Hit...

A mai nap imádsága:
Istenem! Hiszek. Segíts meg hitetlenségemben! Ámen



"Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen."
Mt 17,20

Nem éppen hízelgő szavak ezek... Jézus ezt a mondatot akkor mondja, amikor a tanítványok a holdkórus fiú meggyógyítási kísérleténél "csődöt mondtak". Inkább biztatásra, mint dorgálásra lett volna szükségük! Honnan is tudhatták volna, hogy "ez a fajta csak böjtöléssel és imádkozással űzhető el"?

Az ember gyakran átlépi kompetencia-határait. Megszédül a kígyó ígéretétől, hogy ti. "olyanok lesztek,mint Isten", s ha tudja is, hogy olyan sosem, lesz, de szívesen eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha mégis... A hitnek a funkciója azonban egészen más. Nem arra való, hogy igazolja a csodatevésre való képességet. A hit egy másik tudat-állapot. Olyan, amiben megnyugszunk, amiben emelődünk, s másokat is képesek vagyunk emelni. A hit dinamikája tesz minket képessé arra, hogy megváltozzunk. A hit tesz minket képessé arra, hogy eljussunk egy másik identitásra, azaz személyiségünk lehúzó részei az Isten közelében előjelet váltsanak.

Ha elhisszük, hogy Isten szeret minket, akkor tényleg nagy dolgokat vihetünk végbe. A Don-kanyart megjárt emberek mesélték nekem, hogy egymást biztatták - hiszen mást nem tudtak, mert "minusz negyven fok alatt a bajtársiasság csak egy szép szó..." - Ne állj meg! Ne ülj le! Otthon várnak!". Volt aki azt mondta: "Csak egy percre hadd pihenjek meg..." - s az útszélre ülve, odafagyott.

Ha tudjuk, hogy Isten vár ránk, s hazahív, akkor nem állunk meg, hanem továbbmegyünk az úton, bármilyen nehéz legyen is az... ha feladjuk, s elengedjük magunkat, átadva lelkünket a hitetlenségnek: "Isten nem is szeret!" - a bűn szívünket örökre megfagyasztja.


A mai nap imádsága:
Uram! Híjával vagyok a hitnek... szeretnék, de nem tudok hinni abban és azokban a dolgokban, amiket általában hitnek neveznek az emberek. Kérlek segíts, hogy Rád találjak, Benned reménykedjek, s a Te segítő szereteteddel magam is a szeretet erejével oldjam meg feladataimat! Ámen.

   

Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.
Mt 17,20b

A hit óriási erő... Pislákoló mécsesként indul, de képes legyőzni a legnagyobb sötétséget is. Hit nélkül a bajok, a nyomorúságok elhordozása iszonyatosan nehéz, a tragédiák elviselése pedig szinte lehetetlen. Azt, hogy mekkora érték is a hit valójában, akkor látjuk igazán, ha életünkben legalább egyszer megtapasztaltuk a krízis torokszorongató, lélekfojtogató gyötrelmét és ugyanakkor a bizodalmas hit utat mutató, reménységet tápláló szabadságát is.

Egyáltalán van-e mértékegysége a hitnek? Meg lehet-e mérni, hogy kinek milyen erős a hite? Mustármagnyi hit... Jézus szavai komolyan elgondolkoztathatnak minket. Még mielőtt a hit egekbe-repítő nagyságáról álmodoznánk, fontos tudatosítani, mit is mond a Mester... Mint mindig, kijelentése most világos, félreérthetetlen, egyértelmű: Még mustármagnyi hitük sincs a tanítványoknak! Azoknak, akiknek pedig lehetne... Az a különös helyzet áll fenn, hogy pont azoknak nincs hite, akiknek kellene hogy legyen, hiszen Jézus közelében élnek. A csodák velük, sőt általuk - lásd kenyérszaporítás - történnek meg, de ez úgy látszik kevés az embernek...

A hit valóban óriási dolgokra képes, de soha nem a vakbuzgó, a szemellenzős, a kicsinyeskedő hit. A zsidó-keresztény kultúra egyértelműen világuralomra tört, és törekvését - a történelem tanúsága szerint - ezt sikerrel is tette. (Hogy milyen áron, az egyik másik kérdés...) Fel kell tennünk ezért a kérdést: Valóban ez lenne a krisztusi tanítás/parancs lényege: Vezető pozícióba kerülni? Ezt akarta Jézus vagy inkább valami mást?

A hegyeket mozgató hit tényleg látványos bizonyítéka lenne az istenes elkötelezettségünknek. A tény ezzel szemben az, hogy még a szalmaszálat sem tudjuk odébb tessékelni a hitünkkel... S ha csak ez lenne a bajunk! Az igazi nyomorúság mégis az, hogy már a "szalmaszál-problémáknál" is kétségbeesünk, s a "hegy-feladathoz" már el sem jutunk... s hogy közel teljes legyen az allegórikus képzavar: mindezt azért tesszük így, mert nem látjuk a fától az erdőt...

Félre a tréfával! Jézus amikor a hitet számonkéri, akkor a probléma-megoldásnak egy új dimenzióját hozza. Eladdig a "szemet-szemért, fogat-fogért, életet-életért" anyag-meghatározta életszemlélet volt az uralkodó, pedig az ember nemcsak matériából, lélekből is áll. A lélek pedig mindig feljebbvaló a testnél, de persze ebből még igazolható, hogy ezért a test az alávaló... Amikor Pál kárhozatosnak minősíti a testet, az sokkal inkább a test "bűnelkövető" voltát hangsúlyozza, de hogy mit csinál a test, azt legvégül a választást meghozó lélek határozza meg. Ősrégi magyar nyelvünk jól mutatja ezt amikor kimondjuk valakiről: lelkes vagy éppen lelketlen...

"Semmi sem lehetetlen nektek!" Az ún. politikai fordulat (1989) vonzáskörzetében nem egy szolgáltató cégnél lehetett látni a viccesnek szánt, öndicsérő reklámtáblácskát: "A lehetetlent bármikor megoldjuk, de a csodákra még várni kell!" Nos a lehetetlent nem lehet megoldani, azért mondjuk rá, hogy lehetetlen... de a hétköznapi életünkben az esetek többségében nem lehetetlen, megvalósíthatatlan dolgokról van szó, hanem olyanokról, amik lehetetlennek vagy kivitelezhetetlennek tűnnek, de valójában nem azok.

Aki nem hisz, az csak a látható alapján tájékozódik, akinek hite van, az a nem láthatókat is "belekalkulálja" az életébe - ezért eredményesebbek azok, akik hisznek. Az igazi hit természetesen soha nem a véges önmagunkban, hanem a Végtelen Mindenekfelettálló Örökkévalóban bizakodó hit...

Hűség...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy a Tőled kapott hűségben megízlelhessem a teljességet! Ámen
    

Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.
Jel 2,10c

Egy reprezentatív felmérésben a megkérdezetteknek az 53,4%-a szerint a monogámia mára "kiszolgálta magát", s szerintük tévhit az, hogy működne egy egész életen át... Ugyanebben a felmérésben 80,3% nem tartotta különösebben "nagy ügynek" a válást mondván: "ilyen a legjobb családban is megtörténik". Egyre több párkapcsolattal foglalkozó szakember látja úgy, hogy a házassághoz való viszonyulás alapjaiban megváltozott a nyugati világban, s a tartós kapcsolatot támogató keresztény kultúra erőteljesen hanyatlásnak indult az elmúlt évtizedekben.

Érdekes módon a hűséget mégis nagybetűvel írják, amikor arról van szó, hogy legyünk hűek a mobilszolgáltatónkhoz, egy adott autómárkához vagy valamelyik bankhoz. Hűséget követelnek a pártban is - hála Istennek most már csak kizárják egymást -, de tudjuk a történelemből azt, hogy a párthűség feladása halállal vagy legalábbis egy félhalálos szibériai száműzetéssel járt. Nagyot változott világ! Modern korunk rákfenéje, hogy a tárgyakhoz való viszony fontosabbá vált, mint a személyekhez fűződő! Sajnos az érdek átírt minden korábbi protokollt. Szemrebbenés nélkül fogadnak örök hűséget egymásnak az emberek - ha tehetik, akkor az oltárnál is - jóllehet tudják, hogy mellettük ugyanazt az esküt elmondó nem az "igazi". Lehet, hogy megvan az intimitás, egyelőre megvan még a szenvedély is, de az elkötelezettség az hiányzik...

Sajnos igen sok esetben ugyanez a helyzet az Istennel is! Megvan a lelkesedés, megvan a szentlélekkeresztség, a nyelvekenszólás, s minden, ami kell a vallási vezető szerint - csak a lényeg hiányzik: a szeretet elkötelezettsége. S mi lesz mindennek a vége? Bezárkózás egy nem létező szűk világba, ahonnan "teljes szívvel és lélekkel" lehet sarat dobálni a bűnös világra... A rosszabb eset, ha közben valaki mégis "felébred", s rájön, hogy mennyire elszúrta az életét, mert nem merte a saját Istentől rendelt sorsát élni, s hitbéli vakságában csak a szektavezér természet-, és Isten-ellenes elvárásainak akart megfelelni.

Mindhalálig hűséges lenni sokak számára elsősorban azt jelenti: elnyerni az örökélet koronáját. Pedig ez csak "ráadás"... Az Ige az élet koronájáról szól, azaz az Élet megkoronázásáról! Aki hűséges Istenhez - nem egy Isten-elképzeléshez(!) -, az elnyeri már itt a földi életében az elérhető legtöbbet: a megelégedettség teljességét. Elégedettnek lenni nemcsak "sokon", de "kevésen" is tud lenni az ember - a kérdés csak az mer-e rálépni a hit istenes útjára. Ha igen, akkor számára Isten szeretete lesz a legfontosabb s ez bearanyozza minden más viszonyát is...

Idő...

A mai nap imádsága:
Uram! Gyakran érzem, hogy kevés az időm, s oly sok a dolgom... Add, hogy Téged keresselek, s megismerve akaratodat az idővel is bölcsen együttéljek! Ámen
   

Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen,
kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.
Ef 5,15-16

Német bio-parasztember meséli, hogy a lovak átállították az életritmusát. Nyolc órát szeretett volna naponta dolgozni, de hamar rá kellett jönnie, hogy csak hat órát tudnak keményen dolgozni a hűséges jószágok, s ha még két órával megtoldja, akkor csak idegesebbek lesznek a lovak, meg persze ő is... S bizony azok, akik nem tartják ezt a ritmust hamarabb balesetet okoznak vagy könnyebben lesérülnek lovaik... Nyilvánvaló, hogy hat órát ledolgozni vidámítóbb, mint nyolcat, de ha megnézzük, hogy mire megy el az a plusz két óra, kiderül, hogy bizony ineffektívek vagyunk benne! Még a Munka Törvénykönyve is azt mondja: "számítógéppel dolgozni csak hat órán keresztül lehet, utána a munkáltató köteles másfajta munkát biztosítani"... Lám tudjuk tehát, hol a határ - mégis túllépjük.

Az idők gonoszak, s sajnos az emberek is. Az idő gonosz, mert nem hagyja megállítani magát, gyorsan múlik, amikor lassabban is tehetné, s ólomlábakon jár, amikor gyorsítani szeretnénk... Mindezeken túl még meg is lopjuk egymást az idővel! Rákényszerítjük a másikra, hogy hallgasson meg minket, pedig csak fecsegünk, s reflexszerűen védekezünk: "Jajj, most nincs időm!" -, ha meghallgatnunk kellene valakit. S ha belegondolunk abba, hogy mennyi időt töltünk csak azzal, hogy adminisztráljuk a "semmit" - akkor elszörnyülködhetünk. A modern állam - beleértve kishazánkat is -, abból indul ki, hogy mindenki csak lopni, csalni és hazudni akar. Így aztán mindenkit üldöz a jogszabályaival! 100%-os kontroll, 0%-os bizalom... Csodálkozunk, ha ilyen a civilizációnk? Csodálkozunk, hogy haldoklik a keresztény kultúra? Magunk tehetünk róla! Azt rendeltük a magunk hatáskörébe, azt akarjuk eszelősen birtokolni, ami Isten ajándéka: az Idő...

Ki az, aki mégis bölcsen él? Akinek szeméből nem ideges pillantások vetülnek ránk, aki nem veti alá magát az idő modern-ember-fabrikálta kényszerének, s tudja, hogy az idő véges, ezért itt a földön csak végtelenített álmokat érdemes kergetni. Nem kiábrándító racionalizmus ez, hanem világnézeti józanság! Aki józanul belátja, hogy az időt arra kaptuk, hogy másokkal megosszuk, annak ideje gyarapodik, s aki önző módon csak magának akar minden időt - bármennyit is rabol össze magának -, mégis kevés lesz neki. A bölcs felhasználja az időt arra, amire adatott: azaz szeret, s igyekszik mindeközben megismerni az Istent. Az esztelen üldözi az időt, igyekszik mindenütt ott lenni, mindent megnézni, minden történésben benne lenni, legvégül mégis megcsalva, érzi magát: az idő kihasználta őt... Az idő változásokra kényszerít minket, de a cél soha nem változik: Isten a végső cél, s egyben az indító ok is, hogy élhetünk, megtapasztalva az idő korlátait is. A keresztény ember nem rugdalódzik az idő ellen, mert nem ellenséget, hanem lehetőséget lát benne, aminek segítségével áldásban részesülhet...

Igazság...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy ne tévedjek el utamon, s ne vesszek bele önigazságaim sötét erdejébe! Add, hogy Te legyél életem világossága, s láthassam akaratodat. Add, hogy ne csak itt a Földön ismerhesselek hit által, de megláthassalak egykoron, s úgy ismerhesselek Téged, ahogyan Te ismersz engem! Ámen



Jézus pedig ezt mondta: "Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek." Meghallották ezt azok a farizeusok, akik a közelében voltak, és ezt kérdezték tőle: "Talán mi is vakok vagyunk?" Jézus ezt mondta nekik: "Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök."
Jn 9,39-41

A történelem során megszámlálhatatlanul sok ember vállalta a mártíromságot... Vajon miért pecsételték meg vérükkel is meggyőződésüket? (Maga a görög 'mártír' szó ugyanis ezt jelenti: vérrel pecsételek meg.) Nyilvánvalóan azért, mert hittek az igazukban! Jóllehet sokan vállalták a halált saját téveszméjük miatt is, őket mégsem nevezzük mártírnak, mert ezt a titulust az utókortól csak azok érdemelték ki, akik az emberiség jólétét, a köz javát szolgálták halálig menő életükkel.

Ha valaki az igazságot képviseli, attól különösen félnek azok, akiknek - szépen mondva is - nem egyenes az életük. (Talán éppen azért, mert nagyon is jól tudják, mi az igazság!) S mert az igazság idővel úgyis kiderül, minden birodalom egyszer véget ér... Ami hazugságra épül, az mindig csak ideiglenesen áll meg, ami az igazságra, az örökké áll. A hazug ember a pillanatnak él, az igaz az örökkévalóságnak. A pillanatemberek idegesen kapkodnak ide-oda, mindent birtokolni akarnak, benne kívánnak lenni minden fontosnak vélt történésben, azaz 'sokat szeretnének markolni az életből' - mégsem teljesül be vágyuk -, és szánalmasan keveset 'fognak', az is mind kihullik, mert múlandóak. Ellenben az igaz szelíd mosollyal, bölcsen elviseli a nehézségeket, sőt még a hiányt is, hiszen ő túllát az emberi lét horizontján, s jól tudja, az ember örökkévalóságra van teremtve. Ezt a tudást, gnózist - maga a szó eredetileg felismerést jelent - csak azok érik el, akik befogadják az igazságot, az Ige emberlélekbe szánt isteni magocskáját - lásd Magvető példázata.

Éppen ebből a példázatból tudjuk, hogy kevés a lelkesedés, az elhatározás, az akarás. A farizeusok is elszántak voltak meggyőződésükben, csak éppen nem látták meg saját igazságuktól az Isten igazságát. Vélt igazságuk folyamatosan lendületben tartotta őket a vitatkozásra - Jézussal kapcsolatban különösen is. A Mester azonban "más kategória"... Ő nem a sajátját mondja, hanem azt a tiszta isteni igazságot, amit azt Atyjától kap. S mivel az Atya-ÚRIsten az élet Istene, ezért az Ő igazságai mindig az élet igazságai is egyben.

Jó Lutherünk éppen ezért mondja a Worms-i birodalmi gyűlésen: "Ha a Szentírás vagy a józan ész alapján meg nem győztök... ugyanis nem jó az embernek lelkiismerete ellen cselekednie..." -, mert a józan ész soha nem mond ellen az Isten igazságának! Bizony a "józanság lelke" (2Tim 1,7) még a Szentírást is néhol - főleg az Ószövetségben - felülírja! Aki értően olvas, az meglátja a Bibliában, melyik mondat a "pólya", s melyik mondat a "gyermek" (Hasonlat szintén Luthertől: a pólya a Biblia emberi része, a gyermek az isteni rész. Semmi értelme azonban a kettőt különválasztani, mert pólya nélkül nem marad meg a gyermek, gyermek nélkül meg haszontalan a pólya.)

A farizeusok felháborodva "ki kérik maguknak", hogy ne látnának... Önigazságuk azonban eleve vakságra ítéli őket. Isten igazsága, hogy az emberi igazság alá van vetve az isteni igazságoknak. Csak az emelkedik az isteni igazságok fölé, aki irgalmatlan minden cselekedetében. Az irgalmas ember szelíd önmagához és felebarátjához, s azért a Kegyelem Istene olykor megengedi, hogy igazságának fényéből néhány fénysugár rávetítődjék hűségeseire, hogy az "ösvényük világosságává" váljék...