Meghatározó pillanatok

„…válasszatok még ma…!” (Józsué 24:15 NKJ)
Meghatározó pillanat volt, amikor Józsué ezt mondta Izráelnek: „…válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni… De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!”.
Először is, az életünkben előforduló meghatározó pillanatok megmutatják, hogy kik is vagyunk valójában. A meghatározó pillanatok általában meglepetésként érnek, és valamilyen krízis idején érkeznek, mint például egy személyes kudarccal való szembesülés, kiállás egy népszerűtlen ügy mellett, panasz nélkül viselt szenvedés, vagy amikor a bocsánatodat kérik, vagy esetleg amikor nehéz döntés előtt állsz. A meghatározó pillanatokról néha észre sem vesszük, hogy valóban azok. Csak később, visszatekintve értjük meg fontosságukat. Bárhogy is van, megmutatják, hogy kik vagyunk.
Másodszor: a meghatározó pillanatok másoknak is megmutatják, hogy kik vagyunk. Legtöbbször álarcot viselünk, de a meghatározó pillanatokban erre nem vagyunk képesek. Az imázsunk nem ér semmit. Sem az elszántságunk, sem a jó összeköttetéseink. Ilyenkor nincs időnk sokat töprengeni a tetteinken. Bármi is van bennünk valójában, az mások számára is egyértelműen kiderül. Ha vezető vagy, az emberek a meghatározó pillanataidat látva tudják meg, ki vagy valóban, miért állsz ki, és miért éppen te vezetsz. Így tudnak dönteni arról, kövessenek-e. Ha jól kezeled, egy meghatározó pillanat életre szóló köteléket hozhat létre vezető és követő között. Ha rosszul kezeled, az véget vethet a vezetői képességednek.
Harmadszor: a meghatározó pillanatok döntik el, hogy mivé válunk. Egy meghatározó pillanat után többé már nem leszel ugyanaz a személy. Ez azért van, mert a meghatározó pillanatok nem megszokottak, és ilyenkor nem működik az, ami „normál” helyzetben működni szokott. A meghatározó pillanatok olyanok, mint az útkereszteződések az életünkben – lehetőséget adnak arra, hogy valamerre forduljunk, irányt változtassunk, új úti célt keressünk. Alternatívákat és lehetőségeket nyújtanak. Ezekben a pillanatokban választanunk kell. És ez a választás határozza majd meg, kik vagyunk!

BETELJESEDVE ŐBENNE

  "És ti Őbenne vagytok bételjesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak." (Kol 2:10)
 
  Nem léphetsz be a mennybe, ha bármi fogyatékosság vagy hiba van jellemedben. A mennyre most, ebben a problémákkal teli életben kell felkészülnöd. Ha Krisztus eljövetelekor be akarsz lépni az igazak lakhelyére, akkor Isten Lelke hathatós indíttatására van szükséged, hogy személyes tapasztalatod legyen és teljessé lehess Őbenne, akiben lakozik az Istennek teljessége testileg. Krisztus igazságának ereje által el kell hagynunk minden romlottságot. Lelkünknek élő kapcsolatban kell lennie Üdvözítőjével. Állandóan nyitva kell tartanunk a közöttünk és Isten közötti érintkezés csatornáit, hogy lelkünk növekedhessen a kegyelemben és az Úr ismeretében.
  De mennyien vannak, akik nem imádkoznak! Ők úgy érzik, hogy a bűn kárhoztatása alatt vannak, és nem mehetnek Istenhez addig, míg nem tettek valamit kegyei elnyeréséért, vagy esetleg amíg Isten meg nem feledkezik törvényszegéseikről. Így szólnak: "Nem tudok harag és kételkedés nélküli szent kezeket felemelni Isten előtt, ezért nem jöhetek hozzá." Így hát távol maradnak Krisztustól. Bűnt követnek el, akik így tesznek, mert nélküle senki sem tud mást cselekedni, csak gonoszt.
  Amikor bűnt követsz el, azonnal a kegyelem trónjához kell sietned és mindent elmondanod Jézusnak. Szívedet a bűn feletti szomorúságnak kell betöltenie, mivel a bűn által lelkiségedet gyöngítetted meg, megszomorítottad a mennyei angyalokat, megsebezted és megsértetted Üdvözítőd szerető szívét. Amikor töredelmes lélekkel kérted Jézus bocsánatát, hidd el, hogy megbocsátott neked. Ne kételkedj isteni kegyelmében, és ne utasítsd el végtelen szeretetének vigasztalását!
  Ha gyermeked engedetlen volt és rosszat követett el ellened, de utána megtört szívvel jött hozzád, hogy bocsánatot kérjen, akkor tudod, hogy mit tennél. Tudod, milyen gyorsan szívedre ölelnéd őt és arról biztosítanád, hogy iránta való szereteted nem változott meg, hibáját pedig megbocsátottad. Talán irgalmasabb vagy, mint kegyelmes mennyei Atyád, aki annyira szerette a világot, hogy "az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen"? (Jn 3:16) Úgy kell Istenhez menned, ahogy a gyermekek mennek szüleikhez. (Bible Echo, 1892. február 1.)

2011. február 22. kedd Gerzson, Zétény napja 1307.

A mai nap meditációs fogalma:
Fájdalmaink...

A mai nap imádsága:
URam! Veszteség ért, s fáj nagyon! Keserűségemet nem akarom senki máséval összehasonlítani, Te tudod jól, mit kívánok magamnak... Kegyelmeddel segélj meg, hogy magam is segítség lehessek másoknak! Ámen



Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől,
hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon,
és sokakat meg ne fertőzzön.
Zsid 12,15

Számos okunk van a keserűségre... Van, akinek mindene megvan, mégsem tud örülni az életnek, mert nem egészséges. Van, akinek mindene megvan, egészséges is, és mégsem boldog, mert nincs senki, akivel megoszthatná sikereit. S akadnak olyanok is, akik híjával vannak sok mindennek, mégis életvidámak, mert tudnak ürülni a kis dolgoknak, mert birtokolják a legnagyobbat: mások szeretetét. Amikor pedig veszteség ér minket, akkor mindent megkérdőjelezünk: az élet értelmét, önmagunkat, s persze a JóIstent is. Miért engedte meg, hogy ez a baj vagy az a tragédia megtörténjen? Hát csak eddig ér el teremtői gondviselése?

Isten személyesen senkinek sem ígérte meg, hogy diadalmenet lesz az élete, hogy övé lesz a Föld minden gazdagsága, s hogy élete szenvedésektől mentes lesz és sosem hal meg... Helyette ezt közölte ősszüleinkkel: "Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked, mégis vágyakozol férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed. Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!" Nos, legkevesebb azt mondhatjuk erre az Isten által felvázolt jövőképre: korrekt és realista... nem ígér többet, csak annyit, amennyi "kihozható" ebből a helyzetből! Az ÚRIsten ugyanis tudja, amit Ádám és Éva még nem, hogy hamarosan - mert a bűnt mindig követi a büntetés - el kell hagyniuk az édeni világot...

S amióta idekint küzdünk a bogáncsokkal - s leginkább a (gaz)emberek keserítik életünket -, azóta vágyakozunk vissza a paradicsomba! Próbáljuk rekonstruálni az elveszett jólétet, de itt semmi sem csak a mienk, osztoznunk kell mindenen a rozsdával és a mollyal. Joggal keseredünk el, hiszen nemcsak azt tapasztaljuk, hogy milyen rossz a rossz, de azt is tudjuk, hogy milyen jó a jó! Tudjuk, hogy egyedül az szolgálja az életet, ami őszinte, igaz és szép, s mégis teret adunk a hamisságnak, s ezzel együtt lehetőséget a rombolásnak.

Aki elhajol az Istentől, az lemond a megtartó kegyelemről, ami korrigál és éltet. Az istentelenség sötét verem-világában pedig, a fény után kutatva-hadonászva, sok-sok fájdalmat okoznak egymásnak az emberek, s az erőszakot erőszakkal igyekeznek legyőzni... Jóllehet a Mester arra tanít: "Aki kardot fog, kard által vész el."

Ügyelnünk, azaz vigyáznunk kell(ene) egymásra, nem elfelejtve, hogy mindannyian Isten közelségére vágyakozunk! Egy-egy bátorító szó, megerősítő mosoly, szenvedést enyhítő kéz mind jelévé válhat annak, hogy Isten itt van közöttünk, s Lelke munkálkodik bennünk. Aki keserűséget hordoz szívében, az csak a horizontig lát, de Isten perspektívája azon is túlmutat - ez az evangélium!

2011. február 22. kedd

A KRISZTUS MEGDICSŐÜLÉSE.

Az Úr Jézus beszélt erről az eljövendő dicsőségről, és a tanítványok is megemlítik ezt.
A "dicsőség" szó jelentése: méltóság, fényesség, ragyogás, szépség, tisztesség.
Jézus a megtestesülésben letette ezt a dicsőséget, amelynek részese volt, és megalázta magát, hogy emberi formát felvéve tudjon köztünk élni.

Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett".
János 17:4-5,

Jézus a befejezett munkája alapján jogot szerzett arra, hogy visszakapja azt a dicsőséget, amit letett.

Valóban nagy a kegyességnek a titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.
Timóteus 3:16,

Ezt a megdicsőült Jézust szeretjük, imádjuk és felmagasztaljuk, valahányszor közösségben vagyunk vele. Mert tetszik a Szent Szellemnek,az Atyának hogy dicsőséget adunk neki itt a földön is.