2011. január 6., csütörtök

Január 6.

Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem
járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek
világossága.
János 8,12

Uram! A sötétséget Te ismered igazán. Te: a világosság! Én inkább csak sejtem a nagyságát, és ezért félek tőle. Az a kis fény, mely értelmem mécsesében pislákol, képtelen a sötétség rejtélyeibe behatolni. Elnyelik. Mindenfelé kikutathatatlan mélységek vannak előttem. Itt van a saját szívem. Váltakozó hangulataival minduntalan kínos meglepetések elé állít. Körülöttem az embervilág. Azt hiszem, minden ember a boldogságát keresi. Mégis egymást a kétségbeesésig gyötrik. S ha a bennem égő világosság ilyen kis távolságokra nem elégséges, hogyan is tudná megfejteni az élet, a múlt, a jövő, a bűn, a halál, vagy az örökkévalóság kérdését? Igazad van, ha magamban járok, sötétségben járok.

Uram! Senkire sem szorulok rá annyira, mint reád. Amióta a földre jöttél, nem kell az embernek tehetetlenül beletörődnie a sötétség tényébe. Ha követésedbe szegődöm, Te a szívembe pazar fényt szórsz. Mint annyi más híved életét, az enyémet is áldássá tudod tenni társaim számára. A Te világosságodba beletartozik a múltam és a jövőm. Nem sötét még a Halál Völgye sem, ha Veled haladok át rajta. A cél pedig, amely felé vezetsz, a rejtélyek nélküli, világos örökkévalóság.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése