Imádságaink...

A mai nap imádsága:
URam! Lelked által taníts, hogy napról napra vágyakozzam a Veled való közösségre! Ámen

Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.

Jak 5,16b

Szentfazék... Mindenki ismeri ennek az szónak a jelentéstartalmát, s talán környezetében ismer is olyan embert, akire tökéletesen ráillik ez az elmarasztalás. Ugyanis a buzgó könyörgés - hiteles élet nélkül -, önmagában csak ájtatoskodás. Üresen csengő szavak, önámító monológ, melyek a templom padjai közt rekednek és soha nem jutnak fel a JóIstenhez. A Mennyei Atya hallja ezeket az "imádságokat" is, csak nem hallja meg... jóllehet az imádság célja, hogy meghallgatásra találjon.

Akkor milyen a jó imádság? - teszik fel a kérdést ma is sokan -, s ezzel a kérdésükkel már ki is nyilvánítják, hogy az imádságot valami különlegességnek, beavatottak számára mesterien kivitelezhető meditációs technikának tartják, amivel elérhető a cél: teljesüljön az imádságba foglalt kérés. Az imádságnak azonban nem ez a szerepe.

Milyen technikával vegyen levegőt a fuldokló? Teljesen mindegy, csak levegő jusson a tüdejébe! Aki volt már sokáig víz alatt, az tudja milyen érzés újra a felszínre jutni, s beszippantani az éltető, friss levegőt; aki megerőltető sport után hevesen levegő után kapkodott, az tudja, ilyenkor a szervezet maga veszi át az irányítást, s vezérli a légző izmokat... A jó, a hasznos, a hatásos imádkozás is ilyen: azaz nem eszünkkel irányítjuk gondolatainkat - hiszen csak a pogányok gondolják, hogy bőbeszédűségük miatt hallgattatnak meg imádságaik -, hanem a szívünkkel fonjuk egymásba szavainkat. Sőt, a meg nem fogalmazott érzéseinket is érti az ÚRIsten, hiszen Ő Isten! Nem kell elmagyarázni Neki, nem szükséges meggyőzni Őt, hogy "elhiggye", nekünk errre vagy arra a dologra - amit éppen kérünk -, bizony, igen nagy szükségünk lenne...

S miben nyilvánul meg a hiteles ember buzgó imádsága? Jézus URunk szerint a mustármagnyi hit hegyeket képes elmozdítani. Azaz olyan akadályokat szüntet(het) meg, tehet semmissé, amit az ész képtelenségnek tart. Ebben rejlik, a hit ereje! Nyilvánvalóan nem sok értelme van azért imádkozni, hogy az Alpok cseréljen helyet az Andokkal - hiszen az Isten jótetszése szerint helyezte őket ide vagy oda, s ha akarja őket vándoroltatni hosszú évmilliók alatt, akkor azt is megteheti -, de azért buzgón esedezni, hogy a gonoszság gyökerestül szakadjon bele a megsemmisülés tengerébe, annak van értelme!

Aki rendszeresen, s őszintén imádkozik, az jól tudja, az imádság nagy ereje nem abban mutatkozik meg, hogy teljesülnek kéréseink - Honnan is tudnánk, hogy mire van valójában szükségünk? -, hanem abban, hogy megtartatunk általa. Aki ugyanis buzgón és igaz módon (őszintén) könyörög Isten kegyelméért, attól Isten még soha nem tagadta meg kegyelmét...

Istenkeresés...

A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm, hogy rám találtál, s én Rád találhattam! Ámen

   
Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.
Jak 4,8a

Ha nincs bizalom - akkor semmi sincs! Bizalom alapja az eredményes munkának, a jó politikának (Egyáltalán, van ilyen?) s természetesen bizalom az alapja a kiegyensúlyozott párkapcsolatnak is. Azt pedig már le sem kellene írnom - hiszen a hívő ember mindennapi gyakorlata ez -, hogy bízunk Istenben, Őreá hagyatkozunk. Azt is szoktuk mondani: "A bizalmat megszolgálni nehéz, de nagyon könnyű eljátszani". S valóban, ha valaki egyszer visszaélt a bizalmunkkal, annak kijelentéseit nagyon hosszú ideig egészséges kontrollal hallgatjuk...

Az istenkeresők örök dilemmája: "Isten keresett-e engem vagy én kerestem őt? Én tértem-e meg Őhozzá vagy ő talált rám?" Szükséges ilyeneken is gondolkozni néha, de ez kicsit hasonlatos ahhoz, mint amikor az egymásratalált fiú és lány boldog összetartozástudatukban elemezgetik, vajon a lány nézte-e ki magának a fiút vagy esetleg fordítva történt? A fontos, hogy megtörtént, s együtt vannak - reménységük szerint elválaszthatatlanul.

Annyi biznyos, hogy Isten szeretet-tüzének lángja igen messziről belevilágít mindannyiunk életébe, de ha azt akarjuk, hogy melegedjünk is mellette, akkor közelebb kell mennünk hozzá! A didergő vándor nem róhatja fel a tűznek, hogy miért nem jön hozzá közelebb?!... Azért, mert a tűz, az tűz... Ha valaki melegedni akar, akkor közeledjen a tűzhöz! Ugyanígy az Isten jobb megértésének is van egy folyamata, melyre talán a legjobb szó: a közeledés. Aki egyre közelebb kerül Istenhez, az egyre jobban érzi is, milyen jó az Ő közelében "melegedni". A szeretet tüzének közelében aztán olvad a bűn, s éled a megbocsájtás készsége is. A biztonságot nyújtó melegben érlelődik az egyetemes béke utáni vágy, s válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy végső megoldás mindenre: egyedül az Isten.

Az Isten hiányát sokan mással pótolják - a paletta széles: "pörgő" élet, önmegvalósító álmokban való pancsolás, hatalom-, s bírvágy, nemkülönben rontó szenvedélyek. Az azonban csak idő kérdése, hogy kitudódjék: Isten nem pótolható semmivel, csakis Önmagával... Ennek az isteni igazságnak szolgálatára szegődik el a hívő ember, amikor naponta közeledni igyekszik Teremtőjéhez, s ezáltal felebarátjaihoz is.

Kereszt-hordozás...

A mai nap imádsága:

Uram! Ne engedd, hogy gyengeségeimben okot lássak követésed megtagadására, hanem add a Te kegyelmedet, hogy erőtlenségeim ellenére is célba érjek! Ámen

   

Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.
Lk 14,27

Sok ember életében a Krisztus-követés nem feltétlen ráhagyatkozás Krisztusra, sokkal inkább imitatio, utánzás. Ezért nehezen értik a keresztény élet koronáját a vértanúságot, s még kevésbé értik a szenvedést: Minek a kereszthordozás, elviselni a szürke hétköznapokat, megpróbáltatást, szenvedést? Ha valaki a Mester követésére vállalkozik, igaz, elveszíti életét, de megtalálja önmagát. Mert nem önmentésben vagy önmegvalósításban lesz része, hanem Krisztust követve, Krisztusért az önvesztésben. Tapasztalatává válik, hogy "nem ismerheti meg önmagát, csak más által, nem találhat magára, csak másban".

Egyszer valaki azt írta a barátja Bibliájának az első lapjára: "A boldog élet titka nem abban van, hogy azt teszed, amit amúgy is szívesen teszel, hanem, hogy megtanulod azt tenni, amit tenned kell." Sokan nem is tudják, mi a "kereszthordozás. "Nagy kereszt nekem a fiam felesége." mondta egyszer egy asszony. Valóban kereszt az, hogy nem jönnek jól ki egymással? Nem ez, nem kereszt! Hogyan is lehetne az? Elment a gyerekeihez, kicsit végignézte a szekrényeket, "fölemelte a fedőket", megbírálta a menye főztjét, és utána csodálkozott, hogy szenvednie kellett azért, mert más dolgába avatkozott. Aztán még azt is megjegyezte, hogy miért költenek arra a bizonyos dologra annyi pénzt. Mi köze hozzá? Senki nem kérdezte a véleményét... A kereszthordozás a Krisztusért viselt szenvedés. Egyébként a Szentírás arra is tanít minket: "Ne szenvedjetek úgy, mint más dolgába avatkozók."

Nem kereszthordozás az, amikor a bűnt követei a büntetés. Mert mindig kiderül az igazság, "amit a sötétségeben suttogva mondtak, azt majd a háztetőkről hirdetik". Elég nagy nyomorúsága korunknak, hogy a bűnt erénynek tüntetik fel. Tessék megfigyelni! Valaki milliárdokat harácsol össze, azt erénynek kell feltüntetni. Követendő példa. A halálról nem kell beszélni. Az valami csúnya dolog. Úgyse tudjuk, mi van utána. Az Isten nem létezik, az a jó, ami az egyénnek jó. Nem kell erkölcs, nem kell család, nem kellenek gyerekek sem, mert az korlátozza az ember szabadságát. Nem kellenek korlátok sem. Lázadás mindenfajta rend, szabály ellen. Aki meg ezt akarja megvalósítani, azt abban a pillanatban kikiáltják diktatórikus vezetőnek. Nem kellenek a szabályok, és nem kell a rend! Aki ellene mond ennek az istentelen gondolkodásnak, azt elkezdik gyalázni, üldözni, és mindenféle rosszat beszélnek róla. Ha meg az egyházba tartozik, akkor különösen.

Miért gyűlöli a világ a keresztyéneket? Azért, mert aki Krisztus követőjeként él, az akarva, akaratlanul megmutatja a másiknak, hogy milyen annak az élete. Milyen az erkölcse, gondolkodása, idő- és pénz beosztása és így tovább. Aki tisztán és szentül akar élni - s az Isten segítségével időnként sikerül is -, annak az életére nézve a másik meglátja, hogy a saját élete milyen. Miért engedi tehát meg azt Isten, hogy a hívők szenvedjenek érte, akár meg is haljanak az evangéliumért? Azért, hogy általuk formálhassa a világot, hogy akár az ő szenvedésük által sokan fölismerjék, hogy miben és hogyan élnek, hogy milyen állapotban, helyzetben vannak, ha abból nem térnek meg, akkor a kárhozat sújt le rájuk...

Szeretet...

URam! Add, hogy a Te szeretetedben élve naponta megújulhassak és akaratod hiteles követeként élhessek, mint férj, mint feleség, mint családba, mint családanya, mint a Te képedre és hasonlatosságodra rendelt EMBER! Ámen




Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben...

Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás.
Ef 5,1-2a és 3-4

Nincs is szebb annál, amikor szépen élnek az emberek... Kár, hogy egyre ritkábban kerülnek látóterünkbe ilyen emberek, illetve szomorú, hogy a hívő emberek élete sem tükrözi, hogy "Isten követői" lennének! Jézus példáját még csak-csak próbálná az emberfia/-lánya követni, no de "ISTEN példáját követni" - így olvashatjuk a Károli-fordításban -, nem tudjuk, hiszen nem vagyok istenek, még félistenek se, s a mi még szomorúbb: Istenképűek se...

Azt már megszoktuk, hogy prominenseink itthon éppenúgy, mint külföldön - tisztelet az elenyésző kisebbségnek(!) - néhány év után lecserélik aktuális párjukat, no de amikor ugyanezt látjuk az egyházon belül is, akkor fel kell tennünk a kérdést: mitől is keresztény a keresztény? Ha körbenézünk az európai politikában, akkor kiderül, hogy az egyébként közszereplő - tehát tisztjénél fogva példa-funkciót is betöltő - pártvezér, köztársasági elnök stb. szinte a négyéves választások ritmusában cseréli le férjét/feleségét/élettársát... Ha a saját életét nem tudja keretek között tartani, akkor honnan veszi a bátorságot az ilyen ember ahhoz, hogy másoknak önmegvalósítási programot ajánl? Aki saját maga életével nem boldogul, hogyan akar másokat boldogulásra vezetni? Nos, ezeknek az embereknek ez nem probléma, mert a privátot elkülönítik a publikustól... de akkor mitől is vezetők?

Ahogyan hiteltelennek vélik az ilyen politikust, okkal megszólhatják azt a papot is, aki erkölcsről prédikál a szószékről, de maga nem éppen az erkölcs bajnoka... Házastársi hűségről az elvált pap is mondhat nem csak szépeket, de igazakat is, a baj csak az, hogy nem hiteles! S, ha az "Isten emberének" - mint az Isten igéjének a szolgája - nem sikerült (sajnos egyre többen vannak, akiknek ez nem sikerült: Németországban a protestáns lelkészek /hivatalosan: egyházi személy/ több mint fele elvált) akkor milyen személyes példán keresztül bátorodjon fel a laikus?

Az így kialakult mai helyzetnek (okozat) van egy oka... A szív rendetlensége! "Ami a szíven, az a szánkon" - tartja a szólás, s amit szólunk, általában azt is tesszük! Ezért, aki szemérmetlen a beszédében, az magatartásában is hajlik ilyesmire, akinek tetszik az ostoba beszéd, s maga is így szól, az ostobán vezeti a saját életét is, s aki szavaiban kétértelmű, az cselekedeteiben sem egyenes ember. (Ezen dolgok okán, pl. az emberek szexualitáshoz való viszonya elég jól tükrözi emberségüket!)

Aki hálaadással él, az harmóniában van önmagával, társával, felebarátjával, sőt, "barátja" neki a JóIsten is... nem perlekedik, hiszen tudja, hogy Isten tenyerén élve, minden az ő személyes javát is szolgálja. S mivel Isten szeretetében, s szeretetével él naponta, azt a "lényegit" adja, sugározza tovább, amiért Teremtője őt is leküldte ebbe a múlandó, de csodálatos és gyönyörű világba...

Tradíció...

A mai nap imádsága:

Uram! ! Add, hogy ápolhassam a jót, s teremhesse az én életem is a régi jó gyümölcsöket! Ámen

   

"Álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz"
2 Thessz 2,15a

A biblikus irodalom hasonlataiban egyik leggyakrabban előforduló kép a szőlő. Szimbolikus jelentése igen gazdag: úgy az ószövetségben, mint az újszövetségben. A szőlő, s a hozzá tartozó kultúra civilizációkat erősített. A bort fogyasztó rómaiak például lenézték a sörivó "barbár" germánokat. Egy bizonyos, a szőlősgazdák ismerik a régi igazságot: a szőlő nem tűri az igénytelenséget...

A jó bor készítésének tudománya elképzelhetetlen tradíció nélkül. A hagyomány nem más, mint a tapasztalások évszázados szövétneke. Aki tradicionálisan gondolkodik, az nem feltétlenül maradi, gyakran kiderült már, hogy az avittnak vélt gondolatok a modern korban is megállják a helyüket, ha helyesen értelmezzük azokat. Nemsokára szükségünk is lesz arra, hogy elgondolkodjunk a tradíció fontosságán. Ugyanis az individuum, az egyén mindenekelőttiségének uralma sajnos megteremte keserű gyümölcseit: Világméretű válság tanúi vagyunk. Jóllehet ezt a gazdaság dimenziójában érzékeljük a legjobban, valójában bizalmi válságról van szó: Nem hitelesek a mi politikusaink sem, s a sok alkotmányban (pl. a németországiban is) lefektetett nemes gondolat: "A tulajdon kötelez." - mára egy elfelejtett igazság a sok közül.

Akarjuk vagy sem, tulajdonképpen válaszúthoz érkezett el a globalizált világ: az egyéni érdek vagy a közösség jóléte biztosítja-e hosszútávon a stabilitást? Szakértők szerint évekig elhúzódó vajúdásnak (szociális konfliktusoknak) leszünk részesei, sajnos egyelőre senki nem tudja mi lesz a végeredmény, mert "ilyen a közösségi élet alapjait megrendítő válság még nem volt..." - így a szakértők. Egy bizonyos: a világ hatalmasai nem adják ki kezük közül az évszázadok alatt megszerzett, s minden politikai rendszerbe átmentett hatalmukat - a kérdés csak az, hogy eljutott-e a modernkori ember létének olyan tudatossági fokára, hogy közösségben gondolkozzék?

Pál a hagyományokra buzdít, amiket ő tanított meg, többek között a thesszalinikai gyülekezetnek is. Pál tehát hagyományteremtő volt. Felgyorsult világunkban természetesnek vesszük, ha már valamit harmadszorra rendeznek meg, akkor már "hagyományról" beszélnek. Nos az igaz értékek jellemzője, hogy generációkon keresztül érlelődik, tisztul, fogalmazódik meg, nyeri el méltó helyét a közgondolkodásban. Az idő próbáját kikerülni nem lehet! A jézusi értékek kétezeréves "tesztelése" bizonyítja, hogy minden politikai-gazdasági körülmény között kiállták a megmérettetést. Most sem lesz ez másképp... Aki az Isten "normalitásába" hajlítja bele életét, annak élete van már itt a Földön, de örök élete is van az Isten országában...