2017. április 21., péntek

Bajban is örvendezni


„…lélek szállt beléjük, életre keltek, és talpra álltak…” (Ezékiel 37:10) Lehet, hogy reményeid meghaltak, és álmaid el vannak temetve, de Isten új életet tud lehelni beléjük. Ezékiel ott állt a holtak völgyében, amely tele volt csontokkal. Ennél rosszabb már tényleg nem lehet, igaz? Aztán valami csodálatos dolog történt. Isten azt mondta a prófétának, hogy: „Prófétálj a léleknek, prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az én Uram, az Úr: A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek! Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Akkor lélek szállt beléjük, életre keltek, és talpra álltak: igen-igen nagy sereg volt.” (Ezékiel 37:9-10). Ha olyan embert látsz, aki Isten országában sikerrel munkálkodik, nagy a valószínűsége, hogy előtte a pusztulás, fájdalom és elutasítás völgyén ment keresztül. Pál is az után beszélt arról, milyen kimondhatatlan dolgokat élt át, amikor elragadtatott a harmadik égig (ld. 2Korinthus 12:2-4), miután megkövezték, és halottnak gondolva őt, kivitték a városon kívülre. János azután írta le a következő szavakat, miután száműzték a Patmosz szigetén lévő büntetőtelepre: „Lélekben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögött hatalmas hangot hallottam, mintha trombitáltak volna” (Jelenések 1:10). Az eredmény a Jelenések könyve lett. A zsoltáros azt mondta: „… a veszedelem napján… fölemelt fővel állok ellenségeim között… és éneket zengek az Úrnak” (Zsoltárok 27:5-6). Így lehet a megpróbáltatásokban is Istent dicsőíteni, majd visszatekintve ezt mondani: „Köszönöm, Uram, ezt a tapasztalatot! E nélkül sohasem ismertelek volna meg úgy, ahogy most ismerlek.”
MIÉRT ÁLLSZ KI IGAZÁN?


„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd a szívedet…” (Példabeszédek 4:23)
A Biblia azt mondja: „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” Lehet, hogy az emberek felfigyelnek rád a pozíció miatt, amit betöltesz, de csak akkor fognak tisztelni, és akkor lesznek hajlandóak követni, ha becsületesnek is látnak. A feddhetetlenség akkor megalapozott, ha mindenki számára nyilvánvaló, hogy a siker, az anyagi haszon és az elismerés nem az isteneid; hogy valami ennél nagyobbat tartasz értékesnek, valamit, amit nem vagy hajlandó feladni a profitért vagy a népszerűségért. A becsületességgel együtt jár, hogy hatással tudsz lenni másokra. Irányíthatsz embereket becsületesség nélkül is, de nem tudsz hatással lenni rájuk. Aki vizet prédikál és bort iszik, önmagát sebzi meg. Sőt, az időtől és a körülményektől függően lehet, hogy ebből a sebből nem lesz képes felépülni. Azt mondod: „A magánéletemhez senkinek semmi köze.” Nagy tévedés! H az emberek azt látják, hogy mást vársz el másoktól, mint amit magadtól követelsz, ez folyamatosan rombolja irántad való tiszteletüket. Lehet, hogy a pozíciód miatt biztonságban érzed magad, de másokra való hatásod mindig is törékeny marad. Bármely pillanatban megtörténhet, hogy egyetlen döntéssel, egyetlen szóval vagy egyetlen tettel lerombolod, amit évekig tartott felépíteni. Miért kell ezt észben tartani? Mert a leggyorsabb út onnan, ahol most vagy oda, ahol holnap leszel, nem mindig a legtiszteletreméltóbb. Vezetői pozíciót betölteni, és egyben annak az embernek lenni, aki szeretnél lenni, nem egyszerű és nem mindig könnyű összeegyeztetni a kettőt. Az ilyen pillanatokban önmagadról fedezel fel valamit – kiderül, mit képviselsz igazán!


Ne adj helyet az ördögnek!

„…helyet se adjatok az ördögnek.” (Efézus 4:27)

Amikor Adrian Rogers lelkész madarakat szeretett volna csalogatni a kertjébe, egyik szomszédja azt mondta neki: „ha megfelelő környezetet teremtesz, meg fognak jelenni”. Így aztán vett megfelelő eleséget és egy megfelelő madáretetőt, felállította azt egy megfelelő oszlop tetejére – és élvezte, hogy mennyiféle madár látogatja. Rogers rámutatott, hogy sokan akaratlanul is vörös szőnyeget terítünk az ördög elé azzal, hogy olyan környezetet teremtünk, ahol egészen otthon érzi magát. A Sátán nem tud elfoglalni egy talpalatnyi helyet sem, amit nem te adsz át neki. Olyan környezetet keres, ahol kényelmesen élhet. Ha ma helyet adtál az ördögnek az életedben, visszakövetelheted az elvesztett területet. Először is hittel: „Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk” (1János 5:4). Isten erőt ad nekünk a szellemi harcra, és ezt az erőt hit által kaphatjuk meg. Ha tudjuk, hogy kik vagyunk Krisztusban, az megadja nekünk a szükséges magabiztosságot. Másodszor ellenállással: „Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek” (Jakab 4:7). Csak akkor lesz meg az erőd ahhoz, hogy legyőzd a gonoszt, ha engedelmeskedsz Istennek. Jézus nevében és Isten Igéjének tekintélyével kell ellene menned. Harmadszor harccal: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben” (Efézus 6:11). Emlékezz: „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni…” (1Korinthus 10:13). Nem kell esdekelve könyörögnöd Istenhez, hogy adja meg neked az ördög legyőzéséhez szükséges erőt – ez az erő már a tiéd. „Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején, és hogy semmi se árthasson nektek” (Lukács 10:19). Tanulj meg ebben az erőben járni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése