Meddig tart még a támadás?

„…és mindent leküzdve megállhassatok.” (Efézus 6:13)

A jutalom mértéke meghatározza a küzdelem nehézségét. Az ellenség ismeri a sebezhető pontjaidat, és nyomást fog rád gyakorolni egészen a határaidig. Amikor ezt teszi, emlékezz erre: „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját…” (Jakab 1:12). „Kiállta a próbát” – ez azt jelenti, hogy a győzelem feljogosít, és képessé tesz nagyobb dolgokra. „Kitart” – azt jelenti, hogy az állóképességed van próbára téve. Tehát „álljatok meg mindent leküzdve”. Azt kérdezed: „Meddig tart még ez a támadás?” A sötétség fejedelme huszonegy napig akadályozta Dániel imádságát (Dániel 10:13). Góliát negyven nap és éjszaka hívta párbajra és gúnyolta Izráel seregeit (1Sámuel 17). Az ellenséged hajthatatlan, neked is annak kell lenned. Ha az imádságról van szó, akkor a te kitartásod le fogja győzni az ő ellenállását. „Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret.” (Zsidók 10:36). Dávid nem került bajba Betsabéval, amíg el nem hagyta a csatateret. Számunkra a csatatér a legbiztonságosabb hely. Tehát maradj ott, harcolj tovább, és Isten segítségedre fog jönni. Amikor Józsuénak több időre volt szüksége, hogy le tudja győzni az ellenséget, megállt a nap. Isten azt mondta: „Amíg nem megy le a nap, addig ti sem fogtok földre kerülni, mert ugyanaz az erő, amely a napot feltartja, az tart fenn titeket is.” Hát nem nagyszerű? Jézus különböző módokon gyógyította az embereket. Egyeseket a szavával, másokat az érintésével. Egy nap azt mondta tíz leprásnak, hogy menjenek el, és mutassák meg magukat a papoknak. És a Biblia azt mondja: „…és amíg mentek, megtisztultak” (Lukács 17:14). Valószínűleg azon tűnődtek: „Mikor fog megtörténni? Hogyan fog megtörténni?” A hit nem követel részletes magyarázatot, csak engedelmesen továbbmegy, miközben hiszi, hogy Istentől jó eredményt várhat!

MEGBOCSÁTANI ÉS BOCSÁNATOT NYERNI

„…legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak…”(Efezus 4:32)

Egy lelkigondozó írja: „Mindannyian sebeket hordozunk. Ki sebzett meg? Azok, akiket szeretünk, és azok, akik szeretnek minket. Amikor elutasítottnak, elhagyatottnak érezzük magunkat, ha bántalmaznak, akaratunk ellenére rávesznek valamire, vagy megsértenek, ezt általában olyanok követik el, akik közel állnak hozzánk: szüleink, barátaink, házastársunk, gyermekeink, tanáraink, lelkészeink. Ez teszi a megbocsátást olyan nehézzé. Mert a szívünket érte seb! Felkiáltunk: »Tőled azt vártam volna el, hogy mellettem állj, és cserbenhagytál. Hogyan tudnám ezt valaha is megbocsátani neked?« Bár a megbocsátás lehetetlennek tűnik, Isten, aki bennünk él, megadja kegyelmét arra, hogy túllépve sebzett énünkön, kimondhassuk: »A Krisztus nevében megbocsátok neked«. Ám ne feledd, a megbocsátásnak két oldala van: adni és elfogadni. Első látásra megbocsátani tűnik nehezebbnek, gyakran azonban azért nem vagyunk képesek bocsánatot kínálni másnak, mert mi magunk nem fogadtuk el teljesen a bocsánatot. Csak, ha mi magunk már megízleltük, milyen öröm bocsánatot nyerni, akkor találunk belső indíttatást arra, hogy bocsánatot adjunk. Miért olyan nehéz elfogadni a bocsánatot? Mert nehéz elismerni, hogy ha nem bocsátasz meg, akkor még mindig hat rám mindaz, ami kettőnk között történt. Segítened kell abban, hogy újra szabad és egészséges legyek. Ehhez nem csupán azt kell elismernünk, hogy bántás ért. Alázatra is szükség van ahhoz, hogy elismerjük, éppen attól az embertől függünk, aki megbántott. Mégis, csak ha el tudjuk fogadni a bocsánatot, akkor tudjuk igazán kiterjeszteni azt másokra is.”

Ezért mondja a Biblia: „Szabaduljatok meg minden keserűségtől… legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.”

NE AKARJ MINDENT TE IRÁNYÍTANI!

„a kétlelkű és minden útján láthatatlan ember” (Jakab 1:8)

Ellenállhatatlan kényszert érzel arra, hogy minden problémára megoldást találj, és mindent irányításod alatt tarts? Mindig van egy B terv arra az esetre, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szerinted kellene? Észrevetted már, hogy minél inkább igyekszel rendbe hozni, megjavítani a dolgokat, annál többet aggódsz és idegeskedsz? A Biblia azt mondja: „Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség” (Róma 8: Károli). A „majd én rendbe hozom” a bizalom ellentéte. Természetesen Isten nem azt akarja, hogy ne gondolkodj, és tanácstalan, tehetetlen legyél; csak azt akarja, hogy hit által és ne pusztán az értelmedre támaszkodva élj. Ha megtanulsz bízni Istenben, és megtanulsz a „Lélek gondolata szerint” élni, akkor békességet fogsz találni, bármilyen nehéz körülmények között vagy is. Az emberi értelem egyik csapdája a kétségeskedés. „…aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt… a kétlelkű mindenben állhatatlan, megbízhatatlan és bizonytalan” (Jakab 1:6,8 AMP). A te lelkivilágod milyen? Ahelyett, hogy mindig megpróbálnál mindent megérteni, tanulj meg megnyugodni akkor is, ha nem tudsz valamit, és bízz Istenben, aki viszont tudja. Döntsd el, hogy minden alkalommal, amikor aggódni kezdesz, megállsz, és így imádkozol: „Uram, nem fogok azzal próbálkozni, hogy magamtól megértsem ezt; hozzád hozom, rád bízom, tőled várom a választ.” Ha többé már nem küszködsz a mikor, hol, miért és hogyan miatt, elkezded érezni Isten békességét úgy, ahogyan soha azelőtt. Sőt, ekkor kerülsz olyan helyzetbe, ahol Isten közbe tud lépni az érdekedben. Hagyj fel tehát azzal, hogy mindent te akarsz irányítani!

Nehéz vezetőnek lenni

„…ha Isten vezetői képességet adott…” (Róma 12:8 NLT)

Tisztelt Lelkipásztor, biztosan rájössz, hogy nehéz napod van, ha a gyászjelentéseket olvasva végre eszedbe jut annak az embernek a neve, akinek megígérted, hogy meglátogatod a kórházban; ha a bibliaórán nem találod Abdiás könyvét; ha a gyülekezet pénztárosa képeslapot küld Genfből; ha tudomásodra jut, hogy az ifjúsági csoport fémszálas szivacsot használt az autómosáshoz; ha egy esküvőn a vőlegényt a menyasszony ex-barátjának nevén szólítod; ha a parkolóhelyedet áthelyezik – egy félmérföldnyire lévő étterem elé; ha a második vasárnap is ugyanazt prédikálod, és ez senkinek sem tűnik fel; ha a gyülekezet megszavazza, hogy a szabadnapod vasárnapra essen.

Félretéve a tréfát: ha Isten vezetői képességet adott, emlékezz arra, hogy mi tesz valakit jó vezetővé: Először, a jó vezető elindító, elősegítő. Felismeri, hogy senki sem válik azzá, amivé válhatna, amíg nem teszi meg azt, amit tennie kell. Elhívatásodat úgy tudod betölteni, ha segítesz másoknak felfedezni és betölteni az ő elhívatásukat. Másodszor, a jó vezető figyelmes és tisztelettudó. Soha nem néz le senkit, és nem beszél lekezelően. Nincs külön magatartásformája a fontos emberek számára, és másfajta a kevésbé fontosak számára. A jó vezető számára mindenki fontos, hiszen mindenki rendelkezik Istentől kapott lehetőségekkel, éppen csak elő kell hozni ezeket. Harmadszor, a jó vezető határozott, döntésképes. Ha vezető vagy, két dologról fognak rád emlékezni: a problémákról, amiket okoztál, és a problémákról, amiket megoldottál. Igen, biztosan fogsz hibákat elkövetni, ezért tanulj alázatot, törekedj a személyes növekedésre, meríts erőt Istenből, és remélhetőleg legközelebb jobban fogod csinálni.

ÉLETED ÖSSZEGZÉSE

„Feddhetetlenül él az igaz... " (Példabeszédek 20.7)

Az életedet végül egyetlen mondatban össze lehet majd foglalni. Mi lesz ez a mondat? Ha céltudatosan éltél, akkor az emberek a temetéseden nem csupán tűnődni fognak rajtad. Mindent tökéletesen csináltál? Nem. De „A jó emberek helyesen élnek, és Isten megáldja gyermekeiket, akik majd példájukat követik". Az életed a legnagyobb örök­ség, amit hátrahagysz, és csak egy van belőle, tehát meg kell tenned mindent azért, hogy érjen valamit. Hagyd örökül a kiválóságot! John Maxwell Leadership Gold [Arany­fokozatú vezetés] című könyvében az egyik fejezet címe: „Ne küldd a kacsáidat sas iskolába!". A fejezetben leírja, hogy: „A kacsáktól senki sem várja el, hogy sasok le­gyenek - ők maguk sem akarnak azok lenni. Azoknak kell lenniük, amik. A kacsáknak megvan a maguk szakterülete, abban kell tökélyre fejlődniük." Hagyd örökül a biztatást! Azt mondják: „Vannak, akik bárhová mennek, boldogságot teremtenek; vannak, akik az­zal teremtenek boldogságot, ha elmennek." Olyasféle ember vagy, akit tíz vagy húsz év múlva felhív majd valaki ezekkel a szavakkal: „Köszönöm, nélküled nem lettem volna képes rá!"? Hagyd örökül a céltudatosságot! Akkor vagyunk igazán telve erővel, amikor erősségeinket és talentumainkat Istentől kapott célba fektetjük. Olyan dologra tedd fel tehát az életed, ami nagyobb önmagadnál. Nem fogsz örökké élni, de tovább élhetsz azokban, amire vagy akire hatással voltál. Hagyd örökül a szeretetet! Jon Gordon mond­ta: „Az édesanyám... néhány éve távozott el... nem emlékszem hibáira és tévedéseire, vagy nézeteltéréseinkre. Végül is ki tökéletes? Amire emlékszem... az a szeretete. A sze­retetet hagyta rám örökül, olyan szeretetet, mely magához öleli az utánunk következő nemzedékeket is."

„MEGMUTATTA NEKIK A KEZÉT”

„…Jézus… megmutatta nekik a kezét…” (János 20:19-20)
Dr. Paul Brand, egy zseniális sebész, aki az indiai Vellore Keresztyén Orvosi Egyetemén dolgozott, ezt írta: „ Majd minden nap csodálatos kezekkel dolgozom… ám az évben egy nap különleges jelentéssel bír… Amikor az egész világ a Nagyhetet ünnepli…. én kezein gondolkodom… azok a kezek, amelyek annyi jót tettek, egy napon át lettek szegezve egy durva vassal… a római kivégzőosztag emberei keresztülszúrták a csuklón, épp a kéztőcsontnál, ahol az ujjakat mozgató inak haladnak és az ideg… ez a kezet megbénította, és karomszerűen összerántotta, Jézus pedig nem kapott semmilyen fájdalomcsillapítót… Később az egész testsúlya kezeire nehezedett, így még több szövet roncsolódott, és még több vért veszített. Volt vajon valaha ennél kétségbe ejtőbb kép? A tanítványok, akik abban reménykedtek, hogy ő a Messiás, elbújtak a sötétben és szétszéledtek.” Ám nem ekkor láttuk utoljára Jézus kezeit! A Biblia azt mondja: „…amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: »Békesség nektek!« És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.” Dr. Brand így folytatja: „Jézus úgy döntött, hogy kezein lévő sebei örökre emlékeztessék az itt töltött időre. Ezért hiszem, hogy Isten hallja, és megérti fájdalmunkat… mert megtartotta azokat a sebhelyeket, mint a megsebzett emberiség maradandó képmását. Ő tudja, hogy milyen az élet a földön, mert járt itt. A kezei bizonyítják.” Vidd hát sebeidet ma Jézushoz, és engedd, hogy meggyógyítsa testedet és lelkedet!

Mohóság

„Ne legyetek pénzsóvárak…” (Zsidók 13:5)
A mohóság a sóvárgással kezdődik, aztán hozzá társul, hogy összejátszol másokkal is annak érdekében, hogy megszerezd, amit annyira akarsz. Ákán, Aháb, Anániás és Szafira képesek voltak lopni, hazudni és még ölni is, hogy megszerezzék, amire annyira vágytak. „Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: »Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.«” (Zsidók 13:5). Ez az ige azt jelenti, hogy amivel Krisztusban rendelkezünk, sokkal nagyszerűbb bárminél, amink nincs! A mohóság azt jelenti:
1) Pozíciót szeretnénk, de szolgálni nem akarunk; irányítani szeretnénk, hogy mi lehessünk a középpontban; gazdagságot szeretnénk, de csak magunknak akarjuk megtartani; arra vágyunk, hogy mások dicsőítsenek. 2) Jó dolgokat szeretnénk, de rosszak az indítékaink. „…ha valaki püspökségre törekszik, jó munkát kíván” (1Timóteus 3:1). Jó dolog az, ha hatással szeretnénk lenni másokra, de csak akkor, ha helyesek az indítékaink. Ha elismerésre vagy mások feletti hatalomra vágysz, akkor bizony ez mohóság. 3) Jó dolgot kívánunk, de rossz időpontban. Egy fiatal pár azt mondja: „Szeretjük egymást. Néhány hónap múlva össze fogunk házasodni. De most szeretnénk lefeküdni egymással.” Jó dolgot szeretnének, jó okkal, de rossz az időzítésük. Ez mohóság. 4) Jó dolgot kívánunk, de nem egészséges mennyiségben. A mohóság többet kíván, mint amennyi szükségeink kielégítésére és Istentől való rendeltetésünk betöltésére kellene. Értsd meg: bármennyit is szerzel valamiből, ami nem Isten akarata szerint való, az sosem fogja meghozni azt az elégedettséget, ami iránti vágyakozol. Csak akkor találsz igazi és tartós boldogságot, ha ezt elismered.



„Ne kívánd…!” (2Mózes 20:17)
Miért adjuk meg magunkat újra és újra a bűnös vágyaknak? Két okból. 1) Mert az újjászületés nem törli el azonnal automatikusan a régi természetünket. Olyan ez, mint mikor két autó különböző irányból egyszerre érkezik egy kereszteződésbe, mindig fennáll az ütközés veszélye. 2) Mert ha elég sokáig időzünk egy vágynál, akkor csupán idő kérdése, és megadjuk magunkat neki. Előfordult már veled, hogy odamentél a hűtőhöz, pedig nem is voltál igazán éhes, de valahogy nem is voltál jóllakott, és keresgéltél valami harapnivalót. Ez sem túl hasznos, de sokkal rosszabb, ha az életet is így éled. Olyan ez, mint a viselkedési lehetőségek között válogatni, valami olyat keresve, ami boldogabbá tenne, mint amilyen az adott pillanatban éppen vagy. Amikor megkívánsz valamit, akkor kiszínezed, megszépíted, ezzel a kívánság tárgya még vonzóbbá lesz, és könnyen hozzáférhetőnek tűnik. Egyéjszakás kaland? Te azt mondod rá: „Senki sem fogja megtudni.” A Biblia viszont azt mondja: „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is” (Galata 6:7). Ahogyan az elvetett magból aratás lesz, ugyanígy döntéseid is következményekkel járnak. A mohóság megnöveli a vágyat és minimálisnak láttatja a veszélyt. Ha elég sokáig időzünk egy vágynál, előbb-utóbb találunk valamilyen megmagyarázhatónak tűnő utat az eléréséhez. Olyan ez, mint amikor elkezdik a visszaszámlálást egy űrsikló kilövésénél, az indulás csupán idő kérdése. Ha tehát elidőzöl egy vágynál, elkerülhetetlenül meg fogod adni magad neki. Mi a megoldás? Fordítsd a figyelmedet másra! „Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival” (Róma 8:5).



„Teljesítette ugyan kérésüket, de csömört támasztott bennük.” (Zsoltárok 106:15)
Figyeld meg, hogyan ismétlődött mindig ugyanaz Izráel népe életében! Amikor rabszolgák voltak Egyiptomban, azért imádkoztak, hogy Isten szabadítsa meg őket. Ő pedig megtette. Aztán az Ígéret földje felé tartó vándorlásuk idején a pusztában azt mondták: „Meg fogunk itt halni. Jobb volt nekünk Egyiptomban! Ott legalább volt élelmünk, amennyit csak akartunk.” Isten erre kenyeret küldött nekik a mennyből. Még azt is megtette, hogy a lábuk elé hullott. Olyan tökéletes étrend volt, hogy „… nemzetségeikben nem volt beteges” (Zsoltárok 105:37 Károli). Most végre boldogok voltak? Nem. Azt mondták: „Elegünk van ebből az izéből, húst akarunk.” Isten erre azt mondta: „Jól van, adok én nektek húst, és ehettek… míg csak ki nem hányjátok, és míg meg nem undorodtok tőle” (ld. 4Mózes 11:18-20). A mohóságra haragszik Isten, mert az a büszkeségben gyökerezik, ami ezt mondja: „Én jobbat érdemlek”, és a hálátlanságban, ami ezt mondja: „Mást akarok, mint amivel eddig megáldottál.” Van egy mondás: „Vigyázz, mit kívánsz, mert a végén még megkapod!” Izráel népe azt hitte, hogy valami más majd megelégedést ad nekik, úgy, ahogyan Isten nem tud, ezért Isten „Teljesítette ugyan kérésüket, de csömört támasztott bennük.” Istennel nagyon kevés is megelégít. Nélküle bármit szerzel is meg és bármit érsz is el, belül üres maradsz. Mi után vágyakozol? Mi miatt olyan az életed, mintha örökös várólistán lenne? Mi az, amiért folyton könyörögsz Istenhez? Semmi sem elengedhetetlen az életben, csupán Isten. Az anyagi dolgok sosem fogják tudni betölteni az ő helyét. Mi kell ahhoz, hogy eljuss erre a megelégedett állapotra, amikor életed központi vágya ez lesz: „Istenem, csak téged akarlak még jobban!”



„… érjétek be azzal, amitek van…” (Zsidók 13:5)
Ha céljaid Isten-központúak, ő segíteni fog elérni őket. Ha azonban csak azért kérsz valamit, mert a szomszédodnak is van, csalódás fog érni. A Biblia azt mondja: „… Nem vonja meg javait az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek” (Zsoltárok 84:12). Amikor Isten valamit megtagad tőled, bízz benne: ő tudja, mit csinál! Isten túlságosan szeret ahhoz, hogy megadjon valamit, amire nem állsz készen, nem tudsz kezelni, ami nem illik bele az életedre vonatkozó tervébe, ami leszívná energiádat vagy elpusztítana. Amikor megkívánsz valamit, azt hiszed, hogy az elengedhetetlen a boldogságodhoz, és könyörögsz Istennek, hogy adja meg neked, ezzel tulajdonképpen azt kéred, hogy önmagát valami mással helyettesítse, amit te nála fontosabbnak tartasz. Ha így teszel, Isten lehet, hogy megengedi, hogy megtapasztald ugyanazokat a következményeket, amik miatt Izráel is szenvedett. „Teljesítette ugyan kérésüket, de csömört támasztott bennük” (Zsoltárok 106:15). Ne úgy érj életed végére, hogy bánkódnod kelljen egy összetört házasság, elidegenedett gyermek, vagy rossz lelkiismeret miatt, esetleg azért, mert fájdalmasan felismered, hogy kihagytad a legjobbat, amit Isten tartogatott számodra. Nem az a gond, mintha nem akarnánk Istent, hanem, hogy szeretnénk őt is – és még egy tengerparti házat, jó karriert, tökéletes párt, vagy bármi mást, ami megragadja képzeletünket. Ezért mondta Jézus: „… Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg” (Lukács 12:15). Az élet nem a birtokolt dolgokra, hanem a kapcsolatokra épül. A legfontosabb kapcsolat pedig, amit ápolnod kell, az Istennel való kapcsolatod.

Több erőre van szükséged? Várj Istenre!

„… akik az Úrra várnak, erejük megújul…” (Ézsaiás 40:31, angolból)

Isten általában nem mondja el nekünk, hogyan fog válaszolni imáinkra, sem azt, hogy mikor. De egy dolgot megígér azoknak, akik rá várnak – erőt. A Szentírásban itt egy olyan héber szó szerepel a várakozásra, amit a kötélkészítésre használnak. Minden kötél fonálként indul, és minden hozzáadott szál növeli az erejét. Tehát minden alkalommal, amikor vársz az Úrra, egy újabb szálat adsz a köteledhez, egy kicsivel erősebb leszel, egy kicsit jobban meg tudsz birkózni a dolgokkal. Úgy érzed, hogy ma csak egy fonál tart? Tölts több időt Isten jelenlétében és Isten Igéjével, és figyeld meg, hogy lesz kötél a fonaladból! De a várakozás nem mindig passzív; van, amikor aktív cselekedet – mint mikor az eladó a vásárlóra vár, és gondoskodik róla, hogy annak minden szüksége be legyen töltve. Ebben az esetben a várakozás nem annyira állapot, hanem inkább összpontosítás.

A Biblia azt mondja: „Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Tebenned bízik” (Ézsaiás 26:3, Károli). Akár imádságban töltöd az időd Isten jelenlétében, akár aktívan végrehajtod az Ő akaratát, Isten biztosít arról, hogy erőd meg fog újulni.

Ha már fogytán van a türelmed, ragadd meg ezt a három ígéretet:

1) „Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és várjad az Urat!” (Zsoltárok 27:14)

2) „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet.” (Zsoltárok 62:5)

3) „Ahogy a szolgák uruk kezére néznek, vagy a szolgáló úrnője kezére néz, úgy nézünk mi Istenünkre, az Úrra, míg meg nem könyörül rajtunk.” (Zsoltárok 123:2)

Több erőre van szükséged? Várj az Úrra!

Az önmegadás gyakorlása

"Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem." - Máté 16:24

Pálnál a damaszkuszi úton jött el az önmegadás pillanata, miután egy vakító fény a földre kényszerítette. Másoknak kevésbé drasztikus módszerek szükségesek, hogy Istenre figyeljenek. Ennek ellenére azonban az önmegadás nem egy egyszeri alkalom. Pál azt mondja: "Naponta meghalok" (1Korintus 15:31b)LB

Van egy pillanat, amikor megadjuk magunkat Istennek, és van az a fajta önmegadás, amit naponta gyakorlunk egész életünkben, pillanatról pillanatra. A probléma az élő áldozattal az, hogy le tud jönni az oltárról, ezért lehet, hogy egy nap 50-szer is le kell tenned az életed Isten kezébe, újra és újra: "Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem." (Máté 16:24)

Hadd figyelmeztesselek: Amikor eldöntöd, hogy teljesen átadod az életed, akkor ez a döntésed meg lesz próbálva. Néha ez azt jelenti, hogy olyat teszel, ami kényelmetlen, népszerűtlen, költséges vagy lehetetlennek tűnik. Gyakran pont az ellenkezőjét teszed annak, amit szeretnél.

"Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival." (Róma 8:5)

Természetünkből adódóan önmagunk körül forgunk. Amikor valaki bánt, a természetes válaszreakciód az, hogy visszaadod ezt. Természetes viselkedés, hogy ha valaki pénzt akar felhalmozni, ahelyett, hogy nagylelkűen megosztaná, vagy az, hogy megvéded magad, amikor kritizálnak, hogy takargatod a hibáidat ahelyett, hogy bevallanád, és az, hogy megpróbálsz lenyűgözni másokat. Általában ki tudod találni, hogy mit akar Isten, ha pont az ellenkezőjét teszed annak, amit természetedből fakadóan tennél.

Bill Bright alapította a Campus Crusade for Christ-ot, és a világszerte jelen levő szervezeten keresztül "A négy szellemi törvény" című szórólap és a "Jézus" film (több mint egy milliárdan látták már) úgy becsülik, hogy 150 millió embert vezetett Krisztushoz, akik az örökkévalóságot a mennyben tölthetik.

Egyszer megkérdeztem Billt, "Miért használja és áldja meg Isten ennyire az életed?" Erre ő azt felelte: "Fiatal koromban szerződést kötöttem Istennel. Szó szerint leírtam egy papírra, majd aláírtam az alján. Ez állt rajta: 'Mától fogva Jézus Krisztus szolgája vagyok'".

Te aláírtál már ilyen szerződést Istennel? Vagy még mindig küzdesz és nehézségeid vannak Isten jogával az életed felett, miszerint azt tesz veled, amit jónak lát?

Itt az ideje az önmegadásnak - itt az ideje, hogy megadd magad Isten kegyelmének, szeretetének és bölcsességének.

Beszéljünk róla:

* Milyen jellemvonásokat kell a sajátoddá tenned ahhoz, hogy meg tudj tenni "kényelmetlen, népszerűtlen, költséges vagy lehetetlennek tűnő" dolgokat, az önmegadásod miatt?

* Kérd meg a kiscsoportodat vagy valakit, akire számíthatsz, hogy imádkozzon érted, hogy felül tudj kerekedni a büszkeségeden, ambícióidon, önzőségeden, hogy megadd magad és az életed Krisztusé legyen.

Figyeld, hogy mit mond Isten

" ...figyelek, várva, hogy mit szól hozzám..." Hab 2,1



Isten hangja gyakran képi formában jelentkezik. Ha hallani akarjuk Istent, meg kell tanulnunk a szemeinkkel hallani. Isten gyakran úgy válaszolja meg imáinkat, hogy egy képet ültet az elménkbe. Ezt nevezik látomásnak.

Tulajdonképpen a Bibliában száz meg száz példát találunk arra, hogy Isten egy képet vagy egy elképzelést ültetett valaki elméjébe. Néha látomásnak, néha álomnak nevezi ezt. Ézsaiás megkapta. Jeremiás megkapta. Ezékiel, Dániel, Hóseás, Joel, Ámosz, Abdiás, Jónás, Mikeás, Náhum - mind kaptak egy látást Istentől.

A 73. Zsoltárban ezt olvassuk:"Elgondolkoztam rajta, meg akartam érteni, de túl nehéznek tűnt nekem.Végül elmentem Isten szent helyére, és megértettem, hogy milyen végük lesz."

Ha rövidtávú változást szeretnél, akkor a viselkedésre összpontosítasz. Ha azonban hosszútávú változást akarsz, akkor egy egészen új elméleti mintára kell koncentrálnod, egy teljesen új képre, egészen új módon kell magadat nézned, az életet, Istent, a jövődet, a problémáidat.

Ez az amiről a következő évtizeded szól, új módon látni a pénzed, az ennivalód, a családod, a karriered, és amikor mindez megtörténik, eljön a változás.

Hogyan vesszük át Istentől a látást?

Kérdezd Istent: "Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja." (Jak1,5-6). Legyél konkrét abban amit kérdezel.
Tanulmányozd Isten Igéjét. Miután feltettél Istennek egy kérdést, olvasd újra a Bibliát. Közben meg imádkozd ezt az imát:"Nyisd föl szememet, hogy megláthassam, milyen csodálatos a te törvényed." (Zsolt 119,18)

Legyél folyamatos kapcsolatban Istennel

"Soha ne hagyjátok abba az imádkozást." (1. Thessz. 5:17, NLT fordítás)

Soha nem leszel igazán közeli kapcsolatban Istennel, ha hetente gyülekezetbe jársz, de még akkor sem, ha naponta csendességet tartasz. Az Istennel való kapcsolat alapja, ha megosztod Vele életed összes megtapasztalását.

Természetesen nagyon fontos kiépíteni a napi csendesség szokását Istennel, de Isten nem csak egy időpontot szeretne a naptáradban. Szeretne részt venni mindegyik tevékenységedben, minden beszélgetésedben, minden problémádban, sőt, minden gondolatodban.

Folytathatsz vele folyamatos, vég nélküli beszélgetést napközben, megbeszélhetsz vele mindent, amit csinálsz, amire gondolsz abban a pillanatban. A "szüntelen imádkozás" azt jelenti, hogy beszélgetsz Istennel miközben vásárolsz, vezetsz, dolgozol, vagy bármelyik napi feladatodat végzed (1. Thessz. 5:17).

Széleskörű félreértelmezés az, hogy az Istennel töltött idő azt jelenti, hogy egyedül vagy Istennel. Természetesen, ahogy Jézus bemutatta, erre is szükséged van, hogy Istennel egyedül legyél, ez azonban csak töredéke az ébren töltött idődnek. Bármit is teszel, az lehet "Istennel töltött idő", ha meghívod, hogy vegyen részt a munkádban és tudatában vagy jelenlétének.

Van egy klasszikus könyv, amiből meg lehet tanulni, hogyan fejlessz ki folyamatos beszélgetést Istennel, ennek címe: "Isten jelenlétének megtapasztalása"*. Ezt a könyvet a 17. században írta Lőrinc testvér, egy szerény, francia szakács egy francia kolostorban. Lőrinc testvér képes volt a leghétköznapibb feladatokat - mint például az ételkészítést, mosogatást - dicsőítéssé és Istennel való közösséggé alakítani.

Szerinte az Istennel való kapcsolat kulcsa nem az, hogy mást csinálsz, hanem hogy megváltoztatod a hozzáállásodat az iránt, amit csinálsz. Amit általában magad miatt teszel, elkezded Istenért tenni, akár eszel, fürdesz, dolgozol, pihensz, vagy kidobod a szemetet.

Manapság gyakran érezzük, hogy ki kell menekülnünk a napi rutinból, hogy dicsőíteni tudjuk Istent, de ez csak azért van, mert nem tanultunk meg folyamatosan tudatában lenni jelenlétének. Lőrinc testvér úgy gondolja, hogy könnyű Isten dicsőíteni az élet hétköznapi feladatai között; nem kellett neki ezért külön vonulnia különleges szellemi kikapcsolódásra.

Ez Isten eszményképe. Az Édenkertben a dicsőítés nem egy különleges alkalom volt, amin részt kellett venni, hanem egy folyamatos hozzállás; Ádám és Éva folyamatos kapcsolatban voltak Istennel. Mivel Isten mindig veled van, nincs olyan hely, ahol közelebb lennél Istenhez, mint az, ahol éppen most vagy. A Biblia azt mondja: "ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben." (Ef. 4:6b)

Beszéljetek róla:

* Akartál már elmenekülni, és egyedül Istennel lenni? Hogyan tudnád megváltoztatni a hozzáállásodat és testtartásodat Isten irányába még ma, hogy a mai napnak ugyanolyan hatása legyen, mintha lelki kikapcsolódáson vennél részt?
* Isten jelenlétét bizonyos pillanatokban jobban érzed, mint máskor? Miért?

Mit tegyél, ha bűnt követtél el?

"Ha visszatérsz hozzám, megújítalak, így tovább szolgálhatsz engem." (Jer 15,19, NLT fordítás)


Amikor Krisztus követője lettél, beleszülettél Isten családjába, és ezt nem lehet meg nem történtté tenni. Bár az Istennel való közösségedet megrontja, ha bűnt követsz el, a Vele való kapcsolat még létezik. Csak egy lépésre vagy attól, hogy visszatérj Hozzá.

Mit tegyél tehát, ha bűnt követtél el? Térj vissza Jézushoz! Ilyen egyszerű.

Ézsaiás mondja: "Nem számít, milyen nagy bűnöd foltja, én eltörölhetem és olyan tisztává tehetlek, mint a frissen esett hó." (Ézs 1,18, LB fordítás)

Ha volt valaha olyan bűn, amiről azt gondoljuk, hogy megbocsáthatatlan, akkor az megtagadni Jézust háromszor is azon az éjszakán, amikor elárulták. De Jézus tudta, hogy Péter meg fogja tagadni őt, sőt még azt is tudta, hogy Péter vissza fog térni hozzá. Még mielőtt megtörtént, Jézus így szólt Péterhez az emeleti teremben: "De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed." (Lk 22,32, Károli fordítás)

Jézus tudta, hogy Péter szolgálata hatékonyabb lesz azután, hogy megtagadta őt, mint azelőtt. És így is lett! Péter megírta a Biblia két könyvét, Péter első és második levelét, azután megosztotta visszaemlékezéseit egy rokonával, és így született Márk evangéliuma.

Lehet, azt hiszed, Isten elfelejtett téged. Nem felejtett el. A jó pásztor hátrahagyja 99 bárányát, hogy megkeresse az egyet. Tudja, hogyan buktál el. Akár egyetlen hatalmas lépéssel, akár sok apró lépéssel távolodtál el, és már nem vagy olyan közel Krisztushoz, mint régen, imádkoznod kell, mint ahogy Dávid imádkozott, amikor visszatért Istenhez a házasságtörés után. Így szólt: "Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét." (Zsolt 51,14, Károli fordítás) Nem azt kellett imádkoznia, hogy "Istenem, add vissza nekem az én üdvösségemet", mert az üdvösségét nem veszítette el. Az örömöt veszítette el.

És ti közületek is néhányan elveszítettétek az örömöt. Térjetek haza Krisztushoz még ma!

Beszéljetek róla:

* Miután vétkeztél, mi tart vissza attól, hogy visszatérj Krisztushoz?
* Mi az, ami a bűnöd miatt elveszett vagy megromlott az életedben, és Isten helyre kell állítsa?
* Megbánással visszatérve, hogyan lehetsz hatékonyabb szolgája Krisztusnak? Mit kívánsz véghez vinni Isten Királyságáért?

Bűneink...

A mai nap imádsága:

URam! Vedd el belőlem a készséget a rosszra, s erősíts meg a jó cselekvésében minden nap! Ámen

Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a férjének is, és ő is evett.

1 Móz 3,6

"Mindent a nőknek köszönhetünk!" - mondja sokat sejtetően a házasság előtt álló ifjú, a "leendő férj" - első beszélgetésünkkor. "Szerintem is!" - replikálok fél-komolyan -, hiszen ők a "javított verzió", mi férfiak csak az első "kísérlet" vagyunk... Nem kell hosszan ecsetelnem, hogy a férfiak - bár ők az ún. erősebb nem - bizony sokkal esetlenebbek az életben. Fizikai erőnél ugyanis van nagyobb, a lelki erő, nem véletlen az a felismerés sem, hogy az erőszak a gyengék utolsó menedéke...

A civilizáció hajnaláról, jóval a Biblia keletkezése előtti időkből ránk maradt gyönyörű őstörténet Ádámról (föld-porából való, ember) és Éváról (élet) nemcsak az emberi élet kezdetének örök kérdésére próbál válaszolni, de egyben a bennünk lévő készséget is a mindenkori jó tagadására, s a hajlamot a rossz megcselekvésére igyekszik megmagyarázni. Eszerint a bűnöket mindig közösségben követjük el! Az "elcsábulás" mindig közösségben történik, a bűn bűn-volta pedig éppen abban van, hogy a másik embert, s ezzel együtt a közösséget sérti, s támadja. Azt a közösséget bomlasztja, mely Isten eredeti elképzelésben védelmül szolgálna, hiszen ahogyan olvashatjuk a Genezis első lapjain: "Nem jó az embernek egyedül..." Egyedül lenni tényleg nem jó, ennél már csak egy rosszabb helyzet létezik - ez maga a tragédia, a földi pokol -, ha van valaki mellettünk, de arra vágyakozunk, hogy inkább ne lenne... (lásd: párkapcsolati krízisek!)

Az ember bűnbeesésének története - a közhiedelemmel ellentétben - nem arról szól, hogy Isten megtiltotta volna a tudást, a gondolkodást számunkra (éppen ellenkezőleg, ezért ajándékozott meg értelemmel minket!) hanem arról, hogy a megismerésnek fokozatai vannak! Az ismeret csak akkor szolgálja a közösség javát, ha az felelősséggel párosul. (Isten az Édenbe helyezte az embert, hogy azt művelje, gondozza, vigyázzon rá!) Ha megtanultuk volna az első leckéket, akkor talán máshová fejlődött volna a világ, nem ide, ahol éppen most tartunk!

Éva szakított a tiltott fa gyümölcséből, ami igen kívánatosnak látszott, de hogy érett volt-e, azt nem tudjuk meg a történetből... Annyi bizonyos, hogy Ádám harapott bele először. Annyit kijelenthetünk, hogy a tudás almája Isten (szeretete) nélkül savanyú; hiszen megismertük a vasat és gyorsan kardot kalapáltunk belőle, feltaláltuk a puskaport, s máris ágyúkat fabrikáltunk, felfedeztük az atom titkát, s világ-pusztító bombákat készítettünk belőlük!!! Istenek lettünk - legalábbis a magunk szemében -, a rombolás, a pusztítás istenei - de a kígyó hazugsága, hazugság maradt: nem lettünk halhatatlanok... pedig hogy vágyakozunk rá!

"Rákenni" mindent a Kígyóra - ez a legkönnyebb megoldás. Hibáztatni az Istent, hogy miért alkotta meg a világot ilyenre, amilyen -, szánalmas teremtményi próbálkozás szabadulni a kínzó lelkiismeret furdalásunktól. Egymásra mutogatni akkor, amikor a(z el)hallgatás is bűn, nem más, mint a véges ember kísérlete javítani azt, ami végleg elveszett, elromlott... Javítgatni ugyan próbál(hat)juk azt amit menthetetlenül elrontottunk, de Isten nélkül eleve kudarcra vagyunk ítélve, már csak annak okán is, hogy az idő kerekét nem tudjuk visszafelé pörgetni, s így az áldozat áldozat marad, s már soha nem jön vissza a temetőből. A hívő ember tudása, hogy az Élet Istenben van elrejtve, Vele és Általa vannak megoldásaink/korrekcióink a reménytelen helyzetekben is... Ez maga az evangélium üzenete: Isten szeretetében minden "újrateremtődik"!

Jézus királysága...

A mai nap imádsága:

Uram! Segíts nekem megőriznem a Tőled kapott méltóságomat, hogy tetszésedre élhessem szolgáló életemet! Ámen


"Te vagy a zsidók királya?" Jézus viszont ezt kérdezte tőle: "Magadtól mondod-e ezt, vagy mások mondták neked rólam?" Pilátus erre így szólt: "Hát zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át nekem téged: Mit tettél?" Jézus így felelt: "Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való." Pilátus ezt mondta neki: "Akkor mégis király vagy te?" Jézus így válaszolt: "Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra." Pilátus így szólt hozzá: "Mi az igazság?"
Jn 18,33b-38a

Mindannyiunknak van elképzelése a királyokról, ahogyan Pilátusnak is volt. Ez a szelíd, meggyötört koldus-Mester azonban sehogyan sem illik bele a királyokról alkotott képünkbe. Talán ezért is kérdezi Pilátus gúnyosan: "Akkor mégis király vagy te?" Csakugyan király vagy? Ugyan, milyen király lehetnél te? Igénk szerint Jézust királyként vádolták, jóllehet sem az ünneplésben, sem a vádakban nem azt a királyt tisztelték és nem azt a királyt vádolták, aki Istentől rendelt királyként közéjük jött.

Tény, hogy a zsidók várták a Messiást, az Istentől felkent királyt, s úgy várták, mint aki szabadságot hoz, aki helyreállítja Izrael országának dicsőségét, nagyságát. Ettől a Messiástól, akit a zsidók vártak, a rómaiak is tartottak. Tudták, hogy a zsidó nép szereti a szabadságát, szereti a hitét a vallását, mindenekelőtt eszelősen az Istenét... S várja a nép a Messiást, akinek segítségével, vezetésével lerázzák az útált római igát. Figyelemmel kísértek tehát a rómaiak minden lehetséges messiás-jelöltet, hogy idejében közbeléphessenek. Ennek ellenére újra és újra harcok, lázadások robbantak ki - Júdea földje folyamatosan lázongott.

Pilátus éppen ezért tudta - hogyne tudta volna, hogy milyen ünnepléssel vonult Jeruzsálembe Jézus? Tudta, hogyne tudta volna, hogy az évek során egyre nagyobb tisztelettel és várakozással veszik körül a Mestert. De tudta azt is, mert kémei minden bizonnyal hírül vitték neki, hogy Jézus fegyvertelenül jött Jeruzsálembe, s diadalmas bevonulása végén a tömeggel nem a helytartóságra ment jelképesen átvenni a hatalmat, hanem a templomba ment. Pilátus tehát jól tudta, ettől az embertől nem kell félnie a Római Birodalomnak...

Pilátusnak tudomása van arról, hogy a vádak Jézus ellen nem igazak, de ugyanakkor Jézus meg vállalja - most az egyszer -, hogy királynak mondják. Királysága, királyi uralma van, de országa nem ebből a világból való, de azért Ő méltóságában is király... Királyi hatalmát már igen sokszor megmutatta, legutóbb éppen akkor, amikor Lázárt feltámasztotta, kiszólítva őt, a negyednapos halálszagos sírból. Pilátus mindezekre nem figyel, noha a kémeitől esetleg halott is róla. Őt csak egyfajta királyság, egyfajta hatalom érdekli! Minden más csak gúny tárgya, szemében semmiség.

Jézus nem lázadó, ezt Pilátus is jól látja. Diadalmas bevonulása idején, amikor a zarándokok tömege királyként köszöntötte, s királyként kísérte Jézust; az ünneplő sokaság dicsőítő kiáltozását hallva, talán megfordult a rómaiak fejében: vajon mi következik most? De bebizonyosodott: Jézus nem tör uralomra. Ezért Pilátus szemében Jézus ártatlan, ebben a vádpontban és minden más tekintetben is.

De Pilátus diplomata, aki a zsidóknak is a kedvébe akar járni. Nem akar ellenségeskedést, ezért nem vállalja tetteiben is a felismerését. Szavakkal kimondja: nem találtam benne bűnt. De ezt a tetteivel nem vállalja fel. MInt római helytartó élet és halál ura Jeruzsálemben. Egy szavába kerülne, s Jézust el kell, hogy bocsássák és sem zsidók, és senki más nem emelhetne rá kezet. De nem vállalja fel a tetteket. Pilátusnak saját hatalma, saját érdeke fontosabb, mint az igazság.

A mi az igazság? Az, hogy a zsidók tudatos szándékossággal, Pilátus pedig ellenállni nem akaró sodródással teszi le a voksát Jézus ellen - az eredmény ugyanaz. Nyíltan Jézus ellen lázadni és határozott döntéssel mellette ki nem állni, ugyanazt eredményezi. Mert aki nem dönt Jézus mellett teljes szívvel és elkötelezettséggel, az előbb-utóbb ellene fog dönteni. Ez a bűntől megrontott életünk természete. De sokszor csodálkozunk, hogy hajdan templomba járók mivé lettek...

Ismerjük a történet folytatását... Válasszatok, kit bocsássak el nektek? Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát? S a tömeg kiált: "Ne ezt, hanem Barabbást!" A kérdés tehát mindig ez: Ki legyen szabad? Saját életünkben is: ki legyen a szabad? Hát én! De aki Isten-mentesen él, az végül is istentelenül él...

Isten nélkül márpedig nem tudunk tudunk élni - belénkkódolta Isten, hogy csak Vele együtt vagyunk egyek, csak Vele együtt vagyunk egészek, s egészségesek, s csak Vele együtt vagyunk egyek a közösségben. Az igazság az, hogy csak Vele együtt válunk teljessé, istenképűvé, s nyerjük el királyi méltóságunkat, azaz válunk krisztusivá...

Jócselekedeteink...

A mai nap imádsága:

Uram! Némíts el bennem minden önző gondolatot, hogy szívemet megtöltse a Te szereteted, s felszabadultan szolgálhassam mindazokat, akiket mellém adtál és ezen a mai napon is elém hozol! Ámen

   

Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái.
1 Pt 2,15-16

A hívő ember nem hiszékeny, nagyon is realista. Életének iránytűje a Mester, Aki mindig világosan beszél. Ezért ha valaki keresztény (krisztianoj=krisztuskövető), akkor nem naív. Jól tudja, az emberek egynegyede rögtön tiltakozik és nem fogadja be az Isten szeretetét (útfélre esett mag), a következő egynegyede befogadja ugyan, de hamar belefárad a jó cselekvésébe (sziklák közé esett mag), a további egynegyed megpróbál küszködve "csakazért is" szeretni, de végül a világ kísértései győzedelmeskednek bennük (tövisek közé esett mag), s csak egynegyednek (jó földbe esett mag) "sikerül" véghezvinni Isten akaratát: gyümölcsöt teremni, megcselekedni a jót.

Tény: Az emberek meggyőzése az egyik legreménytelenebbnek tűnő vállalkozás. Nemcsak prédikátoroknak, de politikusoknak és minden közösség élén álló embernek már legalább egyszer "beletörött a bicskája"... Szeretett volna valamit megértetni a másikkal, de nem sikerült. Hányszor csapja össze a gyakorló szülő is kétségbeesetten kezeit: "Mit tegyek, mit csináljak? A gyermekem nem hallgat rám..." Sok-sok tragédia megelőzhető lenne, ha egyik ember megértené a másikat! Mégsem tudunk egységre jutni. Miért? Ennyire bonyolult lenne a szó?

Egy nyelv van, amit viszonylag hamar mindenki megért, s a legkevésbé ért félre: ez a szeretet nyelve. A tudatlanság elleni harcban ezért a leghatásosabb fegyver a jócselekedet. Hiába a legszebben csengő angyali szó, ha nincs benne szeretet, akkor csak "pengő érc, zengő cimbalom" csupán... A tudatlanságot (Isten tagadása) feloszlatni csakis a jócselekedetek gyakorlásával lehet. Sajnos sok ember egy-egy jócselekedet mögé bújtatja el aljas szándékát... Ők azok, akik a gonoszság takarójául használják az Istentől kapott szabadságot.

Akik azonban megismerték az Igazságot, azok Isten kegyelme által csendben és békében, olykor némán szolgálnak, melynél érthetőbb hangosabb bizonyságtétel az evangéliumról, nem lehetséges.

 

Szolgálat...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem nemes, szolgálni-tudó lelket, mindenekelőtt erőt és kitartást, hogy tetszésedre éljek, s egész életemmel embertársaim javát szolgálhassam! Ámen



Ezután versengés is támadt köztük arról, hogy ki a legnagyobb közöttük. Erre ő így felelt nekik: "A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál."
Lk 22,24-26

Amióta világ a világ, versengés folyik a hatalomért... ma sincs ez másképpen - még kicsiny hazánkban is ezt tapasztalhatjuk mostanság. Irodalmi túlzásoktól sem mentes dícséretű Salamon király talán az egyetlen kivétel a világtörténelemben, aki gazdagság helyett bölcsességet kért; a többség - a hatalom birtokában - deformálódott. A szeret-egységet hirdető Jézus a hagyomány szerinti három esztendő után annyit "ért el" tanítványainál, hogy azok még mindig azon vitatkoztak "ki nagyobb közülük..." Bizonyára nem Jézus pedagógiai eredménytelenségéről van itt szó, hanem arról a mérhetetlen emberi aroganciáról, mely megynyilvánul Jézus keresztútjában is, jelesül: leköpik, hátba- és fenékbe-rúgják. Ilyen az istentelen ember, zsigeri termszettel arculüti Teremtő Istenét...

A tanítványok "fontos emberként" szívesen tovább asszisztáltak volna Jézus csodáinál, önjelölt testőrként elirányítgatták volna a Mester közelébe furakodókat és szívósan építgették volna tovább belső tanítványi-hierarchiájukat. Aki nélkül azonban az egész egyház semmi nem lenne, hirtelen cselekszik, semmivé alázza magát és "kicsi"ként szolgál. Nem látványosan, de annál nagyobb eredménnyel. Ne tagadjuk, valamilyen formában mindannyian nagyok akarunk lenni... s azután, amikor utolér minket a nagyság (átka?), gyorsan kiderül, nem is annyira jó, sőt... újra visszavágyunk a gondtalan gyermekire.

Szolgáltatáscentrikus világunkban egyre kevesebb a szolgálni akaró ember. Lassan nagyítóval kell keresni azt, aki hivatással végzi munkáját. Pedig hiába a szaktudás, ha nem jár vele együtt emberség, akkkor oda a szak-emberség... Visszajuttatni az embert a szolgálat méltóságára egyedül a kegyelmes Isten képes. Őnélküle csupán kényszerű "meló" a munka, s nem lelket-nemesítő alkotás, ahogyan azt teremtői rendjében eredetileg elgondolta...

Tanítás...

Imádkozzunk!
URam! Add, hogy jó és hűséges tanítványod lehessek, s ne a magam igazát, hanem a Te igazságodat keressem és éljem, életem minden napján! Ámen

   

Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.
Jn 15,7-8

"Megmaradni Jézusban"... Sokan vélik úgy, hogy ez valami különleges, csak a beavatott kevesek számára lehetséges ezoterikus (azaz belső körre leszűkített) "tudás" által lehetséges. S ennek bizonnyal valami olyan nagy ára van, amit az átlag-hívő ember sem időben, sem akaratban nem tud teljesíteni, hiszen a hétköznapok küzdelme szétmorzsolja spiritualitásra szánt erejét. "Ami meg nem megy, azt ne erőltesse az ember!" - s az ilyen önigazolások következtében gyarapodik aztán a középszerű/langyos keresztények egyébként is népes tábora. Ha ennyire bonyolult lenne a Jézus-követés, akkor bizonnyal akadémikusokat, korának nagy bölcselőit választotta volna ki magának a Mester, s nem ezeket a nevenincs, szürkeségbe-született galileai halászembereket, akiknek a lelki élet tökéletesítésének szellemi-arisztokratikus céljainál számukra sokkal komolyabb gondjuk is volt: etetni kellett a családjaikat...

A "Krisztusban-maradás/-levés" azonban nem az élettől való elfordulást, a lelki irodalommal való kellemes szöszmötölést, hanem az élet következetes felvállalását jelenti! Mindig ez a nehezebb, a több erőt kívánó, mintsem szépeket gondolni, mondani a lelki élet mélységeiről, s magasságairól... Krisztus URunk által sokat emlegetett "gyümölcstermés" az Istennek tetsző cselekedeteket jelenti, melyek mindenki számára láthatóak, "fogyaszthatóak", alkalmasak a táplálásra - mint a jó gyümölcsök a fán! Vajon a mi életünk fája eleddig mit termett? Valahányszor megújult rajtunk Isten kegyelme, termett-e gyümölcsöt az életünk?

Aki megmarad Jézus Krisztus beszédeiben - értsd: logosz-ában, tan-ában, tanítás-ában -, az "sok gyümölcsöt" terem. Aki következetesen ragaszkodik a Mesterhez, annak élete dicsőséges lesz, coram Deo, azaz Isten előtt. Aki nem az Isten előtti dicsőséget, hanem az emberek elismerését keresi, azaz a "ráadást" kívánja, s az mindig, mindenhol fontosabb számára, mint az Isten országának igazsága, az ugyan megnyerheti a világot magának, de Isten számára elveszett.

Sokan, akik Krisztus követésére szánták oda életüket, egy idő után meglankad, elhervad, kiszárad életük (Magvető példázata!) mert nem látják maguk életében a megígért gyümölcsöket. Nos, először is a Mester arra tanítja övéit, hogy "más a vető, s más az arató". Amit az egyik generáció elvet, azt majd a következő aratja le, hiszen a termés kifejlődéséhez idő(!) kell. Az idő múlását gyorsítani, nem egyszerűen balgaság, hanem az emberlét isteni törvényszerűségének ignorálása. Múlatni az időt a mulatóban lehet, de Isten azt akarja, hogy ne múljék, hanem teljék az idő, azaz minden egyes perc a be-, s ki-teljesedéshez vigyen közelebb mindannyiunkat!

A tanítványság nem azt jelenti, hogy szimpatizálok a jézusi tanokkal. Azt sem, hogy mint tanítvány mentes vagyok/lehetek az isteni törvények következményeitől. A tanítványság azt jelenti, hogy magasabb mérce szerint élek, s ezért a végső számadásnál is "magasabb elbírálás" alá esem. Ezért figyelmeztet az apostol: "Ne akarjon mindenki tanító lenni közületek!" Tanítani persze csak azt tud, aki maga is megtanulta a "leckét", azaz jó tanítvány - nemcsak volt, de marad is -, hiszen, aki a Mester hívó szeretetére egyszer igent mondott, annak illik is élete végéig döntéséhez hűséggel ragaszkodni. Jutalomban ugyanis csak az részesülhet, aki mindvégig kitart...