Életünk...

A mai nap imádsága:
Uram! Életünk házának alapját Te készítetted el... Add, hogy ne szalmából építkezzünk rá, hanem olyan "építőanyagokat" használjunk fel benne, melyek kiállják az élet nagy viharainak megpróbáltatásait! Ámen


Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve.
Lk 6,47-48

Keveseknek megadatik, hogy házukat valóban sziklára építsék... Nincs is talán megnyugtatóbb érzés a kandalló mellett ücsörögve nézni a háborgó hullámokat! Az elrejtettség, a biztonság léleknyugtató érzése lehet ez. Ahhoz azonban, hogy átérezzük a biztonságot, szükséges az emberhez méltó környezet, azaz legyen tető a fejünk felett, hogy ne fázzunk a házunkban, ne éhezzünk, s persze az is, hogy ne legyünk magányosak, tartozzunk valaki(k)hez.

A Mester a Hegyi Beszédében nem statikai jótanácsokat vagy belsőépítészeti ötleteket ad, hanem valami egész másról beszél. Arról, hogy mindannyiunk élete egy házhoz hasonlítható, melyet jól meg kell alapozni... A szikla, az maga az Isten, az építőanyagok az értelmünk, az összetartó erő pedig a szeretet. A "szikla" Jézus-szimbólum, de ha valaki csak azt hallja: "Építsd életed házát Jézusra!" - akkor vagy kiszalad a szobából vagy értetlen tekintettel mereszti szemeit, hogy most ezzel meg mit akartak neki mondani. (Az első keresztények legalább két évig, de volt ahol 4-6 évig tanították a leendő keresztényeket, hogy kicsoda Krisztus... A modern prédikátor/ember azonban spórol az idővel - nos, meg is van a negatív eredménye!)

De mit jelent valójában kősziklára építeni életünk házát? Elsősorban azt, hogy Isten lehetőségeket adott, melyekkel egyszer el kell számolnunk... Másodsorban adott munkát, melyen keresztül alkothatunk, s szolgálhatunk egymásnak, harmadsorban közösségbe helyezett, ahová tartozhatunk. Ez a közösség lehet párkapcsolati, családi, kisközösségi vagy gyülekezeti, de mindenféleképpen szeretetre-épülő hordozó közösség. Ezeket a közösséget soha nem ember hívja létre, munkálja, s tartja meg, hanem a Szentlélek ÚrIsten, Akinek beszédeiből okulva "boldogulhatunk" földi életünk során.

Jövőnk...

A mai nap imádsága:
URam! Kezedből vesszük jövőnket. Add, hogy ne türelmetlenkedjünk, ne hozzunk gyorsan rossz döntéseket, hanem szereteted ereje által bölcsen élhessünk a mában! Ámen


Tudom, hogy van benned állhatatosság, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.
Jel 2,3-4

Nincs a Bibliában még egy olyan, a kultúrára, az emberek általános jövő-elképzelésére alapvető befolyást gyakorló könyv, mint a Jelenések könyve! Különösen a középkorkorban tolódott el elképesztő mértékben a hangsúly a jelenésekkönyvbéli Pantokrátor(mindenség URa)-Krisztusképre, egyértelműen túlszárnyalva nemcsak a páli levelek, de az evangéliumok jelentőségét. Egyrészt az ismeretlen jövő izgalma bír hatalmas vonzással, másrészt e legfiatalabb kanonizált újszövetségi könyv szimbolikus képeinek ereje - nem csoda, hiszen szimbolikus lények vagyunk, lelkünk szimbólumokban "gondolkodik" - minden kor emberét rabul ejti.

Nyugati zsidó-keresztény kultúránkba jól "belenőtte magát" ez a könyv... Titkos erőket és hatalmakat sejt az átlagember a politikai és gazdasági mozgások mögött - valójában kőkemény következetességgel végigvitt csoportérdekekről van szó, melyben nem számít se 'haza', se 'haladás', csak egyedül a még nagyobb hatalmat biztosító extra-profit(!) -, ahogyan a Jelenések könyvében is hatalmak folyamatos "birkózásáról" kapunk tudósítást. Azt, hogy ki mit tud kezdeni ezekkel a hírekkel, nagyban függ attól is, hogy ki milyen háttérismerettel bír eme prófétikus könyvvel kapcsolatban...

De hogyan értelmezhetjük azt, hogy tkp. "minden rendben van veled", hiszen teszed a dolgodat, de - s ez a panasz - "nincs meg már benned az első szeretet". Csak ez? - gondolhatják sokan. Miért olyan nagy baj, ha valaki nem úgy, hanem másképpen szereti társát/párját, mint szerelmük távlatokat-nyitogató hajnalán? És egyáltalán... mi ez az "első szeretet"?

Az első szeretet nem más, mint a szabad akaratból fakadó, áldozatkész szeretet. Az a sokszor emlegetett, bizonyos 'agapé'. Ami nem kötelességtudatból fakadó elhordozása a terheknek, hanem önként vállalt 'iga', s ettől olyan gyönyörűséges, ahogyan Jézus URunk is mondja: "Az én terhem könnyű, s az én igám gyönyörűséges." Ahogyan egy párkapcsolatban is, ha csak parancsosztogatással akarjuk formálni társunkat, annak nem lesz jó vége, ugyanígy a JóIsten sem "muszáj-szagú szolgálatot" kíván tőlünk, hanem olyat, amiben kiteljesedhet az örömünk. A jó feleség, dicséri a férjét - többre megy vele(!) -, de az Ószövetség az ékes bizonyítéka annak, hogy az Isten sem jutott sokra a törvénnyel, ezért volt szükség, a jézusi/kegyelmi megoldásra.

Az igazi pedagógia az, amikor nem megtanítunk valamit egy gyermeknek, hanem inspirálva tanítva megmutatjuk neki, hová is juthat el tudása által. Nos, valami hasonló pedagógiával "dolgozik" az ÚRIsten is, csak jobb hatásfokkal, egészen észrevétlenül és csöndben, gondviselő kegyelme által...

Lelki béke...

A mai nap imádsága:
Uram! Bocsásd meg hűtlenségeimet, melyeket teremtettséged ellen követtem el, s engedd, hogy mégbékéljek Veled és önmagammal! Ámen


Isten megbékéltetetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.
2 Kor 5,18

Örök harag! - mondtuk vagy mondták nekünk gyerekkorunkban. Már létünk zsengeségének osztatlanidős gyönyörűségében, a játék csodájában is megízleltük a lélek keserűségét, amikor igazságtalanság ért minket. A harag nemcsak rossz tanácsadó, de ráadásul olyan "vendég", akit ha egyszer beengedsz a házadba (lelkedbe) igen nehéz onnan kiebrudalni... Jób is azt mondta: "Haragszom mindhalálig!" Ha sérelem ért minket - vagy úgy éljük meg, hogy bizony mi nem ezt érdemeltük - akkor bizony nagyon tudunk haragudni. A hűtlenség példáján jól látni ezt. Ha valakit megcsal a férje vagy a felesége, abból igen hamar még tragédiák is származhatnak... Kriminológiai statisztika szerint az elkövetők a súlyos bűncselekmények mintegy háromnegyed részét a szociális kontaktusok rendezetlenségéből fakadóan, hirtelen felindulásból követik el...

Kijelenthető: A teremtés csúcsa az ember, sokszor haragszik Teremtőjére. Az emberek átkozódnak-szitkozódnak, ha nem sikerül valami az életükben. Mindenért természetesen az Isten a hibás! A békétlenség folyamatos, az ideges hétköznapok csak újabb problémákat termelnek, s egy idő után kifakul az élet, szürkévé és közömbössé, rosszabb esetben pokollá válik.

Isten azonban nem haragra, hanem nyugalomra, nem békétlenségre, hanem békére hívott el mindannyiunkat. Békétlenségünkben velünk együtt szenved, látva életünk eltorzultságát, melyből szabadítani szeretne, hiszen ilyen állapotunkban istenképűségünk csak groteszk karikatúra... Nem Istent kell kibékíteni, hanem nekünk kell kibékülni önmagunkkal. Ebben a megbékélésben Partnerünk az Isten. A Krisztus-ügy lényege, hogy a Teremtő Szeretet lényegiségéből fakadóan részesedni akar gondjainkból, hogy eljussunk a felismerésre: Isten "kész" a megbékélésre.

Aki nem hargszik az Örökkévalóra és magára sem, az Isten megváltott gyermekének tudhatja magát. Ez az evangélium. A "jó hír" azonban csak akkor válik örömhírré, ha Isten valósága olyan magától értődő a mindennapi életünkben, hogy meg tudunk bocsájtani nemcsak magunknak, de még az Istennek is... Innentől kezdve él bennünk a Krisztus, s magunk is a békeltetés, s a megbékülés követeivé válunk.

Várakozásaink szép beteljesüléséért.

A mai nap imádsága:
Uram! Te látod életem gondjait. Kérlek Téged, emelj ki belőlük néhány pillantra, hogy szereteted apró csodáit átélve magam is jóságod eszközévé válhassak! Ámen



Gondom van rá, hogy igémet beteljesítsem.
Jer 1,12
"Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó!" - figyelmeztet a régi bölcsösség ma is, mert csak nem akar kihalni az emberből ez a régi rossz tulajdonsága; lelkesen ígér, és gyorsan felejti vállalt kötelezettségét... Felelőtlenül ígérgetni nemcsak csúnya dolog, de veszélyes is. Gondolhatjuk, talán azért, mert elveszíthetjük hitelességünket embertársaink előtt. A hiteltelenségen túl a bizalom is megrendülhet bennünk, de ami még ennél is veszélyesebb: Elveszítjük életünkben azt a tiszta hangot, mely lelkiismeret gyanánt időről-időre visszhangzik bennünk és az Isten végső, nagy számonkérését juttatja eszünkbe. Ha ez kimarad életünkből, akkor... már nem számolunk az Istennel.

És ez olyan nagy baj? Manapság is sokan "fütyülnek" az Isten-problémára, s nem látszanak boldogtalanabbaknak, mint a többiek. Reprezentatív felmérés szerint, az élet delén (40 év) túljutottak közel nyolcvan százaléka, még soha(!) nem gondolkodott el komolyabban az élet értelmén, az Isten esetleges szerepéről személyes életükben. Ez azt jelenti, hogy az emberek háromnegyed része leélte a szociológiailag aktív életének túlnyomó részét - belső, etikai motívációk nélkül! Magyarul: magának élt. Ennyivel "szegényebb" lett a világ, ennyivel kevesebbet kapott a közösség. Mert életünk második felében inkább kapni szeretnénk a közösségtől, hiszen az erőnk fogyatkozik. De mi van azzal a társadalommal, ahol mindenki csak kapni akar? Az, amit tapasztalunk manapság: elaljasodik. Az önzés apránkénti növekedésében sokan észre sem veszik, hol lépték át az önszeretet és a gonoszság határát. Ha nem volt ott Isten, akkor a látáshoz szükséges világosság is hiányzott. Lemerült zseblámpával szakadék szélén "táncikálni" - meglehetős botorság...

Isten beteljesíti ígéreteit, ahogy az Írás mondja: "Nem ember az Isten, hogy hazudna." Ez azt jelenti, hogy a törvényt, azaz a teremtettség rendjét Isten betartatja: a bűnt(hibát) követi a büntetés(következmény). Az Isten tehát következetes. Jó levonni ebből a következtetést, hogy következetlenül élni nem érdemes... Fejjel nekirohanni a falnak lehet, de nem érdemes. Isten meg-megállít minket, hogy elgondolkozzunk életről és halálról, szépről és jóról, a megismerés ajándékairól, a reménységről, a hitről. Miért? Hogy szívünkben megfogalmazódjanak gondolatok a világról, s a Gondviselésről, s ezeket megosszuk másokkal is. Így ádventben különösen is...