2017. november 4., szombat

Az idő hasznos eltöltéséért.

A mai nap imádsága:

Uram! Bocsásd meg nekem, hogy nem élek úgy az idő ajándékával, ahogyan azt Te szeretnéd... Add, hogy féljelek és megtarthassam parancsolataidat, mert nem akarok önmagam ellenségévé válni! Köszönöm, hogy meghallgatsz! Ámen.



Ezeken felül, fiam, fogadd meg az intést: A sok könyv írásának nincs vége, és a sok gondolkodás elfárasztja a testet. Mindezt hallva a végső tanulság ez: Féld Istend, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége! Mert Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az.
Préd 12,12-14

Elméleti ember - gyakorlati ember... hányszor halljuk e kategorizálást! Az ember mindenféle jelzők nélkül, legyen "csak" ember... azaz tükröződjék életén Gazdájának képe. Mit ér a szép elmélet, ha abból nem valósítanak meg semmit? Mit ér a mindennapi tevékenység praktikuma, ha nem mutat túl önmagán, s nem a magasabb, emelkedett célok felé visz? Elmélet és gyakorlat helyes aránya a harmónia. Nem lehet csak íróasztal mellett "megélni" az Életet. Bizonyára észrevettük már, hogy háztartási munka, fametszés vagy viráglocsolás közben jönnek a legérdekesebb összegző gondolataink, világról és önmagunkról.

Szeretem, a kétkezi munkát. Bizonyára Isten azért adta kezeinket, hogy ne csak összekulcsolva imádkozzunk vele, hanem azért is, hogy alkossunk általuk kis és nagy dolgokat. Életünkben nagyon sok adományt kapunk Istentől. Nagyobb részét természetesnek vesszük, s csak akkor döbbenünk rá milyen fontosak, amikor szép lassan vissza kell adni őket. Az egészség kincse akkor csillog számunkra igazán, amikor fogyatkozni kezd... Félni Istent és megtartani parancsolatait óriási kiváltság, hiszen eközben megtanulom az Isten ajándékait használni úgy, ahogyan azokat kell: azaz megosztom másokkal, hogy belesimuljak Isten mindent átfogó világrendjébe.

Sokan nem félik az Istent és semmibe veszik az ő parancsolatait. Az igazi félelemet ők tapasztalják meg, amikor rádöbbennek, hogy csak maguk maradtak - önmaguknak. Ennek bizony semmi értelme nincs... Haszontalanul élni a legnyomasztóbb! Ideig-óráig áltathatja, kábíthatja magát az ember vagy a pohár bódulatának hamisságával vigasztalódhat, de "Isten megítél minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az". Ezért aki nem akar belefáradni az életébe, az Istenhez menekül, hogy már itt a földön megkapja ígért jutalmát...



Értékeink...


A mai nap imádsága:

Uram! Csodálatosnak teremtett világodra nem vigyáztunk, a következmények súlya egyre nyomaszt mindenkit! Adj ébredést az emberek szívében, hogy Hozzád forduljanak, Téged keressenek, s a Te törvényeid szerint élve megmenekülhessenek bűneik következményeitől! Ámen

   

Aki a tolvajjal tart, önmaga ellensége.
Péld 29,24a

Szinte nincs olyan nap, hogy a médián keresztül ne jutna el egy-egy újabb hír hozzánk: már megint loptak... A napvilágra került ellopott tíz- és százmilliókat, a milliárdokat már rég nem számoljuk, s aki még nem vált közömbössé, az időnként bosszankodik. "Tolvaj világ!" szisszenhetünk fel, s nem vigasztal minket az sem, hogy a lopás az egyetemes emberi "találmány". Az ember gátlástalansága régóta ismert, de a globális méretű kizsákmányolása a Földünknek, a 20. szászadban kezdődött el... Aki elveti az Isten közösséget védő törvényeit, az nem Istent károsítja meg, hanem önmagát. Ha nem lesz tiszta ivóvizünk, ha elfogy a levegőnk, ha már nem tudjuk megtermelni az alapvető élelmiszereket, s ha mindenféle nyavaját összeszedünk a nukleáris balesetek megemelkedett háttérsugárzása miatt, s degenerálódik az emberi faj - attól az Isten még Isten marad. Ő megvan víz és levegő nélkül is - mi azonban nem! A teremtett világra nem Őmiatta, hanem saját magunk miatt kellene vigyázni...

Amikor nyilvánvalóan közösségellenes törvényeket hoznak, s azt akarják belénknevelni, mint a "fejlett" nyugaton, hogy az egészségügyi ellátás az nem jog, hanem a szolgáltatás igénybevételének a lehetősége, akkor az Isten által megalkotott természeti törvényt köpjük szemközt... Tanulhatna az ember szociális érzékenységet nemcsak a patkányoktól, de gyakorlatilag minden kisebb-nagyobb csoportban élő állattól! A gerincesek közösségi létformái közül az ember a legasszociálisabb... Hiába a fejlett agyunk, melyre oly büszkék vagyunk - pedig az nem a fejlődés eredménye, hanem az ÚRIsten ajándéka - ha nem arra használjuk ezt a milliárdnyi idegsejtből álló csodálatos "gépezetet", ami az életet menti, hanem arra, ami az életet pusztítja, akkor önmagunk sírásói vagyunk! Tolvajjal tartani az szokott, aki szereti a sötétséget, az, aki nem egyenes ember. Az erkölcsi gyengék a maguk csalhatatlan túlélési ösztönükből fakadóan keresik a jóléti erősek társaságát, s imádják, bálványozzák őket - néhány nekik lehulló morzsáért... Az ilyen ember sunyin hallgat, amikor égbekiáltó disznóságot tapasztal, s abban reménykedik, hogy a "koncból", a közösségtől elrabolt érték maradványából neki is jut valami.

A keresztény ember tudja, hogy túlélés és a jólét csak közösségben lehetséges, ahol az emberek egymásra figyelnek, s ahol az emberek nem szolgáltatnak egymásnak, hanem szolgálnak. Annak is "juttatnak", aki önhibáján kívül került méltatlan helyzetbe... de következetes abban a tekintetben, hogy aki teheti, hogy dolgozhatna, de nem teszi, akkor az ne is egyék.

Manapság egyre kevesebb az fajta "jóbolond", aki olyan hivatást választ, amelyben szolgálna embertársainak. Ezért veszélyes, ha a modern életformában legalizációt kap a másik kiszorítása! Ismerjük a szlogeneket: "A nagy hal megeszi a kishalat!" De egyik cápa nem eszi meg a másikat... Egyedül az ember vált egymásnak "farkasává"... Az evolúció ostobasága, s a "hadd hulljon a férgese"-racionalitása az emberi fajon belül - hiszen egy vérből vagyunk mindnyájan -, nem kaphat meghatározó szerepet! Ha mégis -, akkor menthetetlenül elvesztünk...



Hála...

A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm Neked szeretteimet, életemet, s minden áldásodat, amivel elhalmazol nap, mint nap! Ámen


Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?
Róm 2,4

Az életet szabadságban, egészségben, jólétben, közösségben és szeretetben élni jó... Erre mondjuk: szép élet. A szép élet megteremtéséhez azonban rengeteg erőre/munkára van szükség -, természetesen azoknak, akik nem a tisztességtelen könnyebb utakat választják...

Isten minden embert egyformán szeret, de ez mégsem magától értődő számunkra. Azt látjuk ugyanis, hogy egyeseket az Isten jobban a tenyerén hordoz, mint másokat. Talán éppen mi méltatlankodunk: "No, de URam, hogyan is van ez? Én igyekezem, s csak nehézségekkel, bajjal látogatsz meg, más pedig messze elkerül Téged, s mégis vígan, s boldogan él?!" Az effajta megállapításunk nem a mai kor terméke, az ókori bölcsességirodalomban számos mondást találhatunk az ebbéli igazságtalanságok felismerésére.

Isten szerteágazó akaratát teljességgel kikutatni ember nem tudja soha, de megtapasztalhatja az Ő gondviselő jóságát. Ha napról napra nem is tudatosul minden emberben, de időnként elemi erővel válik nyilvánvalóvá: a JóIsten szeret... Szeret, még annak ellenére is, hogy...

Isten jósága tehát megtérésre (visszafordulásra) kötelezné az embert, de mivel a hit az önkéntességen alapul, ezért az odafordulás is csak saját döntésen alapulhat. Erőszakkal lehet ugyan megtéríteni valakit, csak az ilyen misszionálásnak semmi köze nincs az Istenhez. Nevezhetjük ezt egy rendszerbe való integrálásnak, kényszerű uniformizálásnak, de megtérésnek semmi esetre sem.

Istennek hálás lenni nem "muszáj", hanem lehetőség csupán. Attól, hogy hálát adunk azért, amink van, attól még nem lesz több abból, de tény, hogy jobban örülünk neki. Jobban esik majd az étel, jobban ízlik az ital, s jobban örülünk annak, hogy a JóIsten kegyelméből lehetünk/vagyunk egymásnak...



Közömbösség...


A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy mindig érezhessem vonzásodat, s ne váljak közömbössé akaratod iránt! Ámen

Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.
Jel 3,15-16

Modern világunkban egyre nagyobb a jelentősége annak, hogy manapság nincs jelentősége semminek. Az emberek általános közérzetét ugyanis irritálja a közömbösség! De miért is bosszantó ez a nemtörődöm-állapot? Elsősorban azért, mert időben létezünk - ez az egy dolog, ami pótolhatatlan(!) -, s gondjainkra megoldást várunk -, de ha a döntések - a tőlünk függetlenek és a tőlünk függőek is(!) - indokolatlanul elhalasztódnak... akkor ez nagyon tudja idegesíteni az embert. Amikor már nem fontos a döntés, akkor a lélek a legsúlyosabb állapotba került: nemcsak megbetegedett, de a lélekhalálhoz vezető rövid ösvényre is rálépett... Ennél csak egy tragikusabb állapot van: amikor nem az egyén, hanem a közösség közömbös.

Azt gondolhatnánk, hogy a szeretet ellentéte a gonoszság, pedig nem az, hanem a közömbösség. A gonoszság ugyanis kirajzolódik előttünk, jól látható, tapasztalható az ártó szándék, s ebbéli "megfoghatóságban", stratégiát is tudunk készíteni. De mit tudunk tenni az arctalan közöny ellen? Nem sok mindent, hiszen éppen az nincs meg ilyenkor, ami a változást hozhatná: a párbeszédre való hajlam...

Aki közömbös, az már mindenkit és mindent elengedett... Az ilyen embernek már nincs semmiféle motívációja, nem lelkesíti se ember se Isten. Az ilyen ember "langyos". Se ide, se oda... Teremtő URunk márpedig úgy alakította életünket, hogy abban jelentősége legyen a döntésnek. Világot megváltani nem tudunk, de teljes a szabadságunk a döntésre! Istenre vagy a múlandóra bólintunk, ez egyedül rajtunk áll. Ahogyan Lutherünk mondja: "Hogy melyik lóra ülsz, az Isten lovára vagy az ördögére, az a te döntésed. Amelyikre ráültél, az elvisz téged oda, ahol a gazdája van."

Az igazi pokol azonban nem a rossz döntés - ez talán csak az előszobája -, hanem a döntésnélküliség. Jézus Urunk "alászállt még a poklokra" is, hogy ott is hirdesse a szabadulást - mert gyaníthatóan a JóIstennek még a pokolra is van megoldása (ezen régóta vitatkoznak a teológusok!) -, de, aki nem látja be, hogy az Isten az Élet maga, döntésnélküliségében örökre elkárhozik...



Titkok...


A mai nap imádsága:

Uram! Titkokat gyártunk, hogy megelégítsük titkok utáni éhségünket. Add Urunk, hogy ne saját álmainkat kergessük, hanem a Te igazságodat szomjúhozzuk! Segíts minket akaratod megismerésében, hogy békességben telhessenek napjaink, s hálát tudjunk adni életünk sok-sok velünk megtörtént csodájáért! Ámen.



"Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék.
Lk 12,1b--2

Mintegy 9000 milliárd(!!!) plasztikkártya van forgalomban a világon... Eredeti elképzelés szerint ezek mind személyes "titkainkat" őriznék -, de nyilvánvaló, hogy segítségükkel pillanatok alatt összes "titkunkra" fény derül, s egy számítógépbillentyű leütésével azonnal teljes képet alkothatnak egy emberről. Pénztárcánkban lassan több a mindenféle kódokat hordozó kártya, mint a pénz - s az azonosító kódok ellenére - soha ennyire nem volt bonyolult igazolni, az egyszerű tényt: Én én vagyok... Négy öt azonosító-kódos kártyát kell bemutatnom, hogy megkapjak egy ötödiket, amivel egy hatodik helyen kaphatok egy hetediket... Ördögi számok és kódok! (De hát a hivatalos logika szerint abból kell kiindulni, hogy mindenki csaló gazember...) "Óvakodjatok a farizeusok kártyáitól!" - mondaná a Mester ebben a szép, új, nagy kép(kártya)mutogató világunkban. Hiszen ezek a kártyák hitelesen azt igazolják, nem vagyunk egyformák. Akinek színesebb, dombornyomottan csillogóbb, az bizonyíthatóan VIP-ember (Very Important Person = nagyon fontos személy), s elkülönítetten kell kezelni a "többitől"... Isten előtt azonban nem létezik sem különb, sem "futottak még"-kategória, számára a verebek - pedig nincs VIP-kártyájuk - is ugyanolyan fontosak...

Digitális titkosítás ide vagy oda, a titkok mindig kiderülnek! Hiába sikerül(t) "pártunk és kormányunk"-nak nyolcvan évre titkosítani bizonyos dolgokat, egyszer minden kitudódik... Fasiszta-kommunista mocsokságok, különféle izmusokba rejtett hatalmi törekvések aktákba zárt titkai az utókor számára - ha gondolkodni fognak - mindig nyitott könyv. S ha teljes részletességben nem is kerül napfényre minden, azért a nagy történelmi "megvezetések", a különféle zászlók alá parancsolt és/vagy csalogatott tömegek véres egymásra-taposásai egyszer nyilvánvalóvá válnak. Keresztény reménységünk, hogy a "maradék"-titkok legvégül az ÚRIsten előtt nyilvánvalókká lesznek, s ezek majd mindenkit vádolnak vagy felmentenek...

Össztársadalmi társasjátékunk - értsd: a színes kártyákkal, kódokkal, azonosítókkal űzött nagy álarcosbál - egy valamire jelesül rámutat: Úgy kell nekünk a titok, mint egy "falat kenyér", nem tudunk meglenni nélkülük! Egész létünket átszövi a titkok utáni olthatatlan vágy, s a lehetőségek eszelős keresése, hogy legalább egy részét megfejthessük az élet nagy titkainak. Keressük-kutatjuk a nagyívű válaszokat születésben és halálban, munkában és szerelemben, legvégül pedig - jobb esetben - rádöbbenünk arra, amit Luther Márton három nappal halála előtt így fogalmazott meg: "Koldusok vagyunk mindannyian!"

Azaz: semmink sincs, rá vagyunk szorulva az Istenre, Aki életünk egyetlen el nem múló gazdagsága. Hiába a nagy illúzió, hogy a szuper-kártyák és rakéta-indító kódok birtokában kezünkben lehet az egész világ - mindez hazugság(!)... A végső igazság, hogy mi vagyunk az Isten kezében...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése