2011. február 25., péntek

24. csütörtök: SZENT MÁTYÁS APOSTOL (ünnep)

ApCsel 1,15-17.20-26; Zs 112; Jn 15,9-17
    A sors Mátyásra esett, mire a többi apostol közé sorolták

ApCsel 1,15-17.20-26

Azokban a napokban felállt Péter a testvérek között -- mintegy százhúsz emberből álló sokaság volt együtt --, és így szólt: ,,Férfiak, testvérek! Be kell teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek megjövendölt Dávid szája által Júdásról, azoknak vezetőjéről, akik elfogták Jézust. Ő közénk tartozott és részes volt ebben a szolgálatban. Meg van ugyanis írva a Zsoltárok könyvében: ?,,Lakóhelyük váljék pusztasággá, s ne legyen, aki benne lakik?'' [Zsolt 69,26], és: ?,,Elöjárói tisztségét kapja meg más?'' [Zsolt 109,8]. Ennélfogva szükséges, hogy azok közül a férfiak közül, akik együtt voltak velünk minden időben, amikor az Úr Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől addig a napig, amelyen felvétetett tőlünk, ezek közül valaki velünk együtt az ő feltámadásának tanúja legyen.' Kijelöltek tehát kettőt: Józsefet, akit Barzabásnak, melléknevén Jusztusznak hívtak, és Mátyást. Majd így imádkoztak: ,,Urunk, aki mindenkinek a szívét ismered, mutasd meg a kettő közül az egyiket, akit kiválasztottál, hogy átvegye ennek a szolgálatnak és apostoli hivatásnak a helyét, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, és eltávozott az őt illető helyre.' Azután sorsot vetettek rájuk, és a sors Mátyásra esett, akit a tizenegy apostol közé soroltak.

Zs 112

ALLELUJA! Dicsérjétek az Urat, ti szolgái, dicsérjétek az Úr nevét! Áldott legyen az Úr neve most és mindörökké! Napkelettől napnyugatig dicsértessék az Úr neve! Fölséges az Úr minden nemzet fölött, dicsősége fölülmúlja az egeket. Ki olyan mint az Úr, a mi Istenünk, aki a magasságban lakik, de lehajol hogy letekintsen az égre és a földre? Fölemeli a nincstelent a porból, fölsegíti a szegényt a sárból, hogy helyet adjon neki a fejedelmek között, népének fejedelmei között. Úgy lakhat házában a gyermektelen asszony, mint a fiain örvendő anya.

Jn 15,9-17

Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!
Ha Krisztus maga oltalma
Anyaszentegyházának,
Nem árthat néki hatalma
Világ gonoszságának.
Vészben, viharban
Az Úr velünk van,
Nyáját megtartja,
Győzedelmet rajta
A poklok sem vehetnek.


Ha te lakozol szívemben, kegyelemnek Királya,
Nem találhat készületlen halálomnak órája.
Ha kebled én rejtekem, kik árhatnak énnekem?
Bízva te szent sebeidben győzve távozhatom innen.


Hadd adjunk hálát Uram azért a kegyelemért, ami eddig hordozott bennünket. Köszönjük, hogy csak kegyelmed által vagyunk, akik vagyunk. Kérünk, hogy hadd áradjon sokkal teljesebben életünkbe ez a szeretet, hogy átformálhass. Hadd tudjunk engedni ennek a szeretetnek. Ámen
(T.L.)


Hadd adjunk hálát Uram azért, hogy hiába menekültünk előled, utolértél bennünket. Dicsérünk Téged azért, hogy tudhatjuk, semmi használható nincs bennünk. Segíts egészen odaadni magunkat. Köszönjük, hogy ugyanakkor meg akarsz ajándékozni az élettel. Könyörülj rajtunk, hogy először, vagy újra igazán befogadjunk, hogy szabadon élhess bennünk. Uram, szeretnénk újra az egész életünket, a tagjainkat, a gondolatvilágunkat, az érzésvilágunkat, egész önmagunkat átadni, hogy szabadon használhass. Uram, hadd legyünk ma sokan, akik ezt egészen megtapasztaljuk, és úgy mehetünk asztalodhoz, hogy a múlt nincs már bennünk, és egészen Te élhetsz bennünk. Ámen.


Hadd adjunk hálát Urunk azért a mérhetetlen türelemért, amellyel elhordoztál bennünket, akik járunk az ügyedben, a Te munkád körül. Hadd kérjünk most, hogy könyörülj rajtunk. Segíts, hogy egészen lehulljon a lepel minden mást mutatásunkról, hazugságunkról hogy végre fedetlen legyen az arcunk. Hadd tudjunk majd úgy térdelni előtted, hogy lássunk Téged, és hogy új életet nyerjünk kegyelmed által. Ámen.


Hadd áldjalak Uram, azért, hogy egyszer a lelki szemeimmel megláthattam a Te testet öltött szeretetedet ott függni a fán. Áldalak Téged azért, hogy ez az, ami gyógyít. Hadd kérjünk most Uram, segíts, hogy az igéd mind a két élével belevághasson a szívünkbe, hogy utána bekötözhess, és meggyógyíthass. Ámen.


Hadd áldjunk Uram, hogy ma visszamehetünk az orvoshoz. Kérünk, segíts, hogy megtaláljuk az utat Hozzád. Kérünk, hogy Te mondhasd ki a diagnózist felettünk, és mutasd meg a gyógyulás útját. Ámen.


Hadd áldjunk Uram, hogy szóltál hozzánk egész héten keresztül. Köszönjük, hogy most is szólni kívánsz hatalmas, teremtő szavaddal. Kérlek, teremts meg bennünk mindent, ami még hiányzik ahhoz, hogy tudjunk követni. Arra kérünk, mondd ki döntő szavadat felettünk, hogy "legyen". Kérünk, hogy lehessen új életünk. Ámen.

Kísértés idején figyelj másra!

„Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.” (Jakab 4:7)
Jon Walker lelkész írja: „Tolsztoj kisfiú korában megalapította a »Jegesmedve Klubot«. A tagság feltételeként 30 percig úgy kellett állni, hogy közben nem volt szabad jegesmedvére gondolni. Próbáltál már valaha szándékosan nem gondolni valamire? Ez csaknem lehetetlen!
Gyakran hasonló módon kezeljük a kísértést. Azt hisszük, hogy megállhatunk a közelében, és ha nem gondolunk rá, akkor miénk a győzelem. A probléma az, hogy minél inkább megpróbálunk nem összpontosítani rá, annál inkább gondolataink középpontjába kerül… minél tovább gondolunk arra, hogy nem fogunk engedni neki, annál nagyobb a valószínűsége, hogy végül mégis fogunk. A Biblia azt mondja: »Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek« (Jakab 4:7). Csak az igevers második részét idézgetjük, de ha csupán annyit teszünk, hogy az ördögre koncentrálunk, akkor még mindig a kísértésre összpontosítunk. Nem azt sugalmazom… hogy nem kell azt mondanod: »Tűnj előlem, ördög!«. Csak azt mondom, hogy erre nem vagy képes a saját erődből, csak akkor tudod megtenni, ha megalázod magad Isten előtt, felismerve, hogy Ő a te erőd… Ha tekinteted Őrá szegezed, akkor a sátán elmenekül, mert ellenállsz neki azzal, hogy átöleled Istent. Legyen benned elég alázat ahhoz, hogy segítséget kérj! A bukás legbiztosabb jele az, ha azt gondolod: »Elboldogulok ezzel egyedül is«. Tekintsd ezt sürgető vészjelzésnek arra, hogy engedelmeskedj Istennek, és mondd: »Uram, szükségem van az erődre és a bölcsességedre. Ne vígy engem kísértésbe!«. Aztán pedig hagyd ott a kísértő helyzetet! Ha pedig arra van szükség, hívj egy barátot, aki imádkozik érted, és elszámoltat.”

ÁTVÁLTOZNI AZ Ő KÉPMÁSÁRA

  "Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől." (2Kor 3:18)
 
  Bűnnel terhelt, küszködő lelkek! Jézus - megdicsőült testben - felment a mennybe, hogy közbenjárjon értünk. "Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem a ki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez." (Zsid 4:15-16) Állandóan Jézusra kell néznünk, hitünk szerzőjére és bevégzőjére; mert szemlélés által változunk át az ő hasonlatosságára, jellemünk olyan lesz, amilyen az övé. Örülnünk kell, hogy minden ítélet a Fiúnak adatott, mert emberként megismerkedett a meggyötört emberiség minden problémájával.
  "Megszentelődni" azt jelenti, hogy az isteni természet részesei leszünk, megkapjuk Jézus lelkét és értelmét és az ő iskolájában tanulunk. "Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől." Lehetetlen, hogy bárki közülünk saját ereje vagy saját erőfeszítései által végrehajtsa önmagában ezt a változást. A Szentlélek, a Vigasztaló - akiről Jézus mondta, hogy elküldi Őt a világba -, Ő az, aki Krisztus képmására formálja át jellemünket; és amikor ez a munka befejeződik, akkor tükörként verjük vissza az Úr dicsőségének sugarait. Így hát annak jelleme, aki így szemléli Krisztust, annyira hasonlóvá válik az Övéhez, hogyha valaki ránéz, Krisztus jellemét látja ragyogni rajta, mint egy tükörképből. Útjaink és akaratunk úgy változnak át napról napra Krisztus útjaivá és akaratává, szépséges jellemévé, hogy észre sem vesszük. Így növünk fel Krisztushoz és tükrözzük vissza önkéntelenül az ő képmását.
  A hitvalló keresztények általában nem távolodnak el kellőképpen az alantas földi dolgoktól. Szemük hozzáedződött, hogy csak a közönséges dolgokat vegye észre, és gondolataik azon időznek, ami a szemük előtt van. Vallásos tapasztalataik gyakran sekélyesek és nem kielégítőek, szavaik könnyelműek és értéktelenek. Hogyan tudnák így visszatükrözni Krisztus jellemét? Hogyan tudnák szerteszórni az igazság Napjának fénysugarait a föld sötét zugaiba? Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy hasonlóak vagyunk Krisztushoz. (Review and Herald, 1891. április 28.)