoz, hogy elnyerd, amit Isten készített számodra, a megfelelő helyen kell lenned szellemi értelemben. A Sátán azt fogja állítani, hogy méltatlan vagy. Megpróbál meggyőzni arról, hogy maradj, ahol vagy, és hallgass azokra, akik visszatartanak attól, ahová Isten szeretne eljuttatni. Megpróbálja elérni, hogy ne érezd magad a helyeden, még akkor sem, ha valójában épp a megfelelő helyen vagy. Ne higgy a hazugságainak! Ha Isten hív, akkor Ő fel is készít, meg is erősít, és felhasznál az Ő dicsőségére. 2 )Értsd meg az időzítés fontosságát! „Ne4 mutatkozz az előtt a férfi előtt, amíg…” (Ruth 3:3). Ruth sokáig várt erre a pillanatra; most pedig meg kellett tanulnia csendben lenni, mert az az ember, akit Isten arra szánt, hogy megáldja általa Ruthot, éppen aludt. Nehéz helyzet az, amikor nagyon izgatott vagy valami miatt, ami úgy tűnik, senki mást nem érdekel – te pedig azt szeretnéd, hogy ők is lelkesedjenek. Néha azonban Isten azt mondja: „Várj!”. Ne akard elérni, hogy a dolgok idő előtt megtörténjenek! Ne akard előléptetni saját magad! „Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.” (Habakuk 2:3). Lehet, hogy Isten nem akkor válaszol, amikor szerinted kellene, de az Ő időzítése mindig tökéletes. Nála nevedre szóló áldások vannak, és nem számít, hányan szeretnék azokat, amikor eljön az idő, Ő neked fogja adni őket.

Menj oda, és figyelj Istenre!


„… Odamegyek, és megnézem…” (2Mózes 3:3)

Mózes szokásos munkáját végezte pásztorként, amikor meglátott egy égő csipkebokrot – korábban már száz ilyet is látott. Csakhogy ez alkalommal a bokor Isten jelenléte miatt állt lángokban. Mózes azt mondta: „Oda kell mennem, hogy megnézzem”. Abban a pillanatban minden azon múlt, hogy hajlandó-e megszakítani napi rutinját, és időt szakítani Istenre. Mondhatta volna azt is: „sok dolgom van”, és továbbmehetett volna. De akkor nem kapta volna meg elhívását, és nem találta volna meg élete értelmét. Akkor nem ismerte volna meg Istent, és nem tudott volna nagyszerű dolgokat véghezvinni. De nem így történt, mert „odament”. Isten egy új népet akart, a vezetésükre pedig Mózest szánta. Az időzítés furcsának tűnt, Istennel ez gyakran előfordul. Negyven évvel korábban Mózes fiatal volt, és az akkori világ legmagasabb szintű képzését kapta. Jó összeköttetései voltak a legmagasabb körökkel, és nagyszerű lehetőségek vártak rá. De most egy senki, egy magányos pásztor a lakatlan sivatagban, népe elutasította, száműzöttként él. „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek?” (2Mózes 3:11) – kérdezte Mózes Istentől. „Senki sem ismer. Nem is beszélek túl jól. És az előéletem sem valami fényes.” Isten viszont azt mondta: „Ismerem a múltadat, de ez nem számít. A kudarcaid és hiányosságaid többé nem jelentik a végleges igazságot rólad. Az vagy, aki vagy, de még nem vagy az, akivé válni fogsz, mert én veled leszek.” Szükséged van iránymutatásra az életedhez? Lassíts le, menj oda, és figyelj Istenre! Amit Ő mondani akar, sokkal fontosabb, mint bármi más, amit hallani fogsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése