Február 22.

Ne becsüljék le őket azért, mert testvérek!

"2Akiknek pedig hívő uraik vannak, ne becsüljék le őket azért, mert testvérek, hanem annál szívesebben szolgáljanak nekik, mert hívők és szeretettek, akik a jó cselekvésére törekszenek. Ezeket tanítsd és hirdesd!" (1Timóteus 6,2)

Valaki egyszer egy gyülekezetben így fogalmazott: "Eddig nagyon keményen kellett dolgoznom. Sosem késhettem, vagy nem jöhettem el korábban, és nap közben sem volt lazítás. De ezentúl más lesz a helyzet, mert új főnököm van, aki hívő." Az új vezető hitéről nem nyilatkozhatunk, de a munkavállaló tanúságtétele igen hamisan szól! Azt gondolni, hogy a lelki testvérkapcsolat arra adna alapot, hogy hanyagabb lehet a munkavégzés, hogy a hívő főnök "testvérszeretetből" alacsonyabb mérce szerint kell hogy értékelje hívő munkavállalóját, nemcsak tévedés, hanem bűn! A megváltottság nem arról szól, hogy ezentúl - mennyei protekcióban bízva - másokat a munkában folyamatosan alulmúlva mégis elismerést és sikert igényel a "hívő". Sokkal inkább arról, hogy az Úrnak szentelt életből a készségesebb, szívesebb munkavégzés fakad. Ha pedig az a kegyelem is megadatik, hogy a felettesben lelki testvérét is tisztelheti, ez még inkább az iparkodásra kell hogy sarkallja. Nem a maga hasznára, de mindkettőjük jó, lelkiismeretes munkája nyomán az Úr dicsőségére! /UG/

Állhatatosságra van szükségünk "35Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. 36Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. 37Mert még "egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. 38Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem." 39De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk." (Zsidók 10,35-39) Föladni egy életpályát, megtagadni egy hitet nem csak úgy lehet, hogy valaki 180°-os fordulatot vesz. Lehet, hogy még jónak gondolja a kitűzött célt, de az mégis elvesztette igazi vonzerejét már számára. Lehet, hogy örömmel venné, ha beteljesedne az ígéret, de már maga sem reménykedik benne. Látja még, de az idő előrehaladtával nem egyre tisztább és egyre közelebbi lesz a cél, hanem, mert igazából távolodik tőle, egyre halványabban van előtte. Ez a meghátrálás. Nem fordított hátat, de hátrafelé halad. Valójában már feladta. Vesztesnek nyilvánította saját magát. Az ember nem szeret vesztes lenni. A hívő sem. Ezért ha úgy tűnik számára, hogy az eredeti cél elérhetetlen, könnyebb megoldásként új célt keres a régi helyébe. A régi még Istentől volt. Az új is szép, de emberi. Ezért az utóbbi, ha valóra is válik, akkor sem hozza meg az elégedettség, a teljesség érzését. Mert a megbízatás másra szólt. Hitünk megmaradásához és a célba érő győztes élethez nem az elénk tornyosuló akadályokat kell legyőzni. Sokkal inkább a hozzánk hűséges Istenhez kell mindenkor állhatatosan ragaszkodni! /UG/