Január 26.

Testben távol, lélekben közel

"17Mi pedig, testvéreim, miután külsőleg, de nem szívünkben, egy rövid időre elszakadtunk tőletek, annál nagyobb vágyódással törekedtünk arra, hogy ismét lássunk titeket. 18Ezért el akartunk menni hozzátok, én, Pál nem is egyszer, de megakadályozott minket a Sátán. 19Ki is volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk és dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az ő eljövetelekor? 20Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk." (1Thesszalonika 2,17-20)

Az igét olvasva eszembe jut Júdás apostol mondása, aki közös üdvösségről beszél (Júd 3). Mennyi minden közös Isten gyermekeiben. Közös tapasztalatok: megtérés, új élet, közös élmények, ugyanaz a Megváltó, ugyanaz a hit, ugyanaz a misszió, ugyanaz a mennyország. Természetes jelenség, ha az ennyi közös dologgal rendelkezők vágynak közösségben lenni. Megindító az apostol vágyódása a thesszalonikai gyülekezet után, és tanulságos is most, amikor az emberek egyre önzőbbek, csak magukkal törődnek, és nem értékelik sokra a gyülekezeti közösséget. Íme néhány tanulság: A közösségre törekedni kell (17. v.). Elfoglaltság, tennivaló mindig van. Akadályok gyakran gördülnek az utunkba, de a közösség utáni vágy késztet arra, hogy félretegyük azokat. Legyen szó istentiszteletről vagy imaközösségről, ne légy passzív, ne okold a körülményeket, hanem tégy meg mindent, hogy részed lehessen benne! A sátán mindenképpen akadályozni akarja a közösséget (18. v.). Ha lehet, ne menj el, ha ott vagy, ne nyerj áldást. Félre kell tenni az akadályokat. Értékelni kell a közösség tagjaiban azt, amit Isten kimunkált bennük (19. v.). Túl sokat "szolgálunk" a kritizálás "ajándékával", de ez nem az Úrtól van. A hívők közössége nagy érték, becsüljük meg kellőképpen! /FGy/

Talán hallgatnak rá "1Jójákimnak, Jósiás fiának, Júda királyának uralkodása kezdetén így szólt az ÚR igéje Jeremiáshoz: 2Ezt mondja az ÚR: Állj az ÚR házának udvarába, és szólj mindazokhoz, akik Júda városaiból eljönnek leborulni az ÚR házába. Hirdesd nekik mindazt, amit megparancsoltam neked, egy szót se végy el belőle! 3Talán hallgatnak rá, és megtér mindenki a rossz útról. Akkor megbánom, hogy gaztetteik miatt veszedelmet akartam hozni rájuk. 4Ezt mondd nekik: Így szól az ÚR: Ha nem hallgattok rám, és nem éltek törvényem szerint, amit elétek tártam, 5és nem hallgattok szolgáimnak, a prófétáknak beszédére, akiket hozzátok küldtem - méghozzá idejében küldtem, de ti nem hallgattatok rájuk -, 6akkor úgy bánok ezzel a házzal, mint Silóval; ezt a várost pedig gyalázni fogja a föld minden népe! " (Jeremiás 26,1-6) Jósiás király idejében lelki megújuláson ment át Isten népe, a király halála után azonban visszazökkent minden a régi kerékvágásba. Ekkor küldi Isten a prófétát azzal az üzenettel, hogy az egyetlen járható út az volt, amiről éppen most letértek. Vissza kell fordulni az igéhez. A hallgatók azonban reménytelen esetnek bizonyultak, mert elfogták Jeremiást, és meg is akarták ölni beszéde miatt. Hajlamosak vagyunk ilyen esetekben reménytelenül és csüggedten kijelenteni, hogy alkalmatlan az idő az ige hirdetésére. Ha így is van emberileg, nem kell csüggedni, mert az ige mindig élő és ható, és bármikor célt érhet. Érdekes megfigyelni, hogy Isten nem mond le népéről. Küldi nekik az üzenetet a próféta által, amely világosan megmutatja a megmaradás útját. Megszólal a remény hangja: "talán hallgatnak rá, és megtér mindenki". Ma az emberek nem szeretik az igazságot hallani, de odafordulnak a mesékhez. Ha bizonyságot teszünk, lehet, hogy kigúnyolnak, megvetnek, lenéznek. Nem könnyű a jeremiási sors, de ne tegyük félre küldetésünket, hirdessük az igét azzal a reménységgel, hogy "talán hallgatnak rá"! /FGy/