Igazságaink...
A mai nap imádsága:
Uram! Tedd fülemet hallóvá, s szememet látóvá, hogy mindenben felismerhessem a Tehozzád térítő szándékodat! Ámen
Jaj a bolond prófétáknak, akik a maguk esze után járnak, de semmit sem láttak!
Ezékiel 13,3
Jól megmondani! - ezt mindig is kedvelte az ember. Az igazság vagy vélt igazság hangoztatása mindig beváltotta a hozzá fűződő reményeket... Aki megtalálta helyét a teremtettségben, azt az igazság megtartja továbbra is alázatos természetében, aki pedig elégedetlen önmagával, nem tudja hol a helye, az irígykedik az egész világra, s többnyire haragban áll mindenkivel. De ki mondja (meg) az igazságot?
Divatosan öltözött, ráncok nélkül hibátlan fogsorral az egészség reklámfigurájaként a stúdiók művilágából kamerába mosolygó megmondó-emberek sokakat elhitetnek, hogy az igazságot csakis ők, csakis most, s természetesen kizárólag csak nekünk - mert olyan hűségesek vagyunk az adott csatornához - elmondják. Nem is gondolják meg sokan, hogy egy természetellenes "művilág" a média világa milyen nagy hatással van rájuk, s gyermekeikre. Tanulmány bizonyítja, hogy a gyermekek tévénézését illetően Európában mi vagyunk a legengedékenyebbek. Azt gondolom, nemcsak ebben, sok minden másban is rossz példát adnak a felelőtlen szülők: cigaretta, alkohol...
De hol az igazság? Sem bal oldalon, sem középen, nem is a jobb oldalon, s nem is lent, az igazság csakis odafönt van. Nem is a bársonyszékek hatalmi világában, hanem az Isten trónusának közelében... S amilyen távol van ez, olyan közel is, hiszen Isten Szentlelke bennünk él. Érezzük, hogy mi a jó, s mi a rossz, s miközben lubickolunk a számunkra rossz élvezeteiben, nagyon is jól tudjuk, hogy ennek ára van, de önzésünk elnyomja a lelkiismeretünk hangját.
Éppen ezért azt is megérezzük, hogy ki az, aki az Istent szólja, s ki az, aki a maga bölcsességét. A szószék alatt ülő fejkendős Mari néni - jóllehet nincs akadémiai tudományos fokozata teológiából -, de az először hallott lelkész prédikációjának a végén nagy biztonsággal meg tudja mondani, milyen ember az, aki odabátorkodott a szószék magasságába. Bizony a hitelesség pecsétjét az Isten Szentlelke nyomja rá szavainkra, s nem a mi okosságunk! A prófétát régen látónak hívták, mert látta előre azt, amit kortársai nem láttak. A mai kor embere sok-sok dolgot nem akar látni, mert ha azokkal ütközne, akkor változtatni kellene addigi életén, a változtatáshoz, s a megváltozáshoz pedig nemcsak elszánás, s erő, de következetesség is szükségeltetik. Jaj tehát azoknak, akik önmaguktól nem látják meg Istent, mert számukra nem a Teremtőjük, életük alkotója és megtartója, hanem önmaguk a legeslegfontosabbak, s ezért a "maguk esze" irányítja egész életüket.
Terveink, álmainak Istentől jövő megoldásáért.
A mai nap imádsága:
Uram! Erőmet sokszorosítsd, időmet áldd meg! Ámen
"Imádkozz az ÚRhoz, hogy távolítsa el rólunk a kígyókat!"
4 Móz 21,7
A kígyó nem a legrokonszenvesebb teremtmény, sokak számára meglehetősen ellenszenves állat, melytől többnyire undorodik az átlagember. (Furcsán is nézünk azokra, akik kiscica helyett kígyót tartanak lakásukban...) Ez a bennük lévő ősviszolygás is hozzájárult ahhoz, hogy a kígyó a bűnnek, a gonoszságnak és a rombolásnak az ősi szimbóluma, bár néha pozitív jelentéssel is bír. A kígyót számos kultúrában részesítették isteni tiszteletben. A görög orvosisten, Aszklépiosz szent állata, az ábrázolásokban, az ártás-gyógyítás kettősségének kifejeződéseként két kígyó csavarodik az istenség botja köré.
Ilyen szerepet töltenek be azok a kígyók is, amelyekről éppen olvastunk. A Károlyi Bibliát olvasók számára a tüzeskígyó hangzik ismerősebben. Héberül hannehásím hasszeráfím volt a megnevezésük. Náhas kígyót jelent héberül és száraf annyit jelent, hogy égetni, sütni, tüzelni. Tehát tüzes kígyókról van történetünkben szó. Bár meseszerűen hangzik, igen komoly tartalommal bír. Mivel a ma embere a számára nem érthető dolgokat, történéseket gyorsan a mesék és a legendák világába utalják, magyarázni kell, hogy a mesék igazságokat tanítanak, csak érteni kell őket. (A gyerekek még értik, mert még az osztatlan időben, s a jelképek világában élnek.) A pusztai vándorlás történetei a bűnről és bűnhődésről, a bűnbánatról és a szabadulásról tanítanak..
A kígyó a Tórában a tisztátalanok között szerepel, nem a fizikai, inkább a mágikus erő és a szellemi, intellektuális hatalom jelképe. Negatív szerepe a bűnbeesés történetében ismert, hiszen ekkor sem fizikai erejével, hanem cselvetéssel csalja tőrbe az első emberpárt, mert "ravaszabb volt a föld minden állatánál" (1 Móz 3,1).
A tüzes kígyók nem titokzatos sárkányok, hanem ismerős "lények" - saját bűneink. Ha valamit ismerünk, attól már nem félünk annyira. Attól iszonyodunk a legjobban, ami ismeretlen és titokzatos. A bűn nem ismeretlen és nem titokzatos. A Szentírás bőven és őszintén beszél róla és felfedi lényegét.
Mi a bűn valójában? A Biblia több szóval illeti: Sátán, Belzebub, Bukott Angyalok Vezére, Mindent Össze-visszadobáló. Egyesek tagadják e negatív erő létezését, mások különlegesen nagy hatalmat tulajdonítanak neki, megint mások azoknak az erőknek az összességét látják e nevekben megnyilvánulni, melyek elhajlítják az embert az Istentől. (Pál apostol mondja: "Boldog az az ember, aki nem kárhoztatja magát abban , amit hisz.") Ki hogyan gondolja tehát, az mindenkinek a hitbéli, lelkiismereti magánügye, egyben azonban mindannyian egyetértenek: a bálványok az ember "kezének" (és elméjének) "alkotásai", melyek elhajlítanak az Istentől. Ezek egyik legnagyobbja az önzés.
A ma emberének, önimádata, gondolkodásának önközpontúsága zsákutcába csalogatja a világot. Amíg ezt nem adja fel, a kígyót nem szögezi oda póznára, addig nincs előrelépés. A Sátán az elvevésre biztatja az embert: "Ez mind a tiéd, ha..." S mivel mindenkinek ezt súgja a fülébe, nyilvánvalóan egymás ellenségeivé válnak az emberek, sőt a materiális javak birtoklásáért meg is ölik egymást.
Ezzel szemben Isten csupa fogyatkozás nélküli, végtelenül osztható javakat ígér: az élet, világosság, öröm, szeretet, béke. Mivel ezek szellemi (inmateriális) adományok, nem csökkennek, akárhányfelé osztatnak is; sőt ezáltal szaporodnak.... Isten a maga ígéreteit egyetlen feltételként az adástörvény betöltéséhez köti, azaz aki birtokolja e mennyei javakat, az adja tovább, mert így válik Isten ígérte valóra: "Akinek van, annak adatik"
4 Móz 21,7
A kígyó nem a legrokonszenvesebb teremtmény, sokak számára meglehetősen ellenszenves állat, melytől többnyire undorodik az átlagember. (Furcsán is nézünk azokra, akik kiscica helyett kígyót tartanak lakásukban...) Ez a bennük lévő ősviszolygás is hozzájárult ahhoz, hogy a kígyó a bűnnek, a gonoszságnak és a rombolásnak az ősi szimbóluma, bár néha pozitív jelentéssel is bír. A kígyót számos kultúrában részesítették isteni tiszteletben. A görög orvosisten, Aszklépiosz szent állata, az ábrázolásokban, az ártás-gyógyítás kettősségének kifejeződéseként két kígyó csavarodik az istenség botja köré.
Ilyen szerepet töltenek be azok a kígyók is, amelyekről éppen olvastunk. A Károlyi Bibliát olvasók számára a tüzeskígyó hangzik ismerősebben. Héberül hannehásím hasszeráfím volt a megnevezésük. Náhas kígyót jelent héberül és száraf annyit jelent, hogy égetni, sütni, tüzelni. Tehát tüzes kígyókról van történetünkben szó. Bár meseszerűen hangzik, igen komoly tartalommal bír. Mivel a ma embere a számára nem érthető dolgokat, történéseket gyorsan a mesék és a legendák világába utalják, magyarázni kell, hogy a mesék igazságokat tanítanak, csak érteni kell őket. (A gyerekek még értik, mert még az osztatlan időben, s a jelképek világában élnek.) A pusztai vándorlás történetei a bűnről és bűnhődésről, a bűnbánatról és a szabadulásról tanítanak..
A kígyó a Tórában a tisztátalanok között szerepel, nem a fizikai, inkább a mágikus erő és a szellemi, intellektuális hatalom jelképe. Negatív szerepe a bűnbeesés történetében ismert, hiszen ekkor sem fizikai erejével, hanem cselvetéssel csalja tőrbe az első emberpárt, mert "ravaszabb volt a föld minden állatánál" (1 Móz 3,1).
A tüzes kígyók nem titokzatos sárkányok, hanem ismerős "lények" - saját bűneink. Ha valamit ismerünk, attól már nem félünk annyira. Attól iszonyodunk a legjobban, ami ismeretlen és titokzatos. A bűn nem ismeretlen és nem titokzatos. A Szentírás bőven és őszintén beszél róla és felfedi lényegét.
Mi a bűn valójában? A Biblia több szóval illeti: Sátán, Belzebub, Bukott Angyalok Vezére, Mindent Össze-visszadobáló. Egyesek tagadják e negatív erő létezését, mások különlegesen nagy hatalmat tulajdonítanak neki, megint mások azoknak az erőknek az összességét látják e nevekben megnyilvánulni, melyek elhajlítják az embert az Istentől. (Pál apostol mondja: "Boldog az az ember, aki nem kárhoztatja magát abban , amit hisz.") Ki hogyan gondolja tehát, az mindenkinek a hitbéli, lelkiismereti magánügye, egyben azonban mindannyian egyetértenek: a bálványok az ember "kezének" (és elméjének) "alkotásai", melyek elhajlítanak az Istentől. Ezek egyik legnagyobbja az önzés.
A ma emberének, önimádata, gondolkodásának önközpontúsága zsákutcába csalogatja a világot. Amíg ezt nem adja fel, a kígyót nem szögezi oda póznára, addig nincs előrelépés. A Sátán az elvevésre biztatja az embert: "Ez mind a tiéd, ha..." S mivel mindenkinek ezt súgja a fülébe, nyilvánvalóan egymás ellenségeivé válnak az emberek, sőt a materiális javak birtoklásáért meg is ölik egymást.
Ezzel szemben Isten csupa fogyatkozás nélküli, végtelenül osztható javakat ígér: az élet, világosság, öröm, szeretet, béke. Mivel ezek szellemi (inmateriális) adományok, nem csökkennek, akárhányfelé osztatnak is; sőt ezáltal szaporodnak.... Isten a maga ígéreteit egyetlen feltételként az adástörvény betöltéséhez köti, azaz aki birtokolja e mennyei javakat, az adja tovább, mert így válik Isten ígérte valóra: "Akinek van, annak adatik"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése