2017. február 1., szerda

Állj fel, tedd túl magad rajta, és lépj tovább!

„…Ifjúkorod szégyenét elfelejted…” (Ézsaiás 54:4)

Amikor Éva életében először kinyitotta szemét a Föld nevű bolygón, már házas volt. Nem kellett felnőnie. Egyszerre feleség lett, aztán pedig anya. Veled is ez történt? Szülő lettél, mielőtt esélyed lett volna gyereknek lenni, vagy tudtad volna, mit jelent ártatlannak lenni és úgy felnőni, hogy nem élnek vissza a bizalmaddal? Ha Éva története a te történeted, a mai Ige számodra ez: „Ne félj, mert nem vallasz szégyent, ne pironkodj, mert nem ér gyalázat! Ifjúkorod szégyenét is elfelejted…”.

Nem mehetsz vissza, hogy megváltoztasd a dolgokat. Nem vagy már ugyanaz az ember, és soha nem is leszel. Nem élheted újra az első házasságodat vagy a kisgyermekkorodat. De a Szentírás szerint van három lépés, amit megtehetsz ahhoz, hogy fel tudj állni, túl tudd tenni magad rajta, és tovább tudj lépni:

1) Bocsásd meg, amit mások elkövettek ellened! „…bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban!” (Efézus 4:32)

2) Bocsásd meg magadnak, amit tettél! „…én nem gondolom magamról, hogy már elértem” (Filippi 3:13).

3) Hidd el, hogy Isten tényleg megbocsátott neked, és élj eszerint! „Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem” (Ézsaiás 43:25).

Néha azért kapaszkodunk a múltba, mert azt hisszük, hogy van ott valami, amire még mindig szükségünk van. Ragaszkodunk bizonyos dolgokhoz, mert attól félünk, hogy soha nem leszünk képesek pótolni őket. De ez nem igaz, Isten többet tartogat a számodra! Ha rábíztad a jövődet, akkor a legjobb napjaidat még nem is láttad. Sokkal több van előtted, mint mögötted. Isten azt ígéri: „Hamu helyett fejdíszt adok… gyászfátyol helyett illatos olajat, a csüggedés helyett öröméneket…” (Ézsaiás 61:3). Tehát Isten erejével kelj fel, tedd túl magad rajta, és menj tovább!


Fontos döntések

„Az Úr irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki.” (Zsoltárok 37:23)

Három dolgot kell jól megfontolnunk, amikor fontos döntést hozunk: 1) Óvakodj az „emberek nyomásától”! Amikor Saul király 30 000 filiszteus harci szekérrel nézett szembe, és Sámuel próféta nem volt ott, hogy bemutassa az áldozatot Istennek, ami pedig a győzelemhez nélkülözhetetlen volt, Saul úgy döntött, hogy elbitorolja a próféta hivatalát, és ő maga mutatja be az áldozatot. Amikor Sámuel egy hét múlva megjött, és magyarázatot követelt, Saul ezt mondta: „…a filiszteusok már majdnem ránk támadtak…úgy éreztem, kénytelen vagyok…” (1Sámuel 13:12 NKJV). Megadta magát az „emberek nyomásának”. Sámuel ezt mondta Saulnak: „Ostobaságot követtél el!... Most azonban nem lesz királyságod maradandó” (1Sámuel 13:13-14). Isten akaratát Istennek tetsző módon kell véghezvinni, tehát várj az Ő útmutatására, és ne előzd le Istent! 2) Győződj meg róla, hogy megfelelő az időzítés! Isten azt mondja: „…Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be…” (Jelenések 3:8). Ha te nyitsz ki egy ajtót, neked kell gondoskodnod arról, hogy nyitva is maradjon, de ha Isten nyitja meg, akkor azt senki sem zárhatja be. Nem kell senkit és semmit manipulálnod – egyszerűen besétálhatsz. 3) Emlékezz a „visszatartás és elengedés” alapelvére! Pál missziós csapatával két különböző városba is megpróbált elindulni, „…de Jézus Lelke nem engedte őket” (ApCsel 16:7). Próbáltál már valaha vezetni tanítani egy tizenévest? Mi az első dolog, amit megismertetsz vele, a gázpedál vagy a fék? A fék! Ha nem érdekli őt, akkor vedd vissza az autód kulcsát, nyilvánvaló, hogy még nem áll készen a vezetésre. Ahogy jobban megismered Istent, felfedezed, hogy a „visszatartás és elengedés” – a gázpedál és a fék – alapelve szerint vezet. Így működik az, amikor lépteidet az Úr irányítja.




ISTEN SEGÍTSÉGÉVEL GYŐZNI TUDSZ

„Ha Isten velünk, ki lehet e/lenünk?" (Róma 8:31)

A világ legnagyszerűbb emberei közül soknak hatalmas kihívásokkal kellett szem­benéznie, de győzni tudtak. Vegyünk például egy nyomorékot, és Sir Walter Scottot kap­juk. Zárjanak valakit börtönbe, ő lesz John Bunyan. Vegyünk valakit, aki nyomorúságos szegénységben nőtt fel, és Ábrahám Lincolnt találjuk. Tegyünk ki egy embert keserű val­lásos előítéletnek, és Benjámin Disraelit kapjuk. Sújtson le valakire bénulás, ő Franklin Roosevelt. Jöjjön valaki a feketék társadalmából, súlyos faji előítéleteknek kitéve, és íme: Booker T. Washington, Harriet Tubman, Marian Anderson és George Washington Carver. Szülessen valaki egy elszegényedett olasz családba, ahol 18 gyermek közül egyedül marad életben, és Enrico Carusót találjuk. Vegyünk egy másik embert, aki náci kon­centrációs táborok túlélőitől született, és négy éves korában deréktól lefelé megbénult - ő a páratlanul tehetséges hegedűművész: Itzhak Perlman. Nevezz egy diákot lassú eszűnek és szellemileg visszamaradottnak, mond, hogy ki kell rúgni az iskolából, belőle lesz Albert Einstein. Helen Keller siketen és vakon született, mégis a legjobb eredménnyel diplomázott, és óriási hatással volt a világra. Margaret Thatcher, Anglia első, és máig egyetlen női miniszterelnöke korábban apja boltja fölötti emeleten lakott. Gyermekkori otthonában nem volt folyó víz és vízvezeték. Golda Meir, Izrael első és máig egyetlen női miniszterelnöke, egy Milwaukeeból származó elvált nagymama volt. Mit tanítanak nekünk ezek az emberek? Hogy a siker nem a körülményeinktől függ, hanem attól, hogy felülkerekedjünk azokon. Ha Isten mellettünk áll, akkor képesek vagyunk erre! Pál volt az egyik legnagyobb ilyen győztes a világon; ő írta: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?"




MIELŐTT TOVÁBBLÉPHETNÉL

„…indulj, kelj át… arra a földre, amelyet én adok…” (Józsué 1:2)
Józsué már megízlelte az Ígéret földjének örömeit. Mégis vissza kellett térnie és várnia, míg Mózes meg nem halt, és míg Izráel népéből minden kételkedőt el nem temettek. Figyeld meg: 1) A régi módszereink közül némelyiknek meg kell halnia. Mózes a régi rendszert jelképezte. Az jó volt akkor, de most már nem az. Ha a múlttal vagy összhangban, és nem a jelennel, akkor nem állsz készen. Még túl sok emberben akarsz jó benyomást kelteni. Annyira kötnek bizonyos felfogások, hogy amikor Isten azt mondja, indulj, neked még valakivel tanácskoznod kell. Amikor Isten azt mondta Józsuénak: „Az én szolgám, Mózes meghalt. Most azért indulj, kelj át itt a Jordánon, te és ez az egész nép arra a földre, amelyet én adok Izráel fiainak”, erre egyetlen helyes válasz létezett: „Igen, Uram!” Tisztelned kell a múltat, de nem szabad a múltba ragadva élned. Az igazságra kell állnod, de kérned kell Istentől friss útmutatásokat és meglátásokat, ha el akarod érni rendeltetésedet.2) A kételyeidet el kell temetned. A tizenkét kém közül csak kettő hitte, hogy Isten nekik fogja adni az Ígéret földjét. A másik tíz óriásokat látott, kétkedésbe süllyedt, meghalt és el is lett temetve a pusztában. Minden téged visszatartó kételynek is meg kell halnia, és el kell őket temetni, beleértve az alacsony önértékelés, a gyermekkori félelmek, az aggodalmaid és a bírálóid hangját is. Gyűjtsd össze őket, tedd egy dobozba, temesd el, állj rá és mondd: „Por a porhoz, hamu a hamuhoz.” Mielőtt továbbléphetnél, meg kell értened ezeket az alapelveket, és ezek szerint kell élned.

Sikeres élet

„Nyisd föl szememet, hogy megláthassam, milyen csodálatos a te törvényed.” (Zsoltárok 119:18)
Ahhoz, hogy sikeres életet élj: 1) Nem szabad megelégedned a tegnapi eredményekkel. Ha az, amit tegnap elértél, ma is nagynak tűnik, akkor ma valószínűleg még nem tettél eleget. Pál megünnepelte mindazt, amit már elért, de arra összpontosított, amit Isten a jövőben tartogatott számára: „Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé…” (Filippi 3:13-14).
2) Nem szabad ölbe tett kézzel ülve várnod a holnapi lehetőségeket. Ha a nagy dolgokat nem tudjuk megtenni, a kicsiket pedig nem akarjuk megtenni, akkor fennáll a veszélye, hogy semmit sem fogunk tenni. A világ azok által nyer áldást, akik cselekszenek, nem azok által, akik csupán beszélnek a cselekvésről. 3) Ne engedd, hogy a kezdet határozza meg a véget! George Carver* kisgyermekkorában egyik nevelőszülőtől a másikhoz került, míg végül Maria Watkins, egy mosónő rátalált, amikor a pajtájában aludt. Ez az asszony nem csupán befogadta a kisfiút, de a gyülekezetbe is elvitte, és megismertette Jézussal. Amikor a továbbtanulása érdekében elhagyta ezt az otthont, magával vitte a Bibliát, amit az asszonytól kapott. Maria hatással volt az életére, George pedig hatással volt az egész világra, mint a modern agrártudományok atyja. Barátai közé tartozott három amerikai elnök, Henry Ford és Gandhi is. Több mint háromszáz találmánya ismert. Ám az igazán rendkívüli benne, hogy hátrányos helyzete nem keserítette el, és soha egy pillanatig sem törekedett bosszúra gyermekkorában elszenvedett sérelmei miatt. Ehelyett minden reggel imádkozva ment laboratóriumába, és ezt kérte Istentől: „Nyisd meg szememet, hogy lássak!” Hogy is ne áldana meg Isten valakit, akinek ilyen a szemléletmódja? * George Washington Carver (1864–1943) afroamerikai botanikus tudós, feltaláló, a Tuskegee Egyetem agrártudományi karának vezetője.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése