2017. január 1., vasárnap

Ahhoz, hogy megváltozz, szükséged van Isten hatalmára


"Milyen szörnyű helyzetben vagyok! Ki szabadít meg engem ebből a testből, amely a halál felé halad?" (Róm.7:24)
Rá kellett már döbbenned arra, hogy sokszor a magad ellensége vagy? A saját reakcióid, a saját félelmeid, elégtelenségeid okán cselekszel esztelenül. Azt tudom, hogy rám ez igaz.

Szükségem van arra, hogy valaki megvédjen magamtól, mert vannak dolgok, amiket nem szeretek magamban; dolgok, amiket bárcsak másképp tettem volna, vagy amiken szeretnék változtatni. De saját erőmből ez nem megy. Szükségem van egy külső erőforrásra.

Talán azt állítod: "Meg tudok változni." Sajnálom, de azt kell, hogy mondjam, nem tudsz. Minden évben körülbelül ilyenkor írjuk az újévi fogadalmak listáját. Január végére viszont ez a lista már a kukában lesz. Miért? Mert magadtól nem tudsz megváltozni. Szükséged van Isten hatalmára. Szükséged van egy Megváltóra, aki véghez tudja vinni benned azokat a változásokat, amelyeket te magadtól nem.

Hadd szögezzek le valamit: Isten sosem pazarolja az energiáját. Nem fáradozik feleslegesen olyasvalamiért, ami szükségtelen. Más szóval, nem küldött volna Megváltót, ha nem lenne szükséged rá. A tény, hogy Isten Megváltót küldött, azt jelenti, hogy szükséged is van rá.

Az igazság az, hogy ha őszintén végiggondolod, néha úgy érzed, az életed irányíthatatlan. Ez egy meglehetősen gyakori érzés. Üdvözöllek az emberi faj világában!

Pál apostol kétezer éve ugyanígy érzett. Pál ezt mondja a Bibliában: "Milyen szörnyű helyzetben vagyok! Ki szabadít meg engem ebből a testből, amely a halál felé halad? Isten az, aki megszabadít! Hálát adok Istennek, hogy valóban megszabadít, Urunk, Jézus Krisztus által!" (Róm.7:24-25a) Ez a válasz!

Lehetséges, hogy rossz helyen keresed a megváltást, és ezért vagy frusztrált. Azt az egy dolgot keresed, ami beteljesedést, értelmet és békét hoz az életbe.

Néhányan közülünk azt hiszik, ha megházasodnak, vagy ha megszereznek egy bizonyos állást, ha előléptetik őket, ha elérik a jólét egy bizonyos szintjét, ha gyermekük lesz, vagy ha a gyermekük felnő és lediplomázik, akkor minden nagyszerű lesz.

Rossz helyen keresgélsz. A válasz nem egy bizonyos helyen, nem egy programban vagy tablettában rejtőzik. A válasz egy személy: Jézus Krisztus. Isten által és Istennek lettél teremtve. És amíg ezt nem érted meg, addig az életednek sem lesz értelme.




Gyakorlat teszi a mestert


"Továbbra is a Krisztusról prédikálunk mindenkinek, teljes bölcsességgel intve és tanítva minden embert, azért hogy Krisztusban érett emberként állíthassuk Isten jelenléte elé." (Kol 1:28 NCV)

A lelki növekedés negyedik mutatója a készség. A készség olyan képesség, hogy valamit könnyedén és pontosan teszel meg. Egy készséget nem egy előadás meghallgatásával fejlesztesz, hanem gyakorlással és tapasztalattal. A keresztyén életben vannak bizonyos készségek, amelyeket fejlesztened kell a növekedés érdekében: Biblia tanulmányozási készségek, szolgálati készségek, tanúbizonysági készségek, időmenedzsment készségek és még sok más.

A készségek a lelki növekedés "hogyanjai". A tudás és a perspektíva a megértéssel foglalkozik. A meggyőződés és a személyiség pedig a létezéssel. A készségek a cselekvéssel állnak összefüggésben. Legyünk "az Ige cselekvői és ne csupán hallgatói". (Jakab 1:22 NASB) Cselekedeteink bizonyítják azt, hogy Isten családjába tartozunk. Jézus mondta: "Az én anyám és az én atyámfiai ezek, a kik az Isten beszédét hallgatják, és megcselekszik azt." (Lukács 8:21 Károli)

Sok hívő ma azért frusztrált, mert tudják mit tegyenek, de nem sosem tanították meg nekik, hogy hogyan tegyék meg. Számtalan üzenetet hallgattak a Bibliatanulmányozás fontosságáról, de senki sem mutatja meg nekik hogyan tegyék. Bűnösnek érzik magukat a gyenge imaéletük miatt, de senki sem szán időt arra, hogy elmagyarázza hogyan készítsenek imalistát, hogyan dicsérjék Istent az Ő neveinek használata által, és hogyan járjanak közben másokért.

Az intés magyarázat nélkül csalódottsághoz vezet. Bármikor, amikor arra intünk embereket, hogy megtegyenek valamit, felelősek vagyunk azért, hogy pontosan elmagyarázzuk azt, hogy hogyan tegyék.

Ha azt szeretnéd, hogy a gyülekezetedbe hatékony keresztények járjanak, meg kell tanítanod nekik a szükséges készségeket a keresztyén élethez és szolgálathoz. Ne felejtsd el, hogy mindenekelőtt a készség és nem az odaszánás a hatékonyság kulcsa. "Ha életlen a fejsze és nem köszörülik meg, akkor nagyobb erőt kell kifejteni. A szakértelem sikerhez vezet." (Prédikátor 10:10)

Beszéljünk róla:

* Milyen lelki növekedési készségeket kell az életedben fejlesztened?
* Hogyan segíthetsz tanítani a lelki növekedési készségeket azoknak, akik a házicsoportodban, a gyülekezetedben vagy más vonzáskörzetedben vannak?

Új évi fogadalmak?Csak egy.


Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről." 1Kor. 2,2

Ha Pál apostol új évi fogadalmakat tett volna, úgy gondolom, hogy az ő listáján mindössze egy fogadalom szerepelt volna: (Ebben az évben megfogadom, hogy ) "nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről." 1Kor. 2,2

Pál üzenete alapvetően egyszerű: Üdvözülés egyedül a Krisztusban. Mit is jelent ez?

Nem Krisztus és a te jó viselkedésed.

Nem Krisztus és az igék száma, amiket betanulsz.

Nem Krisztus és a te egyházi buzgóságod.

Nem Krisztus és a te tizeded.

Nem Krisztus és a te bölcsességed, amire a legutóbbi keresztény konferencián tettél szert.

Nem Krisztus és az évek száma, amit Biblia tanulmányozással töltöttél.

Nem Krisztus és a tökéletes házastárs.

Nem Krisztus és a jólnevelt gyermekeid.

Nem Krisztus és a jól végzett munka.

Nem Krisztus és az, hogy tapasztalt vezető vagy.

Csak Krisztus



— Krisztus és semmi más.


Ez Pál üzenete, mely ugyanúgy igaz erre az évre, mint ahogy igaz lesz majd a 2999-es évre is. A 2012-es újévi fogadalmunkat úgy tegyük meg, hogy Jézus legyen a középpontban és az, hogy ki is Ő, és hogy mit tett értünk.

Válaszd azt, hogy megéled az álmaidat


"Mindannyian felelősek vagyunk a saját magunk irányításáért." (Galáta 6,5 NLT fordítás)


Az emberek az álmaikkal kapcsolatban három módon viselkedhetnek. Vádolhatnak, mentségeket kereshetnek, vagy választhatják az álmuk megélését.

* A vádaskodók az egész életüket azzal töltik, hogy másokat okolnak azért, amiért nem érték el az álmaikat.
* A mentséget keresők mentségeket keresnek arra, hogy miért nem élik meg az álmaikat.
* Az álmuk megvalósítását választók mindent megtesznek azért, hogy az álmukat megéljék.

A Biblia azt mondja, hogy Isten képére lettél teremtve. A választás képessége a legfontosabb tulajdonság, ami elválaszt minket az állatoktól. Ez Isten egyik legcsodálatosabb ajándéka az emberiségnek. De amióta a szabad akarat azt jelenti, hogy rossz döntéseket is hozhatunk, ez a legnagyobb átok is.

Az álmuk megvalósítását választók felvállalják a döntéseikért a felelősséget, és az életük irányítását. Nem vádolnak másokat, vagy keresnek mentségeket. A Biblia azt mondja a Galáta 6,5-ben: "Mindannyian felelősek vagyunk a saját magunk irányításáért."

Ahelyett, hogy panaszkodnál, hogy nem érted el az álmod, vállalj felelősséget azért, amit nem tettél meg. A jó és rossz döntéseidnek sokkal nagyobb befolyása van az álmaid elérésében, mint bármi másnak.

Találkoztam emberekkel, akiknek semmi nem adatott az életben, de az álmaik megvalósítását is túlszárnyalták. Olyan emberekkel is találkoztam, akiknek mindenük megvolt, amire csak szükségük lehetett és amit csak akartak, ezüsttálcán kapták meg, és mégis eltékozolták az életüket.

Nem befolyásolhatod a körülményeidet. Azt viszont befolyásolhatod, hogy miképpen "válaszolsz" ezekre a körülményekre.

A Példabeszédek 22,13 azt mondja: "A rest tele van mentségekkel." (LB) Ne legyél ez az ember. Hagyd abba a mentségek keresését a meg nem valósult álmaiddal kapcsolatban.

Dönts úgy ma, hogy teszel valamit azzal az álommal kapcsolatosan, amit Isten adott neked.

Beszéljünk róla

* Gyakran kísértésbe esel, hogy mentségeket találj, vagy másokat hibáztass a meg nem valósult álmaidért? Miért?
* Honnan tudod, hogy egy álom Istentől van?
* Mi az az egy lépés, ami közelebb tud téged vinni ma egy régóta dédelgetett álmodhoz?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése