Élet...

A mai nap imádsága:

Uram! Oly sokan nem tisztelik az életet, s oly sokan vannak, akik pusztítjak azt... Add, hogy az élet szentsége mindannyiunk szívében éljen, s tudjunk harmóniában élni teremtett világoddal! Ámen.


Isten kezében van minden élőnek a léte.
Jób 12,10

Bár egyszerű felismerést közöl ez a mondat, megértése mégis számtalan akadályba ütközik. A hívő ember számára nyilvánvaló, hogy az összevisszaság az nem lehet értékteremtő erő, a robbanás - jelen tudásunk szerint - nem magasabb szinten szervezi újra a matériát, hanem alaphelyzetbe juttatja. Bár a nukleáris fúzióval létrehozhatóak új anyagok, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a kavics (csillagpor) az idők végezetéig az marad, aminek rendeltetett, azaz kavics. Értelmes lénnyé gyúrni a csillagport pedig egyedül az Isten kiváltsága. Bár manapság vigyázni kell ilyen kijelentéssel, mert az új technikák soha nem látott lehetőségeket nyitnak meg az emberiség előtt, de ha az ember tudna is embert gyúrni a föld sarából, Istent semmilyen technikával nem lesz képes reprodukálni.

Az élet tehát Istené. Tőle kaptuk, s ő is veszi vissza. Vannak, akik úgy gondolják, az élet elvételének joga is alapvető emberi jog, s harcolnak, hogy társadalmilag "elismert" keretekbe illesszék az euthanázia (jó halál) lehetőségét. Az öngyilkosság eme kontrollált formája bármennyire is "humánus"-nak tűnik, s akármennyire is igyekeznek jogi keretekbe illeszteni, végsősoron csak egyet jelez: ennyire elembertelenedett a világ, s ennyire magukra maradtak időseink...

Isten kezében van az élet - s nem a mienkben. Ezt megtanítani, továbbadni a következő generációnak alapvető feladatunk. Akkor talán kevesebb tragédia lenne közlekedési utakon, s extrém-sport-túrákon, mely balesetekkel zsúfolásig telve vannak a bulvár-lapok. Amíg a reklámok persze azt sugallják, hogy mindenkinek csak akkor lesz igazán minőségi élete, ha keresi a veszélyt vízen, földön és levegőben, eladdig nehéz lesz megértetni ifjainkkal az ősi bölcsesség jézusi interpretációját: "Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!"

Mivel minden élet a Teremtő Isten kezében van, ezért különösen is tisztelni kellene az élet minden formáját. Azzal is tisztában kellene lennünk, hogy az élet - mivel nem a miénk, azt csak néhány évtizedes használatra kaptuk -, egyszer Isten visszakéri, s akkor számot kell adnunk róla, mit is kezdtünk vele. Tudtuk-e arra fordítani a kapott lehetőségeket, amire Isten szánta? Eljutottunk-e a jószándék igenlésétől a megcselekedett jóig - vagy csak elmélkedtünk, s szép gondolatokat fogalmaztunk meg arról, hogy Isten kezében van minden élet...

Elvárások...

A mai nap imádsága:

URam! Törd le bennem mindazt, ami emberi erőlködés és sehová sem vezet, s add meg mindazt, ami segít, hogy közelebb juthassak Hozzád és embertársaimhoz! Ámen

Péter apostol mondja: "Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni?"

ApCsel 15,10

Az extremitásra való hajlam az Istentől elfordult ember sajátja... a düh, hogy nem lehettünk olyanok, mint Isten - lásd bűneset: Eritis sicut Deus!- olykor teljesen kizárja az "eredendő józanságot". Klasszikus esetei ezeknek az ún. szerelemféltésből elkövetett deliktumok, amikről ha hallunk, csak értetlenül állunk: Hogyan ölheti meg valaki azt a személyt, akit tulajdonképpen szeret(ett)? Tényként vesszük, hogy az eltorzult lélek ferdülten látja a világot, de a nagy kérdés mindig az: hol húzódik a normalitás és abnormalitás láthatatlan határa?

Egy olyan világban, ahol elmosódnak (szándékosan elmossák?) a határok, ahol gumitörvények szolgálják az egyéni érdeket a közösség érdekeivel szemben, ahol a rendre, a kiszámíthatóságra vágyakozó-várakozók száma napról napra nő, az ilyen világ a vallási fanatikusok számára valóságos "paradicsom", hiszen a körülmények áttekinthetetlen kavalkádjában őrült elképzeléseik, beteges önmegvalósításuk isteni támogatottságát vélik felfedezni. Így történnek meg aztán már itt a földön - pokoli dolgok...

Mai igénk heves vitáról tudósít: Körül kell-e metélni azokat, akik Jézus nyomán az EgyIstenhez tértek? A farizeusok szerint igen, Péter apostol szerint meg nem... Példás esete ez annak a korszakoktól, kortól és nemtől független örök emberi elképzelésnek, miszerint: ha itt a földi életben mindennek ára van, akkor bizonyára így van ez odafönn, az Isten világában is... Így történik meg, hogy egyébként normális, hétköznapi emberek, elveszítvén "józan paraszti eszüket" végül abnormálisan cselekednek, mert elhiszik "vezetőjüknek", hogy az Isten márpedig áldozatot követel, s 'szent' meggyőződéssel vallják: nem is akármilyet!

A kegyelem lényege azonban: az ingyenesség, ahogyan a szeretet alapja is a szeretet, s nem a teljesítmény! Az istenhit lényege - ahogyan a szerelemé is - az önkéntesség, s annak édestestvére: a szelídség. Jézus bizonyára nem véletlenül mondja: "Legyetek szelídek, mint a galambok, s okosak, mint a kígyó!" Azaz: Igyekezzünk soha el nem veszíteni józanságunkat! Az okos ember ugyanis bizonyossággal tudja, a fa mögött is van még 'világ' - talán egy egész erdő...

Hitvalló életekért, az egyház jövőjéért.

A mai nap imádsága:
Uram! Erősítsd népedet, s kezdd rajtam! Ámen.

Az ÚR fölegyenesíti a görnyedőket. Zsolt 146,8

Jézust követni nem az ész nagyságától függ, hanem a szív erejétől. Sokan jutottak el, jutnak el mai is a keserű tapasztalatokon át a végkövetkeztetésig: ezt így nem csinálom tovább. Templompadokat "koptató" hívek, egykor igét hirdető papok fordítanak hátat URuknak, hogy aztán a maguk esze szerint kezdjék el irányítani életüket. Szomorú, de igaz kép...

Jézust sokan elhagyják. Megnemértésből, félelemből. Az okok ma is ugyanezek... ok akad bőven, ha más nem, akkor jön a megfellebezhetetlen érv: nincs időm. Péterék lelkében is meg-megfordul egy-egy furcsa gondolat, melyre Jézus egy kérdéssel reagál: "Ti is el akartok menni?" A nyílt kérdés őszinte választ gerjeszt: "Uram, kihez mennénk?" A történet ma is ismétlődik és sokan maradnak el az úton... lelkük más hangnak engedelmeskedik: csábítóan süvít a hatalom szava, édes ábrándba ringat a pénz csengése.

Örök élet beszéde. Hitvallásos válasz, ami minden korban megdöbbentően szól, mert egy másik világ létének bizonyosságát hordozza, sugározza. Ebben a világban meg lehet mosolyogni, el lehet vetni az ilyen válaszokat. A látható világban általában az ész diadalmaskodik, de Isten láthatatlan világának erőterét (szenvedés, halál) egy pillanatra is megtapasztalva szertefoszlik a ráció dicsősége... Ilyenkor nagyon kell az örök élet beszéde, mert ez a megmaradás biztosítéka, ez ad hitet a továbblépésre.

Jóság...

A mai nap imádsága:

Uram! Tégy engem eszközöddé a jóban, hogy megszentelődjön életem kegyelmed által! Ámen


Mert ahol irigység van, és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található. A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató.
Jak 3,16-17

Nagy divatja van manapság a gyermek-szépségversenyeknek. Jóllehet sokan nem látnak benne semmi kivetnivalót, az azonban elgondolkodtató, vajon szabad-e ilyen stressznek kitenni a gyermekeket, amikor nem a fejleszthető képességeiket, hanem öröklött adottságaikat teszik mérlegre? Tény, hogy minden gyermek egyediségében szép - szüleiknek meg a legszebbek -, s az is tény, hogy egész életünk egy nagy megmérettetés. Van is ebből gond elég! Soha ennyi önértékeléssel küszködő embert még nem hordott a hátán a Föld...

Onnantól kezdve, hogy tudatunkra ébredünk, méricskéljük egymást és magunkat. Ki a nagyobb? A testvérem vagy én? Ki tud jobban fára mászni? Az unokatestvérem vagy én? Ki hoz haza jobb jegyet az iskolából? A szomszéd gyereke vagy az enyém? Ki érvényesül jobban az életben? Ki kapja meg végül is az állást, ő vagy én?...Az élet számtalan helyzetben mér meg minket, s mi is méricskéljük magunkat - másokhoz. Csoda-e, ha életünket hűségesen kíséri az irigység árnyéka? Az irigység - nem új a felismerés(!) - pedig melegágya a viszálykodásnak, melyekből kifejlődnek nemcsak a kisebb, de az elképesztően hatalmas nagy gonoszságok is.

Amit Jakab "felülről jövő bölcsességnek" nevez, azt Pál apostol a "szeretet-himnuszában" énekeli meg. Mindkettő ugyanarra a lelkületetre gondol, mely nem az ember sajátja, de ajándékként mindenki megkaphatja, aki kéri. A kérdés, mindig az, kinek mi a fontos, mi az, amit előnyben részesít? Modern korunk igen jól példázza, hova is jut a társadalom, ha a fölülről jövő értékek helyét az anyagvilág 'értékei' foglalják el, azaz: az egyéni érdek a közösség céljait megelőzi, s ezzel bizonytalanság, s kiszámíthatatlanság áll elő. Ha 'jól mennek a dolgok', a becsületes tudósember akkor is bevallja, alig tudnak valamit, de ha "rosszul áll a szénája" a világnak, akkor végképp nyilvánvalóvá válik: tényleg nem tudunk semmit, s mindenki menti magát - úgy, ahogyan tudja. Egy-két elkötelezett őrült mindig akad a világban, akik még a nehéz pillanatokban sem adják fel emberbaráti elveiket, de mi az ő kevéske mártíromságra ítélt segíteniakarásuk 'ennyinek'? (Értsd: lassan hétmilliárdnak.)

Miből is fakad az irigység? Elsősorban abból, hogy nem tudjuk, hol a helyünk a világban. Eladdig, amíg nem válik nyilvánvalóvá értelmünk számára, mi végre is vagyunk ebben a világban, mire teremtettünk? - eladdig nem nyugszik meg a szívünk. Létfontosságúnak véljük a formát, s elhanyagolható gagyinak a valódi tartalmat. Bizony, Isten nélkül még személyes sorsunk is sosrstalanságnak tűnik!

Van-e megoldás, van-e válasz az irigység provokációira? Istennél van. Ha nem lenne, akkor nem lenne semmi értelme a vallásos meggyőződésnek. Az Istenben való hit képessé teszi az embert arra, amire önmagát képtelennek tartja: szeretni tud akkor is, ha szeretetlen a környezete. Istennél minden lehetséges! Vele együtt még a piros is hófehérré változik, s mindaz, ami a bűnök/mulasztások miatt bepiszkolódott életünkben, újra ragyogóan tisztává válik. Ezt mondjuk kegyelemnek, ami Istentől jön, mely nélkül az élet egy nagy-nagy kegyetlenség...

Mennyország...

A mai nap imádsága:

Uram! Olykor nem is értem, miért hivogatsz... Nem szolgáltam rá szeretetedre, legfeljebb önzésemmel, mulasztásaimmal, s egyéb más bűneimmel hívtam fel magamra a figyelmedet! - gondolom én így, itt és most, ebben a gyönyörűnek teremtett anyagvilágodban... Istenem, köszönöm Neked az életet, hogy életemnek Benned és Általad halálon átívelő távlata is van! Kérlek Téged, tégy engem bölccsé, hogy ha szólnom kell Rólad vagy cselekednem kell a Te akaratod szerint, akkor azt mindig a Tőled kapott méltósággal tehessem! Ámen

   

Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve; így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád? Az pedig hallgatott. Akkor a király ezt mondta szolgáinak: kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak."
Mt 22,11-14

Isten országa - eredeti fordításban: Isten királysága, értsd: ahol Krisztus uralkodik, ahol Ő a király(!) - különös hely/világ/dimenzió(?). Jézus sok példázatot, hasonlatot mondott el tanítványainak ezzel kapcsolatban, de valljuk meg őszintén maximum közelebb vitte ez őket a megértéshez, de meg nem értették, ahogyan mi sem értjük, ha szóba kerül... Ha "Isten országa nem evés és ivás" - ahogyan a Mester tanítja -, akkor nehezen értjük a "nagy lakoma" képét. Az meg igencsak elgondolkoztathat minket, hogy ha a keresztutaknál téblábolókat szinte "behajtották" a szolgák... a "vendégeket", merthogy vendégeknek, válogatott, kellemes társaságnak nevezni őket, azért az mégiscsak túlzás lenne... hiszen így olvashatjuk kijelölt szakaszunkban: "összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház"... Csoda-e, hát, ha az odakerült példázatbeli jóemberünk nem tudta, hogy mi itt a szokás? Kell-e fehér ruha vagy sem? Mindenesetre néhány következtetést levonhatunk a történetből.

Az első, hogy hiába a meghívó, ha nem reagálnak rá. Hiába a szép szó, ha süket fülekre talál. Hiába a meghallott isteni hívogatás, ha nem érti/érzi meg valaki a mögöttes lényeget - Isten szeret, s szeretetből cselekszik -, akkor azt sem tudja, miről marad le végérvényesen. A második tanulság, hogy az utolsó pillantokban is be lehet kerülni az Isten országába, ott lehet üldögélni a nagy lakomán, de még onnan is kipenderíthetik az embert, ha nem fogja fel, hogy milyen az a Hely, ahol ő most ott vendégként ott lehet... Ünneplő(!) gyülekezet ez, s az ünneplésnek koreográfiája, sőt egyéb kellékei is vannak! Mert el lehet fogyasztani a sült halat újságpapírból kibontva is, de a karácsonyi ünneplő asztalra tenni ilyen "csomagolásban" azért az... mégiscsak érzéketlenség lenne! Ahol mi magunk is nagyon-nagyon fontosak vagyunk a meghívó "házigazda" számára, ott nem lehetünk nyersek, magunknakvalók, cinikusak, pökhendiek... Illik elfogadni a "játékszabályokat", hogy az ünnep mindenkinek ünnep legyen.

A harmadik tanulság, hogy még a mennyország kapujától nem messze, a túloldalon is lesznek ünneprontók. Az Isten világát az ember világától elválasztó kapun innen meg szinte magától értődő, hogy vannak, élnek közöttünk olyanok, akik egyenesen élvezetet találnak abban, ha mások örömét elronthatják... Hasonlatosak ők a kicsiny gyermekekhez, amikor is az egyik kisgyermek felépít magának valamit, s a másik - aki még nem képes építeni -, látható élvezettel lerombolja azt. Aki lelkileg kiskorú - s lehet ennek ellenére több diplomája is -, az nemcsak irigykedik mások sikereit látva, de igyekszik gonosz megjegyzéseivel, intrikáival elrontani/elvenni a másik örömét.

A negyedik tanulság, hogy mindennek következménye van - még "odaát" is, még a fehér asztalnál is. Nem lehet hála nélkül, tisztátalan lélekkel részesévé válni a Nagy Ünneplésnek! Aki nem látja, az értéket, akinek nem fáj a szeretet hiánya, az önmaga fölött mondja ki ítéletetét makacs önszeretete miatt, s azon se csodálkozhat, ha majd az utolsó pillanatban a Fényből kiesik, s kint találja magát a külső sötétségben, ahol "lesz majd sírás és fogcsikorgatás", mert nincs ott az Isten, csak az Isten hiányának borzalmasan gyötrő kínja...

Tisztaság...

A mai nap imádsága:

Uram! Tiszta érzéseket adj nekem, hogy tiszta gondolataim átmossák testemet-lelkemet, s tekintetemben is meglátszódjék, hogy Hozzád tartozom! Ámen


Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépok lássák a világosságot. A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos,
de ha gonosz, a tested is sötét.
Lk 11,(33)-34

Aki érti a magyar nyelvet, az rögtön tudja, mit jelent a szólás: "No, ennek még a szeme se áll jól!" Régi felismerés, hogy szemünk tükrözi egész bensőnket - Jézus Urunk így említi: testünk lámpása a szem. Mára külön tudománnyá vált a "mikro-mimika", a szakember értően olvas tekintetünkből, s "szemünk állásából". Testünk, lelkünk, tulajdonképpen egész életünk - nyitott könyv, melyből nemcsak a JóIsten olvas ki mindent, de embertársaink is egy keveset... Aki már látott "zavaros" tekintetű embert, az tudja milyen is az ilyen tekintet: egy kicsit félelmetes... Sok mindent kommunikál ugyanis a szem: tud mosolyogni, bizalmat sugározni, megnyugtatni, s persze haragudni, gyűlölni és szinte még "ölni" is - ahogyan egy másik szólás tartja.

Szemünk, ez a csodaszerkezet, tehát nemcsak arra való, hogy lássunk vele, de arra is, hogy láttassunk, azaz meglátszódjék szemünk csillogásában Istenhez-tartozásunk, mert a tiszta szemben visszatükröződik istenképűségre teremtettségünk titka. A jó 'sminkes' sok mindent el tud tüntetni, ki tud emelni, manapság kontaktlencsével még a szem színét is látszólag át lehet pingálni, de a szem szomorúságát a sminkmester sem tudja vidámra varázsolni - abban ugyanis az tükröződik, ami szívben van. Ha gonosz indulatok uralják a szívünket, akkor a szemünk nem jóságot sugároz, hanem annak ellenkezőjét.

Akinek lelke nem tiszta, annak tekintete is hamis. Férfi és nő kapcsolatában gyakran előforduló probléma, hogy mást mutat a szem, mint amit a száj szól. Ilyenkor hangoznak el a klasszikus mondatok - ártatlan felvezetői a vitáknak: "Na mondjad!... Á semmi!... De mondjad már!" A szem tehát őszinte tekintetével 'elárulja', mi van a lélekben.

A Mester ezzel a kijelentésével nem azt mondja, hogy ügyeljetek tekintetetekre vagy hogy ne nézzetek felebarátaitok szemébe, hanem azt hangsúlyozza: szemetek lámpás, mely világít... A lámpásnak az adja az értelmét, hogy világít. Puszta tekintetünkkel így tudunk bátorítást adni, vígasztalást nyújtani embertársainknak.

A szem ilyetén hatalmát lehet rosszra is felhasználni - meg is teszik -, lásd csábítás, csalás! Mást láttatni a szemmel, mint ami a valóság - ez az illúzió. A krisztuskövető ember azonban "tiszta lapokkal" játszik, ezért tud nyugodtan aludni, s tud harmóniában élni önmagával, s a világgal. Odafigyel lelkére, hogy a belső világosság nehogy sötétséggé, vaksággá alakuljon át. Ebben a naponkénti önvizsgálatban fejlődik látása, méginkább tisztul tekintete, s ilyenkor sóhajtanak fel a környezetükben élők: "De jó veled, egyszerűen csak itt lenni..."