2017. március 15., szerda

A Biblia mindent túl fog élni


Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el." Máté 24:35

A Biblia a legmegvetettebb, legkigúnyoltabb, legelutasítottabb, legvitatottabb és legboncolgatottabb könyv az egész történelem folyamán. Ez a Biblia évszázadok óta a támadások kereszttüzében áll, annyiféle indokkal és ürüggyel, hogy azt el sem tudnánk képzelni.
Mégis, még mindig a Biblia a legolvasottabb, legtöbbet kiadott és a legtöbb nyelvre lefordított könyv a világon. És ami a legfontosabb, ma is változást hoz mindazok életébe, akik alkalmazzák a tanítását.
Az egyik oka annak, hogy ma is hiszem, hogy a Biblia Isten beszéde, az az, hogy túlélte mindazokat a támadásokat, amelyek érték a történelem során.
A támadások ellenére ma a Biblia a legnagyszerűbb forrása a kultúrának. A legnagyszerűbb forrása a zenének, művészetnek és az építészetnek. Ha kivennéd a Bibliát a kultúrából, elpusztulnának az elmúlt 2000 év legmeghatározóbb zenei, művészeti és építészeti alkotásai. Még az angol nyelv jelentős része is a King James Bibliából ered.
A Biblia az elmúlt 2000 esztendőben kapott támadások ellenére virágzik.
Jézus mondta a Máté 24:35-ben „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el." Az egyetlen dolog ezen a földön, ami megmarad, az Isten Szava. Minden más teljesen el fog égni, mert csak az igazság örökkévaló.
Voltaire, a híres francia filozófus briliáns ateista volt. Számos értekezést írt, amiben támadta és gúnyolta a Bibliát. Egyszer egy igen merész kijelentést tett: „Száz év múlva a Biblia elfeledett könyv lesz."
Mára már mindenki elfeledte ezt az idézetet – de nem felejtették el a Bibliát. Voltaire tanyáját - halála után közel száz évvel - a Francia Biblia Társaság használta könyvlerakatként. Bibliákat árultak a házában. Ma a ház múzeumként üzemel és az emberek elfelejtették, ki is az a Voltaire.

Senki nem felejti el a Bibliát.

Nem számít, milyen támadások érik a Bibliát, túléli azokat. És mindig túl is fogja élni azokat. Bízhatsz benne.


Beszéljünk róla:

* Az életszemléleted visszatükrözi azt, hogy ez a föld egy nap el fog tűnni? Hogyan fog megváltozni az életed, ha arra az egy dologra irányítod a figyelmedet, ami soha nem múlik el?
* Kérj Istentől bátorságot, hogy szembeszállj azokkal, akik szembe állítják Isten szavát a kegyelemmel,kedvességgel és a bölcsességgel.


Engedd, hogy Isten üdvözítése megszabadítson a félelemtől


"Az Úr az én világosságom és üdvösségem: Kitől féljek?" (Zsoltárok 27:1, Károli)

Szeretem azt, ahogy a feleségem, Kay horrorfilmeket néz. Ha A nyolcadik utas: a Halál-hoz hasonló filmek mennek a tévében, fölkapcsolja az összes lámpát a szobában, és még maga elé is vesz valamit, amivel eltakarhatja a szemét. Horrorfilmet nézni sötétben? Szóba se jöhet. Sokan közületek ugyanígy gondolják, méghozzá azért, mert fényben tisztábban látják a dolgokat.

Dávid a 27. zsoltárban ezt mondja: "Az Úr az én világosságom és üdvösségem: Kitől féljek?" Kétféle módon írja le Istent: világosságként és üdvösségként.


Mégis, rengeteg keresztény éli az életét az elutasítástól való félelemben, elfelejtve azt a tényt, hogy ha Isten az üdvösségünk, akkor nincs félnivalónk – még attól sem, hogy elveszítjük a körülöttünk élők jóindulatát. Azért élni, hogy mások elfogadjanak, nyomorúságos, megbénított élet.


De Isten a te világosságod és üdvösséged!


A fény három funkciót tölt be: megvilágít dolgokat, segít tisztán látni; megvéd és biztonságérzetet ad; végül pedig erőt ad.


A Zsoltárok 27-ben Dávid azt állítja, hogy az Istennel való kapcsolata ugyanezt a három hatást váltja ki belőle, ezért nem fél. Neked ilyen a kapcsolatod Istennel? Ha nem, akkor valószínűleg hajlamos vagy félni az elutasítástól.


Ahhoz, hogy ezen a félelmen felülkerekedj, meg kell értened, hogy neked Isten a világosságod és a megváltásod, senki más. Ne mástól várd, hogy felderítse a napodat! Ne mástól várd a megváltást! Az Úr a te világosságod és üdvösséged. Ne félj!


Miből váltott meg Isten? A Zsoltárok 119:39-42 ezt írja: "Fordítsd el tőlem a gyalázatot, amelytől borzadok… vágyódom utasításaidra… Teljesedjék be rajtam kegyelmed, URam, és megígért szabadításod, hogy választ tudjak adni gyalázóimnak." (Károli)


Fontos, hogy megértsd: A szeretetben nincs félelem. Ha megérted, hogy Isten mennyire mélyen szeret, az életed egyszerűbbé fog válni. Ez megvilágít majd dolgokat, megvéd és erőt ad. Sütkérezz Isten szeretetének a fényében, mert ez meg fog óvni egy életen át tartó félelemtől.



Beszéljünk róla!

Ha elhinnéd, hogy az üdvösséged meg tud szabadítani minden félelemtől, hogyan nézne ez ki az életedben?

Amikor a héten döntéseket hozol, tedd fel magadnak a kérdést: Ezt most félelemből teszem, vagy a Jézusba vetett bizalmam motivál a döntésben?

Hogyan ismerhetjük fel Isten hangját?


Első ismérv


"Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba." (1János 4:1)

Ha megfogan egy gondolat a fejemben, honnan tudom, hogy Istentől jött-e? Honnan tudom, hogy nem a saját vágyam, vagy a Sátán hazugsága-e? A válasz világosan meg van írva a 1 Ján 4:1-ben: meg kell vizsgálnom, hogy kiderítsem.

Ezen a héten 7 biblikus módot szeretnék megosztani veletek, melyekkel egy gondolat megvizsgálható, és kideríthető, hogy Istentől van-e, vagy sem. Ez a hét vizsgálati mód egy szűrőt alkot. Meg kell győződnöd róla, hogy a próbák közül mind a hetet kiállja az ötlet.
Ha ez így történik, teljes bizonyosságod lehet afelől, hogy Istentől van.

Az első vizsgálat az, hogy megkérdezd: "Összhangban áll a Bibliával?"

Isten sosem fog ellent mondani írott szavának. A Lukács 21:33 azt mondja: "Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el."
Isten igazsága állandó. Nem fog egy dolgot mondani a Bibliában, és valami mást egy gondolat vagy vélemény által.

És ahogy a Példabeszédek 12:19 mondja: "Az igazmondó ajak megáll mind örökké..." (Károli ford.) Ez milyen szűrőnek tűnik?
Például, mikor azt olvassuk a Bibliában, hogy "Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré" (Mt 22:21) azt mondja, fizessünk adót. Így ha úgy érzed, Isten azt mondja, ne fizess idén adót, akkor ez a gondolat nem Istentől van. Ellentmondás lenne saját szavával.

A Példabeszédekben is sok igeverset találunk, amelyek azt mondják, Isten megáldja a vállalkozásodat, ha tisztességes vagy, és becsülettel jársz el minden üzleti ügyedben. Így ha egy olyan gondolat fogan meg benned, hogy több pénzt kereshetnél, vagy növelhetnéd a bevételt tisztességtelen módon, akkor ez az ötlet nem Istentől van.

Isten életedre vonatkozó akaratának nagy része olvasható az Igéjében. Szóval ha bármikor odamegy hozzád valaki, aki azt mondja, hogy a Biblián kívül szükséged van egy másik könyvre is, hogy megtaláld az igazságot, akkor téved. A Galata 1:8 ezt mondja: "...egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!"

Ez lehet, hogy keménynek hangzik, de Isten igazsága nem változik. Ha ismerni akarod Isten hangját, akkor az egyetlen könyv, amelyet olvasnod kell, az a Biblia. Szükséges, hogy megjegyezd, tanulmányozd és elmélkedj rajta.

Ha ismered Isten Igéjét, akkor nem vernek át a hazugságok. De mindig bajba fogsz kerülni, ha kételkedsz a Bibliában.




Második ismérv


"Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt." (Filippi 2.5.)

Isten első számú célja veled, hogy olyanná tegyen, amilyen Jézus. Ő legyen a minta számodra abban, ahogy gondolkozol, ahogy cselekszel, ahogy érzékelsz eseményeket és ahogy beszélsz. Ezért a kettes számú próba arra vonatkozóan, hogy megtudd, hogy egy érzés vagy benyomás Istentől származik-e vagy sem, az a következő: tedd fel ezt a kérdést magadnak: "Ezáltal jobban fogok Krisztushoz hasonlítani?"

Isten sosem mond olyat a gondolataidon keresztül, amitől aztán olyat tennél, amit Krisztus sosem tenne meg. Ha nem krisztusi az, amit a gondolataidban hallani vélsz, biztos lehetsz benne, hogy nem Istentől származik az ötlet.


Milyen az, amikor valami Jézusra vall? Jakab 3:14-17 leír néhány jellegzetes kritériumot, ami jó mércét ad ahhoz, hogy megvizsgálj egy-egy gondolatot: "Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben ... ez a bölcsesség ördögi...A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató."

Ez az igerész először is két fontos dolgot emel ki, hogy milyen NEM Isten bölcsessége: Semmiképpen sem vezérli keserű irigység vagy önző becsvágy.

Ehelyett az igerész hét dolgot említ, amivel megvizsgálhatjuk, hogy a fejünkben lévő gondolat vajon Istentől származik-e:

a gondolat...


tiszta? ha egy gondolat bármilyen módon is tisztátalan, akkor az semmiképp sem jöhet Istentől.
békeszerető? Ha Istentől származik egy gondolat, akkor az harmóniához és megbékéléshez vezet, és nem viszályhoz.
tapintatos? Bármilyen gondolat, ami fájdalmat okoz, vagy megbánt másokat, (még akkor is, ha neked előnyöd származna is belőle) nem Istentől való. Ő ugyanis azzal is törődik, hogy az események milyen hatással vannak ránk, emberekre.
alázatos? Ha Istentől kapsz egy gondolatot, akkor nyitottnak kell lenned arra, hogy mások is megvizsgálhassák azt. Kérdezz meg másokat, ők hogyan látják az adott dolgot. Ha vonakodsz és nem szívesen kérsz meg másokat, hogy ők is vizsgálják meg, hogy az adott gondolat vajon Istentől való-e, akkor ugyancsak biztos lehetsz, hogy az NEM Istentől származik. Hiszen nem arra vezet, hogy alázatossá és engedelmessé válj mások visszajelzésével szemben.
irgalmas? Egy Istentől jövő benyomás még inkább irgalmassá és megbocsátóvá tesz, nem pedig ítélkezővé vagy kritizálóvá.
részrehajlás nélküli és őszinte? Amikor Istentől kapsz egy ötletet, biztos, hogy nem arra fogod használni, hogy másokat manipulálj vele, azért hogy elérd a saját célodat.


Ha egy gondolat a fenti hét említett jellemvonást erősíti benned, akkor azzal a gondolattal Isten Krisztushoz hasonlóvá akar változtatni téged.

Harmadik ismérv


"...hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt az Isten sokféle bölcsessége." Ef 3,10



Isten senki számára nem tervezte azt, hogy egyedül kelljen átmennie az életen. Ő arra hívott el, hogy kapcsolatban éljünk más emberekkel. Tehát, amikor meghallod Isten hangját, figyelned kell a körülötted élő emberekre. Szükséged van egy gyülekezeti családra valamint egy kisebb csoportra, hogy amikor Isten indít, hogy megtégy valamit, megerősíthessék, hogy igaz-e vagy hamis az indítatásod. Ez a harmadik kérdés: Vannak-e olyan emberek körülöttem, akik meg tudnak erősíteni abban, amit hiszek, hogy Isten mondott nekem?

Ha Isten valóban szólt hozzád, meg fog erősíteni más érett hívőkön keresztül. Az, hogy mindent magadnak kell megtenned, egy emberi elképzelés és nem Istentől jövő. Ő azt szeretné, ha megosztanád másokkal az ötleteidet, hogy megerősíthessék azokat és te is meghallgasd visszajelzéseiket.

Azonban, ha ellenállást érzel magadban még a puszta gondolatra is, hogy megkérdezz valakit az ötleteddel kapcsolatosan, akkor lebegjen előtted hatalmas piros zászlóként, hogy az ötlet biztos, hogy nem Istentől jön.

Az az oka annak, hogy Isten azt kéri tőlünk, hogy kérjünk tanácsot, hogy meg akar védeni minket. Amint a Péld 11,9-ben olvassuk: "az igazak tudásuk által megmenekülnek."

A többi, érett hívőtől kért tanács időt spórolhat meg számodra, amit talán egy helytelen dologra vesztegetnél. Megóvhat téged például a pénz pazarlástól, megmentheti a becsületedet, vagy megóvhat a tévedésektől.

Az egyik leggyakoribb ok amiért emberek összekuszálják az életüket az, hogy nincsenek Istenben hívő barátaik, akik visszajelezhetnek nekik. Ezért annyira fontos, hogy legyél együtt egy kisebb csoportban más hívőkkel, akik számon kérhetnek, és tanácsot adhatnak neked.

A Biblia azt mondja:"segítséget jelent, ha sok a tanácsadó" (Péld 11,14b). Ha te nem tartozol egy kisebb csoporthoz, olyan vagy mint egy műkorcsolyázó, aki soha nem tudja mikor fog elesni.


Negyedik ismérv


„Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, melyeket előre elkészített az Isten, hogy azok szerint éljünk.”
Efézus 2:10


A negyedik ismérv, aminek a segítségével megbizonyosodhatsz Isten szava felől, hogy megkérdezed magadtól:

„Ez beleillik abba a tervbe, ahogyan Isten formált engem?”


A Saddleback Gyülekezetben mi használjuk a „SHAPE" (magyarul forma) mozaik szót, melynek segítségével próbáljuk megfogalmazni az emberek lelki ajándékát (Spiritual gifts), lelkületét (Heart), képességeit (Abilities), egyéniségét (Personality), tapasztalatait (Experiences). Ez az öt terület mutat rá arra, hogy te egyedi vagy ezen a földön. Ugyanakkor rávilágítanak életed tervére.


Sok ember figyelmen kívül hagyja az ő „FORMÁ” - ját, (aki ő valójában) és elveszteget sok millió forintot vágyálmokra, és olyan vállalkozásokba kezd és terveket kovácsol, amiket Isten nem neki tervezett.

Isten sohasem vezet téged azon az úton, ami összeegyeztethetetlen a te személyre szabott küldetéseddel. Ha zenei területen vagy tehetséges, akkor használd! Ha viszont rossz a hallásod és nem találod el a hangokat, ne akarj „Megasztár” lenni.


„Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is.” Róma 12:6


Kérdezd meg magadtól, „Mit szeretnék csinálni, amiben tehetséges is vagyok?” Figyeld meg, nem csak azt kérdeztem, hogy „Mihez van kedved?”
Mielőtt pásztor lettem, a dicsőítés - vezetés volt a feladatom. Gitáron játszottam és élveztem az éneklést, de senki nem szeretett hallgatni engem. Egész hamar felismertem, hogy annak ellenére, hogy szenvedélyesen szeretek zenélni, nincs tehetségem hozzá. Szerettem, de nem voltam jó benne.
Istennek sokféle ránk vonatkozó terve kikutatható egyszerűen csak azáltal, hogy figyeljük, hogy miben vagyunk jók.

Ha van egy benyomásod, amiről nem tudod, hogy Istentől van-e vagy sem, de totálisan ellentétes irányba vezet téged, mint ami a rád szabott „FORMA”, akkor tudhatod, hogy ez nem Istentől van. Felismerheted ezt a tényekből.

Isten nem kér tőled olyasmit, amihez Ő nem adott neked ajándékot.


Úgy szeretnél hozzáállni az elkövetkező tíz évhez, ahogyan az elmúlt tíz évet töltötted, vagy szeretnéd az Isten áldásának egy új szintjét megtapasztalni az életedben?



Ötödik ismérv


Hiszen mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé. (…) Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek. Róma 14:10b, 12


Hogyha valami nem a te felelősséged, Isten miért beszélne arról neked? Nem közvetlenül csak ahhoz szólna, akit érint? Az ötödik próbája annak, hogy megítélhesd, hogy az ötleted vagy megérzésed Istentől jön-e: „Ez a te felelősséged?”

A János 21-ben Jézus felfedte Péter előtt, hogy mártírként fog meghalni. Erre Péter rögtön a mellette álló Jánosra pillantott, és megkérdezte, „Uram, hát vele mi lesz?” (Jn 21:21) Péternek nem volt elég, hogy Isten üzent neki a saját élete alakulásáról, hanem János jövőjét is ismerni akarta. Jézus erre ekként válaszolt: „Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá? Te kövess engem!" (Jn 21:22)

„Mi közöd hozzá?” A feleségem alapelvként tartja számon ezt a mondatot. Hiszen olyan gyakran keveredünk bajba, amikor másokkal kezdjük magunkat összehasonlítgatni. Amikor így teszünk, Isten csak annyit mond, „Mi közöd hozzá?”. Azt várja tőlünk, hogy a figyelmünk az ő követésére irányuljon, ne pedig a másokért való aggódásra.
Volt már, hogy valaki azzal szólított meg, „Istentől kaptam, hogy mondjam el neked…”? Nekem ilyenkor az a válaszom, „Biztos, hogy így van?”. Minden hívő közvetlenül érheti el Istent. Így Istennek nincs szüksége valaki másra ahhoz, hogy mondjon neked valamit. Közvetlenül meg tud téged szólítani.

Szóval akkor, egyáltalán nem szokott Isten másokon keresztül beszélni hozzánk? De, természetesen szokott. Azonban 3 alapelvet észben kell tartanod olyankor, amikor úgy érzed, Isten arra használ téged, hogy másokhoz szóljon.

Imádkozz és légy türelmes! Adj Istennek lehetőséget arra, hogy közvetlenül szólítsa meg azt az embert.
Nagyon gyakran Isten arra használ téged, hogy megerősítsd a másik életében, amit ő már kijelentett neki. Tehát, amikor megosztod az üzenetedet a másikkal, hogyha az Istentől van, már egyáltalán nem lesz számára meglepő.
Sokszor úgy használ téged Isten, hogy egyáltalán nem vagy tudatában. Amikor Isten rajtad keresztül akar másoknak üzenni, ezt úgy teszi, hogy gyakran észre sem veszed, hogy Isten szólt általad. Viszont akinek szól, az fel fogja ismerni benne az igazságot.



A hatodik ismérv


„Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak” (Róma 8:1.)

Amikor támad egy gondolatod és azon tanakodsz, hogy ez vajon Istentől származik-e, a hatodik kérdés, amit fel kell tenned magadnak: „Ez a gondolat megítél vagy kárhoztat engem?” Ha megítél, akkor Istentől van, ha kárhoztat, akkor a Sátántól.

Nagyon sok keresztény él vádlás alatt, vagy állandó bűntudatban, és azt hiszik, hogy ez Istentől van. Pedig nem. A kárhoztatás a Sátántól jön, míg a megítélés Istentől.

A kettő közötti különbség: a megítélés célja, hogy egy adott területen helyreállítson téged azért, hogy változást hozzon az életedben. Ezt Isten szeretete motiválja. Mivel Isten szeret téged, ezért amikor egy olyan területet lát az életedben, ahol változásra van szükség – legyen ez egy kapcsolat, egy hobbi vagy a hozzáállásod – akkor oldalba fog bökni és azt mondja: „Dolgoznod kell ezen a dolgon, mert ez az, ami nem működik jól az életedben. ”

A kárhoztatás célja viszont az, hogy kritizáljon és bűnösnek érezd magad, méghozzá valamilyen bizonytalan módon. Ha valaha érezted magad bűnösnek úgy, hogy mégsem tudtál rámutatni egy konkrét dologra, vagy ha valaha értéktelennek érezted magad, akkor az vádolás volt a Sátán részéről.

De a Róma 8:1 azt mondja: „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak.” Isten sosem fog ellened fordulni; sosem fogja azt mondani, hogy értéktelen és szerethetetlen vagy. A Jelenések 3:19 alapján Isten így szól: „Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg!”
Ahogyan elkezded megvallani a bűneidet és a változás útjára lépsz, nem fogsz többé kárhoztatást érezni. Ez azonnal működik.

A kárhoztatás a Sátán módszere arra, hogy folyamatosan egyre rosszabbul érezd magad. És ez nem múlik el akkor sem, ha megvallod a bűneidet. Olyan ez, mint az amerikai igazságszolgáltatási rendszer. Először ítéletet hoznak egy bűncselekmény miatt , majd következik a büntetés, amely évekig tartó börtön is lehet.

De Isten nem így működik. Isten igazságszolgáltatási rendszerében a Szent Szellem megítéli, hogy mi a rossz az életünkben, mi pedig ezt beismerjük. Jézus pedig megfizeti a büntetést. Ő magára vette a bűneink büntetését az Ö halálán keresztül a kereszten. Így élhetünk mi olyan szabad módon, amire Isten eredetileg teremtett minket. Ez az Isteni kegyelem.


A hetedik ismérv


Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. (Filippi 4:7)

A végső próba Isten hangjának felismerésében, hogy megkérdezed magadtól: „Érzem Isten békességét ezzel kapcsolatban?” Ha azt gondolod, hogy Istentől hallottál valamit, ami összhangban áll az Ő Igéjével, kaptál felőle tanácsot, megerősítést más emberektől, és átment az előző teszteken is, de még mindig zavart és nyugtalan vagy - akkor ez gondolat elbukott a hetedik próbán.

Miért? „Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene.” (1.Korintus 14:33) Szóval várj és maradj türelmes, amíg nem érzékeled Isten békességét.

Isten tökéletes Atya. A szülők nem akarják, hogy a gyermekeik félelmet, vagy kényszert érezzenek, amikor megkérik őket, hogy tegyenek meg valamit. Nem! Azt akarják, hogy a gyermekeik bátorítást érezzenek. Ugyanezt szeretné Isten veled kapcsolatban is. Nem akarja, hogy zavart, nyugtalan légy bármi miatt, amit ő kér tőled, hogy tedd meg.

Az egyetlen alkalom, amikor a kényszer érzésének létjogosultsága van, ha folyamatosan abban az állapotban vagy, hogy Istennek nemet mondasz. Ez egy kapcsolati nyomás, ami abból ered, hogy Isten elérhető közelségében tart.

A Sátán erőszakosan akar hajtani minket, hogy megtegyünk dolgokat, de Isten nem ilyen módszerrel dolgozik. Isten könyörületesen akar vezetni. Ő a jó pásztor, aki vezetni akarja a bárányait. Nem hajt, hanem vezet minket. Nekünk pedig, mint juhoknak, hallgatnunk kell az ő hangjára.

A Filippi 4:6-7 leírja azt a beállítottságot, ahogyan figyelnünk kellene Isten hangjára. „Ne aggódjatok semmiért, helyette inkább imádkozzatok mindenért. Mondjátok el Istennek, mire van szükségetek, és köszönjetek meg neki mindent, amit tett. Ha ezt teszitek, meg fogjátok tapasztalni Isten békességét, ez sokkal csodálatosabb annál, mint amit emberi elme megérthet. Az Ő békessége meg fogja őrizni szíveteket és elméteket, amint Krisztus Jézusban éltek.” (NLT – fordítás)

Azonban nem csak Isten hangjának meghallása a kérdés, hanem az arra adott válaszunk is. A hallás nem elég, cselekedni is kell.

A Biblia azt mondja, hogy Isten azokhoz az emberekhez beszél, akik három dolgot megtesznek. „Figyelj erre a bölcs tanácsra, kövesd pontosan, mert az javadra válik, és légy kész továbbadni másoknak is.” (Példabeszédek 22:17-18 LB – fordítás)
Isten azt mondja: ne várj az álmaidra!

"Ha tökéletes körülményekre vársz, sosem fogsz semmit sem véghez vinni." (Prédikátorok 11,4 - LB fordítás)

A mai nap a legalkalmasabb nap arra, hogy elindulj az álmaid felé vezető úton - nem az a nap, amikor minden problémádat megoldottad, vagy ha már jó sok pénzt sikerült félretenned a bankba. Ezek a napok valahogy sosem jönnek el.

A Biblia ezt mondja: "Ha tökéletes körülményekre vársz, sosem fogsz semmit sem véghez vinni." (Prédikátorok 11,4 - LB fordítás).

Az állandó tökéletességre való törekvés sokszor halogatáshoz vezet, ez pedig megakadályoz minket céljaink elérésében.

Ha tökéletes körülményekre vársz ahhoz, hogy elkezdd az elhívásodat, sosem fogsz elindulni! A dolgok nem fognak maguktól megoldódni! Várhatsz ugyan a tized odaszánásával, amíg kikecmeregsz az adósságból, de így sosem fogsz a saját lábadra állni anyagilag.

A te álmaid is hasonlóak. Ha addig vársz vele, hogy valóra váltsd az Isten által neked szánt álmokat, amíg a gyermekeid kirepültek a fészekből, vagy amíg elég pénzed lesz a bankban, akkor valószínűleg sosem fogsz célhoz érni.

Az életünket - álmaink megélésének küldetését - a legkevésbé sem tökéletes körülmények között kell élnünk. Egy kezünkön meg tudjuk majd számolni, hányszor alakult minden ideálisan az életünkben.

Úgyhogy indulj el ma! Mindegy, hogy milyen élethelyzetben vagy: kezdd el ma megélni az álmaidat! Lehet, hogy már nem lesz több nap...

Beszéljetek róla:

* Miért olyan nagy a kísértés, hogy halogassuk az álmaink valóra váltását?
* Milyen kifogásaid voltak, melyek visszatartottak az álmaid követésében?
* Milyen gyakorlati lépést tehetsz holnap az álmaid felé, hogy felvedd a harcot a halogatás ellen?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése