Boldogság...

A mai nap imádsága:
Uram! Add hogy felismerjem Benned boldogságom kulcsát! Vedd el tőlem földhözragadt eszem makacsságát, hogy lelkem hozzád szállva békességet találjon! Ámen

   

Így szól az ÚR: Örömmel teszek jót velük.
Jer 32,41



"Nem erőszak a disznótor!" - mondták ezt azokban az időkben, amikor egy-egy malacka levágása okán az egyébként egymást ritkán látó rokonok is találkozhattak egymással. Manapság, amikor a sógorok és sógornők dolgos segítő kezeit már nem igénylik a holnapra is gondoló emberek - mert erős és gyors gépekkel dolgozzák fel a "kurtafarkút" -, akkor bizony a munka révén kialakuló élcelődések, beszélgetések is "kikoptak". Ez utóbbi nagyobb baj. Manapság, az emberek többsége már más ritmus szerint éli mindennapjait, s mivel elfelejtettek ünnepelni, maradnak az egyre laposodó "bulizások".

Pedig disznótorban lenni jó! - S miközben leírom ezt a kijelentést, gyerekkorom disznótorai jutnak eszembe... s az a hangulat, amit lassan csak "néprajzosok" ismerhetnek. Aki életében legalább egyszer megtapasztalhatta a hurka- és kolbász-csinálás vidám légkörét, az tudja, "bolond" ember az, aki nem szereti a disznótort... (Persze vonatkoztassunk el most attól, hogy szegény állatot leölik stb... Mert ez a vegetáriánusokat, állatvédőket komolyan zavarhatja.) MIndez nem változtat azon tényen: A jót átélni, egyszerűen jó. Miért van mégis, hogy az ember nem akar részesedni abból a jóból, amit számára elkészített az Isten? Miért kell noszogatni, hogy tegye a jót, hogy ne elforduljon attól, ami emeli és örömet ad neki?

"Fogadni" az örömöt az életbe nem is olyan egyszerű dolog. Vannak, akikre azt mondják: "Nem tud örülni semminek!" Az ugyanis, akinek élet-hátizsákja telis-teli van bűnei és mulasztásai súlyos köveivel, az nem tud önfeledten örülni, ha mások jókedvűen hegyi-túrára hívogatják...

Beépíteni a szépet, a jót, az örömtelit a mindennapokba csak az az ember képes, aki nem relativizálja az értékeket és jól tudja, hogy a minek mi az ára - s itt nem az anyagvilág árai kell gondolnunk... Azaz tudja: az Isten az Isten, s az ember az ember. Ha Isten ajándékozni akar, mi pedig durcáskodunk, akkor nem az Isten az oka annak, ha nem kapjuk meg azt, amit egyébként nagyon is szeretnénk: hűséget és kiegyensúlyozottságot, biztonságot és szeretetet.

Élet-szeretet...

A mai nap imádsága:

Uram! Benned van értelme, s célja életemnek. Szereteted által kívánok élni a világban, mert nem vágyom másra, csak arra, hogy szeretetedben teljesen szabad legyek! Ámen

Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik:

"Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát,

vegye fel a keresztjét, és kövessen engem."

Mk 8,34

Érdekes gondolatokat vet fel egy-egy kelta kereszt látványa... Korai egyháztörténelemből tudjuk azt, hogy a kereszténység az írek közvetítésével terjedt el Európa északi felén, így a germánokhoz is. Ebben a legkiválóbb ír szerzetes-apát Columbán volt, aki 12 társával Galliába hajózott át, s huséges társaival a Rajna irányát követve, Helvetia erdőkkel és örök-hóval takart hegyei közé is eljutottak. Az ír-skót szerzetesek szakadatlan munkásságot fejtettek ki a Vogesek, Svájc, Elszász, valamint a Szajna és Maas közötti területen, s buzgalmuk nem csökkent Columbán halála után sem. (A szigetország ezután is ontotta a kontinensre az önfeláldozó férfiakat; ilyen volt többek közt a northumbriai Willibrord, ki a Rajna balpartja és a Maas között lakó pogány frízeket választotta ki a maga népéül.) Érdemes azt is megfigyelni, hogy az írek keresztjén koszorút láthatunk, ami a Napot, azaz az Istent, vagyis az életet szimbolizálja. Idővel - itt Európában -, a kör/koszorú/Nap, mint szimbólum lekerült a keresztről, s helyette a keresztet csak 'fényt-begyűjtő' drágakövek díszítették (XI-XIII. század). Aztán egyszercsak megjelent a korpuszos kereszt, de azon még Jézus-Király szelíden mosolyog, s még nyoma sincs a fájdalmas Krisztus-ábrázolásnak...

Ma, ha azt a szót halljuk, hogy 'kereszt', akkor egyértelműen a szenvedésre asszociálunk. Pedig a kereszt (kör-oszt)-ó a civilizáció hajnalába visszanyúló ősrégi jelkép. "A kört osztó vízszintes és függőleges vonalak nemcsak szimmetriát teremtenek a Napon (az Életen) belül, de kiemeli az igazságosság egyensúlyát ember és ember viszonylatában és jelzi az ember és Isten kapcsolatának harmóniáját is." - meghatározás tőlem.

Sokan azért nem akarnak keresztény életet élni, mert úgy érzik, hogy bolond az, aki még egy plusz "keresztet' vesz a nyakába ebben az egyébként is igazságtalan világban. Nem értik, hogy mi a jó, s mi a vonzó ebben? Nos, a szenvedésben tényleg nincs semmi! Aki mégis úgy állítja be, hogy a szenvedés jó dolog, az vagy nem szenved vagy valahol felborult a lelki egyensúlya... Aki Krisztus útjára lép az nem a tudatos szenvedés útját, hanem szenvedés tudatosságát választja. Azaz, tudja, hogy miért szenved! Tudja, hogy nem a szenvedésnek van célja, hanem a célért elhordozott szenvedés adja az értelmet. Magyarul: aki áldozatot vállal a jó cél érdekében, az megnyugvást talál lelkének - megnyeri az Istent, s nem kárhoztatja el őt a világ, no meg ő sem a világot. Az édesanya örömmel vállalja a szenvedést gyermekeiért, a jól működő párkapcsolatban pedig örömmel mondunk le szabadságunk egy részéről a másik szabadságának kiteljesedése érdekében... Így kerek a világ, így napos, így krisztusi... talán ezt az ír barátaink még jól tudták... s talán az sem véletlen, hogy az ír keresztények korai ábrázolásaikban a Krisztust szimbolizáló főnixmadarat egyértelműen szkíta őseink mitikus madaraként, turulként ábrázolták... Vajon mit tudhattak még, amit mi már rég elfelejtettünk?