Egyszerre csak egy lépést
„Boldog nép az, amely tud neked ujjongani, amely orcád világosságában járhat, Uram!” (Zsoltárok 89:15)
A régi európai kolostorokban a szerzetesek úgy jártak a sötét folyosókon, hogy a cipőjük orrán egy gyertya volt, amely épp csak annyi fényt adott, hogy lássák a következő lépést. Így vezet minket Isten is. Verdell Davis tanárnő hite próbára volt téve, amikor a férje, akivel harminc évig voltak házasok, meghalt egy repülőgép szerencsétlenségben. Egész kupacnyi levéllel, biztosítási nyomtatvánnyal és számlával kellett szembenéznie. Szétterítette őket az asztalon és letakarta egy terítővel. „Ha nem látom, nem gondolok rá” – gondolta. Azt írja: „Tudtam, hogy a terítő alatti szörny meg fog támadni, ha nem én támadok először. Leültem és elsírtam a harag… frusztráció… és magányosság könnyeit. Végül felemeltem a fejem, és ezt mondtam: »Jól van, Uram. Elég okos lány vagyok. Ki fogok nyitni egy borítékot. Ha megértem, hogy mi van benne, akkor ki fogok nyitni egy másikat is. Ha nem, akkor visszateszem a terítőt… és visszafekszem.« …Még ekkora könnyelműségben is volt egy kis fény ahhoz a bizonyos lépéshez. Aztán már tudni akartam, hogy hogyan intézzek el minden részletet… kezdem magabiztosan meghozni az óriási súlyú napi döntéseket, melyekkel szembe kellett néznem… már volt némi halvány elképzelésem arról, hogy az előttem álló lépés leküzdhető. Szerettem volna jól megvilágított ösvényt… de az Úr csak gyengén pislákoló gyertyalángokat adott, hogy ezzel emlékeztessen: »Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz«. A zsoltáríró azt mondta: »Boldogok, akik megtanultak… jelenléted világosságában járni« (Zsoltárok 89:15). Nekem egyszerre csak egy borítékhoz, egy beszélgetéshez, egy döntéshez, egy lépéshez elegendő fényre volt szükségem.” És neked is!
A régi európai kolostorokban a szerzetesek úgy jártak a sötét folyosókon, hogy a cipőjük orrán egy gyertya volt, amely épp csak annyi fényt adott, hogy lássák a következő lépést. Így vezet minket Isten is. Verdell Davis tanárnő hite próbára volt téve, amikor a férje, akivel harminc évig voltak házasok, meghalt egy repülőgép szerencsétlenségben. Egész kupacnyi levéllel, biztosítási nyomtatvánnyal és számlával kellett szembenéznie. Szétterítette őket az asztalon és letakarta egy terítővel. „Ha nem látom, nem gondolok rá” – gondolta. Azt írja: „Tudtam, hogy a terítő alatti szörny meg fog támadni, ha nem én támadok először. Leültem és elsírtam a harag… frusztráció… és magányosság könnyeit. Végül felemeltem a fejem, és ezt mondtam: »Jól van, Uram. Elég okos lány vagyok. Ki fogok nyitni egy borítékot. Ha megértem, hogy mi van benne, akkor ki fogok nyitni egy másikat is. Ha nem, akkor visszateszem a terítőt… és visszafekszem.« …Még ekkora könnyelműségben is volt egy kis fény ahhoz a bizonyos lépéshez. Aztán már tudni akartam, hogy hogyan intézzek el minden részletet… kezdem magabiztosan meghozni az óriási súlyú napi döntéseket, melyekkel szembe kellett néznem… már volt némi halvány elképzelésem arról, hogy az előttem álló lépés leküzdhető. Szerettem volna jól megvilágított ösvényt… de az Úr csak gyengén pislákoló gyertyalángokat adott, hogy ezzel emlékeztessen: »Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz«. A zsoltáríró azt mondta: »Boldogok, akik megtanultak… jelenléted világosságában járni« (Zsoltárok 89:15). Nekem egyszerre csak egy borítékhoz, egy beszélgetéshez, egy döntéshez, egy lépéshez elegendő fényre volt szükségem.” És neked is!
Ki felé vagy elszámoltatható?
„Jobban boldogul kettő, mint egy…” (Prédikátor 4:9)
1995. február 26-án a Barings bankház, Nagy-Britannia legrégebbi kereskedelmi bankja csődöt jelentett, miután több mint egymilliárd dollárt veszített. 1994 vége felé a Barings szingapúri irodájának vezető tőzsdeügynöke nagy összegeket fektetett a japán Nikkei tőzsdébe. Aztán beütött a katasztrófa. 1995. január 23-án földrengés rázta meg Japánt, és a Nikkei több mint 1000 pontot esett, a Barings pedig rengeteg pénzt vesztett. De ahelyett, hogy megpróbálta volna csökkenteni a veszteségeket, a Barings szingapúri ügynöke megduplázta a befektetését, abban a reményben, hogy a Nikkei talpra fog állni. Ám ez nem történt meg. A Barings londoni irodája letétbe helyezett közel egymilliárd dollárt, hogy a szingapúri befektetés miatti ingatag pozíciója helyreálljon. Végül elfogyott a tőkéjük, és csődöt jelentettek. Íme a nagy kérdés: hogyan volt képes egy huszonnyolc éves szingapúri tőzsdeügynök elveszíteni csaknem egymilliárd dollárt, és tönkretenni egy 233 éves bankot? A TIME magazin szerint a probléma gyökere az elszámoltathatóság hiánya: „London engedélyezte [a szingapúri ügynöknek], hogy mind a kereskedést, mind az elszámolási funkciókat irányítsa Szingapúrban. Ez olyan átfedés, ami káros lehet – és ebben az esetben az is volt. Ha egy ügynök a saját könyvelését kezeli, az olyan, mintha egy diák maga osztályozná le a dolgozatait. A csalásra való kísértés túlságosan nagy lehet, különösen, ha a tét is elég nagy.” Gondolkoztál valaha azon, Jézus miért kettesével küldte ki tanítványait, és nem egyenként? Azért, mert ha a megfelelő ember bástyaként mellettünk áll, azzal támogatást, biztatást és védelmet kapunk. Mi ellen védenek? Saját magunk ellen! Ha komolyan gondolod, hogy győzelmes életet akarsz élni, akkor az elszámoltathatóság olyan lépés, melyre hajlandónak kell lenned. Nos, te ki által vagy elszámoltatható?
PRÓBÁLKOZZ TOVÁBB!
„…Jól van, jó és hű szolgám…” (Máté 25:23)
A Discipleship [Tanítványság] című folyóiratban Paul Thigpen azt írja: „Emlékszem, hogy egyik délután arra érkeztem haza, hogy a konyhát, amit alig pár órával azelőtt nagy fáradozások közepette takarítottam ki, rettenetes állapotban találtam. Kislányom nekilátott „főzni”. A hozzávalók, a piszkos tálak és háztartási eszközök szanaszét hevertek a pulton és a padlón. Nem örültem a helyzetnek. Majd, ahogy közelebbről néztem az összevisszaságot, észrevettem egy aprócska cédulát az asztalon ákombákom betűkkel és csokoládés ujjlenyomatokkal összemaszatolva. Az üzenet rövid volt – „Csináltam neked valamit, apu” – és az aláírás: „angyalkád”. A rendetlenség közepén minden ingerültségem ellenére, hirtelen öröm költözött a szívembe, édes és tiszta öröm. A figyelmem átterelődött a problémáról a kislányomra, akit szeretek. Ahogyan rábukkantam abban a rövidke üzenetben, örömem leltem benne. Az ő egyszerű jóságára összpontosítva örülni tudtam annak, hogy látom keze munkáját abban a helyzetben, amely egyébként katasztrofálisnak tűnt.” A talentumokról szóló példázatában Jézus rámutat arra, hogy a két szolga, aki befektette és megsokszorozta amit rábíztak, a Mester legnagyobb elismerését kapta: „Jól van, jó és hű szolgám”. Míg az a szolga, aki inkább elásta talentumait, mintsem kockáztassa elvesztésüket, a Mester legkeményebb ítéletét kapta: „Te gonosz és rest szolga…” (26. vers). Te dicséretet vagy ítéletet fogsz kapni? Isten nem mondja, hogy: „ha nem tudod jól csinálni, ne csinálj semmit.” Nem, ő akkor elégedett, ha megpróbálod, hibákat követsz el, tanulsz belőlük, és növekedsz. Tehát próbálkozz tovább!
Van-e jobb mód rá?
„…futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Filippi 3:14)
Soha nem szabad felhagynod azzal, hogy feltedd a kérdést: „Van-e jobb mód rá?” Nem teheted meg, hogy imádkozol a fejlődésért, közben küzdesz a változás ellen. 1829-ben Martin Van Buren New York állam kormányzója levelet írt Andrew Jackson elnöknek, hogy figyelmeztesse a jövőt illetően: „Jackson Elnök Úr! A vasutak elterjedése fenyegeti az ország csatornarendszerét. Meg kell védenünk a csatornarendszert a következő okok miatt:
1) Ha a csatornai hajózást kiszorítja a vasút, annak komoly munkanélküliség lehet a következménye. Kapitányok, hajószakácsok, karbantartók és zsilipkezelők maradnak munka nélkül, nem is említve a farmereket, akik most abból élnek, hogy takarmányt termelnek a lovaknak.
2) A hajóácsok szenvedni fognak, az ostor- és lószerszámkészítők nyomorogni.
3) A csatornai hajózás elengedhetetlenül szükséges az Egyesült Államok védelmében. Anglia esetleges támadása esetén az Erie-csatorna maradna az egyetlen lehetőség, amelyen a modern hadviseléshez szükséges ellátmányt szállítani tudnánk. Mint azt bizonyára ön is jól tudja, Elnök Úr, a vasúti szerelvényeket a mozdony hatalmas, 15 mérföldes óránkénti sebességgel húzza [kb. 24 km/h], így veszélyezteti a testi épséget; ráadásul a földeket is telefújja füsttel, kiszálló szikráival felgyújtja a terményt, ráijeszt az állatokra, és megrémíti a nőket és gyermekeket. Biztos vagyok benne, hogy a Mindenható sohasem akarta, hogy az ember ilyen nyaktörő sebességgel utazzon.” Szegény Martin Van Buren mit gondolna, ha tudná, hogy 10 000 méter magasan repülünk, és 800 kilométer per órás sebességnél kávét kortyolgatunk, miközben a hordozható számítógépünkön pötyögünk? Isten a szerzője minden valódi haladásnak, ezért nem szabad soha felhagynunk a kérdésfelvetéssel: „Van-e jobb mód rá?”
Soha nem szabad felhagynod azzal, hogy feltedd a kérdést: „Van-e jobb mód rá?” Nem teheted meg, hogy imádkozol a fejlődésért, közben küzdesz a változás ellen. 1829-ben Martin Van Buren New York állam kormányzója levelet írt Andrew Jackson elnöknek, hogy figyelmeztesse a jövőt illetően: „Jackson Elnök Úr! A vasutak elterjedése fenyegeti az ország csatornarendszerét. Meg kell védenünk a csatornarendszert a következő okok miatt:
1) Ha a csatornai hajózást kiszorítja a vasút, annak komoly munkanélküliség lehet a következménye. Kapitányok, hajószakácsok, karbantartók és zsilipkezelők maradnak munka nélkül, nem is említve a farmereket, akik most abból élnek, hogy takarmányt termelnek a lovaknak.
2) A hajóácsok szenvedni fognak, az ostor- és lószerszámkészítők nyomorogni.
3) A csatornai hajózás elengedhetetlenül szükséges az Egyesült Államok védelmében. Anglia esetleges támadása esetén az Erie-csatorna maradna az egyetlen lehetőség, amelyen a modern hadviseléshez szükséges ellátmányt szállítani tudnánk. Mint azt bizonyára ön is jól tudja, Elnök Úr, a vasúti szerelvényeket a mozdony hatalmas, 15 mérföldes óránkénti sebességgel húzza [kb. 24 km/h], így veszélyezteti a testi épséget; ráadásul a földeket is telefújja füsttel, kiszálló szikráival felgyújtja a terményt, ráijeszt az állatokra, és megrémíti a nőket és gyermekeket. Biztos vagyok benne, hogy a Mindenható sohasem akarta, hogy az ember ilyen nyaktörő sebességgel utazzon.” Szegény Martin Van Buren mit gondolna, ha tudná, hogy 10 000 méter magasan repülünk, és 800 kilométer per órás sebességnél kávét kortyolgatunk, miközben a hordozható számítógépünkön pötyögünk? Isten a szerzője minden valódi haladásnak, ezért nem szabad soha felhagynunk a kérdésfelvetéssel: „Van-e jobb mód rá?”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése