A VIGASZTALÓ

  "De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek." (Jn 16:13)
 
  Hogyan tudnánk megállni a megpróbáltatás idején, ha nem értjük Krisztus szavait? Jézus meghagyta: "Ezeket beszéltem néktek, amíg veletek valék. Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek." (Jn 14:25-26) A Szentlélek az, aki eszünkbe juttatja Krisztus szavait. Krisztus tanítványaival folytatott utolsó beszélgetése témájául a Szentlélek szolgálatát választotta. Az igazság széles távlatait nyitotta meg előttük. Nekik hit által be kellett fogadniuk Jézus szavait, és a Vigasztaló Szentlélek lesz az, aki majd eszükbe juttatja mindazokat.

  Krisztus ezen ígérete alapján követői abban találták meg a vigasztalást, hogy az isteni befolyás az idők végéig velük lesz. A ma embere azonban nem fogadja el, sőt el sem hiszi ezt az ígéretet, ezért nem is értékeli azt, így az egyház tapasztalatában sem látható ennek teljesedése. Isten Lelke ajándékának ígéretére kevés figyelmet fordít az egyház. Nincs hatással az emberekre, és ennek következménye csak az lehet, ami várható is: lelki szárazság, lelki sötétség, lelki hanyatlás és halál. Az emberek elméjét és lelkét jelentéktelen dolgok foglalják el, de az isteni erőt - mely szükséges az egyház növekedéséhez és jólétéhez, s amely minden más áldást is magával hozna, ha befogadnák - nélkülözik, bár Isten végtelen bőségben adná. Amíg az egyház megelégszik kis dolgokkal, addig alkalmatlan arra, hogy megkapja Isten hatalmas ajándékait. De miért nem éhezzük és szomjazzuk a Szentlélek ajándékát, hiszen csak ez által tarthatja Isten tisztán szívünket? Az Úr terve szerint az isteni erőnek együtt kell működnie az emberi erőfeszítéssel.
  Ez mindazt magába foglalja, amire a kereszténynek szüksége van ahhoz, hogy megértse a Szentlélek ajándékának jelentőségét az Úr Jézus második eljövetelét megelőző időben. Beszéljünk róla, imádkozzunk érte, prédikáljunk róla; mert az Úr sokkal jobban kívánkozik arra, hogy nékünk adja a Szentlelket, mint ahogy a szülők vágynak arra, hogy jó ajándékokat adjanak gyermekeiknek. (Review and Herald, 1892. november 15.)

Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.

Máté 5,4

Uram!

Édesanyámhoz akkor kerültem legközelebb, amikor sírtam. Ha fájt valamim, ő jóságosan elcsitított. Szeretete eloszlatta és megszűntette fájdalmamat. Boldognak éreztem-e akkor magamat - nem tudom. De azt bizonyossággal tudom: jó volt a közelléte és vigasztalást éreztem. Most a messziből visszatekintve vallom: akkor voltam igazán boldog.

Uram!

Azóta sok minden történt velem. Találkoztam Bibliám ilyen üzenetével: "Elfeledkezhetik-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörülne méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek, én terólad el nem feledkezem" (És. 49,15). Az ilyen bibliai igék igazságát megtapasztaltam. Mert Isten mindig akkor volt legközelebb hozzám, amikor rámnehezedett az élet próbája. Küzdelmeim, fájdalmaim, könnyhullatásom idején éreztem legkézzelfoghatóbban Isten vigasztaló jelenlétét. Sohase engedj kételkednem Isten közelségében. Könnyfátyolos szemem ellenére is - Uram - a hitnek ezzel a vigasztalásával tégy boldoggá.

Győzelem

"A békesség Istene pedig összezúzza a Sátánt lábatok alatt hamarosan"
(Róma 16,20).

   Ez az ígéret jól kapcsolódik a tegnapihoz. Nyilvánvalóan hasonlóvá kell lennünk Urunkhoz nemcsak abban, hogy az ellenfél a mi sarkunkat is mardossa, de abban is, hogy mi is legyőzhetjük a gonoszt. Még a mi lábunk is el tudja taposni az ősi sárkányt! A római hívőket megszomorította a gyülekezetükben támadt viszály; de Istenük a "békesség Istene" nyugalmat adott lelküknek. Azoknak, akik nem voltak résen, gáncsot vetett az "ősellenség", és megcsalta őket, de pórul járt, mert azok tapostak a fejére, akiket megkísértett. A győzelmet Isten népe nem a saját ügyességével vagy erejével vívta ki, hanem maga Isten Jézus Krisztus által taposott a Sátán fejére. A széttiprás a hívők lába alatt kell hogy megtörténjék, de a győzelem mindenestől az Úrtól való.

   Csak tapossunk bátran a kísértő fejére! Nemcsak az alárendelt szellemek, hanem magának a sötétség fejedelmének hatalma is meg kell hogy törjön előttünk. Isten iránti határtalan bizalommal számítsunk a gyors győzelemre. Milyen vigasztaló szó ez: "hamarosan". Hamarosan az ősi kígyó fejére taposunk! Milyen nagy lesz örömünk, ha legyőzzük a gonoszt. Micsoda szégyen a Sátánnak, hogy az ember tapos a fejére! A Krisztus Jézusba vetett hittel tiporjuk le a kísértőt!

Ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést? (Ef 2,14)

Tele van az élet válaszfalakkal. Ott meredeznek gazdagok és szegények, fehérek és színesek, fiatalok és öregek, hívők és hitetlenek között. Sajnos válaszfal van Izráel népe, a választott nép és a keresztyének között, más szóval az Ószövetség gyülekezete és az Újszövetség gyülekezete között is. S a falak mindkét oldaláról árad a meg nem értés, sokszor még a gyűlölet is a másik oldalra, s olykor csak egy kicsiny szikra kell, és lángra lobban a világ. Pedig a békesség úgy kell, mint a falat kenyér. Hitünk szerint része is az Istentől kért és kapott mindennapi kenyérnek olyan javakkal együtt mint a jó időjárás, a becsület és az egészség. Kudarcok sorozata a történelem, mert a fegyverrel, erőszakkal kiharcolt békesség legfeljebb fegyverszünet, s legalább az egyik fél túl nagy árat fizetett érte. Az sem békesség, ha egyenlő erőre mérsékelt - bevetésre kész - fegyverarzenál áll szembe egymással a földön, a tengereken és a levegőben. Jézusunk a Golgotán bontotta le a válaszfalakat, testi szenvedésével fizetett meg mindazokért a vétkekért, melyeket a valaha is egymás ellen harcoló népek, nemzetek vagy emberek elkövettek. S bontja tovább ma is testében, az egyházban, azzal, hogy a Vele megbékéltek egymásnak békejobbot nyújtanak, egymással szót tudnak érteni, illetve a közös ügy érdekében félre teszik az ellentéteket. A békesség a menny levegője és előíze. Haladjunk az új esztendőben lépésről-lépésre mennyei mintánk szerint! Köszöntsük egymást Jézus köszöntésével: "Békesség néktek!" (Jn 20,19)
. . .
URAM!
"Milyen vigasztaló az, mennyei Atyám, hogy Te naptáramat az eljövendő évre már régen és legpontosabban elkészítetted. Átadom hát magamat teljesen a Te jóságos vezetésednek és csak egy gondot ismerek: hogy felismerjem és teljesítsem atyai akaratodat!" (Luther Márton)

Szeretnék a Tőled kapott békességgel élni, családomban és tágabb környezetemben tartós békességért dolgozni. Uram! Te nemcsak megbocsátottál kínzóidnak, de még imádkoztál is értük a kereszten. Taníts meg engem is ellenfeleim szeretetére. Szabadíts meg attól, hogy vélt vagy valós sérelmeimet cipeljem végig az egész évben. Segíts, hogy azokat a bocsánat és a felejtés feneketlen mélységébe dobhassam, illetve a kereszted tövébe lerakhassam. Azt az indulatot add nekem, ami Benned is megvolt! Ámen.

Uram! Kérlek, nézz ma is rám. Nézd gyarló életemet, hozz ki a mélyből! Segíts ezen a napon is, hogy téged kövesselek. Segíts, hogy minden parancsolatodat teljesítsem, a te dicsőségedre. Tudom, hogy kegyelmes Istenem vagy! A mai napon, mint mindig, légy velem, vigyázz rám, adj erőt! Ámen.

         

          Az Úr ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. (2Kor 12,9)

    

     Kegyelem. Egy szó, ami megváltoztatja az egész életed, egy szó, ami életet és új reménységet ad mindennap. Nekem is, neked is, mindenkinek! Élünk a világban. Hibákat követünk el. Sokszor azt mondjuk: "Már megint mekkorát hibáztam, már megint megbántottam valakit, megint nem tettem azt, ami helyes." És hibáinkért, vétkeinkért, bűneinkért mi akarjuk magunkat feloldozni. Azonban elfelejtjük, hogy nem nekünk kell megkönyörülnünk magunkon, hiszen a legnagyobb kegyelmet csak Isten tudja adni. Azt a kegyelmet, ami örök életre segít. Kicsinyes emberi próbálkozásaink kevesek ahhoz, hogy teljes, tiszta életet élhessünk. Nem vagyunk képesek rá, hogy megmentsük magunkat, minket csak Krisztus menthet meg, nincs szükségünk saját magunk feloldozására. Bűneinktől csak ő tud megszabadítani! Hiszen ezt mondja nekünk: Elég neked az én kegyelmem. Ezért hát ne félj! Bízz, remélj, higgy, és kegyelmet találsz!

    
          Befejezetlen szentély a szíved, szentséges titkok gyönyörű temploma, áldozatból épül benne oltár, s véget nem ér a kegyelem folyama. (Simon András)
    

     Istenem! Add kegyelmedet! Kérlek, bocsásd meg bűneimet, oldozz fel bűneim alól. Adj mindig erőt az újrakezdésre. Ments meg engem, mert tudom, hogy bűnös ember vagyok, és nekem nincs erőm ahhoz, hogy megmentsem magamat. Add, hogy, mindig bízzak benned, és soha ne feledjem, a kegyelmet te adod. Ámen.

VAN ITT EGY GYERMEK

"Van itt egy gyermek, akinek van öt árpakenyere és két hala." János 6,9

Isten olyan valakit keres, aki gyermekként kész rábízni életét az év első napjaiban a gazdag Atyára. Ebben a történetben senki nem tudott segíteni, mert senkinek nem volt semmije. De volt egy gyermek, akinek volt öt árpakenyere és két hala. "Jézus pedig vette a kenyereket..." Miért vehette? Mert a gyermek adta. Mindet odaadta! Nem mondta, hogy négyet adok, egyet meghagyok, hogy éhen ne haljak. A gyermeknek nem kell biztosíték, mert van Atyja. Van-e mindig kenyered a lelki éhezők számára? Van szereteted, türelmed, segítőkészséged? Ebben a fáradt, hajszolt világban jó volna úgy élni, hogy mindig van időd másokra. Abban a pillanatban, amikor adsz, mindig tudd, hogy "Az Úr néked annál sokkal többet adhat" (2Krón 25,9). Gyermekként nem kell féltened a holnapodat! Jézus az özvegyasszony két fillérjére azt mondotta: Többet adott, mint a többiek mind. Amit Jézusnak adsz, visszakapod. Neki csodálatos szorzószámai vannak: harminc-, hatvan-, százanyi. Amíg te osztasz, Ő szoroz. Lesz-e bátorságod a mai időben gyermekként élni?! Engeded-e, hogy mindened Jézus kezébe kerüljön? Mindnyájan csodát várunk. A csoda feltétele, hogy amid van, merd Jézushoz vinni. Mi lenne, ha időd, erőd, képességeid Jézus kezébe kerülnének? Jézus elfogadja, amit Neki adunk. Nincs ugyan rá szüksége, Ő megelégíthetné a sokaságot az öt hal és két kenyér nélkül is. De így lehetünk munkatársai. Így használhatja fel, amit a kezébe adunk. Ő mindent megtehet egymaga, de annyira szereti az embert, hogy megáldja, amit a kezébe adsz.