2017. június 16., péntek

Növekedni veszteségek és változások által


„Megvan az ideje a megszerzésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek.” (Prédikátor 3:6 NKJV)
Semmi sem formálja úgy a jellemet, mint a veszteségek, és az azokkal járó változások kezelése. Ha elveszítünk egy házasságot, egy állást, egy gyermeket, a hírnevünket, az egészségünket, a vagyonunkat stb., akkor választhatunk: álljuk az ütéseket, vagy padlóra kerülünk; megfeszítjük az izmainkat, vagy kifekszünk. Ami volt, nincs többé. Hirtelen csapdába kerültünk a múlt között, amit ismerünk, és a jövő között, amit nem. Térkép nélkül egy idegen területen, könnyen úgy érezzük, hogy minden elborít. A hit azt mondja nekünk, hogy Isten végül minden véget új kezdetté tud formálni. De mihez kezdjünk addig, a fájdalomhoz és zavarodottsághoz szegezve, a régi vég és az új kezdet között?
Pontosan ilyen helyzetben volt Izráel is, amikor lelki vezetőjük, Mózes, elvétetett tőlük. A veszteség miatt az egész nép gyötrődött. „Izráel fiai harminc napig siratták Mózest a Móáb síkságán…” (5Mózes 34:8). Figyeld meg: Isten nem így válaszolt gyászukra: „Nem kellene így éreznetek. Felejtsétek el Mózest, végül is itt vagyok nektek Én! Itt az ideje összeszedni magatokat! Csak több hitre van szükségetek!” Ha a tanács nagyon „vallásosnak” hangzik, és köze sincs a realitáshoz, akkor nem Istentől jön. Nem kívánja tőlünk, hogy szuper-spirituálisak legyünk, megtagadjuk a gyászunkat, és úgy tegyünk, mintha nem ért volna fájdalom. Ő időt ad a „sírásnak… gyásznak… veszteségnek”, amíg újra eljuthatunk a „nevetés… tánc… nyereség…” idejéhez (ld. Prédikátor 3:4,6). Isten megengedte, hogy egy egész nép harminc napig semmi egyebet ne csináljon, csak érezze át és tanulja meg kezelni a gyászát. Könnyeid Isten gondoskodásának részei ahhoz, hogy túljuss ezen a veszteségen, és elindulj gyógyulásod felé.


Ha az életben olyan nagy veszteség ér, mint a válás, egy családtagunk halála, egy életveszélyes betegség vagy sérülés, akkor fel kell dolgoznunk, hogy túl tudjunk jutni rajta, nem szabad elfojtanunk és úgy megkísérelni a továbblépést. A túl korai továbblépés megoldatlan kérdések terhét cipeli tovább a jövő kapcsolataiba és lehetőségeibe, és meghívást ad a múltnak arra, hogy vég nélkül ismételje önmagát. Hogyan lehet feldolgozni az élet-változtató veszteségeket?
Két dolog megértése segíthet: 1) A gyász természetes reakció a veszteségre. Az „eltemetett” gyász befejezetlen ügy. Depressziónak, aggodalmaskodásnak, poszt-traumás szindrómának és sok másnak álcázva újra és újra feléled megoldást keresve, még ha ez évekbe telik is. 2) Gyászolni azt jelenti, hogy engedjük „működni” a gyászt. Isten Igéje ezt mondja: „Megvan az ideje a sírásnak…Megvan az ideje a gyásznak…” (Prédikátor 3:4). Ez azt jelenti, hogy ő kijelölt egy meghatározott időszakot, aminek van kezdete és vége, azért, hogy ez idő alatt elvégezhesd a fájdalmas érzésekkel való megküzdés gyümölcsöző munkáját. Meddig fog tartani? Ameddig szükséges – attól függ, milyen nagy a veszteség, mennyi járulékos veszteséget generált, és függ a gyászoló lelki, érzelmi és kapcsolati egészségétől is. Ha a szentírási elvek szerint gyászolunk, akkor újra eljön majd a tánc ideje is. Ha engedélyt adunk magunknak a sírásra, eljön majd „a nevetés ideje” is (ld. 4. vers). Az a folyamat, amit Isten erre rendelt, végül gyógyulást hoz, és felkészít arra, hogy újra magadhoz tudd ölelni az életet és a jövőt. Vagy megéled, vagy megismétled a gyászod. Akkor élted végig, ha vissza tudsz emlékezni a veszteségre anélkül, hogy megbénítana!



A lélekgyógyászok a gyász gyógyulási folyamatát a veszteség feldolgozásának öt fázisában határozták meg: 1) Sokk, melyet sokszor tagadásnak neveznek. Az első reakciónk ez: „Ez nem történhet meg! Ezt el sem hiszem!”. Ledermedünk, hitetlenkedünk, egyfajta bénultság, kábultság jellemző ránk. 2) Harag. Így kiáltunk: „Ez nem igazság! Mivel érdemeltem ezt? Hogy engedhette Isten, hogy ez történjen? Egész életemben keresztyén voltam!” 3) Egyezkedés. „Bármit megteszek, ha ezt megváltoztatod. Mentsd meg, akit szeretek, és egész hátralévő életemben szolgálni foglak!” 4) Depresszió. „Már semmi sem maradt, amiért érdemes lenne élni. Bárcsak elaludnék, és sohasem ébrednék fel!” 5) Elfogadás. „Az életnek mégiscsak tovább kell menni valahogy. Családom van, akikre gondolnom kell, ezért meg kell próbálnom újra.” Ezeknek a fázisoknak az intenzitása, időtartama és sorrendje személyenként változó. Lehet, hogy többször is újra átéled valamelyik szakaszt, amíg el nem végezte benned munkáját.
De ha befejezted a gyász Istentől rendelt munkáját, akkor készen állsz a „…gyógyulás…nevetés… tánc… ölelés… szeretet… és a megtalált békesség” időszakára (ld. Prédikátor 3:3-8). Készen állsz arra, hogy Isten újat kezdjen! Izráel harminc szívszaggató napon át siratta Mózest, „amíg el nem telt Mózes siratásának és gyászolásának az ideje” (5Mózes 34:8). A gyász elkerülhetetlen volt, és nem lehetett lerövidíteni. Át kellett menni rajta és végig kellett csinálni, így lettek aztán készen arra a jövőre, amit Isten tervezett számukra. „Mózes, az én szolgám meghalt…” ti pedig meggyászoltátok egészséges módon. Most készen álltok arra, hogy csatlakozzatok Józsuéhoz, tehát „…keljetek fel, keljetek át a Jordánon… arra a földre, amelyet nektek adok…” (Józsué 1:2 NKJV). Ha befejezted a gyászodat, folytasd tovább a növekedést!


VÁRJ, ÉS MEGLÁTOD, ISTEN JÓT TERVEZETT!


„A magasságos Istenhez kiáltok; Istenhez, aki jót végez felőlem.” (Zsoltárok 57:3 Károli)
Ha azért imádkoztál Istenhez, hogy küldje el neked a hozzád illő társat, vagy adjon egy jobb munkahelyet, vagy változtassa meg lázadó gyermeked szívét, emlékezz: lehet, hogy Isten a helyzetet fogja megváltoztatni, de az is lehet, hogy téged. Isten be fogja teljesíteni kitűzött célját rajtad. Ő látja a teljes képet, és annyira szeret, hogy mindent javadra munkál (ld. Róma 8:28). Valaki ezt írta: „Nehéz értelmet találni az élet kihívásaiban, amikor épp bennük vagy… fáradt vagy, kilátásaid korlátozottak … nincs erőd és nincs látásod arra, hogy a magad erejéből végigcsináld… »Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!« (Példabeszédek 3:5), ez azt jelenti, hogy elengeded a kapálódzó késztetést arra, hogy megpróbáld manipulálni az embereket, a körülményeket vagy az időzítést… és visszaadod a gyeplőt Isten kezébe, aki tudja az utat. Gondold végig: ha tudtad volna, mit csinálsz, keveredtél volna ekkora zűrzavarba? Szoktunk beszélni arról, hogy várunk Istenre. De Ő is vár ránk… amíg készek leszünk fogadni… amíg értékelni tudjuk, amit kérünk… amíg megfelelő módon elkészítjük szívünket… amíg megszabadulunk minden nehezteléstől és elégedetlenségtől… amíg elég érettek leszünk, és gondolkodásunk emelkedett… Néha Isten egészen addig vár, amíg azt hisszük, el is felejtett minket, pedig csak hitünket vizsgálja és növeli… Emlékezz: »… az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő…« (2Péter 3:8). Az ő háttere az örökkévalóság… egy problémát megoldhat egy perc alatt vagy két nemzedék alatt.” Ézsaiás azt mondja: „… még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson… boldogok mindazok, akik benne reménykednek” (Ézsaiás 30:18). Várj! Ne akard leelőzni Istent, akkor megtapasztalhatod legnagyobb áldását.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése