2011. február 15., kedd

Hagyd abba a panaszkodást!

„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent…” (Filippi 2:14)
Pszichológiát tanuló egyetemisták két csoportját bemikrofonozták, és azt a feladatot kapták, hogy egy adott időszakban szabadon beszélgessenek az emberekkel. Az egyik csoport tudta, hogy a kísérlet a panaszkodás/zúgolódás szintjét fogja mérni a normál beszélgetésben, a másik csoport viszont nem. Végül mind a két csoportot megdöbbentette az eredmény, hogy milyen gyakran zúgolódtak. Az a csoport, amelyik tudta, hogy mi a felmérés célja, csaknem ugyanannyit panaszkodott, mint azok, akik nem tudták, hogy mi a kísérlet célkitűzése. Ahogy a nagykönyvben meg van írva – szó szerint! Ha szembesítenek minket döntéseinkkel és tetteinkkel, ösztönösen reklamálni kezdünk: „Az ő hibájuk volt, nem az enyém; ha ők nem tették volna… én sem tettem volna”. Ádámnak nem kellett leckét vennie a kifogások művészetéből. Mikor rajtakapták, ezt mondta Istennek: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem… az asszony [Éva] így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem” (1Mózes 3:12-13). Egyikük sem vállalta fel, hogy saját maga felelős a döntéséért. Mivel pedig Isten nem segít azokon az embereken, akik nem vállalják a felelősséget, kiűzte a két panaszkodót a paradicsomból. Ha utólag rá is jöttek valaha, hogy mi a panaszkodás következménye, tudásukat nem adták át leszármazottaiknak, Izráelnek: „Egyszer a nép siránkozott az Úrnak, hogy rosszul megy a sora. Az Úr pedig meghallotta, és haragra gerjedt. Fölgyulladt ellenük az Úr tüze, és belekapott a tábor szélébe” (4Mózes 11:1). Figyeld csak meg más fordításban: „És lőn, hogy panaszolkodék a nép az Úr hallására, hogy rosszul van dolga. És meghallá az Úr…” (4Mózes 11:1 Károli).
Minden panaszkodás Isten füle hallatára történik, pedig Ő nyilván nem akarja hallani! Pál azt írja: „De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk…” (1Korinthus 10:10-11).
Tisztítsd meg a beszéded! Határozd el, hogy felkutatsz, kiselejtezel és kidobsz minden panaszkodást, kifogást és zúgolódást a szótáradból!


„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent…” (Filippi 2:14)
A zúgolódás mérgező. Megfertőzi a zúgolódót is, de mindenki mást is hallótávolságon belül.
Néha azt hisszük, hogy segítünk a zúgolódással. Állítjuk, hogy: „Ha senki nem szól semmit, akkor soha semmi nem fog változni!” – mintha jöhetne pozitív változás negatív szavakból. Azt hisszük, ha zúgolódunk, akkor teszünk valamit az ügy érdekében, de épp ellenkezőleg, amikor panaszkodunk, nem nézünk szembe a problémával, és főleg nem jutunk közelebb a megoldásához. Zúgolódunk, ahelyett, hogy közreműködnénk a konstruktív változásban, és ezzel magunk is a probléma részei leszünk, ahelyett, hogy a megoldás részesei lennénk. Minél többet zúgolódsz, annál inkább a problémára összpontosítasz, és minél jobban összpontosítasz a problémára, annál többet fogsz zúgolódni. Végül a saját zúgolódásod jobban fog hatni rád, mint bárki más. A zsoltáríró azt mondja: „Hangosan kiáltok Istenhez… de lelkem nem tud megvigasztalódni” (Zsoltárok 77:2-3). Ha már senki más nem figyel a szavaidra, te igen. Mielőtt kimondanád, már elgondolod őket: „…amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Máté 12:34). Amikor pedig kimondod őket, hallod is őket, és hiszel is nekik, egészen úgy, mintha szavaid megbízható hivatalos forrásból származnának. Ahányszor csak kimondod őket, megerősíted feletted gyakorolt hatalmukat, míg végül saját panaszaid áldozatává teszed önmagad! A lelkedet (a magatartásodat) nem a mások által okozott problémák és nehézségek terhelik, hanem a saját panaszaid által generált aggodalom.
Tehát: „Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban” (Filippi 2:14-15).


„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent…” (Filippi 2:14)
Hiszen a panaszkodás egyszerűen csak szavakból áll, nem? Nem, a panaszkodás sokkal több annál! Először is a panaszkodás kiengedi az irányítást a kezedből, és átadja azoknak az embereknek és körülményeknek, melyek miatt panaszkodsz, ezáltal azok áldozatának érzed magad. Kevésbé tudsz a megoldásra koncentrálni, gondolataidat negatívvá hangolja, és egyre kevésbé leszel képes fogadni az Istentől jövő kreatív ötleteket. Negatív talajon nem nőnek pozitív eredmények! Nem lehetsz egyszerre panaszkodó és kreatív. „Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet? Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét?...” (Jakab 3:11-12).
A panasz a negatív meggyőződések szavakba öntése. Törli a pozitív célkitűzéseket és megvallásokat, így nem lesz erőd learatni mindazt a nyereséget, melyet Isten kínál. A panasz a múltra összpontosít, melyet már nem tudsz megváltoztatni, így folyton a múlt törmelékeit söprögeted, bizonyítékot keresve arra, hogy „ki, mikor, mit, hogyan csinált”, miközben a jelened terméketlenül tovatűnik. Másodszor, a panaszkodás mérgezően hat a kapcsolataidra: „Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti?” (1Korinthus 5:6). A panaszkodás másokat is panaszkodásra hív. A beinjekciózott méreg az egész testet megfertőzi. Lassan és alattomosan a kapcsolataid, a családod, a munkahelyed, a gyülekezeted és az egész környezeted szennyezett lesz.
A panaszkodás megosztja a kapcsolatokat. Akik nem szeretik a stresszt, az aggodalmat, a negatívumot, azok fokozatosan eltávolodnak tőled. „Élet és halál van a nyelv hatalmában…” (Példabeszédek 18:21) – a te életed és halálod, valamint mások élete és halála.
Ezért imádkozz így: „Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!” (Zsoltárok 141:3) – segíts, hogy kerüljem a panaszkodást!


„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent…” (Filippi 2:14)
Azt mondod: „Nem lehet, hogy jogos a panaszom?” De lehet. Az igazságtalanság, visszaélések, árulás, rablás, pletyka, rágalom, előítélet, fizikai bántalmazás, és ezekhez hasonlók, ami téged vagy családodat ér, jogos indokok lehetnek. „És ha nem kezdek valamit ezekkel, az nem jelenti azt, hogy elhanyagolom a kötelességemet?” Ismét igaz! Arra kaptál elhívást, hogy só és világosság légy ebben a világban, és megoldd az emberek életében támadó problémákat azáltal, hogy a spirituális alapelvek szerint élsz. Ha semmit sem tennél ilyen helyzetben, akkor megbízhatatlannak és engedetlennek bizonyulnál Isten szemében. A panaszkodás azonban nem azt jelenti, hogy teszel valamit, legalábbis Isten értelmezésében nem. Azt mondod: „Jól van, ha tehát Isten a panaszkodás ellen van, akkor mit kezdjek jogos panaszaimmal?” Először is: Semmit, amíg nem beszélted meg Istennel! Csak akkor fogsz tudni helyesen cselekedni, ha rászántad az időt arra, hogy helyes tanácsot kapj. Az imádság megvilágítja a lehetőségeidet és javítja kilátásaidat. Kioltja haragodat, helyreállítva benned az objektivitást és a józan gondolkodást. A második lépésed sokkal valószínűbben vezet sikerre, ha az első lépésed az, hogy Isten bölcsességét keresed: „…kérjen bölcsességet Istentől…” (Jakab 1:5). Másodszor: Mielőtt bármit mondanál vagy tennél, ellenőrizd a hozzáállásod! Állj meg, és kérdezd meg magadtól: „Mi az igazi teendőm itt? Az, hogy megmutassam nekik, hogy nekem van igazam, ők pedig tévednek? Az, hogy emelt fővel távozzam, miközben őket megbántottam? Az, hogy személyes győzelmet arassak, vagy az, hogy olyan módon oldjam meg a problémát, ami Istent dicsőíti?” Mielőtt megszólalnál, vizsgáld meg, hogy mi van a szívedben: „…Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Máté 12:34). Ha a szíved állapota tetszik Istennek, akkor készen állsz arra, hogy kezelni tudj bármilyen jogos panaszt.

„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent…” (Filippi 2:14)
Ha a panaszod jogos, először azzal a személlyel beszélj, aki ellen panaszod van. Amikor azonban nagyon fel vagy zaklatva, akkor erős kísértést érzel arra, hogy mindenkinek elmondd. Ez jogosnak és igazságosnak, sőt még gyógyhatásúnak is tűnik. A jó szándékú barátok támogatni fogják, sőt talán még segítenek is a terjesztésében. „Jobban fogod érezni magad, ha kiadod magadból, ami nyomja a lelked” – mondják. De Isten Igéje elítéli a panasz kezelésének ilyen módját! Ha így teszel, problémáidat még az Isten iránti engedetlenség bűnével is tetézni fogod – és nem várhatod, hogy Isten együttműködjön veled, miközben te Igéje ellen cselekszel. „Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát” (Máté 18:15). Bátorság, alázat és bölcsesség kell ahhoz, hogy személyesen nézz szembe azzal, aki megbántott, de ez Isten módszere. Ez enyhíti a viszályt, minimálisra csökkenti a szégyent, és növeli a megoldás és helyreállás valószínűségét, Isten számára pedig ez az igazán fontos. Aztán: beszélj szeretettel, ne ártó szándékú szavakkal! Szavaid kedvesek, békülékenyek legyenek, a megoldásra törekedj, ne pedig arra, hogy felülkerekedj a másikon. A Biblia ezt tanácsolja: „Inkább szeretettel mondjuk el az igazságot, így… növekedni fogunk…” (Efézus 4:15 NIV). Növekedni Krisztusban, ez a cél – szeretettel mondani el az igazságot, ez az eszköz, mely a célhoz vezet. Mondd el annak, aki megbántott, hogy nem az a célod, hogy őt megalázd, vagy megtorold a sérelmet, hanem az, hogy megoldjátok a kettőtök közti problémát, erősítsétek a kapcsolatotokat, és dicsőítsétek Istent. Így nem ellenségeddé, hanem szövetségeseddé teszed, akivel együtt tudsz működni egy mindkettőtök közös javát és Isten dicsőségét munkáló küldetésben!


„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent…” (Filippi 2:14)
Íme három záró gondolat a panaszkodás gondolatkörében.
Először is: Ne panaszkodj, inkább kérj! Bármennyire jogos is a panaszod, nyafogásnak fog hallatszani – nagyban csökkentve ezzel a jó kimenetel esélyét. Bármi is a helyzet, sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy megkapod azt, amit kedvesen kérsz, mint annak, hogy helyrehozod azt, ami miatt panaszkodsz. Ha azt kérdezed: „Megtennéd, kérlek ezt [előnyben részesített viselkedés], ahelyett, hogy azt tennéd [régi viselkedés]?” – ez tiszteletteljes, világos, elkerüli a múltbeli dolgok feletti vitát, hiszen azon már úgysem lehet változtatni, és mindig jobb eredményt hoz. Másodszor: Ha már kimondtad, hát rendben, de most már hagyd Istent dolgozni! Az emberek megváltoztatása Isten dolga, tehát vonulj vissza, légy türelmes és adj esélyt Istennek! „De nem kellene valakinek figyelemmel kísérni, hogy csakugyan megváltoznak-e?” Hacsak nincsenek rácsok mögött, és nem te vagy a börtönőr, akkor a válasz: nem! Állj félre Isten útjából, és hagyd, hogy ő végezze el, amit te úgysem tudsz! Neki olyan eszközei és olyan módszerei vannak, amilyenekről te soha nem is álmodtál. Ha hagyod, hogy átvegye a feladatot, akkor Ő tökéletesen el fogja végezni. Harmadszor: Mit kell tenned, amíg Isten munkájára vársz? Nos, üldögélhetsz sértődötten a múlton rágódva, vagy tanulhatsz valamit Józseftől. Neki minden oka megvolt rá, hogy felpanaszolja a családja rossz bánásmódját, és bosszút álljon, amikor fordult a kocka. Ehelyett lelkiismeretesen és ügyesen tette, amit tennie kellett, kivárva azt a stratégiai pillanatot, amelyet minden probléma felkínál, amikor a megoldás részévé tudott válni. Megtette, és így a családja újra egyesült, Isten pedig még nagyobb áldásokkal ajándékozta meg őt. Tanulj tőle!

2011. február 12. szombat

Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. (Jelenések 21:7)


Hol leszünk az örökkévalóságban? Mennyország vagy pokol? Mi a különbség a kettő között? Az alábbi történet segít eligazodni:

Istennel beszélget egy ember.
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol?
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek elkezdett csorogni a nyála. Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni. A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva. Isten ekkor azt mondta:
- Amit most láttál, az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással. A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
- Én ezt nem értem!

- Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak "képesség" kérdése, ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.

- Amikor csak magunkra gondolunk... a Pokol van itt a Földön.

Hozzátenném ehhez a történethez, hogy a Pokol itt is lehet a Földön, mert valójában ez egy Isten nélküli állapot. Isten országában azonban az üdvözülők serege az Urat dicsőíti majd és Ő velünk fog lakni. A kárhozat pedig az Úr nélküli szörnyűséges, fájdalmas állapot. Imádkozzunk a jelenleg odatartókért!

2011. február 11. péntek

De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, uralkodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok; és aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája. Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”


Ismerős számunkra a lábmosás története (Jn 13). Jézus, a tanítványok Mestere, a világ Megváltója, a keresztre feszítése előtti éjszaka kötőt helyez maga elé és elkezdi mosni a tanítványok lábát. Egy világi közösségben ez éppen fordítva történt volna. Én vagyok a főnök, a vezető, mossátok meg a lábam! – hangzott volna valószínűleg. Ez parancs! És ugrottak volna a szolgálatkész emberek. Jézus azonban nem így gyakorolja a hatalmat, hanem úgy, ahogy övéire bízta: Aki első akar lenni, legyen a rabszolgátok. A rabszolgák feladata volt abban az időben gazdáik lábának megmosása, és Jézus mégsem érezte méltóságon alulinak, hogy így cselekedjen. A János evangéliumában olvasható leírásból kiderül, hogy egyedül Péternek volt szava a tanítványok közül ehhez az egészhez. Ő látja, hogy mi történik itt és szól: „Az én lábamat nem mosod meg soha”. „Ha nem moslak meg, semmi közöm hozzád” – válaszol neki Jézus. Péter pedig erre így szól: „Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is.” E párbeszéd kezdetén ezt mondja Jézus Péternek: „Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted”. A mi esetünkben is az a kérdés, hogy megértjük-e azt, hogy az a nagyobb közülünk, aki szolgál? Hogy aki nagyobb szeretne lenni másoktól, az lépjen a szolgálat útjára! Hogyan is van ott egyik énekünkben? „Tudjunk utolsók lenni, a bajt vállunkra venni e földi élten át.”

/Katona Béla/

2011. február 10. csütörtök

De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, uralkodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok; és aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája. Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”


A korabeli vallási vezetők úgy gondolkodtak, hogy aki különb a többi embernél hitében, erkölcsös életfolytatásában, az nem ereszkedik le vámszedőkhöz, és egyéb a társadalom peremén elhelyezkedő emberekhez. Jézus pedig azt mondta: Mindenkihez jöttem! Mindenkit keresek, hogy Istenhez közelebb kerüljön, és ez nem függ attól, hogy kinek mi a foglalkozása vagy a társadalmi ranglétrán hol a helye. Az írástudók és a farizeusok megvetették Jézust, amiért Ő egy asztalhoz ült bárkivel. A bűnösök barátjának nevezték Őt. Pontosan azért, mert hatalmával másokat megmenteni, szolgálni igyekezett. Ez a közöttetek ne így legyen hatalmas figyelmeztetés a mindenkori tanítványok felé. Azt jelenti ez, hogy lássátok meg mi van a világban, de látnotok kell azt is, hogy én, a Megváltótok, milyen példát adtam elétek. Jézus a hatalmát szolgálatra használta, vagyis rávilágított arra, hogy akinek hatalma van, akkor teszi vele a legjobbat, ha mások szolgálatára használja. Aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája. – Ezt mondja Jézus. Nem éppen szokványos gondolatok ezek. Teljesen idegen ez a gondolkodásmód a világtól. Nem is sokan gyakorolják. Esetleg felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy milyen könnyű ezt kimondani. De lehet ezt egyáltalán gyakorolni? Jézus hitelessége abban áll, hogy Ő nemcsak beszélt valamiről, hanem a gyakorlatban is megélte.

/Katona Béla/