2017. november 11., szombat

A feddhetetlen ember egyenes úton jár


„Aki feddhetetlenül él, biztonságban él, de aki görbe úton jár, az kitudódik róla.” (Példabeszédek 10:9)

* A feddhetetlen ember becsületesen él, még akkor is, ha ebből hátránya származik, vagy ez jelentős nehézségeket okoz számára. Igazságosan küzd még akkor is, amikor a körülötte lévők már nem.

* A feddhetetlen ember figyel szavaira, nála az „igen” azt jelenti, hogy „igen”, a nem pedig azt jelenti, hogy „nem”.

* A feddhetetlen ember hiteles és egyenes jellemű, ugyanúgy viselkedik, bárki is van jelen. Általa „azt kapod, amit látsz”.

* A feddhetetlen ember a magatartásában nyílt, őszinte. Nem titkolja el amit tesz, és nem mond mást, mint amit csinál. Az az ember „akiben az ÚR lelke van, abban nincs álnokság.” (Zsoltárok 32:2)

* A feddhetetlen ember a tényeket pártatlanul, részrehajlás nélkül magyarázza, nem olyan módon, hogy magát másoknál jobbnak láttassa. Tiszteletteljes, segítőkész, jóindulatú, nagylelkű mindenkihez.

* A feddhetetlen ember mosolyogva megy el a „második mérföldig” is. Többet tesz, mint amennyit elvárnak tőle.

* A feddhetetlen ember nem fél segítséget kérni. Nem fél attól, hogy teljesen Istenre bízza magát. Képes kezelni a nehéz helyzeteket is, mert tudja, hogy ezekben Isten munkálkodik.

* A feddhetetlen ember arra összpontosít „ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, nemes és dicséretes” (Filippi 4:8) - mindig arra figyel, ami kiváló és dícséretre méltó.


Befektetés Isten közösségébe (Közösség)


„A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet.” Róma 12:13

Isten azt szeretné, ha a pénzünk egy részét a közösség fejlesztésébe fektetnénk, hogy megmutassuk a szeretetünket a többi hívő felé és kapcsolatokat építsünk.

Minden alkalommal, amikor Istennek adom a pénzemet, közelebb kerülök hozzá. Minden alkalommal, amikor valakivel megosztom a pénzemet, közelebb kerülök ahhoz a személyhez. Minden alkalommal, amikor pénzt adok valakinek a házi csoportomban, vagy befektetek a csoport munkájába, közelebb kerülök hozzájuk.

Minden alkalommal, amikor veszek egy üdvözlőlapot és írok rá néhány bátorító szót, egyszerűen Isten közösségébe fektetek be. Amikor egy hívő bátortalan, vagy szomorú, arra vágyik, hogy valakivel beszélgethessen, és meghívod egy vacsorára, akkor szintén Isten közösségébe fektetsz be.

A Biblia azt mondja: „Szeretett testvérem, hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekért teszel, még az idegenekért is…” (3János 5) Amikor arra használjuk fel a pénzünket, hogy közösségeket formáljuk a gyülekezetben, akkor Istenhez vezetsz másokat. Tehát amikor a gyülekezeti közösségbe fektetsz be, valójában Krisztushoz vezeted az embereket.

Légy kreatív és találékony! Gondolkodj ezen. „Egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk.” (Zsidók 10:24)

Minden alkalommal, amikor pénzt adsz másoknak, közelebb kerülsz hozzájuk. Látsz valahol szükséged a házi csoportod, a családod vagy a gyülekezeted közösségében?


Isten receptje a jó egészségre: Beismerés


„Míg nem vallottam meg bűneimet, gyenge és nyomorult voltam, egész nap jajgatnom kellett.”
(Zsoltárok 32:3., szabad ford.)

Tegnap átnéztük, hogy mért fontos bízni Istenben és elengedni a neheztelést, aggodalmat, félelmet, hogy fenntartsuk a jó egészséget. Ma pedig megnézzük, mi a második tényezője a jó egészségnek a Biblia szerint.

A bűneim beismerése jó az egészségemre nézve. Bármelyik pszichológus elmondja neked, hogy jó tesz, ha megtisztítod a lelkiismereted és elengedsz dolgokat a szívedből. A tested nem arra készült, hogy ezeket magában tartsa. Amikor a bűnt magadban tartod, olyan mintha egy szénsavas üdítőt ráznál. Egyszer csak kirobban.

Dávid azt mondja a Zsoltárok 32:3-5-ben: „Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.”

Dávid magában hordozta bűnét, ami fizikailag megtámadta testét. Ha nem beszéled ki magadból a problémáid, a bűneid, a keserűséged Istennek, ez át fog terjedni a testedre.

Ez egy rövid régi epizódot juttat eszembe egy tv műsorból, a „Columbo”-ból, amikor a komikus Johnny Carson játszotta a rossz fiút. Mikor végül elkapták, azt mondta: „Tudja, igazán örülök, hogy elkaptak, mert ez a bűn megöl engem.”

Az orvosok azt mondják, nagyon sok ember elhagyhatná ma a kórházat, ha tudnák, hogyan szabaduljanak meg a bűneiktől vagy sértődéseiktől amiatt, amit ők tettek másokkal, és amit mások tettek velük.

Tölts pár percet ma imával, amiben kéred Istent, hogy bocsásson meg neked azokért a dolgokért, amiket másokkal tettél.
Aztán imádkozz azokért a neheztelésekért, keserűségekért, amik távol tartanak azoktól az emberektől, akik bántottak téged. Kérd Istent, hogy segítsen megbocsátani nekik, hogy elindulhass a jobb egészség felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése