2017. június 9., péntek



Hogyan hagyj tartós örökséget?

„Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” (Dániel 12:3)
Egy kellemetlen alak halálakor a lelkész, aki sohasem találkozott vele, a temetésen az egekig magasztalta az elhunytat. Azt remélve, hogy ezzel vigasztalást nyújthat a családnak, a tiszteletes egészen elragadtatta magát, úgy írva le az eltávozottat, mint gondoskodó fiú, áldozatos apa és szerető férj. A szertartás után az özvegy megbökte a fiát és így szólt: „Menj oda a koporsóhoz, és nézd meg, tényleg az apád-e az, akiről beszélt!” Komolyra fordítva a szót, ha az életed értékét nem az időtartamával, hanem az adakozásod mértékével mérnék, hogyan emlékeznének rád az emberek? D. James Kennedy írta: „Gondolj csak a Gizai piramisokra, a világ egyik legmasszívabb építményei. Valaki azért építtette őket, hogy emlékezzenek rá… Hufu fáraó – nem túl ismerős név! Sahdzsahán császár a Taj Mahalt felesége tiszteletére építtette, de ő is hiába építkezett – végül is ki ismeri Mumtaz nevét? Míg ezek az emberek mind feledésbe merültek, mi maradandó nyomot hagyhatunk a világban. Isten helyezte a szívünkbe a jelentősségre és tartósságra való vágyakozást, mert az örök élet felé vagyunk útban. Nos, hogyan tehetjük nevünket örökre emlékezetessé? Azzal, ha másokat Krisztushoz vezetünk! Ismersz valakit, akinek szüksége van az üdvösségre? Örökké hálásak lesznek a rájuk fordított időért és fáradságért, amivel bemutattad nekik Jézust.” A Biblia azt mondja, hogy ha az embereket Istenhez vezeted, akkor ragyogni fogsz „mint a csillagok, mindörökké”.



LÉGY MEGÉRTŐBB!

„a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek…” (Róma 12:10)
A kapcsolatok gyakran nem az eltérő vélemények miatt szakadnak meg, hanem a megértés hiánya miatt. Miért nem vagyunk megértőbbek? Három ok miatt: 1) Önzés. Valaki megjegyezte: „Minden kérdésnek két oldala van – legalábbis amíg nem engem érint.” Pál azt írja: „a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzőek”. 2) Félelem. Az előítélet gyakran nem más, mint félelem attól, amit meg sem próbálunk megérteni. Amikor új ötletekről van szó, két lehetőséged van: nyitottan fogadod és növekedsz, vagy elutasítod és kicsi maradsz. hajlamosak vagyunk arra, hogy amit nem ismerünk, azt ahhoz hasonlítjuk, amiről azt hisszük, ismerjük – mint azok, akik azt mondták Kolumbusznak, hogy a föld lapos Amikor kapcsolatot akarsz építeni, hajlandónak kell lenni olyasmire, amit eddig nem csináltál. 3) Különbségek. A szivárvány nem csupán egyetlen színből áll, és egyetlen muzsikus még nem zenekar. Ha hajlandó vagy rászánni az időt és értékelni az emberek különbözőségét, rájössz, hogy mindannyiunknak ugyanazok a reményei és a félelmei. Harry Truman mondta: „Ha megértjük a másik nézőpontját, és azt, hogy mit is akar tenni, tízből kilencszer kiderül, hogy jót akart.” Alapjában véve ugyanazokkal a félelmekkel küzdünk, és ugyanazokban a dolgokban reménykedünk. A két legnagyobb problémánk az ajándék miatti irigység és az ajándék másokra vetítése. Az egyik akkor történik, amikor talentumainkat másokéhoz hasonlítjuk, és kisebbrendűnek érezzük magunkat. A másik akkor történik, amikor elvárjuk másoktól, hogy ugyanaz a dolog érdekelje őket, és ugyanolyan mértékben, mint minket. A Biblia azt mondja: „Különbségek vannak a szolgálatokban… de az Úr ugyanaz” (1Korinthus 12:5)





Mi az álmod?

„Egy másik álmot is álmodott…” (1Mózes 37:9)

Az álmokkal kapcsolatban József két fontos alapelvet tanít nekünk: 1) Tartsd életben az álmod! A történet szerint volt egy házaspár, akik szerették a gombát, és vettek pár kilónyit egy út menti árustól. Készítettek maguknak gombás tojásrántottát, gombasalátát, gombalevest, sőt még valamilyen gombából készült desszertet is kitaláltak. A macskájuk pedig befalta a maradékokat. Később a hölgy kiment a konyhába, és ott találta a macskát a padlón fekve, alig szuszogva. Rögtön felhívta az állatorvost, aki azt mondta, hogy nyilván valamilyen mérges gombát ettek, és azt tanácsolta, hogy ők is menjenek gyorsan kórházba. A gyomormosás után hazatérve a pár arra számított, hogy egy elpusztult macskát fognak találni a padlón. Ehelyett a macska a sarokban kuporgott néhány aprócska kiscicával. Amit haldoklásnak hittek, azok szülési fájdalmak voltak! Ha úgy tűnik, hogy álmod már az utolsókat leheli, csak bízz tovább az Úrban, közelebb vagy világra jöttéhez, mint eddig bármikor! 2) Álmodj újra, de most valami nagyobbat! József második álmot is álmodott, és az nagyobb volt az elsőnél! „…leborult előttem a nap, a hold és tizenegy csillag…” (1Mózes 37:9). Ha feladtad az álmodat azért, mert elcsüggedtél, kelj fel, és követeld vissza! Ha már beteljesedett, kérj Istentől egy nagyobbat! Azt mondod: „De ez a kihívás túl nagynak tűnik számomra”. Nem túl nagy Isten számára – sosem fogsz tudni nagyobbat álmodni, mint Isten. Igéjében ezt kérdezi: „Van-e valami lehetetlen az Úr számára?...” (1Mózes 18:14).
Lehet, hogy úgy fogsz meghalni, hogy az álmod még a tervezőasztalon van, vagy éppen épülőben, vagy másra marad az, hogy befejezze, de Istent kell keresned, és újra álmodnod kell!



„…álmot álmodtak…az egyiptomi király pohárnoka és sütőmestere…” (1Mózes 40:5)
Ha van egy álmod: 1) kapcsolatot kell tartanod más álmodókkal. Mivel értelmezni tudta a pohárnok és a pék álmát, József bemutatást nyerhetett a fáraónál, aki szintén álmodott; egy olyan álmot, ami megváltoztatta József életét. Tehát építs ki kapcsolatokat olyan emberekkel, akiknek szintén van álmuk, akik erősítik hitedet, és a megfelelő személlyé formálnak téged. „Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat” (Példabeszédek 27:17). 2) Felejtened kell, és gyümölcsözőnek kell lenned. Ha hajlandó vagy megbocsátani és felejteni, az szabaddá tesz a múltadtól, és ha hajlandó vagy megpróbálni valami újat, az megnyitja az ajtót a jövőbe. „…ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé” (Filippi 3:13). A „felejtés” és a „nekifeszülés” csak ebben a sorrendben működik: először felejteni, aztán elindulni valami felé! Amin nem vagy hajlandó túltenni magad, az mindig le fog nyomni. Amit nem vagy hajlandó elfelejteni, azt egész életedben magaddal vonszolod, mint egy lábadhoz láncolt vasgolyót. „Megpróbáltam elfelejteni, de nem megy.” Isten segíteni fog! „Elsőszülöttjét Manassénak nevezte el József, mert ezt mondta: Elfeledtette velem Isten minden gyötrelmemet és atyámnak egész házát. A másodikat pedig Efraimnak nevezte el, mert ezt mondta: Megszaporított [gyümölcsözővé tett] engem Isten nyomorúságom földjén.” (1Mózes 41:51-52).
Figyeld meg, Isten a cselekvő (elfeledtette, megszaporított)! Isten segíteni tud neked is, hogy túltedd magad rajta, és továbblépj. „Ez azt jelenti, hogy többé már nem is fogok tudni visszaemlékezni rá?” Nem, azt amnéziának hívják. Ez azt jelenti, hogy nem akarsz majd visszaemlékezni rá. Isten képessé tesz arra, hogy újraértelmezd, bölcsességet szerezz belőle, és sikereket érj el miatta.
ÜZENET EGYEDÜLÁLLÓ SZÜLŐKNEK

„… a szeretet sok bűnt elfedez.” (1Péter 4:8)

Egyedül küszködsz a gyermeknevelés feladataival? Ha igen, tanítsd meg gyermekeidnek a következő három alapelvet. Miközben nekik tanítod, benned is megerősödnek. Meglepődnél, ha tudnád, milyen sok tanár tanul, miközben tanít. Tehát: 1) Tanítsd meg nekik, hogyan szeressék a nem tökéletes embereket. Add tudtukra, hogy szeretni ugyan kockázatos, de megéri. Ha ezt hallják tőled, az segít nekik abban, hogy felnövekedve ne váljanak cinikussá amiatt, amit át kellett élniük. Magyarázd meg nekik, hogy amikor szeretünk valakit, akkor szeretnünk kell benne,a mi jó, és el kell fogadnunk azt, ami még fejlesztés alatt áll. Sok fájdalomtól kíméled meg őket azzal, ha azt is megtanítod, hogy néha csalódást okozunk egymásnak, és erre Isten gyógymódja az, hogy: „a szeretet sok bűnt elfedez.” 2) Mondd el nekik, hogy a jövő jobb lehet, mint a múlt volt. Életünket a múlt táplálja üzemanyaggal, de az üzemanyag csak akkor válik hajtóerővé, ha elégve átalakul. Engedd hát, hogy a múlt fájdalma feltöltse jövődet együttérzéssel, bölcsséggel és reménnyel. Sok olyan ember, akit csodálunk, átélt már kudarcot. Az idei győztes tavaly második helyezett volt. Tanulj tehát hibáidból és ragadd meg az új nap nyújtotta lehetőségeket! Ha ezt teszed, látni fogod, hogy „… istennél minden lehetséges” (Máté 19:26). 3) Mutasd meg nekik, hogyan lehet alkalmazkodni a változásokhoz. ha a múltban ragadsz, annak mindig a jövőd lesz az ára. Amint a kezdeti sokk elmúlt, és haragod lecsillapult, kezdj el terveket készíteni! Kerülj közelebb Istenhez, és határozd el, hogy újra élni fogsz! Ne ragadj le egy olyan lépcsőfoknál, ami csak a folyamat egyik része! Ez is el fog múlni – engedd hát, hogy elmúljon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése