2017. december 29., péntek

Feladatunk a világban...

A mai nap imádsága:
Uram! Segíts hogy lássak! Ámen



Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.
1 Jn 4,11-12

János apostol - a "szeretett tanítvány", ahogyan magát emlegeti írásaiban, s ahogyan az egyházi hagyomány is tartja - Isten-kapcsolatunk legfontosabb részét fogalmazza meg ezekben a mondatokban. A legfontosabb felismerésünk az életben, melynek létünk minden vetületére kihatással van: Isten szeret, szeret engem és szereti a többieket is... Ennek teremtői következménye a közösség, amibe hívogat Isten nap mint nap. Az Isten-hit velejárója a szeretet kizárólagosságának elfogadása, mely békességet teremt nemcsak a saját életünkben, de kisugározza azt mások életébe is.

Közösség nélkül hamar elpusztulna az ember, a közösség felvállalása nélkül pedig "szabadságában tönkremegy" az ember. (A Pannonhalmi Főapátság ebédlőjének egyik festménye, amely egy elszakadt abroncsú hordót mutat, amelyből folyik ki a bor, alatta pedig ez a felirat olvasható: 'libertate periit' , azaz: tönkrement a szabadságtól.) Ebben a vadkapitalista értékeket zseniális trükkökkel csillogtató mai világban, ahol még mindig érvényesek - vagy érvényesebbek mint valaha - Pál apostol szavai ?dicsekszenek azzal, ami gyalázatukra válik? (Fil 3,19). Nemcsak a közösség kijátszása, megrablása, de közösség-megtartó értékek relativizálása: lásd házastársi kapcsolat rangjára emelni a természetellenest, s a személyes önzést megtenni értékítélő legfőbb erőnek... Nos ez a folyamat nem egy csodálatos korszak modern nyitánya, hanem a hanyatlás kezdete...

Mivel tartozunk az Istennek? Egyesek úgy gondolják - semmivel, hiszen Isten nincs is... ugyanakkor az Istenben való hit csak gátlásokat épít ki a személyes szabadság kibontakozásában. Az Isten valóságáról gondolt hamis képzetek valóban csak akadályokat jelentenek az élet harmóniájának megtalálásában, de a szeretet realitásának elfogadása a szívben megtisztítja az értelmet is. Ezért azzal tartozunk az Istennek, hogy a szívünkkel próbáljuk nézni ezt a világot! Ez a látás ugyanis sokkal átfogóbb, mintha az értelem egy pontra koncentráló készségével elemezzük a részeket, feledve, hogy a részek együtt alkotják az Egészet...




Isten akarata...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy jóságod valóságát megtapasztalva akaratod megvalósításának eszközévé válhassak! Ámen

Amit ő mondott meglett, és amit parancsolt, előállott.
Zsolt 33,9

"De hiszen megígérted, nem?" - hányszor hangzanak el ezek a számonkérő mondatok... Gyermekek ajkáról, akik teljes bizalommal fogadták szüleik ígéretét, hogy majd több időt töltenek velük - aztán az ígéret csak ígéret maradt. Párkapcsolatokban, ahol ünnepélyes fogadalmak és esküdözések hangzottak el, hogy: "De most már aztán... tényleg soha többé!" - s aztán szép lassan, s óvatosan mégis pohár után lendül a kéz vagy remegő lábakkal, de újra a hűtlenség útjára lép az egyik vagy a másik... Ideológiát a lelkiismeret megnyugtatására mindig talál az ember...

Klasszikusan megfogalmazva azt mondja erre (is) a magyar: "Ember tervez, Isten végez." S valóban, nagy igazság van ebben, hiszen az ember mindent előre nem láthat, csakis az Isten... Az ember azonban szereti a kiszámíthatóságot! Ezért köt szerződéseket, hogy azokat betartva, s betartatva megkapja, amit akar. A szerződés akkor jó, ha az a kölcsönös előnyök alapján köttetik meg, de a szerződések betartása még nem garantálja az ember boldogságát, legfeljebb előkészíti azt...

Manapság egyre nagyobb divatja van a házassági szerződésnek, melynek alapvető baja, hogy a teljesítésekre teszi a hangsúlyt. Szépen, paragrafusokba szedve le lehet írni a házastársak egymástól elvárt kötelezettségeit, de a házasság nem tekinthető nyereségorientált vállalkozásnak, mert nem a profit "kitermelése" a cél, hanem az élet szentségének - az élet ugyanis Istentől jön, az Övé, s ezért szent - a kiteljesedő megélése. S ha az Isten még gyermekáldásban is részesíti a párokat, akkor meg különösképpen nem lehet vállalatirányítási eszközökkel menedzselni a családot - hiszen a jog nem ismeri a megbocsájtás fogalmát. Márpedig enélkül pedig nincs harmónikus családi élet...

Amit Isten megígér, az teljesül - amit az ember, az nem? Ennyi lenne az élet nagy bölcsessége? Ez akkor nem jelent nagy vigasztalást! Ma reggeli igénk, ez a hitvallásos zsoltárvers, az Isten mentő szeretetének jóhírét hirdeti meg... Az evangélium minden egyes korban nem jelent mást, mint meghirdetését annak, hogy Isten közel van hozzánk. Nagyon közel: bennünk és közöttünk... Aki Isten közelében, Istennel együtt, az Istenben akarja élni életét, az átéli a Gondviselés mindennapos csodáit. Az megéli az élet elmúló, de mégis csodálatos, felemelő perceit. Minél inkább Isten közelében élünk, minél inkább átszövi életünket az Ő kegyelme, annál kevésbő bosszankodunk a világ személyes életünkbe is betörő durvaságain.

Aki istenes életet akar élni, s az Ő szeretetét kívánja megvalósítani az övéi között, az nem lesz zárkózott, magányos, depressziós és szociálisan érzéketlen a másik ember felé, a hívő ember sokkal inkább szolgálni képes a közösséget, a jó célokat, melyek maguktól sosem állnak elő, mert mindig szükséges hozzá jószándékú, jószivű emberek áldozatkészsége. Aki ilyen életet kíván magának, az jó dolgot kíván... mert miközben szolgálja Isten ügyét/akaratát, megtalálja véges életének végtelen isteni értelmét...

Korlátaink elfogadásáért

A mai nap imádsága:
Uram! Te látod, milyen sokszor elégedetlenkedem, s számonkérem Rajtad, mit nem adtál meg... Kérlek, tedd bölccsé szívemet, hogy elfogadjam formáló akaratodat és gondviselésed simogatásából megértsem, hogy szeretsz... Ámen



Jaj annak, aki perbe száll alkotójával, bár csak egy a földből készült cserépedények közül! Mondhatja-e formálójának az agyag: Mit csinálsz?
Ézs 45,9

A Teremtő akaratából mindannyian különbözőek vagyunk, mert Isten a változatosságban gyönyörködik. Mind a hatmilliárd cserépedély-élet ezen a csodálatos igazgyöngyén naprendszerünknek más és más; kis csupor vagy nagy fazék, Ő egyformán szeret mindannyiunkat. Nekünk mindig nehezen érthető Isten igazsága, mert mi többnyire mennyiségekben gondolkodunk. Azt nézzük, ki hány tálentumot kapott: ötöt, kettőt, vagy egyet. Mai világunkban nagyon sokan elhiszik, egy tálentumból is lehet ötöt csinálni, csak akarni kell. Pedig a többnél van még több, az elég. Az már teljes élet maga, ha valaki megduplázza a kapott talentumokat! Isten örök igazsága, hogy mindenkit egyformán szeret, de ez nem abban nyilvánul meg, hogy kinek-kinek a cserépedény életébe mennyit tölt bele... Nála egy mérték számít: a személyes életünkre szabott meddig. Ő csordultig akarja tölteni minden alkotását, kicsit és nagyot egyaránt. Ahogyan az édesanya sem azt nézi, hogy minden gyereke pontosan egyforma mennyiségű vacsorát kapjon, hanem azt, hogy jól lakjon mindegyik, s ne kelljen éhesen lefeküdnie egyiknek sem.

Sorsunk elfogadása életünk egyik fő, hanem legnagyobb, folyamatos kihívásokkal teli feladata. Higgyük el, nem könnyű ez egyikünknek sem. (Rajtam kívül senki nem ismerheti életemet olyan jól, mint én magam, csakis az Isten.) Ezért, ha nem fogadjuk el bonyolult létünk többdimenziósságát, akkor nem leszünk képesek érzékelni a valóságot - tükör által homályosan sem. Mivel életünknek számtalan vetülete, láthatatlan szála van, melyek a múltba kötődnek és a jövőbe fonódnak, ezért csak akkor tudjuk megérteni magunkat is, ha komolyan vesszük az Abszolútomot, a Lélek valóságát, azaz a kapott készségünkkel, tálentumunkkal, vérmérsékletünkkel, hitünkkel számolunk az Istennel...

A fazekas képe Ézsaiásnál egy "zseniáliasan" megválasztott hasonlat. Ha engedjük Isten formáló kezét megnyugodni életünkön, akkor az élet szédítő forgatagában mindig a centrumban maradunk és harmónikusra, szépre formálódik életünk. Ha ellökjük magunktól Istent, az élet forgószínpadának centrifugális törvénye rögtön hatni kezd, s egyik pillantról a másikra elröpít minket... Ha nincs ott életemben az az Erő, amely korlátot szab számomra, akkor elvesztem. Isten formálása ellen tiltakozni, lehet, de elvetni a kezet, amely egyetlen biztosítéka életemnek - balgaság. Isten kezében lenni jó, felismerni simogatását: kiváltság. Erről elgondolkodni, beszélni és természetességgel megélni: életünk földi teljessége, az áldás maga.





Szeretet...


A mai nap imádsága:
URam! Tereld önszeretetemet helyes mederbe, s add hogy növekedhessem szeretetedben! Ámen


Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást... Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.
1 Jn 4,11 és 16c

Szeretetről beszélni a legkönnyebb, de szeretetben élni a legnehezebb... Ennek egyszerű oka van: magunkat jobban szeretjük, mint másokat! Saját hibáinkkal szemben elnézőek vagyunk, másokét viszont képesek vagyunk felnagyítani. Míg önmagunkat hamar felmentjük - Hát igen, a körülmények! ...Sajnos kevés volt az időm! (Egyébként időnk mindig arra van, amire szakítunk!) Próbáltam, de nem sikerült! stb. -, eladdig mások önmentő magyarázatát nem vagyunk hajlandóak csak úgy egyszerűen "lenyelni". Szálka és gerenda klasszikus jézusi esete...

Isten nem beszél, s magyarázza a szeretetet, Ő "cselekszi": titkosan és nyilvánvalóan, éjjel és nappal, Isten folyamatosan "szeret". Emberi megfogalmazás ez, mint az előbbi is, de másképpen nem tudnánk kifejezni, hogy Ő gondot visel a világról, hogy fenntartja, kormányozza azt - örök isteni törvényein keresztül. Míg az ember hangosan beleszól (belelép vagy éppen "beletenyerel", azaz beleesik) mások személyes kis életébe, "világába" a JóIsten finom harmatként, páraként, leheletként, csöndben "beleszáll" az ember életébe, s egyszercsak "megszületik" szívben az Isten! Ahogyan gyermekünk/gyermekeink zsongó jelenlétét a családban úgy éljük meg, minta mindig is ott lettek volna - pedig volt időszak, amikor még sem ők, de még férjünk/feleségünk sem volt(!) -, ugyanígy vagyunk az ÚRIstennel is: alig tudjuk felidézni, hogy volt időszak, amikor Ő még nem "lakozott szívünkben-lelkünkben"... A Lélek, s lelkünk csodái ezek!

Istennél, Istennel, Istenben élni jó dolog. Nemcsak azért, mert "akinek a JóIsten a barátja, annak minden könnyebben megy", hanem azért is, mert akinek szívében Ő lakik, az nem tudja elképzelni az életét közösség nélkül! A közösség (beleértve a gyülekezetet is!) az a "közeg", ahol megnyilvánulnak Istentől kapott ajándékaink, amivel szolgálni tudunk. Nem kiszolgálunk, hanem szolgálunk, azaz hálából, köszönetként felvállaljuk azokat a terheket, melyekbe egyedül hamar beleroppa az ember, de közösségben türelemmel el lehet hordozni. Ha egy közösség nem hordozó közösség, azaz nem fordulnak benne felelősséggel egymás felé, akkor annak a közösségnek vajmi kevés köze van az Istenhez. Lehet az jószándékúak lelkes csoportosulása, szakkör, intézményesített "játék-sarok", ahol mindenki a maga örömét keresi, de semmi köze nincs a Teremtő Istenhez.

János apostol kulcsfogalma a szeretet. Ezt szólja, hirdeti, magyarázza evangéliumában és leveleiben és ezt éli meg övéi között. Az iszlámban Allahot 99 néven emlegetik, valójában egy szó is elég rá, hogy Ő megnyilvánuljon fizikai létünkben, tudatunkban/lelkünkben: Isten a Szeretet... tegnap, ma, mindörökké!


Teremtettségünk...


A mai nap imádsága:

URam! Szakadék fele rohanunk, s úgy néz ki, senk nem hallja meg figyelmezetető szavad! Istenem, könyörülj rajtunk, mert ha magunkra hagysz minket, akkor bizonnyal elpusztulunk istentelenségünkben! Ámen


Hiszen egy atyánk van mindnyájunknak, egy Isten teremtett bennünket! Miért vagyunk hát hűtlenek egymáshoz, meggyalázva az atyáinkkal kötött szövetséget? - Mal 2,11
Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.
Zsolt 143,8b

Isten az embert férfivá és nővé teremtette, s milyen érdekes, hogy magyar nyelvünkben az ember egyben a férfit is jelenti... a feleség ezért mondhatja: "emberem". De a férfi a nő nélkül csak fél-ember, ezért ha nincs fele-sége, akkor nem is tölti be teremtettségbéli hivatását. A Genezis üzenete azonban eléggé nyilvánvaló: Ádám és Éva együtt alkotják az embert. Azaz az "emberség" csak közössségben élhető meg. Elsősorban a párkapcsolatban, s a családban, majd a kisközösségekben ill. a társadalomban. Isten a férfit nem egymás ellenségeivé, hanem egymás segítőtársaivá rendelte, ahogyan a család sem az erőszak helye, hanem a szereteté és természetesen az egymást segítés isteni akarata érvényes a nagyobb közösségekre is, és az egész világra!

Sokszor és sokan felteszik a primitív kérdést: "Isten miért engedi meg azt sok-sok szenvedést a világban?" Ezzel az idióta kérdéssel erősítik saját vélt igazukat, s egyben kinyilvánítják azt is, hogy Istennek nem ez lenne a dolga a világban... Isten hallgasson és adjon meg minden földi jót az embernek - kérés nélkül is! Nos, ez azért maga a tragikomédia! A teremtményi ember akarja megmondani a Teremtőjének, hogy mit kell csinálnia? A véges eszű irányítaná a Végtelen Istent?... Mivel ez lehetetlen, ezért a bolond véges elfordul a Végtelentől, s megy a maga útján...

S mik jelzik ezt az utat? Végtelen sok szenvedés, könny és vér, értelmetlen halálok százmilliói! Elrettentő lenne a szám, ha valaki kiszámolná, hogy amióta ember az ember, hányan haltak meg erőszakos halállal! Úgy néz ki, hogy az emberi fajunk "fejlettsége" pusztításaink nagyságával egyenes arányban állnak. Szomorú tény, hogy amióta tudatosan igyekszünk megoldani a világméretű konfliktusainkat - vagyis, amióta létezik ENSZ -, azóta mintegy 20 millió(!) ember halt meg helyi háborúkban... Ez a második világháboró áldozatainak mintegy egyharmada! Nos, erre voltunk képesek, tkp. béke(!)időben...

Mi ennek az oka? Elsősorban az, hogy az ember az Istent embernek képzeli el. Azt hiszi az ember, hogy Isten is ember-szerűen gondolkodik. Ha tehát az egyik ember ki nem állhatja a másikat bőrszíne, származása, vallása miatt, akkor az Istennek is (kutya!)kötelessége utálni azt az embert! Ez az antropomorfizmus több mint elszomorító.... Sajnos ez világnézet nemhogy ma is jelen van a világban, de ez a fajta szélsőséges gondolkodás még erősödött is az utóbbi húsz esztendőben! Tessék megnézni az antiszemitizmust, az antimagyarizmust, az iszlámellenességet, de szűnni nem akaró gyilkosságsorozatok jelzik a síták és a szunniták kapcsolatát - pedig egy valláshoz tartoznak(!). S még mielőtt valaki felháborodna, jusson eszébe, hogy katolikusok hosszú évtizedeken keresztül háborúztak a protestánsokkal...

Micsoda esztelen népség vagyunk! Ma is öljük egymást, nemcsak háborúban, gazdasági versenynek nevezett modern formációban is, s mindeközben elpusztítjuk azt természetet, melyre vigyáznunk kellene... Pedig arra teremtett minket Isten, hogy egymás segítőtársai legyünk, s ehelyett egymás rabszolgáivá váltunk. Hiába, Isten nélkül, istentelenségében ide jut az ember: a férfi - megtagadva ember-ségét (rab)szolgaként kezeli a nőt, az egyik (gazdasági) érdekcsoport felemészti a másik életterét, s a nyersanyagért, a még nagyobb profitért képes egyik nemzet a másik ellen rontani...
Ha valaki erre azt mondja, hogy ez így normális, ez a világ rendje, akkor az nemcsak Istent nem látja, de semmit sem lát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése