2011. február 3., csütörtök

Február 2.

Vajon ti is el akartok-e menni?
János 6,67

Uram! Földi életed napjaiban könnyen csatlakoztak hozzád emberek - néha ezerszámra, amíg szívük vágyával egybehangzónak érezték tanításodat, vagy amíg tőled kaphattak valamit. Mihelyt azonban a keresztyén élet követeléseit szólaltattad meg, esetleg személyes áldozatot is kívántál tőlük, éppen olyan könnyen, tömegesen, el is hagytak. Hangulatuk kormányozta őket. A történelem ezt nagyobb méretekben gyakran megismételte. Néha mindenki hozzád tartozónak látszott valamely nép életében. De csak kissé kellett fordulnia a korszellem szellőjének, máris elhullottak mellőled. Életed egy ilyen fordulójánál kérdezted meg szűkebb tanítványkörödtől: "Vajon ti is el akartok-e menni?" Érzem, szinte fölkínáltad nekik: mehetnek. Szabad döntésükben nem gátolod őket. De nem tudtak elmenni. Tőled való elszakadásuk nem a szabadságot jelentette volna számukra. Így lettek ezek a tanítványok egyházad oszlopaivá.

Uram! Sok lelki vívódás közben találtam hozzád. Nálad leltem meg békességemet. Követésedben - igaz - sok nehézségem támadt. Akadtak is jócskán emberek, akik megoldásnak a tőled való elszakadást ajánlották. De nem tudom életemet nélküled elképzelni. Mert apostoloddal együtt csak ezt tudom vallani: te vagy számomra az élet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése