2017. május 15., hétfő

Más nem működik


„Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél…” (János 21:1)

A tanítványok, akik tapasztalt halászok voltak, egész éjszaka halásztak, és nem fogtak semmit. Mind tudjuk, hogy milyen érzés ez, igaz? Másnap reggel Jézus megjelent a parton, és ezt mondta: „…Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán…” (János 21:6). Amikor megtették, olyan sok halat fogtak, hogy a hálójuk szakadozott. Ez a történet három dolgot tanít nekünk Jézusról: 1) Általában a küszködéseid végén találsz rá. Ameddig azt gondolod, hogy egyedül is megy, addig hagyja, hogy próbálkozz. Amíg működik az, ami korábban is működött, addig nem fordulsz hozzá segítségért. Csak amikor kifogysz a válaszokból, akkor fedezed fel, hogy: „…Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura” (Zakariás 4:6 Károli). 2) Ő nem veszi le a tekintetét rólad. „Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az” (János 21:4). A tanítványok nem látták Őt, de Ő látta a tanítványokat. Annak ellenére, hogy érzelmeid teljesen össze vannak zavarodva, hogy csalódtál azokban, akikben bíztál, hogy minden erőfeszítésed hiábavaló – soha nem kerülsz kívül az Ő hatótávolságán és gondoskodásán. 3) Jézus megvendégel. Csak miután enni adott nekik, és közösségben volt velük, ismerték fel Őt a tanítványok. Ekkor kétségeik eloszlottak, hitük megújult, és erőt kaptak arra, hogy menjenek és végezzék az Ő munkáját. Vissza az alapokhoz! A válaszok, melyeket keresel, az erő, amelyre szükséged van, csak úgy található meg, ha Isten Igéjéből táplálkozol, és imáid révén közösségben vagy vele. Nyugodtan kijelenthetjük: semmi más nem működik.


Mennyit számít a jellem?


„…a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot…” (Róma 5:3-4)
Leslie Willams írja: „Egy olajbánya tulajdonosa felfedezte, hogy valaki illegálisan olajat termel ki az ő birtokán. Amikor az eset a bíróságra került, az olajtolvaj megvesztegette a bírót, az olajbányász pedig az igazságtalan per költségei miatt hatalmas adósságba keveredett. Ő azonban nem jelentett csődöt, hanem mindet kifizette. A másik ember gazdagon halt meg. Az olajbányász nem. Az egyik pénzt hagyott örökségül, a másik becsületet. Mindezt azért tudom, mert az az olajbányász volt a nagyapám.” Williams így folytatja: „Egy olyan iskolában tanítottam, ahol az egyik dékán viszonyt folytatott egy hallgatóval… homályos és gyanús pénzügyek miatt majdnem visszavonták az iskola akkreditációját… a diákok [és a tanárok] nem jelentek meg az órákon. A tanárok rossz jegyeket adtak azoknak a diákoknak, akiket nem kedveltek. A tanárok egymást fúrták, a tanári kar fele állandóan cserélődött… jellemfejlesztés helyett csak gyors megoldásokat vetettek be esetről esetre. Az eredmény egy olyan főiskola volt, amely egyre lefelé tendált, alacsony volt a színvonal, és mindenütt szakmai féltékenység volt jelen. Mennyit számít a jellem? Most egy olyan [főiskolán] dolgozom, ahol az iskolavezetés meghozza a szükséges nehéz döntéseket, amelyek a fennmaradáshoz és a tisztelet elnyeréséhez kellenek. A diákokkal viszonyt folytató tanárokat kirúgják. Elbánnak a droggal és az alkohollal. A tanároknak és a diákoknak meg kell jelenniük az órákon. A pénzügyeket gondosan ellenőrzik, a tranzakciókat pontosan könyvelik. Az iskola majdnem a legjobb akkreditációs pontszámot kapta. Az eredmény: szerető, családias hangulat. Öt új épületet is kellett emelni… a megnövekedett hallgatói létszám befogadására.” Pál azt mondja: „a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a jellemet, a jellem a reményt” (Róma 5:3-4 NIV). Ha megpróbáljuk megkerülni a „szenvedés munkálja ki a jellemet” alapelvet, az lehet, hogy átmeneti könnyebbséget hoz, de hosszú távon veszíteni fogsz. Jézus végigjárta az utat az elejétől a végéig. A jellemépítés mindig kereszthordozással jár, de a végső eredmény mindig korona.


MERÍTS ISTEN BENNED LÉVŐ EREJÉBŐL!


„Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben…” (Efezus 3:20)
A Bibliában olyan szavak vannak, amelyekben rejlő erő sokkal hatékonyabb, mint bármilyen terápia. Isten felragyogtathat egy igét, ami visszamegy a múltadba, és begyógyítja a sebeidet, irányt mutathat a legnagyobb kétségbeesésben, és reményt adhat a jövőre. A Sátán megpróbálja teletölteni az elménket mindenféle szeméttel, hogy ne legyen étvágyuk Isten Igéjére. Azért teszi ezt, mert tudja, hogy a Szentírás leleplezi őt, és ugyanakkor felszabadítja a benned szunnyadó lehetőségeket. Mielőtt Jeremiás a nép vezetőjévé lett volna, mint próféta, Isten két dolgot mondott neki. 1) „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek…” (Jeremiás 1:5). Nem a szüleid láttak először, hanem Isten. Őt semmi sem lepi meg veled kapcsolatban. Bármin is mentél keresztül, ő nem gondolta meg magát, nem változtat azon, kinek teremtett, és milyen rendeltetésre szánt. 2) „…mielőtt a világra jöttél, elkülönítettelek magamnak…” (Jeremiás 1:5 NIV). Azt mondod, mindig is valahogy más voltál. Azért, mert az vagy, aki vagy. Örülj neki! Hagyj fel azzal, hogy olyan helyről vársz elismerést, ahová nem tartozol! Istentől kaptál küldetést, azért próbált az ellenség mindenáron kiiktatni. Ha egyszer ezt megérted, a küzdelmeid értelmet kapnak. Ahogy tanulmányozod Isten Igéjét, elkezded felfedezni gondolkozást megújító, életet megváltoztató erejét, amit ő már eleve letétbe helyezett benned. Isten „…mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint” – kezdj hát el meríteni ebből az erőből már ma!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése