Élet...

A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm az életemet. Add, hogy akaratod szerint élhessem mások javára, magam boldogulására! Ámen


Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk.
Zsolt 103,14

Egy küzdelmes élet után elhagyva ezt az anyagvilágot nemcsak porrá leszünk, ahogyan a pap mondja temetéskor, de amikor idejövünk, akkor is porból állunk össze Isten bölcs törvénye szerint. Testünk édesanyánk testéből épült, ahogyan az ő teste is édesanyjáéból, s ha a sok-sok föld porából előálló "élő" nem táplálta volna Éva anyánktól kezdődően őseinket, akkor mi most nem lennénk... Csodálatos az élet, de még csodálatosabb maga az Isten!

Sok mindent megtanul az ember egy emberöltő folyamán, de emberlétünk legizgalmasabb kérdése mindvégig kérdés marad: Miért vagyok? S aztán ebből újabb kérdések fakadnak: Miért éppen most vagyok, miért ott, ahol, s miért kell hogy vége legyen, többnyire akkor, amikor már elég jól "berendezkedtem" erre a földi (itt)tartózkodásra? Az élet többek között azért ennyire szép és izgalmas, mert teli van titkokkal, s ugyan a titkok nagyobb része mindvégig titok marad, de hála Istennek mindegyiket szívünkbe zárhatjuk és hordozhatjuk azokat!

Aki Istenre figyel, az nem Istennel tesz jót, hanem önmagával. Aki elfogadja Istent Mindenható ÚRnak, az nem aláveti magát a Nagyobb Erőnek, hanem belesimul abba, hogy emelődjön Általa. Istent tisztelve, félve és szeretve a felebarátot is respektáljuk, aki azonban "nem tisztel se embert, se Istent" az önmagát sem tudja elfogadni. Márpedig az élet értelme az, hogy növekedjünk, úgy testiekben, mint lelkiekben. Az előbbi még csak-csak megtörténik - szeretünk enni és inni; jóléti világ nagy nyomora(!) -, de a lelki növekedés valahogy elmarad... Elég sokan vannak, akik egy életen át nem válnak felnőtté, s felelősséget hordozni nem tudó, nem akaró (rossz!) gyerekek maradnak halálos ágyukig.

Isten azért Isten, mert mindent tud, mindenre emlékszik. Ha ez rendszeresen eszünkbe jutna, akkor újra és újra rádöbbennénk: életünknek célja van, nem is akármilyen(!) - Istentől rendelt. S ez nemcsak méltóságot jelent - részesei vagyunk/lehetünk Isten világot, az egész Univerzumot átfogó tervének -, de erőt is ad ahhoz, hogy szeretni tudjunk!

Félelmeink...

A mai nap imádsága:
Uram! Erősíts, hogy erősíthessek! Ámen


Lélekben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögött hatalmas hangot hallottam, mintha trombitáltak volna, amely ezt mondta:
"Ne félj, én vagyok az első és az utolsó..."
Jel 1,10+18

Nagy erő a feldolgozatlan múlt - képes örömtelenné, keserűvé tenni a jelent... A "most" feladatait az ilyen ember iszonyatos tehernek éli meg, haragban van emiatt emberrel, világgal. Sokan menekülnek ezért a jövőbe. A materialista a holnapi jobblét ígéreteiben álmodozik, a rosszul vallásos pedig a saját vágyait vetíti bele az Istenbe. János apostol látomást lát - igazából csak ő tudja, hogy mit -, aztán legjobb irodalmi tudásával leírja, amit tapasztalt. Mi pedig az idő szalagján majd kétezer évvel később létezők értelmezni próbáljuk... Mindig megdöbbent, amikor kisegyháziak/szekták a pápai csalatkozhatatlanság dogmatikai biztonságtudatát többszörösen meghaladó aroganciával kijelentenek... Közléseiknek keretformái ismerősek: "Ezt mondja az ÚR..." - "Ez így van..." - "Ez így működik... "

Nagy dolog az emberlét "csak kevéssel tett minket kisebbé az ÚRIsten az angyaloknál" - mondja Szentírás -, de nem mi vagyunk a világ "motorja", hanem a JóIsten: "Én vagyok az első és az utolsó"! Ő a keret, a létezés, benne az emberlét garanciája. Nélküle semmi sincs, Benne minden "van".

Aki az Isten nagyságát nem tiszteli, az elkezd félni a kicsiny dolgoktól. Felnagyítva látja a teremtett dolgok szerepét, s félni kezd tőlük. Így bonyolódva bele a maga-barkácsolta világnézetének önellentmondásaiba, s ráncigálja eszelősen bizonyíték gyanánt a bibliai igéket, saját (vélt)igazságainak alátámasztására. Nekik (is) szól: "Ne félj!"...Én vagyok az első és utolsó... Tőlem jön az élet, s hozzám tér vissza. Aki fél, az még nem tudja, hogy a világ sok-sok emberi nyomorúságát messze meghaladó az Isten szeretete, s hogy Isten önmaga jelenlétét ajándékozva mindennapi életünkben el akar juttatni a földi lét múlandóságából az öröklét bizonyosságába. Már maga ez felismerés, megsokszorozza erőnket, s ha ehhez az isteni kegyelem sorsunkraszabott megtapasztalásait is hozzátesszük, szertefoszlanak kételyeink, félelmeink ködét eltünteti Isten szeretetének napsugara....

Halál...

A mai nap imádsága:
Uram! Vedd el bénító gondolataimat, hogy szabad legyek, s tudjak szárnyalva szeretni, ahogyan Te is elvárod tőlem! Ámen

   
Bizony, bizony, mondom néktek, ha valaki megtartja az én igémet,
nem lát halált soha.
Jn 8,51

Tisztázzuk! Aki Krisztust igéit megtartja, az halált nem lát vagy temetőt? S egyébként is, mi a halál? Egyet nyugodt szívvel kijelenthetünk: Jézus olyan magasra tette a "mércét", hogy nincs emberfia/lánya, aki azt képes lenne átugrani... Mahatma Gandi - aki rendszeresen olvasta a Hegyi Beszédet - mondta egyszer: "Ha egy emberrel is találkoztam volna életemben, aki maradéktalanul a Hegyi Beszéd tanítása szerint élt volna... magam is elgondolkodtam volna, hogy kereszténnyé legyek." Tény, hogy az ún. keresztény kultúra - a sok szépsége ellenére - óriási károkat is okozott: Civilizációkat irtott ki, gyűrt maga alá, emberek millióit üldözött csak azért, mert valamit másképpen gondolt - ugyanarról...

Tehát: Hogy is van ez a halál-kérdés? Hogyan halunk meg - vagy sosem halunk meg? A provokatív kérdés komoly problémát feszeget: Mi a halál? A test szétfoszlása vagy a lélek elsorvadása? Vannak, akik ugyan közöttünk élnek, de erkölcsi hullák, s ha kicsit is számít az, hogy ki hogyan élt ebben a földi életben, akkor nem szívesen találkoznánk a mennyországban - ha egyáltalán oda jutunk - azokkal, akik itt a földi létünkben oly sok keserűséget okoztak nekünk. Nem is gondolnánk, hányan vannak, akik "túlvannak" a halálfélelmen is, s számukra már minden és mindenki közömbös. Jól mondta II. János Pál: "Legnagyobb ellenségünk a 20. században a közömbösség!" Kibillenti valakit a nemtörődömségből olyan óriási feladat, hogy Isten nélkül nem is vagyunk képesek rá...

Aki Jézus szavai szerint él - azaz közösségben van Vele -, az nem lát halált soha. Ahogyan fizikai táplálékot is rendszeresen, naponta többször vesszük magunkhoz, hogy életünket fenntartsuk, ekképp kell Jézus igéjével is táplálkoznunk, hogy fennmaradjon a közösség Vele. Ezen a módon lehetséges megismerni azt az igazságot, amely szabaddá tesz... Igazság és szabadság ? olyan fogalmak, amelyektől ma már mindenki tart, amelyeket senki sem mond ki szívesen, mert nem tudjuk, mit értsünk alatta. Jézus nem fél kimondani: létezik az igazság. Nem sokféle igazság közül az egyik, hanem az egyetlen. Nem valamiféle elméleti értelemben vett igazságra kell azonban gondolnunk. Az igazság (gör. alétheia) ebben az esetben isteni valóságot, életet jelent, amely ? Jézus ígérete szerint ? mindazoké lehet, akik hitben Hozzá fordulnak. S így nem elvont gondolatokat nyerünk Általa, hanem új életet, melyben a halál csak egy szempillantásnyi határkő...

Megelégedés...

    A mai nap imádsága:
    Uram! Öntözz szereteteddel, hogy élhessek! Ámen.

  

Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle.
1 Tim 6,6-7

Egyházi körökben szívesen használják a "pietista" kifejezést. A szó a latin "pietas"-ból (jámborság) szóból ered. Jelent azonban ájtatosságot, istenfélést, vallásosságot, igazságot és igazságosságot, ugyanakkor szelídséget, jóságot, kegyességet is értenek alatta... A vallásos területen ismeretlenül mozgó ember keveri vagy nem is tudja, hogy mi a különbség a kegyes és a kegyeskedő között, pedig a különbség hasonló, mint az eskü és az esküdöző között.

Manapság nagyítóval is nehéz találni olyan embert, aki maradéktalanul elégedett lenne! Először is elégedetlenek vagyunk önmagunkkal, azután a világgal, s többnyire még az Istennel is. Kívánságok között feszül az életünk, s hajszoljuk az igazságot, azaz a magunk igazát. Csak idő kérdése, hogy mikor látjukmeg: a világ nem igazságos, hanem igazságtalan, s bizony az életünk is bővölködik igazságtalanságokban. Ilyenkor persze mindenki a rosszra gondol először vagy a jó kínzó hiányára. Ha valamit birtokolhatunk, akkor azon gondolkodunk, hogy még mit nem szerezhettünk meg, s lám milyen igazságtalan az élet, hogy a másiknak már megvan az, ami nekem még nincs...

A kegyes ember az az emberfajta, aki a kicsiben, a kevésben is meglátja Isten nagy szeretetét, aki meglátja ott is az áldást, ahol más csak elvégzendő terhes feladatok nyomását érzi. A kegyes embernek helyes az önértékelése, hiszen jól tudja, teljesen tisztában van múlandóságával, napjai végességével. Aki nem érzékeli (nem akarja érzékelni) a halál realitását, annak értékítélete is alapvetően más. Az ilyen ember a "most" a fogságában él, s egyik pillanatból a másikba vergődik bele. Az ilyen ember kerüli a mozdulatlanságot, gyűlöli a csendet, s depresszióra hajlamos, ha kimarad valamilyen történésből... Nyomorúságos állapotának oka, hogy számára csak ez a világ létezik - amit persze egyszer mindenkinek itt kell hagynia... és természetesen semmit nem vihetünk ki belőle. Semmit. Egy szalmaszálat se... egy csepp izzadságcseppet sem, abszolút semmit! MIndaz, ami számunkra nagyon fontos volt, azt itt hagyjuk. A tárgyak, amiket örömmel simogattunk, a lehetőségeket, amik körbevettek minket, azokat mind itthagyjuk a következő generációknak. Mit hagyunk itt nekik örökségül? Az atombombák sugárzását? A szeméthegyek millióit? A megmérgezett világot?

S mit hagyunk itt a szeretteinknek? Csak örökölhető tárgyakat vagy olyan emlékeket is, melyekből évekig vagy évtizedekig élhetnek? Az istenes, a kegyes ember törekszik arra, hogy a láthatatlan világ tapasztalható valóságának ismeretét is áthagyományozza a következő generációra. Ennél szebb örökséget senki nem kívánhat magának. Ez az ugyanis, ami egyedül teljessé teheti a beteljesületlen kívánságokkal teli életet, ez az, ami megelégedést kelt a lelkünkben, ez az egyetelen "nyereség", amit nemcsak ebben a világban, de odaát is "elkönyvelnek".

Szabadságért...

A mai nap imádsága:
Uram! Add nekem a szeretet szabadságánák ízét. Segítsd meg a jószándékú embereket mindenütt a világon. Adj bátorságot mindenkinek, hogy Benned bízva éljük életünket! Ámen.


"Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók, azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor." Jn 10,16

Tanítható-e a jószándék? - a gyakorlat teteti fel velünk a kérdést. Gyakran tapasztaljuk mások irígységét, kárörömét nemkülönben fölényeskedését vagy " jóakarónk" "szívből jövő" jókívánságát, ami éppen az ellenkező üzenetet hordozza, mint ahogyan azt nyelvtanilag értelmezhetnénk. Megtanulható-e a természetes odafigyelés a másikra? A készség A befogadásra: "amit most mondasz, az fontos nekem" Vagy ábránd csupán mindez?

Jézus szerint a jószándék nem az akarás kérdése, hanem életforma: az Atyaisten erőterében való létezés. Ha ott éljük életünk minden pillanatát (azaz tudatában vagyunk, hogy Ő bennünk, közöttünk misztikusan Jelenvaló), akkor csak azt tudjuk tenni, amit szeretnénk, hogy mások is velünk cselekedjenek.

Sokan nem értik, hogy miért érzik jól magukat a keresztények, amikor lemondanak valamiről vagy áldozatot hoznak valamiért. Ha valamit meg kell tenni, az nem adhat örömöt, hiszen benne van a "muszáj" keserű íze... Nemcsak arról van szó, hogy jót tenni, jó dolog, hanem sokkal inkább arról, hogy ha nem tennék meg azt, amit a szívük diktál, akkor lenne örömtelen az életük. A ma embere az örömöket hajszolja. Élevezeti társadalomról beszélhetünk. Az egyén a közösség fölé nőtt: kisközösségben, nagyközösségben egyaránt. Jézus tanítása az egyetlen menekülési utat kínálja... Vajon meghallják?... meghalljuk?

Hogyan értékeld önmagad

"Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt "kiválasztott és drága"."
(1. Péter 2:4)

Isten azt mondja, hogy nemcsak elfogad Téged, hanem értékesnek is tart.

Mit gondolsz, mennyit érsz? Nem a vagyonodra gondolok, hanem arra, hogy te magad mennyit érsz. Soha ne keverd össze azt, amid van azzal, amit önmagadban érsz. Lehetsz gazdag vagy szegény, de ennek semmi köze ahhoz, hogy te mint személy mennyit érsz.

Két dolog van, ami meghatározza az életben, hogy mennyit ér valami:
1. mennyit hajlandó valaki kifizetni érte,
2. kinek a tulajdonában volt valami azelőtt.

A fenti két megállapítás alapján te mennyire vagy értékes? Kérdezd meg magadtól: "Kié vagyok?" és "Milyen árat fizettek értem?" Az 1. Korintus 7:23 azt írja, "Áron vétettetek meg, Krisztus által, ezért hozzá tartoztok" (szó szerinti fordítás).

Istenhez tartozol, Jézus az életével fizetett érted. A kereszt bizonyítja, hogy mit érsz.

Soha senki nem fizetett nagyobb váltságdíjat annál, mint amit Isten kifizetett érted! Elfogadott és értékes vagy.

Péter egy építkezés képét használja, hogy bemutassa, milyen értékesek vagyunk. Isten építi ezt az épületet, ami az Egyházat, Isten családját ábrázolja, és te vagy az egyik építőköve. "Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt "kiválasztott és drága" (1. Péter 2:4).
Jézus az élő kő. Ő tökéletes volt, mégis sokan elutasították. Talán azt gondolod, "Ha tökéletes lehetnék, akkor elfogadnának." Nem! Jézus tökéletes volt, de még őt sem fogadta el mindenki. De Isten előtt kiválasztott és drága volt.

Isten építi az Egyházát, de ez nem templomokban vagy gyülekezeti épületekben van. Isten az emberekben él, és te vagy az Ő szellemi háza. Péter azt mondja, hogy egy élő kő vagy. Amikor átadod az életed Krisztusnak, egy építőkő leszel Isten nagyszerű tervében.

Beszéljünk róla!

* Hogyan befolyásolhatja a másokkal és magaddal szembeni viselkedésedet az, ha megérted, mennyit ér egy keresztény Isten szemében?
* Mi a bizonyítéka az életedben annak, hogy megragadtad azt a szabadságot, ami abból fakad, hogy Jézus Krisztus megváltott?

Isten azt mondja: megbocsátottam neked

"Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. "Ézsaiás 43:25


Bár hívők vagyunk, olyankor, amikor gondjaink vannak, azt szoktuk gondolni, hogy Isten épp leszámol velünk, hogy most aztán jól bosszút áll rajtunk.

Hasonló történet szól egy fiatalemberről, aki elindult fel, egy hegyi tóhoz kocsival. Aztán út közben elkezdett hullani a hó, így kiszállt a kocsiból, hogy a kerekekre felszerelje a hóláncot. Amíg ezzel foglalatoskodott, közeledett egy másik autó is. A srác rémülten nézte végig, ahogy a másik kocsi az övébe csapódott, és egy sziklához préselte. Gyalog folytatta az útját a hegyre – a hóban, havas esőben egyre jobban átfázva. Majd ahogy végre felért és bekanyarodott, meglátta, hogy a faháza leégett. Ekkor fejét a falba veregetve kiszakadt belőle a kérdés, „Istenem, miért pont én?”. Az ég erre megnyílt és egy hang hallatszott, „Mert vannak emberek, akik egyszerűen az agyamra mennek.”

Lehet, hogy úgy érzed, Isten valahogy így viszonyul hozzád. Úgy gondolod, hogy Isten épp leszid téged, amikor problémáid vannak. De a Biblia úgy írja, „Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.” (Ézs. 43:25) Isten nem forral bosszút. Hogyha elfogadtad Jézust Megváltódnak, már nincs ítélet azok ellen, akik Krisztusban vannak. A hibáidat nem emlegeti fel, hanem eltörli őket. A bűneiddel nem játszadozik, hanem elengedi azokat.

HÁLA ISTENNEK A SZABADULÁSÉRT!

„Krisztus szabadságra szabadított meg minket..." (Calata 5:1)

A történelem feljegyez olyan sötét fejezeteket, amikor istentelen zsarnokok uralkodtak, és vallásos diktátorok bűncselekménynek nevezték, ha valaki a lelkiismeretére hallgatva olvasta a Bibliát vagy dicsőítette Istent. 1945-ben Martin Niemoeller ezt mondta: „Amikor a nácik eljöttek a kommunistákért, nem szóltam, mert nem vagyok kommunista. Amikor eljöttek a zsidókért, nem emeltem fel a hangom, mert nem vagyok zsidó. Amikor a szak­szervezeteket támadták, nem szóltam, mert nem vagyok szakszervezeti tag. Amikor a kato­likusok kerültek sorra, nem szóltam, mert én protestáns vagyok. Aztán eljöttek értem is, és addigra már nem maradt senki, aki bárkiért is szót emeljen." Washingtonban a Capitolium tetején áll egy 20 láb magas szobor, a Lady Freedom*. Fejét csillagok veszik körül, kezében egy pajzsot tart, melyen csillagok és sávok vannak. Hajón szállították Rómából Amerikába. Amikor a hajó szörnyű viharba került, a kapitány parancsot adott, hogy a rakomány egy részét hajítsák a tengerbe. A tengerészek a szobrot akarták bedobni, de a kapitány nem engedte. A szelet túlharsogva így kiáltott: „Soha! Előbb süllyedünk el, mint hogy eldobjuk a szabadságot!" Benjámin Franklin mondta, hogy azok, akik feladják szabadságukat a biz­tonságért, nem érdemelnek sem szabadságot, sem biztonságot! Pál a galáciai hívőkhöz szólva, szavait a törvényeskedőknek címezte, akik rá akarták kényszeríteni a hívőket, hogy visszatérjenek a régi törvény lehetetlen elvárásaihoz. Ezt írja: „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni". Ma állj meg, nézz fel, és mondd: „Istenem, köszönöm a szabad­ságomat!"

Uralkodj magadon, ne másokon!

„A Lélek gyümölcse pedig… önuralom.” (Galata 5:22-24 NIV)

Kétféle ember létezik: az uralkodó és az önuralmat gyakorló. Te melyik vagy? Derítsük ki! Az uralkodó típus azt hiszi, hogy „az ördög tette vele”, vagy az emberek, vagy a körülmények; mindig mások hibáztatásával, sértődéssel vagy frusztrációjának másokra vetítésével reagál. Az ilyen emberek folyton megpróbálják manipulálni az embereket és a körülményeket a saját hasznukra. De az emberek és a körülmények általában nem vetik alá magukat a mi irányításunknak, ezért az ilyen irányú próbálkozásaik csak növelik fájdalmukat, és kapcsolataikat hatalmi harcokká alakítják. Minél inkább megpróbálnak irányítani, annál rosszabbul érzik magukat; minél rosszabbul érzik magukat, annál inkább megpróbálnak irányítani. Ne akarj így élni! Az önuralmat gyakorlók megértik, hogy az ördög semmit sem tehet velük a saját együttműködésük nélkül, és ezt nem kötelesek megadni neki. Megértik, hogy nem az emberek, és nem a körülmények az ő problémáik – hanem az, hogyan kezelik őket. Ezért emlékeztetik magukat három dologra: 1) Én vagyok az, akit irányítanom kell! 2) Néha az embereket és a körülményeket az életemben Isten kezébe kell tennem, és engednem, hogy Ő birkózzon meg velük. 3) Minden nap merítenem kell a Szentlélek erejéből ahhoz, hogy irányítani tudjam a reakcióimat, és követni tudjam a Szentírás józanságra intő alapelveit, azért, hogy ne csússzon ki a kezemből az életem irányítása (ld. 2Timóteus 1:7). Ezért az ilyen emberek kerülik azt, hogy másokat hibáztassanak, nehogy saját maguknak okozzanak fájdalmat, és vigyáznak arra, hogy kapcsolataikat ne tegyék háborús övezetekké. Tudva, hogy „a Lélek gyümölcse… önuralom”, megértik, hogy a Szentlélek nem fog uralkodni rajtuk, és nem fog segíteni abban, hogy ők uralkodjanak másokon, vagy manipulálják a körülményeket, de erőt fog adni ahhoz, hogy uralkodni tudjanak magukon. A Lélek által megerősített emberek megszabadulnak attól, hogy részei legyenek a problémának, és az Istentől származó megoldás részévé válnak.

Békesség...

A mai nap imádsága:

Uram! Tedd ajkamat hálássá, hogy szívemben békesség legyen! Ámen

Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét: Békesség, békesség közel és távol!
Ézsaiás 57,19

Furcsa dolog a hála - elvárjuk, de mégis ritkán kapunk belőle. A jézusi statisztika (1:10) ma is igazolódik, hiszen ahogyan a tíz meggyógyított leprásból akkor és ott csak egy ment vissza megköszönni, ma sem tapasztalunk mennyiségi ugrást e tekintetben... Sokszor ellankad a szolgáló életű keresztény, amikor azt látja, hogy caritatív munkájának semmi eredménye, a jó megcselekvése a másikban semmi változást nem hoz - emberileg nézve.

Ézsaiás képe igen találó, s mély értelmű. A hála is gyümölcs, melynek megéréséhez időre van szükség. Ahogyan egy egész esztendőre szükség van az alma, körte, szilva stb. beéréséhez, ugyanígy egy egész életen át érlelődik bennünk a hála. Egyszer aztán, ott a végén, kimondjuk... Megvalljuk azt, amit egész életen át többször kellett volna elmondanunk az Istennek. Emberi szemmel nézve úgy tűnik, mintha egyesek életében semmiféle hála-gyümölcs nem teremne, lehet hogy így is van... Ézsaiás szerint azonban a hálát maga az Isten teremti meg. Nem lehetünk tehát "csak úgy" magunktól hálásak. Isten teremti/érleli bennünk a hálát.

Életünkben igen sok szenvedést, hiányt, mulasztások okozta gondokat, bajokat kell elhordoznunk, mire megformálódik ajkunkon a hála szava. Ha elhangzik - milyen érdekes -, békesség költözik a szívünkbe, s környezetünk is megbékél velünk, s mi is velük...

Egységért - családban, közösségben.

A mai nap imádsága:

Megváltó Urunk! Add nekünk az egység lelkét, hogy mentő akaratodat felismerve épüljünk szeretetedben, s egymásért áldozatkészen tudjunk élni! Ámen.

Jobb az igaz úton szerzett kevés, mint a törvénytelenül szerzett nagy jövedelem. Példabeszédek 16,8

"De mi van a többiekkel?" Hányszor hallhatjuk a kíváncsi, olykor okoskodó kérdést, amikor a kereszténység "ügyéről" beszélgetünk. Általában ilyenkor az az érdekes a beszélgetőpartner számára, hogy hogyan üdvözül a másik, a más kultúrában, más világban élő. Ez Isten dolga. Nem is lehet, de nem is kell rá perfekt választ adni, hiszen akkor a kegyelmet magyarázgatnánk.

Nem az a fontos, hogyan üdvözülnek a többiek, hanem az, hogy hallgatnak-e az Ő szavára, elfogadják-e a krisztusi értékrendet? Elanyagiasodott nyugati (keresztény) jóléti világunkban elfogadott a "hadd hulljon a férgese elv" - szebben fogalmazva: a nyomorultnak, az elesettnek, a társadalom szélére szorultnak a más a "karmája" vagy ő "ezért jött le a világra". Jézusnál nem a filozófiák, s az "Uram, Uram"-azgatások számítanak, hanem a cselekvő szeretet. Képes-e valaki nem egyszerűen tolerálni, hanem segítő, agapé, azaz önfeláldozó szeretettel odafordulni embertársa felé? Ez ugyanis a túlélés, a megmaradás granciája. Tudok-e többett tenni, mint ami általában elvárható? Ha nem, akkor az adott közösség pusztulásra van ítélve... Ezért fontos a krisztusi értékrend!

Az, hogy manapság milyen az értékrend - azt tapasztalhatjuk szűkebb, s tágabb környezetünkben. Szomorúság helyett mégis az evangéliumban, Jézus prófétai szavában van bizalmunk: "lesz egy nyáj, egy pásztor". Ez azt jelenti, hogy a nagy megpróbáltatások idején remélhetőleg mindenki rádöbben: csak együtt lehet megmenekülni. "Egy csónakban evezünk." Igen, kicsivé zsugorodott a világ... a víz már szivárog befelé, de még mindig nem tanult meg a világ együtt evezni. Ha továbbra sem tudunk egymásra figyelni - soha nem érjük el a kikötőt...

Isten...

A mai nap imádsága:

Uram! Sokfelé szaladgálnak gondolataim... Hogyan vagy Te EGY, amikor mindenhol, s mindenekben ott vagy? Istenem, egyet tudok: szeretsz engem, szeretetből teremtettél erre a világra! Segíts meg a hétköznapokban, hogy felfoghatatlan szereteted követeként járhassak életutamon, s szavaim, cselekedeteim a Te akaratodat, s kegyelmedet tükrözzék! Ámen



Egy az Istene és Atyja mindeneknek;
ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben.
Ef 4,6

Isten EGY. Ezt nevezzük monoteizmusnak. Ennek ellenére évezredeken át gondolták úgy, hogy sok isten létezik, sőt még manapság is százmilliók hiszik - beleértve a kereszténység bizonyos ágait is -, hogy istenek (nevezzük őket az érthetőség kedvéért démonoknak, gonoszság fejedelmeinek) a maguk hatáskörében belerondíthatnak az Isten teremtett univerzumába. Isten - s használjuk a fogalmakat helyesen! -, aki valóban megérdemli ezt a szót: EGY. Valójában nem az egy isten és a sok isten közti különbségtétel a döntő, hanem az igaz és a hamis közti különbségtétel a vallás szférájában, a különbségtétel az igaz Isten és a hamis istenek között, az igaz tanítás és a hamis tanok között, a tudás és a tudatlanság, a hit és a hitetlenség között. (Érdemes megjegyezni, hogy az ókori akadémiákon, például Athénban még nem volt teológia. Nem tartották tudománynak az istenekről való vélt tudást. Az istenekről való beszédet sokkal inkább a költészet részének tekintették.)

A keresztények Istene - Aki egyébként mindenki(!) Istene - a világmindenség (kozmosz) fölött áll, és ő szabja meg annak törvényeit. A pogány istenek - s ez mutatja meg a hamis elképzelést - pedig részei lennének a kozmosznak, azaz alá lennének rendelve Istennek, mint mi, teremtett emberek. Isten nem látható világa (is!) bizonnyal hierarchikus, de ki az a bolond/tudatlan, aki a lottó főnyeremény milliárdjai helyett megelégedne a kettes-hármas párszáz forintos nyereményével? Mert ha Istenben, Aki teremtette az egész világmindenséget, s Benne közvetlenül lehet hinni - hiszen Atyánknak szólíthatjuk -, akkor kinek "éri meg" a hatalmi rangsorban 1001. helyen álló alistenhez kötődni?

Vannak itt egyéb istenelméleti problémák is! A keresztény (monoteista) isten meg akar váltani eredendő bűnünktől, a pogány (politeista) felfogás szerint bűntelenül születtünk, tehát nincs szükség megváltásra. A kereszténység a gyengeséget hirdeti, a pogány az erőt. Mindezeken túl gyakran felteszik a jogos kérdést, hogyan lehet olyasmikben hinni - más istenekben, az EGY-en kívül -, amik valójában nem is léteznek?

Pedig a nem létező istenekben is lehet hinni! A ?Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem? az elképzelt, költött istenekre vonatkozik, melyeket tilos tisztelni, mint hogyha léteznének. A faragott képek, bálványok, rajzok (az egész vizuális, s gondolati világ) életre keltik, tapasztalati valósággá formálják át a nem-létezőt. Amit láthatunk, megfoghatunk, az egzisztál, van, még akkor is, ha tagadjuk annak valóságát, amit ábrázol. Ékes példája ennek az internet! Mitől ennyire vonzó? Miért istenítik ennyire? Miért van ekkora hatalma, hogy még függőséget is okoz? Mert az emberek belevetítik a maguk fantáziáját a virtuális világba, amit aztán valóságként érzékelnek...

A képek - beleértve a kép-zeletet(!) is - ideológiai hatalmának tudata végigkíséri a vallástörténetet, és a kereszténység történetében is nagy szerepet játszik. III. Leó például 726-ban annak a véleményének adott hangot, hogy a festők kezét le kellene vágni. Be is vezette ezt a gyakorlatot, amelyet fia, V. Konstantin különös buzgalommal folytatott tovább. A despotikus bizánci udvart ugyanis fölöttébb zavarta, hogy az emberek a kolostorokban készült érzékletes képeket könnyebben fogadták be, mint az udvar ideológiai követelményeit. A római egyház hatáskörében is elharapódzott időnként a képpusztítás dühe. Csak nagyhatású Savonarolára gondoljunk, aki 1497-ben Firenzében egy képekből és könyvekből felhalmozott hegyet égetett el, hogy a következő évben neki magának gyújtsanak alá.

Isten EGY. Ugyanakkor nincs két ember, aki egyformán képzelné el Őt. Ahány ember, annyiféle el-kép-zelés! Éppen ezért nincs más közös nevező, csakis a szeretet. Ennek az egyetemessége képes egységet és harmóniát teremteni az egész teremtettségben. Aki ezt belátja, az követni kezdi a Mestert...

Nemesség...

    A mai nap imádsága:

    Uram! Kiváltságos létre hívtál el minket, s mi úgy élünk, mintha semmilyen kötelezettségünk nem lenne... Add, hogy felismerjük feladatainkat, s egymásnak szolgálva épülhessünk hitben és szeretetben, ismeretben és Benned való reménységben! Ámen.



Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!
Fil 4,8

Új hónap, új hét, új tanév kezdődik a mai napon... Sok ember életében hoz változást ez a mai nap, s olyanok is vannak bőséggel, akik változást várnak ettől a mai naptól. Az iskolai év kezdete mindig arra figyelmeztet mindenkit, hogy egész életünk tanulás, az új keresése, a felfedezett és megismert véleményezése, s használata. Ami hasznos és építő, azt könnyen "beemeljük" a saját életünkbe, ami pedig nyilvánvalóan romboló, attól igyekszünk jó messzire távoltartani magunkat. A pedagógia legnagyobb eredménye, ha a kitűzött célt sikerül megláttatni, s szimpatikussá tenni - a többi szinte magától alakul-fejlődik tovább. Ha a világ felfedezésére tanítást csak szolgáltatás-alapú, profit-meghatározott tevékenységként értelmezzük, akkor sikerül hamar elérni, hogy a következő generációnak kedve se legyen élni! Rossz előjelek bőven akadnak: közömbösség, depresszió, kapunyitási pánik - munkakedv totális hiánya...

"Ha ilyen pocsék ez a világ, akkor minek igyekezzek beletagozódni?" A kérdés sok fiatal végső-előtti sóhaja, mielőtt feladná, hogy küzdjön azért, ami tisztességes, igazságos, ami tiszta, ami nemes és dicséretes... Pál - mint minden jó tanító mester - arra hívja fel a figyelmet, ami szép és jó, ami építő. Ezek akkor válnak életünk részévé, ha figyelembe vesszük őket, azaz folyamatosan látóterünkben vannak. Emberré nevelni nem lehet csak fakultatív szakköri keretek között! Ahhoz, hogy felelős emberré váljon a gyermek, ahhoz iskolának, családnak, a kisebb és nagyobb közösségnek konstruktívan kell(ene) hozzállnia. Gyomorforgató dilletantizmus és rosszándék sugárzik politikusaink nagy részének nyilatkozataiból és életőből. Ne csodálkozzunk ezen! Csak azt reprodukálják, amit otthon a "családjukban" a szűkebb környezetükben. láttak, eltanultak... ők erre szocializálódtak, nekik ez a természetes, s el sem tudják képzelni, hogy lehet másképpen is!

Az önző ember szívébe más nem fér bele, csak saját maga, ezért ön-ző. A keresztény ember szívében azonban titokzatosan ott honolnak az istenes gondolatok is, s minél több van benne, annál inkább meglátszik az életén is, hogy ő nemcsak ennek, hanem egy másik (mennyei) országnak is a polgára. Az ilyen ember nemcsak előre néz, hanem fölfelé is, s ezért olyan távlatok is megnyílnak előtte, amilyenek az anyagba-ragadt ember számára soha...

Szavaink...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy szavaimmal segíteni tudjak mindazoknak, akiket mellém adtál, s Igéden keresztül magam is megerősödhessem nap mint nap! Ámen

   

Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj... De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged."
Mt 12,34b és 36-37

"Mondj egy mondatot, s megmondom ki vagy!" - ki ne ismerné ezt a szólást? Szavaink valóban mozaikjai annak, akik vagyunk, s így minél többet beszélgetünk valakivel, annál inkább megismerjük, ki is az a másik ember. Mert nem szólhat mást a száj, csak azt, amivel csordultig van a szív! Mondatainkban visszaköszönnek tehát rejtett érzéseink; persze mindehhez (meg)halló fül is szükséges.

Isten egyik legnagyobb adománya az élet után a szó, a kommunikáció lehetősége, igaz vannak, akik csak jelbeszéden keresztül értik meg egymást... Az, hogy kifejezhetjük gondolatainkat szóban, írásban, ráutaló jelekben, ez teszi lehetővé, hogy egységre jussunk egymással. Az élet azonban azt is prezentálja, hogy ha az egységteremtésre adott isteni szóval visszaélnek az emberek, akkor abból óriási a kalamajka, sőt a történelem igazolja, hogy szavakért csatába indultak az emberek...

Szavaink tehát lenyomatai sorsunk könyvének. Ebbe a könyvbe csak írni tudunk, ezért sorsát visszamenőleg kiradírozni és átírni - bármennyire is szeretnénk - senki nem tudja. Ha pacát ejtettünk, a folt bizony ott marad - örökre. Ezért ha Istennek úgy van tetszésére, hogy szavaink alapján ment fel vagy marasztal el minket, ítélete igazságos lesz, hiszen nem tudunk mások lenni, mint amit szavaink is mutatnak...

Közhelyes, de igaz megállapítás, hogy mára a szavak elértéktelenedtek. Megmosolyognak szavakat, mint hitves, mátkaság, és áhítattal csodálnak szavakat, mint Porsche vagy Ferrari... Az élet minőségét pedig nem azok a szavak adják, amik drága dolgokat jelentenek, hanem azok, melyeket a világ összes pénzéért sem lehet megvásárolni, csak őszintén, s "ingyen" lehet kimondani: pl. szeretlek... Az tehát, hogy mire használjuk az istenadta szót - épülésre, szépítésre, növelésre, mások emelésére vagy rontásra - egyedül a mi döntésünkön múlik. Az pedig Isten törvénye, hogy a döntéseknek mindig következményei is vannak...

Türelem...

A mai nap imádsága:

Uram! Bűneim megkeserítenek, reménytelenségem elerőtlenít. Kérlek újíts meg szereteted által, hogy áldozatkészséggel tudjak szeretni, s belesimulhasson életem teremtői akaratodba! Ámen

   

Az ÚR türelme hosszú, szeretete nagy, megbocsátja a bűnt és hitszegést; bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat harmad- és negyedízig.
4 Móz 14,18

"Türelem rózsát terem." - ki ne ismerné ezt a közmondást, de szinte mindenkinek az is rögvest eszébe jut: "Nincsen rózsa tövis nélkül." A piros rózsa az egyik legszebb virág, s nem véletlenül vált Krisztus-szimbólummá. A piros szín - az arannyal, a fehérrel együtt - az "Isten színe", a szereteté, amely mint a piros vér egyben életet is jelent. Ahogyan a rózsaszirmok szoros ölelésében, legbelül ott rejtőzik a a nagy titok, az élet lehetősége, ugyanúgy a Krisztus-lényeg is hit-titkok szirmai közé van elrejtve, s teljes valójában csak akkor nyilvánul meg, ha Isten kegyelmének sugarai rávetülnek...

Isten türelme hosszú. Könnyű neki - gondolják a cinikusok -, van ideje elég, no de nekünk, embereknek? S valóban, Isten általános iskolájában (élet) - ahol nincs közép- és felsőfok, csak Mester és tanítvány van - a legnehezebb tantárgy a türelem. Amikor azt hisszük, hogy nagyon is jól tudjuk, mi az, amire nekünk szükségünk van, s szüntelen ostromoljuk a JóIstent kéréseinkkel - türelmetlenek vagyunk. Amikor a hétköznapok apró sikertelenségei kilúgozzák belőlünk a derűt, s hallgatás helyet elhamarkodottan szólunk - türelmetlenek vagyunk. Lehetne sorolni a példák ezreit, de mindegyik eredője végül ugyanaz: ahhoz, hogy érték, eredmény álljon elő, ahhoz időre van szükség.

Az időhöz való viszonyunkat csak az teheti harmónikussá, ha szeretünk. Szeretet nélkül ugyanis a várakozás testet-lelket felörlő keserves kínlódás, szeretettel várni azonban öröm. Ha gyermeket, mint két ember szerelmének isteni gyümölcsét szeretettel várja a kismama, akkor csodás kilenc hónapban van része - áldott állapotban lesz -, ha azonban a gyermek nem szerelemben, s szeretetből fakadó szabadságban fogant, akkor a személyes élet legnagyobb kiváltsága a gyermekvárás krízissé torzulhat, s a terhesség alatt az érzelmek poklát járja meg a leendő anyuka.

Türelmetlenek vagyunk, s türelmetlenségünkben gyakran szeretetlenek is. A szeretetlenség pedig táplálja a reménytelenséget, amely végül hitetlenséget szül. Isten azonban a Krisztusban egészen más (totaliter aliter). Az eredeti héber szövegben ugyanakkor a "megbünteti a fiakat" kifejezés így is fordítható: "meglátogatja az atyák bűnéért a fiakat harmad- és negyedízég" - azaz emlékeztet. Emlékezetet az ÚRIsten szüleink, nagyszüleink sorsán keresztül is arra, hogy Embernek teremtett minket, s életünknek törvényei vannak. Ezek a törvények pedig kivétel nélkül mind az Életet védik! Aki tehát nem védi az életet, az ellenszegül Isten teremtettségbeli akaratának... Istent okolni bűneink következményeiért - balgaság. Aki bölcsen vezeti életét - mert ráhagyatkozik Isten kegyelmére -, az okul, aki szembeszegül a törvénnyel, az pedig egyre inkább vakul... Isten azonban a vakokat is látóvá teheti - ez az evangélium, életünk Nagy Korrekciójának lehetősége...