2017. január 6., péntek

Halott a bűnben

Ez az én fiam halott volt.
(Lukács 15, 24)

Lelkében halott a bűnben és a vétkekben: ez a meg nem tért ember állapota. A lelkileg halott embernek nincs érzéke Isten iránt. Teljesen hidegen viselkedik Teremtőjével és Megváltójával szemben. Nem fáj neki, hogy Istent megszomorítja és megbántja. Nem örül annak, ha Istenről hallhat, sőt Igéjét kellemetlennek és elviselhetetlennek találja. Viszont a lelki élet egyik jele, hogy az ember érzékennyé válik fölfelé. Minél tisztább és egészségesebb az élet, annál érzékenyebb a lélek a legcsekélyebb homályra is, mely Isten arcának ragyogását eltakarhatja elole. A bűn tompává és érzéketlenné tesz a felülről jövő érintésekre.

Ahol élet van, ott mozgás van. A lelkileg holtak meg sem moccannak Isten felé. Számukra Isten nem valóság. Ha imádkoznak is, csupán az ajkak mozognak, de nem a szívek. Az ilyenek semmit sem tesznek Istenért vagy az ő ügyéért. Csak a saját maguk érdekében tevékenykednek.

A halállal megáll a testben az anyagcsere. Ahol élet van, ott állandó a körforgás. Az ember igényli a táplálékot s abból energiák lesznek. Betegség esetén elmúlik az étvágy. Így van ez akkor is, ha a lelki élet sorvadásnak indul. Nem éhezzük többé az Igét, sem a testvéri közösséget. A lélek nem igényel többé mennyei eledelt és ha olykor fel is vesz valamennyit, az megemésztetlen marad, nem kerül be a belső élet anyagcsere-forgásába és nem alakul át energiává. A lelki élet egyik legmegbízhatóbb mértéke az Isten Igéje után való éhség. „Emlékezzél meg azért - mondja Jézus a lelkileg halott szárdisi gyülekezetnek - hogyan vetted", milyen buzgósággal fogadtad az Igét és „hogyan hallottad", milyen nagy vágyakozással. S most ez a teljes igénytelenség, közöny!

Ha az ember nem ébred fel ebből a lelki halálból, örökre elvész. Csak az tudja, mit nyert Jézusban, aki belekóstolt valamikor az elveszettség állapotába; a halálból egyedül Ő hívhat minket életre. Amilyen bizonyos, hogy Megváltónk az Atya hatalma révén kijött a sírból, éppoly bizonyos, hogy mindazok életre jutnak, akik hit által egyek lettek Jézus Krisztussal. Persze akaratunknak sem lényegtelen a szerepe. Sokan nem is hagyiák magukat ébreszteni. Ezért az intés, hogy „támadj fel a halálból", mihelyt szívedig ér az ébresztő szó (Ef 5, 14).

Isten dicséretére teremtve


Mindenki, akiben lehelet van, dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!

– Zsoltárok 150:6

 Arra lettünk teremtve, hogy dicsérjük Istent. Ezt sokan nem tudják. Amikor a gyülekezetben elkezdődik a dicséret, leülnek, mondván, „Nekem ez az éneklés és kiáltozás nem tetszik. Úgy tűnik, a dicséret nem az én műfajom.”

De igen, az! A Biblia szerint, ha lehelet van benned, akkor dicsérned kell az Urat.
És ne próbáld letudni azzal, hogy azt mondod, „én a szívemben dicsérem az Urat”. Az nem elég. Az Ige szerint a dicséretnek a szádban is kell lennie (Zsoltárok 34:1)! A Zsoltárok 132:9 azt mondja, „kegyeltjeid kiáltsanak örömükben”[2]. Nem kiáltozhatsz és maradhatsz csendben egyszerre.

Amikor először kezded igazán dicsérni Istent, talán furcsának fog tűnni, de ha nem adod fel, az életmódoddá válik. Miért? Mert a dicséret által megnyilvánul Isten dicsősége az életedben. Ahogy a Zsoltárok 89:15 mondja, Isten arcának világosságánál fogsz járni. Szellemi ébredés megy végbe a bensődben!

„De Gloria, ha elkezdem így dicsérni Istent, az emberek fanatikusnak fognak gondolni.”
Nem baj! Tudtad, hogy a történelem során minden szellemi ébredést olyan emberek indítottak, akiket a világ teljesen fanatikusnak gondolt? Isten másképp látja a dolgokat, mint a világ. Tehát amikor félreteszed a gátlásaidat, és hagyod, hogy a Szent Szellem működjön rajtad keresztül, akkor furcsának, idegennek fogsz tűnni azok számára, akiknek idegenek Isten útjai… de az Úr csodálatosnak lát majd téged!

Egyébként pedig ne csak arra gondolj, hogy a gyülekezetben dicséred Őt. Imádd Őt a saját imaéletedben és napközben is. Tanulj meg egy dicsérő és hálaadó attitűdöt[3] fenntartani. Ha a dicséret természetessé válik számodra a magánéletedben, akkor könnyen fogod Istent dicsérni a gyülekezetben is.

Vágysz Isten jelenlétének erősödésére, szellemi ébredésre az életedben? Eleged van abból, hogy csak hallasz Isten erejének dicsőséges múltbeli megnyilvánulásairól? Akkor nyisd ki a szád, nyisd meg a szíved, és tedd, amire Isten teremtett. Dicsérd Őt!

Igei olvasmány:  Zsoltárok 150


ISTEN IMÁDÁSA

"Felütötte sátorát: Bétel volt nyugatra, Hai pedig keletre, és ott oltárt épített az Úrnak" (1Móz 12,8).

Az imádás azt jelenti: a legjobbat adjuk Istennek abból, amit Ő adott nekünk. Bánj csínján ezzel a neked jutott "legjobbal". Valahányszor Isten megáld, add vissza neki az áldást szeretetből, mint ajándékot. Legyen időd Isten előtt elmélyedni, és add vissza neki az áldásokat, felszabadultan imádva Őt. Ha valamit megtartasz magadnak, szellemi erjedés támad benned, mint ahogyan a manna is megbűzhödött, amikor felhalmozták. Isten nem engedi, hogy szellemi ajándékait magadnak tartsd meg, azt akarja, hogy visszaadd neki, hogy mások számára tehesse áldássá.

Bétel az Istennel való közösség, Hai pedig a világ jelképe. Ábrahám e két hely között ütötte fel sátorát. Az Istennel való magános csendes közösségünk mélységétől függ érte végzett nyilvános szolgálatunk értéke. A kapkodás sohasem jó, mindig legyen elég időnk Isten imádására. De az Istennel töltött csendes napok is csapdává lehetnek. Ott verjünk sátrat, ahol tartósan csendben lehetünk Istennel, bármilyen lármás és hangos is e világban az életünk. Nem három fokozat az imádás, a várakozás és a munka. Nem ugorhatunk át az imádásból a várásba, a várásból a munkába, Isten elgondolása az, hogy ez a három együtt járjon: Urunk életében is egybefonódott. Ő nem sietett, de nem is pihent soha. Ez önfegyelem kérdése, nem érhetjük el egyszerre.


Többé meg nem emlékezem

Ez az a szövetség, melyet kötök velük ama napok után, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, és az ő elméjükbe írom be azokat. Azután így szól: És az ő bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem.              — Zsidó 10,16. 17.
Amikor Isten rád tekint, nem vesz tudomást a múltadról — akkor neked miért kellene emlékezned rá? Ez akadályozhatja a hitedet.
Emberekkel beszélgetvén, sokszor hallottam ezt: Hagin testvér, mielőtt üdvözültem, én igencsak szörnyű életet éltem. Amint elmondták, nem hiszik, hogy az Úr értük is tenne valamit, például, hogy meggyógyítaná őket vagy válaszolna az imáikra, mivel olyan bűnös életet éltek azelőtt. Ezek az emberek egyáltalán nem értik az újjá-születést és azt, hogy új teremtéssé lettek.
Amikor a bűnös Krisztushoz jön, megkapja bűnei eltörlését — a bűnei megsemmisíttetnek. Miután pedig keresztény lett, az esetlegesen elkövetett bűneire bocsánatot nyerhet: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Ján. 1,9)
Mit gondolsz, mennyi időbe telik Istennek, hogy megbocsásson? Tíz percbe? Tíz évbe? Nem, Isten azonnal megbocsát nekünk! És azonnal megtisztít minket, amikor erre az Igére alapozva megyünk Hozzá.


"Uram, hallgasd meg könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, hűséged és igazságod szerint hallgass meg engem. Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted!" "Immár merészkedtem szólni az én Uramnak, noha por és hamu vagyok..."
(Zsolt 143,1-2; 1Móz 18,2)

"Sokan azok közül, akik őszintén törekszenek életszentségre, csüggedtek és kétkedők. Mindig csak önmagukra tekintenek, siránkoznak hitetlenségük felett, s mivel nincs hitük, úgy érzik, hogy Isten áldásaira sem tarthatnak igényt. Ezek az emberek az érzelmet összetévesztik a hittel! Az egyszerű, igaz hitet szem elől tévesztik, s így lelkükre sötétség borul. Tereljék el gondolataikat önmagukról, elmélkedjenek Isten kegyelméről és jóságáról, számlálják elő Isten reményt nyújtó szavait, azután pedig egyszerűen higgyék, hogy Isten teljesíti minden ígéretét.
Nem a magunk hitében kell bíznunk, hanem Isten ígéreteiben. Ha megbántuk a múltban elkövetett törvényszegéseinket és elhatároztuk, hogy a jövőben engedelmesek leszünk, higgyünk abban, hogy Isten Krisztus érdemeiért elfogad és megbocsátja bűneinket. Néha azonban homály és csüggedés üli meg a lelket és elmerüléssel fenyegeti. De ne dobjuk el bizodalmunkat. Szemeinket Jézusra kell szegeznünk, tekintet nélkül érzelmeinkre. Igyekezzünk teljesíteni minden felismert kötelességünket és nyugodjunk meg Isten ígéreteiben."

(Üzenet az ifjúságnak, 69. l.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése