2017. február 4., szombat

Jézus Isten!

„Mi a véleményetek a Krisztusról?” (Máté 22:42)
Egyszer Jézus felvitte Pétert, Jánost és Jakabot egy hegy tetejére. Azt olvassuk: „És íme, két férfi beszélt vele: Mózes és Illés … És amikor azok távozni akartak tőle, azt mondta Péter Jézusnak: »Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.« De nem tudta, mit beszél.” (Lukács 9:30-33). Péter tévesen gondolkodott. A három sátor azt jelentette volna, hogy Mózes és Illés egyenlők Jézussal. Jézussal senki sem egyenlő! Ő teljesen, egészen, mindenestől, egész valójában Isten. Amikor aznap Isten szólt a mennyből, akkor Mózes, a törvényadó, Illés, a próféta, Péter, a prédikátor, Jakab, az apostol és János, a látnok mind jelen voltak. Isten azonban nem azt mondta: „Hallgassatok rájuk!” Nem, ő azt mondta: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” (Lukács 9:35 KJV). Jézus pontosan tudta magáról, hogy kicsoda. Amikor vádlói azt kiáltozták: „Te Isten fiának mondod magad”, ő így válaszolt: „Igen…” (Lukács 22:70 TLB). Sőt azt is mondta: „…aki engem látott, látta az Atyát” (János 14:9 Károli). Hallgatói teljesen megdöbbentek és felháborodtak azon, hogy saját halálát és feltámadását is előre megmondta (ld. János 10:18). Hadd fogalmazzak egyértelműen: vagy szélhámos csalónak tartod Jézust, vagy Istenként imádod őt – de ne mondd rá, hogy csupán egy híres történelmi személy! C. S. Lewis mondta: „Az olyan ember, aki olyan dolgokat mond, mint Jézus, nem nagy erkölcsi tanító, hanem vagy őrült, vagy maga az ördög. Leköpheted, megölheted, vagy lábához borulhatsz és Uradnak hívhatod, de ne állj elő ilyen leereszkedő képtelenséggel, hogy ő az emberiség egyik nagy tanítója.” Nos, mi a véleményed Krisztusról? Ő az életed Ura? Az szeretne lenni.


JÓZSEF RUHÁI

„... a fáraó... gyolcsruhába öltöztette..." (1Mózes 41:42)

Ahhoz, hogy Isten használjon téged, két olyan öltözetet kell viselned, amilyenek József ruhái is voltak. Nevezetesen: a kegyelem és a feddhetetlenség öltözetét. Először a kegyelem ruhá­ja: „De Izrael [Jákob] Józsefet minden fiánál jobban szerette, mert öregkorában született fia volt, s ezért tarka ruhát csináltatott neki" (1Mózes 37:3). József tarka ruhájához hasonlóan, Isten kegyelme által ki fogsz tűnni a tömegből. Akiket Isten kedvel, azok előtt ajtók nyílnak, azok védelem alatt állnak, és előbbre jutnak. A Biblia azt mondja: „Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed kegyelmeddel, mint pajzzsal" (Zsoltárok 5:13). Másodszor a feddhetetlenség ruhája: ez az a ruha, melyet József otthagyott Potifár feleségének a kezében, amikor visszautasította közeledését, és hű maradt meggyőződéséhez. „Egy napon az történt, hogy bement József a házba a munkáját végezni, és a háznép közül senki sem volt a házban. Ekkor megragadta őt az asszony a ruhájánál fogva, és azt mondta: Hálj velem! Ő azonban otthagyta ruháját az asszony kezében, futásnak eredt, és kiszaladt." (1Mózes 39:11-12). Lehet, hogy a te kísértéseid másak, mint Józsefé. Téged talán a pletyka kísért; vagy az, hogy a könnyebb utat válaszd a munkád megkönnyítésére; vagy az, hogy hazugsággal őrizd meg a méltóságod látszatát; vagy az, hogy bezsebeld a dicsőséget valamiért, ami nem is a te érdemed. Bármi is az, próbára leszel téve, és ki fog derülni valódi jellemed. Ha átmész a feddhetetlenség vizsgáján, akkor leszel jogosult arra, hogy Isten használjon. Dr.Joseph Parker, nagyszerű angol igehirdető, Charles Spurgeon kortársa mondta: „Semmire sem megyünk olyan lelkésszel, aki még so­hasem kísértetett meg; aki még soha nem volt próbára téve, el fog beszélni a fejünk fölött." Amikor eljön a megpróbáltatás órája, egyetlen dolog van, ami szilárdan megtart és túljuttat rajta: ha ismered Isten igéjét, annak talaján állsz, és annak szavait mondod. Ezért írja ezt a zsoltáros: „Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened" (Zsoltárok 119:11).




NE VÁRJ A TÖKÉLETES KÖRÜLMÉNYEKRE !


„Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet.”(Prédikátor 11:4)
Túl sokan vannak közülünk, akik csak várakoznak a kikötőben. Szeretnénk, hogy a hajó megfelelő legen, a hajóhíd tökéletesen legyen illesztve, az időjárás jó legyen, sőt díszes meghívót várunk, mielőtt hajlandóak lennénk elindulni. Azonban a feltételek sosem lesznek tökéletesek! Az álmok nem fognak felénk jönni, nekünk kell elindulnunk feléjük. Valaki így írt erről: „Ideje abbahagyni, hogy mindig várjunk valamire: tökéletességre, ösztönzésre, engedélyre, biztatásra, valaki más megváltozására, a megfelelő személy elérkezésére, arra, hogy a gyerekek kirepüljenek, kormányváltásra, kockázatmentes életre, arra, hogy megfeledkezzenek, világos útmutatásokra, nagyobb önbizalomra vagy a fájdalom elmúltára. Ahelyett, hogy ezt mondanád:» Ilyet még sose csináltunk azelőtt «, mondd ezt:» Miénk a lehetőség, hogy elsőnek megtegyük «! Ahelyett, hogy ezt mondanád:» Nincsenek megfelelő forrásaink «, mondd:» Szükséghelyzetekből születnek a nagy találmányok «! Ahelyett, hogy ezt mondanád: »Nincs rá elég idő«, mondd: »Változtatunk a munkamódszereinken«! Ahelyett, hogy ezt mondanád: » Ezt már próbáltuk«, mondd: »tanultunk a tapasztalatokból«! Ahelyett, hogy ezt mondanád: »Nincs megfelelő szakértelmünk«, mondd: »Keressünk kapcsolatokat olyanokkal, akiknek van«! Ahelyett, hogy ezt mondanád: »Terjesztőinknek és vásárlóinknak nem fog tetszeni«, mondd ezt: »Mutassunk rá nekik a lehetőségekre!«. Ahelyett, hogy ezt mondanád: »Nincs elég emberünk«, mondd ezt: »Kevesen vagyunk de jó csapat vagyunk«. Ahelyett, hogy ezt mondanád: »Sosem lesz jobb«, mondd ezt: »Megpróbáljuk mégy egyszer«. Ahelyett, hogy ezt mondanád: »Bajlódjon vele valaki más«, mondd ezt: »Kész vagyok valami újat tanulni«. Ahelyett, hogy ezt mondanád: »Ez nem az én dolgom«, mondd ezt: »Örömmel vállalom a felelősséget«. Ahelyett, hogy ezt mondanád: »Erre én nem vagyok képes«, mondd ezt: »Isten kegyelméből meg tudom tenni!«.”



„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom.” (Zsidók 11:1)
A sikeres emberek idejük nagy részét nem azzal töltik, hogy azon gondolkodnak, mit kellene tenni. Inkább kétszer annyi időt fordítanak arra, hogy visszatekintve átgondolják mindazt, amit mát elértek, és megtervezzék, hogyan fogják elérni azt, amit célul kitűztek maguk elé. John Wooden labdarúgó edző mondta: „A dolgok azok számára alakulnak a legjobban, akik a legjobbat tudják kihozni a dolgok alakulásából.” Az Istentől nyert látás eléréséért folytatott út nem éppen zökkenőmentes, ahogyan ezt minden vezető megtapasztalta, akiről a Bibliában olvasunk. Csak azok tudtak sikert elérni, akik megfelelő módon gondolkodtak. A legnagyobb szakadék a sikeres és nem sikeres emberek között a gondolkodásmódjuk között lévő szakadék. Ez különösen igaz a kudarcok vonatkozásában. A sikeres emberek a kudarcot a sikerhez vezető út normális részének tekintik, és túlteszik magukat rajta. Jonh Salk, a gyermekbénulás elleni vakcina feltalálója mondta: „Ha egy kutató kísérleteire nézek, akkor minden, amit teszünk, bizonyos értelemben siker. Megmutatja, mit ne tegyünk, és azt is, merre haladjunk tovább. Elég gyakran előfordul, hogy amikor belépek a laboratóriumba, az emberek azt mondják, valami nem működik. Ilyenkor azt szoktam mondani: »Nagyszerű, ezzel egy nagy felfedezést tettünk!« Ha azt gondoltad valamiről, hogy működni fog, de nem működik, az pontosan ugyanannyit árul el róla, mint az, ha működne. Ezért én nem úgy állok hozzá, hogy ez egy újabb csapda, hanem úgy, hogy egy újabb kihívás. Megkérdezem: »Mit akar nekem mondani a természet?«” Ilyen állhatatosság egyedül a helyes gondolkodásmódból fakad, és ez a sikeres emberek fémjelzése. Ők mindig újra próbálkoznak, folyamatosan tanulnak, és haladnak előre. Az elméjükben nyerik meg a csatát, és ez aztán túlárad abba, amin dolgoznak.



„… kitartott, mint aki látja a láthatatlant.” (zsidók 11:27)
Szoros összefüggés van aközött, hogy elindulunk az álmunk megvalósítása felé, és aközött, ahogy majd rendelkezésünkre lesznek az ehhez szükséges források. Túl gyakran akarjuk először látni a forrásokat, sőt a kezünkben tartani őket, mielőtt elindulnánk előre. Ha így viselkedünk, sem forrásaink nem lesznek, sem előrehaladásunk. Olyannak kell lennünk, mint az a csiga, aki egy hideg februári napon elkezdett felmászni az almafára. Amint araszolgatott felfelé, egy kis kukac kidugta a fejét a fakéreg egyik repedésén, és ezt mondta: „Csak az erődet pazarolod. Nincs odafent egyetlen alma sem.” A csiga tovább mászva ezt mondta: „Most nincs, de mire odaérek, majd lesz!” A Szentírásban újra meg újra olvashatjuk, hogyan indított útnak Isten embereket nagyon kevésnek vagy nem megfelelőnek tűnő eszközökkel. Mire azonban odaértek, ahol Isten akarta őket látni, ott vártak rájuk azok a források, amikre szükségünk volt ahhoz, hogy a rájuk bízott munkát elvégezzék. Az álom nem a forrásokat követi, ez éppen fordítva történik. Először van egy álmunk, aztán elindulunk felé. Aztán – és csakis aztán – követnek majd az emberek és a források. Aztán a terv, amit Isten adott nekünk, kezd megvalósulni. Egy bölcs ember egyszer ezt mondta: „Az erőfeszítés csak akkor hozza meg jutalmát, ha az ember nem hajlandó feladni.” A sikeres emberek látják, amit mások nem látnak, ez tartja mozgásban őket. „Hit által hagyta el [Mózes] Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant.”


„Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jakab 2:17)
Mark Victor Hansen és Jack Canfield: Erőleves a léleknek című könyvsorozatának sikere mögött csodálatos történet áll. Először nagyon nehéz időket értek meg, mert nehezen találtak kiadót a könyvnek, aztán pedig ugyanilyen nehéz volt vásárlókat találni. Aztán egy napon tanácsot kaptak egy Scolastico nevű tanítótól, aki ezt mondta: „Ha minden nap odamész egy nagyon nagy fához, és minden nap ötször rávágsz egy nagyon éles fejszével, akkor végül, bármilyen nagy is az a fa, ki fog dőlni.” Ebből kiindulva Hansen és Canfield kifejlesztették egy módszert, amit ők így neveznek: „az öt elve”. Mindennap megtettek öt meghatározott dolgot, ami közelebb vitte őket álmuk megvalósulásához: a könyvek eladásához. Így írtak erről: „Ez azt jelentette, hogy minden nap ötször adtunk interjút a rádióban, vagy elküldtünk öt példányt olyan szerkesztőkhöz, akik lektorálhatták a könyvet, vagy felhívtunk öt értékesítéssel foglalkozó céget, és megkértük őket, hogy vegyenek a könyvből motivációs eszközként ügynökeik számára, vagy szemináriumot tartottunk legalább öt személynek, és a terem végében árusítottuk a könyvet… Írtunk újságokba, elhívtak minket beszélgetős műsorokba (volt olyan, ami hajnal háromkor volt!)… még benzinkutakat, pékségeket és éttermeket is megkértünk, hogy árusítsák a könyvet. Sok munkánkba került – legalább öt dolgot megtenni egy nap, minden áldott nap – több mint két éven keresztül.” Ennek eredményeként az Erőleves a léleknek több mint 112 millió példányban kelt el szerte a világon, negyvenegy nyelvre lefordítva. Rendületlen hittel te is előrejutsz majd az álmod felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése