2017. október 27., péntek

Egzisztencia...

A mai nap imádsága:
URam! Te látod, hogy mennyit gondolkodunk a holnapról. Add, hogy ne győzzön le minket a jövőtől való félelem, hanem Gondviselő Jóságod által hitünk győzedelmeskedjék aggodalmaskodó gondolatainkon! Ámen

   
Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. Mert mindezeket a világ pogányai kérdezgetik. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre. Inkább keressétek az ő országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek.
Lk 12,29-30 és 31

Egzisztencia... Különös csengése van ennek a szónak a mai magyar valóságban. Soha ennyi időt nem töltöttek fiataljaink iskolapadokban - és arányait nézve soha nem volt ennyi reménységnélküli "életkezdő" fiatal felnőttünk. Diplomás munkanélküliek száma százezret meghaladó, s aki munkahelyet keres - visszajön a régi világ? - támogatót is keresni kénytelen. Aki még nem élte át a mellőzöttség kínját, az nem is tudja igazán elképzelni miféle nyomorúság ez. Az egzisztenciális szorítások közepette nem feltenni a kérdést: "No de akkor mit eszünk, hol hajtjuk fejünket álomra, hol van/legyen az otthonunk?" - egyszerűen oktalanság.

Nemcsak a "pogányok" - ezt a szót is át kellene értelmezni, meg kellene vizsgálni a kommunikációs érvényességét, nemkülönben hasznosságát, hiszen manapság ez alatt többnyire az 'istentelent' értik, régen pedig a nem-keresztényeket, a másvallásúakat jelölte - de minden, a jövőről felelősen gondolkodó ember kérdése ez! A fiókák neveléséhez ugyanis fészekre (sőt fészekmelegre is!) szükség van. Nem csoda, ha egyre kevesebben éreznek bátorságot a családalapításhoz; a jövőtől való félelem ugyanis minden kezdeményezőkészséget megfojt.

Márpedig a jövő materiális garanciáját a mában kell megteremteni, ti. ha ma nem vetünk, akkor holnap nem aratunk! (A kenyérkérdés nem véletlenül a megkísértéstörténet első kísértése.) Modern korunk egyre égetőbb kérdése nem az, hogy vessünk-e vagy sem, hanem az, hogy: mit? Míg egyesekben fel sem merül a kérdés "Szabad-e génmanipulált monokultúrával lehengerelni a természetet?" - eladdig mások minden erejüket latba vetik, hogy megőrizzék a "biodiverzitást", azaz a (meg)teremtett (élővilág) sokszínűségét...

A Mester nem a felelős gondolkodás ellen szól - a mennyei Atyánk jól tudja, hogy szükségünk van mindarra, ami az élet fenntartásához, normális menetéhez elengedhetetlen. Amire Jézus újra felhívja a figyelmet: "Emiatt ne aggódjatok!" Ne öljétek meg a most istenes pillanatát azzal a feltételezéssel, hogy "Na de mi lesz, ha holnap nem törődik velünk a Gondviselő?". Ahogyan Jézus szombatnapon is gyógyít úgy a Mennyei Atyánknak is éjjel-nappal gondja van ránk... Ő álmunkban is gondot visel rólunk! Ha nem így lenne, akkor nem is élnénk. Felismerni, hogy létem biztosítéka az Isten maga, a világgal és önmagam képességeivel való megbékélésem kezdete, a harmónikus, boldog élet felé vezető út kegyelemből megtett első lépése...


Szabadságért - testben és lélekben.

A mai nap imádsága:
Uram! Erősítsd bennem a gyenge készséget, hogy megértsem akaratodat és szeretni tudjam enbertársaimat! Ámen.


Lelkünk megmenekült, mint madár a madarász tőréből.
Zsolt 124,7

A test szenvedése nagyon tud fájni, de mi az a lélek szenvedéséhez képest. Évente a világon mintegy egymillió(!) ember vet véget életének - a próbálkozások számát nem tartja számon a statisztika. Milyen óriási teher, nyomasztó és lélekdeformáló érzés az, mely az alapvető ösztön, a létfentartás ellen dolgozik? Kinek nagyobb a fájdalma, aki a látható nyomorúságot hordozza vagy, aki a láthatatlant? Méregetni nem érdemes, mértéket felállítani közöttük nem lehet, mert a szenvedés is olyan, mint az élet: egyedi, személyreszabott. Még az sem lehet vigasztalás, hogy létezik egyfajta isteni "igazságosság", azaz a látható szenvedést könnyebb elhordozni, mint a láthatatlant. Mert a látható részvétet ébreszthet és mellénk állhat valaki, de a láthatatlant csak akkor veszik észre, ha felfedjük. Így történnek meg életvezetési tragédiák, s az ismerősök/barátok csak értetlenkednek: "Pedig minden rendben volt körülötte!" "Pedig minta-gyerek, mintaférj, minta-feleség, minta-család volt..."

A 80-as, 90-es évek eleji testkultusz nagy reklám-ideológiája így hangzott: "Your body is your message!" (A a te tested, a te "üzenetedet") Kétségkívül fontos a test karbantartása, hiszen Pál apostol is azt mondja, hogya a "testünk a Szentlélek temploma", de az üzenetet soha nem a külső, a felületes, a látható tükrözi, hanem a belső, a láthatatlan - azaz a lelki.

A lélek fitnesse az imdáság, az Isten üzeneteinek értelmezése-ízlelgetése a világ csodáiban és lelkiismeretünkben. Aki nem edzi a lelkét, annak a lelke elsatnyul, petyhüdtté válik, mint a hosszú ideig ágyban fekvő betegé. Ahogyan a testnek szüksége van mozgásra, ugyanúgy a léleknek is szüksége van kihívásokra. Ezek nélkül nincsenek felismerések, mélyreható és távlatos meglátások. Neves és névtelen szentek ezrei mindennapi odaadásukban, önfeláldozásukban élték meg lelkiségüket. Számukra a nehézség, a kereszt nem "idegörlő" stressz volt, hanem lelkük nemesedésének lehetősége.

Mindezt beilleszteni életünkbe csak akkor lehetséges, ha már átéltem: "lelkem megmenekült"... nem magamat szabadítottam ki, hanem az Isten nyitotta ki létem gyönyörűnek hitt arany-kalitkáját, s megajándékozott a szabadság határtalan érzésével. Ez a szabadság az istenképűségünk elengedhetetlen része. Élni vele a legnagyobb lehetőség, mert a Mindenható Isten végtelen - azaz mennyei - dimenzióit nyitogatja...


Tálentumok...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy ne tékozoljam el mindazt, amivel megajándékoztál, s add, hogy ne akarjak különb lenni, mint a "többi", de add, hogy legyek annyi, amennyi lehetek! Ámen
   

Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem fogott hozzá teljesítéséhez, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap; aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap.

"Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak,
és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon."
Lk 12,48
(Apróbetűs rész - megelőző vers, a jobb érthetőség kedvéért)

Divatja van manapság a tehetségkutatásnak. Egyrészt érdekel minket, hogyan lesz a mobiltelefon-eladóból (Paul Potts) ünnepelt operaénekes, s együtt dobban a szívünk, amikor végre megérdemelt helyére kerül az érték, másrész a média is megtalálja rendesen a maga hasznát a sztárkeresési akcióiban. Ha média nem is figyel fel ránk, azért jó tudnunk, hogy talentumokat kaptunk mindannyian - a legkülönfélébbeket... Nem feltétlenül azért, hogy kitűnjük velük a "sokaságból", sokkal inkább azért, hogy szolgáljunk velük másoknak. Ugyanis szolgái vagyunk egymásnak, s szolgái az ÚRIstennek. Isten szolgálatra rendelt mindannyiunkat! Szolgálatra - a szó nemes értelmében -, s nem szolgaságra... Sokan csak (rab)szolgaságot látnak abban, hogy teljesíteni kell az Isten akaratát, hogy be kell tölteni a parancsolatait. Jóllehet a KRESZ-t sem azért kell betölteni, hogy ne büntessen meg minket a rendőr, hanem azért, hogy védjük ezáltal egymást a kártól, a veszélytől.

Az, hogy mi a sok, s mi a kevés, az mindig viszonyítás kérdése. Ami az átlagembernek teljesíthetetlen távolság, az a hosszútávfutónak "meg sem kottyan". Ami az egyik számára örömteli kihívást jelent, az a másiknál elhordozhatatlan stresszként tűnik fel. Ezért meglehetősen nagy balgaság megpróbálni a két tálentumból ötöt csinálni. Vannak ilyen embertársaink, akik ezt akarják - s ha kell, mindenáron. Ha valaki mindenáron el akarja érni a célt, az azt jelenti, hogy számára "semmi se drága", azaz átgázol Istenen, s emberen egyaránt.

Isten azonban nem az egyes ember Istene, hanem a közösségé. Azaz: Ő azt akarja, hogy közös imáinkkal, közös munkánkkal dicsőítsük az Ő nevét a világban... Jézus Urunk se azt mondta, hogy "Menj!", hanem hogy "Menjetek!" - azaz az Istent szolgálni csakis közösségben lehet... S mivel Isten a nekünk adott ajándékokat nem kizárólag nekünk, hanem annak a közösségnek is adta amelyikben élünk - család, gyülekezet stb. -, ezért a "végén" mindezt számonkéri rajtunk. Nagy valószínűséggel "verést" (dorgálást) mindenki kap majd, mert "nincs egy igaz sem Őelőtte", de ha tudjuk, hogy Ő mit vár tőlünk, s ebben a tudatban éljük le egész életünket, akkor nemcsak kisebb verést kapunk a végén, de boldogabban is éljük életünket, mert azt tesszük, amire rendeltettünk, s átéljük, milyen jó, ha az ember a "helyén van"...


Törekvéseink...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy mindig Rád figyeljek, s a Te szereteted határozza meg céljaimat, s ne az én emberi elképzeléseim! Ámen

  

Igaz-e Isten előtt a halandó? Alkotója előtt tiszta-e az ember?
Hiszen szolgáiban sem bízhat meg, és angyalaiban is talál hibát.
Hát még azokban, akik agyagházban laknak,
Jób 4,17-19a

Amióta kikerültünk a Paradicsomból, azóta igyekszünk oda vissza... Soha be nem teljesülő álmok rabjaiként építjük ígéretes bábeltornyainkat - eredménytelenül, mert a vége minden istentelen célnak ugyanaz: a pusztulás! Egyetlen hozadéka van ennek a hiábavaló törekvésnek: a szenvedés... Jób barátai úgy hiszik, birtokolják a választ az emberlét nagy kérdésére: Miért is van jelen az ember rövidke életében oly hosszan a szenvedés? Tényleg miért is?

Évezredeken át úgy hitték az emberek, hogy az Isten haragvó és büntető, s ezért (véres)áldozatokkal kell Őt kiengesztelni. Isten azonban nem vérszomjas Isten, aki kedvét leli abban, ha büntethet - Isten a szeretet Istene! Jézus halálig menő szeretet-elkötelezettsége példát adott követőinek, hogyan lehetséges megváltoztatni az Istenről alkotott hamis emberképet -, sajnos az egyháztörténelem máig menően jelesül mutatja, hogy az áldozat-kultusz kiengesztelés-filozófiája jobban tetszik nekünk, mint a szeretet istenes jámborsága.

Máig úgy hisszük, hogy nem az Isten Jézus Krisztusban adott szeretet-példája, hanem egyedül a törvény oldhatja meg minden konfliktusunkat. Szabályokat állítunk fel gyermekeinknek, s azt hisszük, ha a szabályokat következetesen betartatjuk - azaz büntetünk - akkor elsegítjük őket a problémamentes felnőttkorba. Mindeközben nem gondolunk arra, hogy milyen is az világ, amibe integrálni igyekszünk utódainkat! A felnövekvő generáció olykor-olykor (saját kultúrájában) megítéli a felnőtt-világ látszat-igazságát, de ezzel nem sokat törődik a társadalom. Hogyan is tenné? Hiszen jelen vezetők úgy a politikában, mint a gazdaságban - beleértve a pénzügyi inproduktivitást is - emberellenes szabályok szorításában nőttek fel, a embertelen törvény-hűségre szocializálódtak...

Az Élet Istene az Élet szépségeiben nyilvánul meg, azaz magában az életben. Aki ezt felismeri, az személyes példaadásával bizonyságot tesz az Élet Titokzatos Istenéről. Az ilyen ember a krisztusi példát követi - ezért keresztény, azaz Krisztus követője - s önfeláldozóan szeret, hiszen jól tudja, hogy az élet teljessége az csak az odaadásban található meg. Aki képes feltétel nélkül szeretni - az a tökéletes ember -, s megnyílik előtte személyes kiteljesedésének útja, hiszen azt tudja tenni, amire elhívatott: elfogadja önmagát, a világot, s ezáltal magát a Teremtőjét is. Az összes többi "igazság" ugyanis csak jelentéktelen por és hamu - amit elröpít a múlandóság isteni szele...


Új élet...

A mai nap imádsága:
Uram! Naponta új lehetőséget adsz nekem, hogy jobbuljak. Add, hogy életemet a Te kezedből vegyem, s akaratodnak megfelelően éljek! Ámen.

   

Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.
2 Kor 5,17-18

Olykor vagy talán sokszor(?) haragszunk másokra, a világra, Istenre és persze önmagunkra is. A Mester éppen ezért tanítja így: "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!", mert nincs ember, aki képes lenne úgy szeretni, hogy önmagával egyáltalán nincs harmóniában. Csak az tud adni, akinek van miből, mert ő is kapott... Meg lehet próbálni kinevelni a szocialista embertípust, de a történelem bebizonyította, hogy Isten nélkül önfeláldozó módon élni nem lehetséges. Ezzel szemben szinte perfekcióra lehet vinni az önzésre-nevelést, az élvezetek mértéktelen fogyasztását célnak megtevő életstílust igen jó eredménnyel lehet reklámozni. Érdekes módon, ami rombolja az egyént és a közösséget, azt készséges szívükbe zárják az emberek, de ami valóban megtartja az egyes embert és a társadalmat is, arra folyamatosan fel kell hívni a figyelmet, szünet nélkül emlékeztetni kell rá. Sajnos a jót tanítani kell, a rossz pedig magától is erőre kap...

De mit jelent az "új teremtés" a "krisztusi embertípus" kifejezés? A múltjával végképp szakító, s azt megtagadó különleges magatartású újfajta embert? Ki az, aki képes teljesen felszámolni a múltját? A kolostorba vonuló, legkeményebb aszkétikus előírásokat vállaló trapista és karthauzi szerzetesek is tudatosan, naponta küzdenek a lelkükben fel-feltörő rosszal, akkor mit ért Pál ezen az "újon"? Sokan nem tudják ezt másképpen értelmezni, csakis egyfajta radikalizmusként. Az ilyen emberek táplálják-erősítik a szektás, élet-, s egyben Isten-idegen közösségeket, ahol nemcsak ajánlják, de meg is követelik, hogy minden "bűnös kapcsolatot az ördögi világgal" szakítson meg az adott közösségbe tartozni akaró... S aki nem "hűséges" tag, azzal nincs Isten. Ahogyan a Harmadik Birodalomban a becsületet és tisztességet a Führerhez való hűség jelentette, az ilyen szektás közösségekben is a Vezetőnek való feltétlen engedelmesség határozza meg a hit nagyságát és az "istenes" élet minőségét.

Az "új teremtés a Krisztusban" természetesen egészen mást jelent. MIndenekelőtt a megbékéltetett embert. Azt, aki képes az őt gyakran sebző világban is meglátni az Isten szeretetét, aki az élet-disszonanciák között is meghallja a belső béke harmóniáját. Csak az Isten kibékítő szeretetét megismert ember képes maga is a békéltetés eszközévé válni, s a kiegyenlítődésre, kiengesztelődésre, együttműködésre tanító legmagasabb rendű szolgálatot elvégezni. Az ilyen ember szeretete szinte határtalan, mindig jó a közelében lenni, mert átsugárzik minden szaván, mosolyán és cselekedetén, hogy Isten kegyelmének erőterében él...


Üdvösség...

A mai nap imádsága:
Uram! Titkaidról időnként lebbentsd fel a fátylat, hogy erőt nyerve szereteted megtapasztalásából örömmel szolgálhassak Neked! Ámen

   

Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot,
hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.
Jn 3,17

Magyar "üdv" szavunk jól jelzi, hogy az üdvösség valami örömteljes dolog. Sok egyházon kívülálló azt gondolja, hogy a keresztények szomorkodó emberek - és vélik ezt sokszor joggal. Persze nem lehet mindent Szent Jeromosra (Hieronymus) fogni, aki az Ószövetség latinra fordításakor a "megtérést" bűnbánatnak fordította, s ezzel megadta a keresztény élet "szomorkodó" alaphangulatát. Sok templomos ember úgy gondolja, hogy ez így rendjén is van... Jóllehet Isten nem azt akarja, hogy siralomvölgynek lássuk szépnek teremtett világát, hanem azt, hogy felfedezzük annak szépségeit, vigyázzunk rá, gondozzuk, s másokkal együtt mindezért hálásak legyünk Neki.

Persze sokkal egyszerűbb leülni az út szélére, s kritizálni az előre botorkálókat, s várni a csodát, hogy Isten majdcsak megkönyörül rajtunk. Az elesettség nem bűn, de a restség, a lustaság annál inkább. Sokszor megtehetnénk, hogy maradék erőinket rendezve odafordulunk Istenhez, s imádságban megújulást kérünk Tőle. Ehelyett inkább panaszkodunk, panaszkodunk, s újra csak panaszkodunk... Miért-kérdéseket teszünk fel, ahelyett hogy inkább a "hogyan?"-ra koncentrálnánk.

Jézus ilyetén magatartásunkat joggal számonkérhetné rajtunk, mégsem teszi. Ő egyszerűen csak szeret, hogy ebben felfedezzük az Isten Kegyelmét, mely gyógyír minden nyavalyánkra. Üdvözülni tehát azt jelenti, hogy örömmel fogadjuk az istenes élet lehetőségeit, kiteljesedvén Isten-ismeretben, s emberszeretetben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése