Élet - halál...

A mai nap imádsága:
Uram! Taníts engem naponta, hogy Veled együtt elérhessem a célt! Ámen
   

Azért nincs még végünk, mert nem fogyott el az ÚR irgalma: minden reggel megújul.
Jeremiás siralmai 3,22

Mindennek következménye van, a mulasztás a vétek nyomot hagy lelkünkben akkor is, ha úgy gondoljuk: bizony mindez már nagyon rég volt. Az érzések időtlenek, az idő múlása csak a testen látszik. Ezért van az, hogy mindenki szeretné megérni az öregkort, de az időskori lét testi nyavalyáit elhordozni már nem kívánja... S valóban, a legnagyobb gond nem az, hogy megöregszünk, hanem az, hogy belül fiatalok maradunk.

Megújulni testileg sokkal könnyebb, mint lelkileg. Ezért van az, hogy valaki fiatal kora ellenére már rég öregember, ezért van az, hogy úgy néz ki mintha élne, pedig lelkileg már rég halott.

A megújulás csodája az Istentől jön, elfogadni azt csakis alázattal lehet. Azaz nem érdemeink miatt "jár nekünk", nem azért mert kiérdemeltük imádsággal vagy istenes viselkedéssel - egyedül Isten irgalma miatt létezünk, s vagyunk azok, amik. Jeremiás ezt jól látja, Istenfélelmét követve mi is közelebb kerülhetünk Isten szeretet-tüzéhez. S ha Nála vagyunk, akkor napról napra kevesebbet vacogunk életvezetési hibáink, adott körülményeink miatt, s el tudjuk fogadni Gondviselő Jóságát.

Gondolataink...

A mai nap imádsága:

Uram! Rólad elmélkedem akkor is, amikor azt hiszem, hogy éppen magammal foglalkozom, aztán kiderül, hogy amikor a világ dolgairól gondolkodom, akkor is csak Téged kereslek. Istenem, segíts, hogy megtaláljalak, segíts, hogy Benned és általad élhessek békében és harmóniában! Ámen.

   

"Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem."
Zsolt 63,7

- Így sóhajt fel Dávid a pusztában. Mondja ezt akkor, amikor életveszélyben van, mert Saul király embereivel vadászik rá. A mi életünk - hála legyen az Istennek! - nincs ilyen veszélynek kitéve, mi más jellegű terheket cipelünk. Egy bizonyos, ha nem is krízishelyzetben, de az életre rácsodálkozva mi is felsóhajtunk: "Uram, rád gondolok, Uram rólad elmélkedem!"

A lelki irodalomban van egy kifejezés a vallásos gondolatok forgatására/fogadására - a kontempláció. Ez tulajdonképpen szemlélődést, elmélyedő elmélkedést jelent. A vallásos ember ezt gyakorolja minden nap. Ebből merít erőt feladatainak elvégzéséhez, ebben az állapotban keresi és leli meg lelki nyugalmát. Ha kérdeznek minket, mit is csinálunk ilyenkor, talán egyszerűen csak azt válaszoljuk: "Istenre gondolok!"

Istenre, a felfoghatatlanra gondolni nemcsak jó, de hasznos is. Isten nagyságában, szépségében, tisztaságában lelkileg "megfürödve" nyilvánvalóvá válik kicsinységünk és végességünk. Kiderül, mi az, ami valóban érték, mi az, ami fontos, s mi az, amit esetleg el kell engednünk. Manapság ezt prioritásnak szokás mondani, bár jobb lenne, ha mindenki magyarul mondaná: elsőbbség...

Isten a legelső, s ha ezt tudjuk, akkor minden más a megfelelő sorrendben áll fel az életünkben: munka, társ, család, emberi kapcsolataink. Ha ez a "tudás" ismeretlen számunkra, akkor sajnos össze-visszaság jellemzi életünket, sodródunk az eseményekkel, s mulasztásokat mulasztásra halmozunk. Ezért Istent "behívni" az életünkbe alapvető önvédelmi stratégia. Aki eljut idáig, az érdekes módon különös csodát fedez fel: miközben rátalál az Istenre, nyilvánvalóvá válik számára, hogy nem is ő kereste Istent, hanem Isten kereste őt...

Imádat...

A mai nap imádsága:

URam! Oly sok minden nagyon fontosnak vélek... Add, hogy életemben Te legyél mindig a legfontosabb! Ámen

    

De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk."

Jn 4,23-24

Sokan mondják: "Én otthon imádkozom, meg olvasom a Bibliát!"... Aki meg ezt nem hiszi - mint a mesében -, az járjon utána; ha van erre ideje, ereje, lehetősége. Nyilvánvaló, hogy igencsak akadnak ellenérvek, ha valaki mégis egy templomi közösséghez akarna tartozni. Egyrészt az ismeretlentől való természetes félelem/húzódzkodás - ki tudja, milyen emberek vannak ott, mennyire kegyesek(?) stb. -, gátolja az első lépéseket, másrészt a kereső ember bizonytalansága is fontos tényező: "Mi van, ha mégsem jó helyen keresek?"

Mai napig vitatkoznak a vallástörténészek, hogy először volt-e az egyistenhit, s abból fejlődött ki a többistenhit, s aztán újra az egyistenhit vagy a politeista istenfelfogás volt az első, amiből egyenesen következett az emberiség szellemfejlődése okán a monoteizmus? Annyi bizonyos, hogy az istenfelfogások egy adott valláson belül is meglehetősen változatosak, már csak azért is, mert ahogyan nincs két egyforma tojás, úgy két egyforma ember sincs -, mindenki egy kicsit másképpen gondolkodik ugyanarról.

Kijelenthető az is, hogy az ember vallásos lény, hiszen az emberek mintegy 95%-a - tehát a túlnyomó többség -, hisz valamilyen felsőbb erőben, akit Teremtőnek nevezhetünk. A harmadik évezred elejére mindenki úgy hiszi az Isten, ahogy akarja - elméletileg vallásszabadság van -, ennek ellenére pontosan az ellenkezője történik annak, amit várnánk. Azt gondolták sokáig, ha az emberek számára biztosítják a szabad vallásgyakorlat, akkor az emberek is szabadabbak és befogadóbbak lesznek. Nos, kiderült, hogy: nem! Gyakorlatilag majd minden világvallásban erősödött a fundamentalizmus, azon belül is az olyan szélsőségesek aránya, akik az erőszaktól sem rettennek vissza, hogy érvényesítsék saját elképzelésüket. El sem tudjuk képzelni mekkora gond ez az állam-apparátusnak - szerte a világban!

Jézus URunk szerint Istent lélekben kell imádni, mert az Isten Lélek... Lelki életet azonban csak az tud élni, akinek "van lelke" - s ezzel együttjáró lelkiismerete is(!) -, azaz szociális kapcsolatrendszerében törekszik a normalitásra, a kiszámíthatóságra, vagyis hiteles életet él. Hiteles pedig az, akit cselekedetei igazolnak: tehát nem prédikál vizet, miközben bort iszik... Bizony, Isten igazságát megvalósítani az életünkben, sorsunkba kódolt legnagyobb kihívásunk! A keresztény ember tudja, hogy ez nem is megy egyedül, ezért fordul oda Teremtő Istenéhez naponta, hogy elkérje a Lélek vezetését...

Rendért. Fejekben és szívekben.

A mai nap imádsága:

Urunk! Te látod életünket. Rohanásunkat, kapkodásunkat, elesettségünket. Szánj meg minket, hogy felismerjük a kiteljesedésünkhöz vezető utunkat - Téged! Ámen.

Uram, ne haragudj ennyire, ne emlékezzél örökké bűneinkre! Tekints ránk, mindnyájan a te néped vagyunk! Ézs 64,8

Sokan nem értik, miért akarja valaki követni Jézus parancsolatait... külső szemlélődő számára a kereszténység is csak parancsolatrendszer, aminek betartása nem okozhat örömet, inkább csak fájdalmat, hiszen az embernek le kell mondania a szabadságáról. Ez tipikusan 20-21. századi gondolkodás. Az "ego" kábulata... ami parancs, az csak sújthat, de nem emelhet. (Csak így zárójelben: tessék megnézni, hogy hova vezetett a propagált szabadelvű gyereknevelés... felnőtt egy-két felelőtlen generáció! ) Kivételek persze mindig vannak, de már most hallani olyan kijelentést, hogy az új generáció - a nyugati jóléti világban - nem szeret se dolgozni, se tanulni... súlyos szavak, sajnos nem alaptalanok.

Ahogyan a teljesítőképesség mindig a lelki stabilitással is összefügg, olyannyira nem megkérdőjelezhető, hogy a társadalom teherbíró képessége a családban megtanult szociális viselkedés függ. (Harácsoló szülők egyke gyereke ritkábban gondolkodik közösségi probléma-megoldásokban.) Ugyan mi oldhatná meg korunk szociális problémáit, ha nem a keresztény (krisztusi) életmodell? Amikor hiánnnyal küszködik a közösség, akkor kellenek igazán azok az emberek, akik elhivatottságukból fakadóan többet adnak a közösségüknek, mint amennyi elvárható. Hiszen ha csak annyit adnak, amennyire megfizetik őket, akkor a fennálló "mínusz", továbbra is mínusz marad. Pénzbeli támogatással nem lehet megoldani a gyereknevelés vagy a szociális igazságosság kérdését. Az anyagiak segítik ugyan, de nem garántálják a boldogságot, az életminőséget.

Üvegzsebekről beszélnek... de mitől tiszta a gazdaság, a politika, a közösségi lét? Ha tiszta kezek irányítják... a kéz attól tiszta, hogy tudja a fej, s szív, hogy mi a teendő. Nos, a kísértésekkel teli világban itt kellenek az isteni parancsolatok! Az ember életminőségét mindig az határozza meg, hogy mennyire tiszta a szíve. Ezért kellenek a parancsolatok, melyek nem csak tükröt tartanak a léleknek, hogy eljusson a megtisztulásra, hanem utat is mutatnak, s megoldást adnak az égető-kínzó kérdésre: hogyan? Miből látszik, hogy valaki ismeri Istent?... Hadd kérdezzem: Miből látszik, hogy valaki betartja a KRESZ szabályait? Onnan, hogy a közlekedésben rend uralkodik... Ha rend van, akkor mindenki eléri úticélját... a földit, s az égit is.

Talentumaink...

A mai nap imádsága:

Uram! Vedd el tőlünk a csüggedésre való hajlamot, s ajándékozz meg minket a szeretet, az erő, s a józanság lelkével! Támogass minket gondviselő jóságoddal életünk minden dolgában, hogy legyen lehetőségünk megcselekedni mindazt a jót, amit Te előre elkészítettél. Bocsásd meg türelmetlenségünket és szeretetlenségünket, s add hogy mások is megbocsássanak nekünk ügyetlenségeink miatt, s mi is tudjuk gyakorolni a megbocsájtást mások felé! Ámen

   

Jézus mondja: "Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem fogott hozzá teljesítéséhez, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap; aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap. Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon."
Lk 12,47-48

Van-e nagyobb adottságunk, mint az, hogy jövőnk a saját kezünkben van? Valószínűleg nincs... Ezért borzasztóak a statisztika népességre vonatkozó számai! Európa feltartóztathatatlanul öregszik, egyes országokban a folyamat visszafordíthatatlan. Ahelyett, hogy a fiatalok esélyt kapnának a munka általi gyarapodáshoz, egy szűk politikai elit (még mindig!) mindent igyekszik megtenni a saját túléléséért... Elszomorító, hogy "aggastyánok" hoznak súlyos határozatokat egy olyan jövőről, aminek - emberileg nézve, ha csak fel nem találják az élethosszabbító csodatablettákat - már ők nem is lesznek aktív részesei... India lakosságának több mint fele 25 év alatti(!), s mintegy 400 millió ember ül (a jó egy milliárdból) iskolapadban. Kínában, Dél-Amerikában is óriási "embertartalék" - a fejlett keresztény jóléti világ pedig degenerálódik... Angliában a harmincév alattiak közel egynegyede gyakorlatilag nem integrálható a társadalomba, drogos, alkoholista, sokszor írástudatlan... Németországban az alkoholfogyasztás "kultúrája" a fiatalok között átcsapott a kritikán aluli szintre - 12-15 évesk isszák kómába vagy halálba magukat. Populista megoldásban gondolkodó politikusok még mindig nem látják mekkora veszélybe sodorják az országot, amikor nem a fiatalok, hanem a részvényesek érdekeit képviselik a parlamentben... Csoda-e, ha előtérbe kerülnek az ún. radikálisok? Nem, ez inkább szükségszerű következmény... (Bizony fog ez meglepetéseket tartogatni a német belpolitikában - ugyanúgy mint a magyarban is! Isten szépre és jóra vonatkozó törvényeit nem lehet sértetlenül semmibe venni...)

Mi az Isten akarata? Elsősorban az, hogy építsük az emberi közösséget! Számtalan politikai ideológia próbálta már ezt a nemes célt megvalósítani, valójában eleddig csak a kereszténység alsó, normál-emberi (s nem a magas-politikai!) szintjén sikerült leginkább megtalálni a helyes irányt. Ezt úgy hívjuk: szolgálat, ami nem más, mint áldozatot hozni a másikért, a közösségért, így közvetve a jövőért, beleértve a sajátunkat is. Ebben a "küzdelemben" nincs fölöslegesen kimondott jó szó vagy értelmetlen jócselekedet. Bármennyire is hatástalannak tűnik, az Isten tetszése szerinti áldozat idővel meghozza jó gyümölcseit. Persze, amíg kétségbesetten a formát erőltetjük rá fiataljainkra a tartalom helyett, addig elmarad az áldás. Kétségbeejtő a kereszténységen belül, ahogyan sok szülő természetellenes kegyességgel - dogmatikus vagy ultrapietista, ebből a szempontból ez most teljesen mindegy - idomítja a gyermekeit a maga-kigondolta életidegen elvárásainak megfelelően...

Így történik meg, hogy az egy tálentumot kapott szülő igyekszik fenntartani a kéttálentumos látszatot, s gyermekét kényszer alá helyezi, hogy úgy teljesítsen, mintha öt tálentuma lenne, pedig neki kevesebb adatott. Csoda-e, ha ezek után alkohol és drog után nyúlnak a fiatalok? A kábítószereket (egyelőre még!) nem, de a könnyű drogokat: ital, cigaretta - direkt vagy indirekt -, de még reklámozzák is...

Bajban vagyunk, s ennek oka nem a JóIsten! Egyedül mi magunk tehetünk arról, hogy engedtük oda jutni a világot, ahol most éppen van... hogy ennyire anyagelvű, hogy ennyire önző, hogy ennyire bizalmatlan, hogy ennyire méltatlanná vált ahhoz az "Tervhez", amit Isten készített. Ne legyenek illúzióink! Az önzés, a gonoszság, a másikat ellehetetlenítő kiszorító akarat még nem vonultatta fel teljes fegyverarzenálját... a java még "hátravan", s ahogyan minden, a gonoszság is sikerrel reprodukálja önmagát és persze nagyon találékony is!

Mit tegyünk, mit tehetünk (az imádságon kívül)? Éljük az életünket az Isten normalitása szerint, meggyőződve arról, hogy Isten rendje jó. Isten igéjén tájékozódva elhisszük, hogy nem a magunk zárt világába kell visszamenekülnünk, hanem sóvá és fénnyé kell válnunk a világban - úgy, ahogyan azt a Mester tanítja. Enélkül ugyanis nincs kiegyensúlyozott jelen, és nincs kiszámítható(bb), boldog(abb) jövő sem...

Törvények...

URam! Ölelj át kegyelmeddel, hogy formálódni tudjak a Te akaratod szerint! Ámen


Senki sem tesz foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás kitép a ruhából, és még csúnyább szakadás támad. Új bort sem töltenek régi tömlőbe, mert a tömlő szétreped: a bor is kiömlik, a tömlő is elpusztul; hanem az új bort új tömlőbe töltik, és akkor mindkettő megmarad."
Mt 9,16-17

Vannak örök mesterkedők, akik igyekeznek "fából vaskarikát" csinálni... Régiből próbálnak újat fabrikálni - nem sok sikerrel. Elavult számítógépre installálnak új programokat, öreg autóba szuper benzint tankolnak, s mindenféle adalékanyagot tesznek - ahogyan ők mondják: "tuningolnak". Érdekes módon, ezekben a nagyreményű kísérletekben a várt, áttörő eredmény mindig elmarad, s kiderül: ha valami felett eljárt az idő, bizony azoktól meg kell válni...

Nemcsak az anyagvilágban, a lélek világában is vannak kacatok, amik már funkciójukat veszítették, s meg kellene tőlük válni, mert örömöt már nem, csak gondot okoznak. Ilyenek azok a kapcsolatok, amik már rég nem léteznek, s remény sincs rá, hogy újraélednek, de mégis úgy számol vele a balga, hogy az még valós. Vannak emberek, akik szívesen tetszelegnek "örökifjú-pózukban", de igazából csak ők maguk hiszik el, hogy rajtuk nem fog az idő, a normálisan gondolkodók a környezetükben megmosolyogják őket. Bizony mindennek rendelt ideje van - ezt mintha elfelejtenék mostanság! Családanyák hagyják ott férjüket/gyermeküket, mert még élni "akarnak", aki meg élt saját kívánsága szerint, az perlekedik az Élettel, mert 45 felett sehogyan sem sikerül a "gyerek-projekt". Sajnos negyven felett a férfiak egy része is megbolondul, s azt hiszik, hogy mindent elölről kezdhetnek, s az "újjal, a fiatalabbal" majd minden másképpen alakul -, s elkövetik ugyanazokat az életvezetési hibákat, amiket korábbi kapcsolatukban sem kellet volna.

Tény, hogy az életnek íve van, s az elhajított kő az nem fölfelé esik, hanem ballisztikus pályán lefelé száll. Tény az is, hogy az ember nem születhetik újra, legfeljebb újjá születhet... Csak a bolond hiszi, hogy anti-ránckrém gyorsítja a bőr fiatalodását, pedig már az világszenció lenne, ha látványosan lassítaná a bőr öregedését. Az élet törvényeit megpróbálhatjuk "kijátszani", de kicselezni a sorsunkat nem tudjuk. Mindennek törvénye van, s a törvényt megváltoztatni nem tudjuk, legfeljebb áthágni...

Jézus URunk újat hozott közénk, ami "a szemet szemért, fogat fogért" perspektívában gondolkodók számára radikálisan új, a régi rendet felborító forradalmi elképzelés. Mi az, hogy szeretni kell az ellenséget? Mi az, hogy ne üssek vissza, ha megütnek? Ahogyan az új bornak új tömlő kell - régen mindenki értette ezt a hasonlatot -, ugyanúgy a jézusi norma követése is új embert kíván! A megújulás csoda, éppen azért magunk nem vagyunk képesek generálni azt. Isten ajándéka az új élet, amikor már nem magunknak akarunk élni, hanem másokért kívánunk küzdeni a szívünkbe kapott hitbéli elkötelezettség alapján...