2011. március 2., szerda

Március 2.

Felette igen szomorú az én lelkem - mindhalálig.
Máté 26,38a

Uram! Milyen új arcodat látta az a három tanítvány, akit gyötrődésed helyére magaddal vittél az Olajfák-hegyén. Eddig nem láttak rajtad félelmet, akkor sem, amikor ők kétségbeesve meredtek az elnyeléssel fenyegető háborgó vizekre. Te nyugodt voltál. A félelem egyetlen arcizmodat sem változtatta meg, amikor gyilkos szenvedélyű ellenségeid gyűrűjében álltál. Ez egyszer volt csak ráírva arcodra a halálos szomorúság. Sokszor kérdeztem ennek az okát. Nem a haláltól féltél. Nem magadat féltetted. Azt féltetted, amiért dolgoztál - Isten országát. És féltetted az embereket, a tieidet, üdvösségüket. Ennyire egy voltál velünk, emberekkel! A félelmet is megosztottad velünk.

Uram! Ne engedj elsiklanom szenvedéstörténeted e kis jelenete fölött. Sőt égesd bele elfelejthetetlenül a szívembe. És taníts meg általa a féltő szeretetre. Nem életem féltésére. Hanem annak a féltésére, ami ezen a földön szent, ami Isten ügye, amiért érdemes - szeretetből - meghalni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése