A mai nap meditációs fogalma:
Gonoszság...
A mai nap imádsága:
URam! Nem tudom, hogy miért engeded meg, hogy ennyire gonoszok legyünk... Istenem, ne engedd, hogy a bűn elhatalmasodjon fölöttünk! Ámen
Az ország népe szívtelenül zsarol, és lelketlenül rabol, a nyomorultat és a szegényt elnyomják, a jövevényt pedig törvénytelenül zsarolják. Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállana a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam. Ezért kitöltöm rajtuk dühömet, megsemmisítem őket haragom tüzével, fejükre olvasom tetteiket! - így szól az én Uram, az ÚR.
Ez 22,29-31
Fenti mondatok Ezékiel próféta szájából/tollából nem éppen dicsérő szavak a választott népre nézve... Még mielőtt valaki elvétené a célt és azt mondaná: "Hát igen, megint ezek a zsidók!", jó ha tudatosítja magában; Izráel népének küzdelme Istennel nem a "választott nép" küzdelme (a kiválasztottság/elhívás, mint kategória csak magában a zsidóságon belül értelmezhető) hanem ennek a maroknyi népnek a történelmi példáján keresztül az "Ember", a mindenkori ember, Teremtőjével folytatott küzdelmének a bemutatása... S természetesen ez igaz viszont is - bár antropomorf a megfogalmazás -, Isten is tusakodik az emberrel. Erről tudósítanak a bibliai iratok, melyeknek kétségtelen ereje az őszinteségből fakad.
A Bibliát nem angyalok, hanem emberek írták. Érző, hús-vér emberek, akik létük értelmét Isten napról napra kiteljesedő megismerésében látták. "Kicsoda az Isten?" - ezt a kérdést, amióta gondolkodunk, próbáljuk megválaszolni. A különböző kultúrák különböző utakon keresték a megelégítő választ, s így az évezredeken átívelő sok-sok felismerés végül is mind egy etikai irányba mutat: az Isten szeretet. Nyilvánvalóan, egy adott kultúrkörben felnövekvő ember számára az a kiinduló pont, az lenne a természetes, hogy Isten a más kultúrájú/gyökerű ember számára is úgy legyen Isten "Isten", ahogyan számára is kultúrájából fakadóan magától értődően az, vagyis: aki zsidó, muzulmán vagy keresztény, az tud(hat)ja igazán, kicsoda az Isten valójában... A hamis feltételezés aztán hamis következtetésre juttathat: aki nem zsidó, aki nem muzulmán, aki nem keresztény az nemcsak hogy nem ismer(het)i az Istent, de éppen ezért "eredendő istentelenségében" nem lehet jó ember sem... Jóllehet a világnézet összefüggésben van a hittel, de nem a hit milyensége szavatolja az emberség minőségét, hanem az egyes ember szeretetre való készsége. (Karl Rahner - Anonim keresztényei!)
Ha megnézzük írott történelmünket, akkor hamar kiderül belőle, hogy az ember szeret a kulturáltság, a civilizáltság álarcában tetszelegni. Abban a pillanatban azonban, ahogy elveszíti a társadalom, az adott közösség az ellenőrző, s ezzel együtt megtartó szerepét - a lehullt álarc mögött felismerhető, hogy kicsoda az ember valójában... Elrettentő történetek megszámlálhatatlan sora tudósít háborús kegyetlenségekről, a nyers erőszak hétköznapivá válásáról, a túlélési ösztönök csöppet sem kedélyes, szalon-beszélgetésbe-illő borzalmairól.
A próféta azt hirdeti, Isten mindenkit megítél: zsidót és muzulmánt, hindut és keresztényt, hívőt és nem hívőt... Nincs tehát kibúvó, nincs magyarázkodás, cselekedeteink világosan beszélnek helyettünk! Nyugtatgatni magunkat mindig lehet, önigazságunkat alátámasztó érveket - még a Bibliából is(!) - mindig talál(hat)unk, de itt nem a mi jogos felmentésünkön, hanem Isten igazságos ítéletén van a hangsúly... Isten irgalmazzon nekünk!
Gonoszság...
A mai nap imádsága:
URam! Nem tudom, hogy miért engeded meg, hogy ennyire gonoszok legyünk... Istenem, ne engedd, hogy a bűn elhatalmasodjon fölöttünk! Ámen
Az ország népe szívtelenül zsarol, és lelketlenül rabol, a nyomorultat és a szegényt elnyomják, a jövevényt pedig törvénytelenül zsarolják. Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállana a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam. Ezért kitöltöm rajtuk dühömet, megsemmisítem őket haragom tüzével, fejükre olvasom tetteiket! - így szól az én Uram, az ÚR.
Ez 22,29-31
Fenti mondatok Ezékiel próféta szájából/tollából nem éppen dicsérő szavak a választott népre nézve... Még mielőtt valaki elvétené a célt és azt mondaná: "Hát igen, megint ezek a zsidók!", jó ha tudatosítja magában; Izráel népének küzdelme Istennel nem a "választott nép" küzdelme (a kiválasztottság/elhívás, mint kategória csak magában a zsidóságon belül értelmezhető) hanem ennek a maroknyi népnek a történelmi példáján keresztül az "Ember", a mindenkori ember, Teremtőjével folytatott küzdelmének a bemutatása... S természetesen ez igaz viszont is - bár antropomorf a megfogalmazás -, Isten is tusakodik az emberrel. Erről tudósítanak a bibliai iratok, melyeknek kétségtelen ereje az őszinteségből fakad.
A Bibliát nem angyalok, hanem emberek írták. Érző, hús-vér emberek, akik létük értelmét Isten napról napra kiteljesedő megismerésében látták. "Kicsoda az Isten?" - ezt a kérdést, amióta gondolkodunk, próbáljuk megválaszolni. A különböző kultúrák különböző utakon keresték a megelégítő választ, s így az évezredeken átívelő sok-sok felismerés végül is mind egy etikai irányba mutat: az Isten szeretet. Nyilvánvalóan, egy adott kultúrkörben felnövekvő ember számára az a kiinduló pont, az lenne a természetes, hogy Isten a más kultúrájú/gyökerű ember számára is úgy legyen Isten "Isten", ahogyan számára is kultúrájából fakadóan magától értődően az, vagyis: aki zsidó, muzulmán vagy keresztény, az tud(hat)ja igazán, kicsoda az Isten valójában... A hamis feltételezés aztán hamis következtetésre juttathat: aki nem zsidó, aki nem muzulmán, aki nem keresztény az nemcsak hogy nem ismer(het)i az Istent, de éppen ezért "eredendő istentelenségében" nem lehet jó ember sem... Jóllehet a világnézet összefüggésben van a hittel, de nem a hit milyensége szavatolja az emberség minőségét, hanem az egyes ember szeretetre való készsége. (Karl Rahner - Anonim keresztényei!)
Ha megnézzük írott történelmünket, akkor hamar kiderül belőle, hogy az ember szeret a kulturáltság, a civilizáltság álarcában tetszelegni. Abban a pillanatban azonban, ahogy elveszíti a társadalom, az adott közösség az ellenőrző, s ezzel együtt megtartó szerepét - a lehullt álarc mögött felismerhető, hogy kicsoda az ember valójában... Elrettentő történetek megszámlálhatatlan sora tudósít háborús kegyetlenségekről, a nyers erőszak hétköznapivá válásáról, a túlélési ösztönök csöppet sem kedélyes, szalon-beszélgetésbe-illő borzalmairól.
A próféta azt hirdeti, Isten mindenkit megítél: zsidót és muzulmánt, hindut és keresztényt, hívőt és nem hívőt... Nincs tehát kibúvó, nincs magyarázkodás, cselekedeteink világosan beszélnek helyettünk! Nyugtatgatni magunkat mindig lehet, önigazságunkat alátámasztó érveket - még a Bibliából is(!) - mindig talál(hat)unk, de itt nem a mi jogos felmentésünkön, hanem Isten igazságos ítéletén van a hangsúly... Isten irgalmazzon nekünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése