A Halállal küzdőkért...

A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Nehezen értem életemet. Napfényes és árnyékos napjainak szeszélyes változása gyakran elkedvetlenít, olyan jó lenne biztonságban tudni magam. Örömömet mégsem Benned, hanem nagynak gondolt, mégis szánalmasan földhözragadt tervecskéim megvalósításában keresem. Add hogy Benned elrejtettségek találjak, s szeretetedet mások felé sugározva magam is átmelegedjek! Ámen


Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, s utoljára megáll a por fölött...
Jób 19,25

Jóbot elhagyták barátai. Rokonai eltávolodtak, ismerősei elidegenedtek, szomszédai elfordultak tőle... Így vall magáról: "Feleségem undorodik leheletemtől, testvéreim iszonyodnak tőlem... a házamban élők idegennek tartanak... szolgámnak kiáltok, de nem válaszol, mégha könyörgök is neki... akiket szerettem, ellenem fordultak." A haláltusáját vívó ember tragikus magányának keserű mondatai ezek, az emberi nyomorúság sorsbagyúrt, elkerülhetetlen igazságai. Ebben a különös helyzetben, amikor az elmúló, s az örökkévaló dimenziói súrolják egymást már nincs senki más, csak Isten és az ember, valamint a látható világ egyre homályosodó, de még jelenlévő képei. Itt és ekkor, már minden kapcsolat, minden érzékelés csakis egy ügyet szolgál: a kimenetelt ebbből a világból... Aztán egyszercsak minden megdermed, az emlékek zuhataga jéggé fagy, s marad a mozdulatlanság, s a végtelen csönd... Hiába üvültenénk, értelmes hang ilyenkor már nem jön ki belőlünk... Amit Isten meghall: "De még élek Uram, még élni akarok!" - az e világ számára csupán a test agóniájának néhány utolsó, hátborzongató disszonáns búcsúakkordja.

Amikor porrá válunk, talán csak akkor válik nyilvánvalóvá a lelkünk számára, hogy mivégre is kapta létének ikertestvérét: a testünket. Akkor és ott, mindenre fény derül: az élet küzdelmeinek felsőbb értelme éppenúgy világlik, mint az Isten álma, s az azokból megvalósított cselekedeteim, s mulasztásaim. "A föld porából teremtettünk, s azzá is leszünk" - nincs kibúvó, nincs kivétel. Aki teremtettségének eme üzenetét nem hallja meg, aki létének ezt az igazságát nem látja meg, az bizony süket és vak marad a világ sok más dolgára is. Azt hidegen hagyja a szenvedés, s nem hozza lázba az élet sok más csodája sem...

Ami Jób számára végső kapaszkodó, az az egyetlen lehetséges kitörési pont mindenki számára: a hit. A hit, ami a megtapasztalások apró csodáiból tudássá áll össze bennünk. A "megváltom él" - kifejezés sok-sok mindent jelenthet. Jelentheti a személyes üdvbizonyosságot azok számára, akiknek megadatott, hogy értsék az Isten üdvözítő bolondságát, de jelentheti azt is, hogy Isten kezében van minden hatalom - jóllehet azért Isten, mert Nála van minden hatalom... Az ilyen és ehhez hasonló mondatoknak csak azért van/lehet értelme, hogy ezen keresztül is belássuk: legjobb nekünk, "legüdvösebb" ha az Ő "kezébe" helyezzük egész életünket. Ha tisztán látjuk a halál-kérdést, élesebben látjuk létünk nagy kérdéseit is!

Akaratunk...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy szereteted vezérelje egész életemet! Ámen



De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg.
És kiáltozásuk győzött.
Lk 23,23

A demokrácia alapja a többségi akarat. Maga a szó a görög "démosz-kradzó"-ra, vagyis "népkiáltás"-ra vezethető vissza, tehát kifejezője annak, mint is kíván a nép. S mit kíván az istenadta nép? Hát kenyeret és cirkuszt... Panem et circenses! - ahogyan a latin közmondás tartja. "Kenyeret és cirkuszt" - ezt adj a népnek, és akkor minden működik, azt csinálsz vele, amit akarsz. Az antik római bölcsesség szerint az uralkodó hatalom, a politikacsinálás sarkalatos tétele ilyen egyszerű. Mindig...

Ma is... A globális szórakoztatás államilag támogatott formája aztán, iszonyú következményeket eredményez. Túl azon, hogy tömegeket zülleszt az akarat nélküli bábok szintjére, hogy figyelmüket elterelje az aktuális, és egyre égetőbb gondokról. A profithajhászok gátlástalansága megbocsáthatatlan tragédiákat eredményez: a munkahelyek módszeres megszüntetése, az egészségügy módszeres szétverése, ebből következően a depresszió és a pánikbetegség, széleskörű elterjedése...

Legnagyobb felelősség, ott terheli a mindenkori hatalmat, ahol felszámolja a hagyományokat és ez a nagyváros. Soha nem fordulhatott elő hasonló tragédia egy szüreti, vagy farsangi bálon. Nem fordulhatott elő, mert ott, a megfontolt idősebbek, és a vehemens fiatalok együtt szórakoztak. Nem maradhatott észrevétlen az erkölcstelen magatartás, a garázda viselkedés, ezeket a jelenlévő tapasztaltabb emberek, csírájukban fojtották el. S ha mégis duhajkodás kerekedett - annak célja nem a másik kíméletlen, csoportos agyonverése volt...

Ma másképpen alakulnak a dolgok. A hazug liberalizmus kiáltása győzött... Ez az irányzat, arról próbálja meggyőzni az embereket, hogy mindent szabad: nem elítélendő az erkölcstelenség, a rejtve maradhat még a kábítószer használat is. Azt hirdeti, hogy minden korlátozás, a szülők, vagy idősebb emberek részéről, a fiatalság identitásának, személyes szabadságának jogtalan korlátozása...

Nagyhétben vagyunk... Tragikusan pergő események liturgikus koreográfiájának segítségével elmélkedhettünk ezekben a napokban életről és halálról, emberi természetünkről, no meg húsvét misztériumáról. A nagyhétbe belesűrűsödött események az emberi gyarlóságok teljes tárházát mutatják: vetélkedés és veszekedés az utolsó vacsora előtt, Jézus magánya a Gecsemáné-kertben, s a tagadás elfutásai... olyan méltatlan ez azzal szemben, Aki rövid hároméves szeretett tanításával kiforgatta sarkaiból a világot!

Senki nem akadt, aki kiállt volna Jézus mellett? A szolidaritásnak még csak a halvány jelét sem mutatták - még az a Péter is átkozódva "menti a bőrét", aki a halálba is követni akarta Mesterét. Mi történt a kiválasztott tizenkettővel is? ...Itt más erők irányítják az eseményeket, itt próféciák teljesednek be: "Megverem a pásztort, s szétszéled a nyáj!" Itt nem lehet emberi erőket magasztalni, ez más vonatkoztatási rendszer. Amikor hatalmasságok és erősségek súrlódnak egymással, akkor az ember csak csodálkozó nézője lehet az eseményeknek... Vagy mégse?

Érzékenységért... a nem látható, de nagyon fontos dolgokra.

 A mai nap imádsága:
Uram! Előtted nem tudom titkolni életemet, hiszen Te jól látod minden pillanatát... Látod örömeimet, s vergődéseimet, amikor kizárlak gondolataimból, s a magam eszére hagyatkozom a Te bölcsességed helyett. Minden szavamnak, minden lépésemnek, minden mulasztásomnak a következményével szembesítesz Uram... Elfutni Előled nem tudok, hibáim, vétkeim, bűneim ostorcsapásai utolérnek.
Add nekem Lelked áldását, hogy meg tudjak állni a hitben, s cselekedni tudjam a szeretet parancsait! Adj nekem alázatosságot a türelmes élethez, hogy gondviselésed jósága mellett ne menjek el közömbösen naponta! Add meg azt, amire leginkább vágyom, de magam sem tudom hogyan kérjem Tőled: irányításodat életem kihívásai között! Ámen

   
Türelmes az ÚR, de nagy a hatalma; nem hagy az ÚR büntetés nélkül.
Náhum 1,3a

Isten türelmes - nem úgy az ember! Gyakran felszakad a lélek mélyéről a sértődött ember vádló kérdése: Miért? Miért engedi meg az Isten a betegséget, a háborút, a sok-sok nyomorúságot? Ezzel a kérdéssel persze Isten nem szorítható sarokba, hiszen ezek a kérdések általában akkor hangzanak el, amikor a körülményeink szorítanak sarokba - minket... Ugyanakkor vannak kérdések, amikre a válasz csak később érkezik. Már tinédzserkorban feltesszük a kérdést: "De ki a nagy Ő?" - a válasz pedig hosszú évek után lesz nyilvánvalóvá. Sok olyan teológiai-, etikai kérdést is felvetünk, amire nem fáziskéséssel jön a válasz - ahogyan mi azt gondoljuk -, hanem életünk éppen megfelelő szakaszában. Mert Isten órája is ketyeg, csak másképpen jár...

Az ember megcselekszi a bűnt, s elmaradni látszik a büntetés. Ez lenne a kegyelem? Nem, ez az isteni pedagógia része. Az "eredmény" mindig később jön. Ezért gondolják sokan, hogy az Isten törvényeit figyelmen kívül lehet hagyni... s azután csak évekkel, esetleg évtizedekkel később derül ki, Isten nem felejt: a bűn következménye a büntetés nem marad el.

Üdvösség és kárhozat. Két nem evilági fogalom, melyet hétköznapjainkban mégis használunk: üdvösséges, kárhozatos az adott ügy vagy cselekedet. De mit is jelentenek valójában? Az üdvösség: az Isten, a szeretet közelsége. A kárhozat is Isten, a szeretet hiánya. Aki elutasítja az Istent, az békétlenséget kap "jutalmul", aki befogadja az Abszolútumot, a felfoghatatlan Nagy Titkot, az pedig békességet nyer.

Manapság nem népszerű a számonkérést hirdetni, mert hamar rányomják a bélyeget az ilyen emberre: szélsőséges, radikális. Amennyiben az Isten a halált a "bűn zsoldjául" adta, annyiban Isten maga is radikális... A kérdés mindig az, hogy ebben krízistteremtő isteni jelenlétben mennyire látom meg az Ő közeledését, s az Élet Törvényeinek áthághatatlanságát? Isten türelemre int, mert abban nyilvánul meg az alázat. Az alázatoskodás gyenge jellemre vall, az alázat az erő jele. Aki képes az alázat útján járni, annak Isten a legnagyobb méltóságot adja: a meg-megcsillanó istenképűséget a hétköznapok forgatagában.

Megértés...

A mai nap imádsága:
Uram! Adj megértést az embereknek! Ébreszd fel a készséget a részvétre, s engedd a szeretet hatalmát érvényesülni a bűn rombolásával szemben! Ámen


Ezután így szólt hozzájuk: "Vajon azért veszik-e elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék, vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék? Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!"
1 Móz 6,9

Sokat fejlődött a világ... Évtizedek óta dollármilliárdokat költenek arra, hogy feltételezett idegen civilizációkkal felvegyék a kapcsolatot. Jeleket küldenek távoli csillagok felé, s figyelnek... Úgy tűnik, a próbálkozás eleddig sikertelen. Elgondolkodtató azonban, hogy csúcstechnológiás, kommunnikációs világunkban még ma is nemzet ront nemzetre, nincs egyértértés országok között, sőt válságban vannak a közösségek is. A válások igen magas száma is azt jelzi, hogy a legkisebb közösségben, már két ember sem képes megérteni egymást... S ha ketten sem tudnak egy-ségre jutni, akkor hogyan valósuljon meg a társadalmi egyet-értés?

A Mester gyakran emeli ki tanításának egyes részeit ezzel a felszólítással: "Akinek van füle a hallásra, hallja!" Füle ugyan mindenkinek van, töbnyire hallanak is vele, de a meghallás készsége mégis kevesek kiváltsága. Mindig voltak, vannak és lesznek olyan csoportok, irányzatok, titkos társaságok, akik azt állították/állítják magukról, ismerik a Végső Igazságot, s aki ennek ismeretében van, az előtt bizony minden ajtó kinyílik, s egész életében majd sikert sikerre halmoz. Az igazság azonban másképp fest: Múlandóságunk okán igazságunk is múlandó. Véges létünk miatt vonatkoztatási rendszerünk is véges, hiszen magunk köré csak véges sugarú kört vagyunk képesek rajzolni... Csak ezen a behatárolt körön belül lehetnek aztán "érvényesek" a kijelentéseink. De sajnos, önzésünk okán még a körön belül sem állnak meg "igazságaink"!

Amikor a Mester tanít, nem ismeretelméleti előadást tart, hanem evidenciákat szól. Megerősíti bennünk azt, ami elgyengült és nyilvánvaló teszi azt, ami elhomályosult. Teszi ezt azért, hogy hogy "hitünk Istenbe vetett reménység is legyen" 1 Pt 1,21c Ugyanis hitünk soha nem befejezett, életünk végéig folyamatosan, napról napra fejlődik.

Teremtettség...

URam! Csodálatos a Te műved, megérteni azt szánalmas emberi próbálkozás. Dicsőségedet hirdeti minden létező, kicsi és nagy, látható és láthatatlan! Add nekünk a felismerés örömét, hogy életünket a Te jó rendedbe illesztve boldogan élhessünk itt a földön! Ámen

    

Dicsérje őt a nap és a hold, dicsérje minden fényes csillag!   Dicsérjék őt az egek egei, még a vizek is ott fönn az égben!   Dicsérjék az ÚR nevét, mert ő parancsolt, és azok létre jöttek,   mindörökre helyükre állította őket, rendelkezést adott, melytől nem térnek el.

Zsolt 148, 3-5

Régi igazság, hogy a valóságot a maga teljességében igazán egyedül a költészet képes megfogni. Van még egy, az igazságot emberi értelem számára befogni igyekező módszer - ez a matematika magas művészete -, de ennek dallamát az átlagember kevésbé kedveli... Annyi bizonyos, hogy mindkettő arról tanúskodik, hogy ez a világ "rendben van". Szavainkkal leírni ezt a rendet csak körbedadogni tudjuk, mert olyan lenyűgöző számunkra a mikrokozmosz és a makrakozmosz rendje. (Maga a görög 'kozmosz' szó rendezett világot jelent; ennek ellentettje pedig a 'káosz'.) A világ tehát nagyban is meg kicsiben is "rendben van", s mindenhol a Teremtő Isten rendje tükröződik benne.

Eleddig a kozmológiai tudományos ismeretterjesztő filmek - a kozmológia a rendezett világról való értelmes beszédet, tanítást jelenti -, magabiztos teóriákat propagáltak, mostanság egyre többször hallani benne a tudós ember alázatos sóhajtását: "Ezt bizony nem tudjuk..." A világűr fekete lyukairól már sokszor hallottunk, de kiderült, hogy a galaxisok közepén levő fekete lyuk egy alapvetően másfajta "fekete lyuk", s elnevezték "szuper fekete lyuknak". Hogy mi ez valójában? Nos, erre még a tudós ember is csak annyit tud mondani: szeretnénk tudni, de egyelőre nem tudjuk...

Egy valamit azonban nagyon jól tudunk: makró-, és mikro-világ határán létező lényekként mi vagyunk azok az egyedüli teremtmények, akik nem tükrözzük azt a rendet, amit Isten belénk-kódolt. Hiszen, ha a kicsiben és nagyban is csodálnivaló rendet alkotott az ÚRIsten, akkor miért pont a lelkünket hagyta volna ki ebből: Bizony a léleknek is megvan a maga rend-szere. (Ősi 'szer' szavunk törvényt jelenet, innen érthető meg pl. az élelmi-szer szavunk is: aki a törvény szerint, az Isten jó rendje szerint étkezik, tiszta élelmiszert eszik, az él. Még mindig csak így zárójelben: manapság a világon 100 ezer féle élelmiszer-adalékanyagot - tartósítószereket, élelmiszer-festékeket, állagjavítókat, térfogatnövelőket - használnak. Hogy ezek mennyire szolgálják az életet, mindenki a maga lelkiismerete csöndességében adja meg rá a választ...) Az ember tehát nem rendkívüli - még ha ezt is hisszük magunkról -, mi is Isten rendjébe beleszerkesztett teremtmények vagyunk. Ha sokat eszünk és keveset mozgunk, akkor bizony elhízunk, s ha valaki dohányzik, akkor jó eséllyel indul egy tüdőrák, egy érszűkület vagy egyéb járulékos betegség megszerzésére. Igaz, hogy csak minden második ember kap el valamilyen halálos nyavalyát, de ha pont te vagy az a második, akkor téged az 100%-osan érint, s akkor érdekes módon nem vigasztal téged a statisztika 50%-a...

Nemcsak a hívő embert, az ún. hitetlen embert is lenyűgözi a világ csodálni való rendje, de a hívő ember az Isten jó rendéről igyekszik bizonyságot tenni. Hogyan? Bizonyára nem úgy, hogy vallásos fogalmakkal dobálódzik, s érthetetlen belső-egyházi fogalmakkal zsonglőrködik a világban, hanem úgy, hogy életvezetésében rend uralkodik. Nem rendetlen, hanem rend-szerető. A szer, az Isten szere/törvénye ugyanis táplál, életet, etet: ez pedig a szer-etet...

Az árvák atyjának szíve érted is dobog

„Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten, szent hajlékában. Isten hazahozza az elhagyottakat…” (Zsoltárok 68:6-7)

Az ókori világban imádott istenek csak a nagy emberekkel törődtek – aki erős, ügyes, aki gyors és káprázatos. Az emberiség maradéka a színfalak mögött szolgált – mellékszereplők, eltaposottak, jelentéktelen figurák a királyok, hadvezérek, istenségek nagy tervében.

A Biblia Istene azonban nem ilyen.

A Szentírás minden lapján láthatjuk Isten erőteljes érdeklődését a perifériára szorultak felé. Ennek bizonyitéka, hogy egy rabszolga nemzetet választott ki, hogy az ő különleges népe legyen. Ezt visszhangozza, hogy juhpásztorok voltak az elsők, akik meghallották az Úr Jézus testet öltésének hírét.

Azonban talán sehol sem látjuk ezt a különös valóságot tisztábban, mint Istennek az árvák felé való szenvedélyes szeretetében.

Lehet, hogy nem értjük, hogy mennyire páratlan dolog ez, mert egy olyan kultúrában élünk, amelyet mélységében a keresztény gondolkodás alakított. Bár gyakran megsértik, a gyengékkel, sebezhetőkkel való törődés a Nyugat erkölcsi értéke maradt. Ez azonban általában nem így volt azokban a kultúrákban, amelyek körbevették a zsidókat és a korai keresztyénséget. Ugyanúgy, mint a modern társadalom darvinistái, az ókori társadalmak is tipikusan úgy tekintettek a gyengeségre, mint ami méltatlan az élethez. Ahogy a római filozófus, Seneca leírja a Jézus korabeli római kultúrát: „eldobjuk azokat a gyerekeket, akik születésükkor gyengék, fogyatékosak.”


Gondolj bele milyen csodálatos az Isten, aki nemcsak eltűri a gyengéket, betegeket, szegényeket, hanem a legmagasabb szintű védelmébe és törődésébe részesiti őket.

Micsoda kontraszt. Látjuk Istent, amint a leghatalmasabb és önmagában elégséges Hatalom elképzelhetetlenül, folyamatosan kifejezi mélységes törődését a legkisebbek és a nyomorban levő árvák felé. A törvény leírja: „Igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek” (5.Mózes 10:18). A próféta visszhangozza ugyanezt az igazságot: „Csak nálad talál irgalmat az árva.” (Hóseás 14:4) Aztán újra a zsoltárban: „Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten, szent hajlékában. Az Isten családba helyezi a magányosakat…” (Zsoltárok 68:5-6)

Amint megragadjuk ezt az idegenszerű, gyönyörű valóságot, találkozunk Isten atyai szívének igazságával, amely nemcsak az árvákért dobog, hanem értünk is, mindannyiunkért. Követett minket, mikor még nyomorúságban és egyedül voltunk. Gyermekeivé fogadott minket. Meghívott, hogy „Abba”-nak, apucikának szólítsuk, hogy az ő lányaiként, fiaiként éljünk.

Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy Isten arra hívja az övéit, hogy ugyanezt tegyék. „Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban” (Jakab 1:27)

Mikor ezt tesszük, akkor feltárjuk az Atya szívét a világ számára. Akár örökbe fogadunk egy árvát, akár felnevelünk, mentorálunk valakit vagy egy helyi gyülekezet árvák felé irányuló szolgálatát támogatjuk, kifejezzük azt a megdöbbentő valóságot, amint a Leghatalmasabb szenvedélyesen törődik a legkisebbekkel. És ebben a folyamatban sokkal mélyebben megtapasztaljuk Isten szívét mi magunk is – egy különleges, csodálatos szeretetet az árvák iránt. Egy különleges, csodálatos szeretet irántunk.

Gondolatébresztőként:

Isten folyamatos törődése az árvákkal mit mond neked az ő jelleméről?
Mit jelent ki arról, hogyan érez feléd?
Milyen módon lehetsz képes kijelenteni a világnak, hogy Isten számára különlegesen fontos?

Hogy érint téged a kegyelem?

„...röviden írtam, bátorítva titeket és bizonyságot téve arról,
hogy az az Isten igazi kegyelme, amelyben álltok.” (1 Péter 5,12b NLT fordítás)

Sok buktató van az élet maratonján. De tekintet nélkül arra, hogy épp min mész keresztül,
számíthatsz Isten megtartó kegyelmére.

A Biblia azt mondja 1Péter 5,12b-ben, hogy „...röviden írtam, bátorítva titeket és
bizonyságot téve arról, hogy az az Isten igazi kegyelme, amelyben álltok.” (1 Péter 5,12b NLT fordítás)

Három olyan dolog létezik az életben, amely megbotláshoz vezethet és letaszít a útról, hogy ne tudd a versenyed befejezni. Minden ilyen esetben, Isten megtartó kegyelme fog célba kísérni.

1) Isten megtartó kegyelme segít, hogy megállj kísértés közepette.

A kísértés az első dolog melytől könnyen megbotlunk. A Biblia azt mondja, hogy „Isten pedig hűséges,
és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás
útját is, hogy elbírjátok azt viselni.” (1Kor 10,13b)

Isten azt mondja, hogy „Én gondoskodom a megtartó kegyelemről, hogy az mindig biztosítsa a kivezető utat számodra.”
Ez lehet, hogy csatornaváltást jelent. Lehet, hogy azt takarja, hogy fuss ki az ajtón. De jelentheti azt is, hogy meg kell változtatnod a gondolkozásmódod.
Ő mindenképp biztosítja a kísértésből való kivezető útat.

2) Isten megtartó kegyelme segít állva maradni, ha elfáradtál.

Van amikor nem ér kísértés. Ilyenkor csak el vagy fáradva. Az élet gyakran fárasztó.
Sok energiát igényel, különösen ha a helyes utat választod a könnyű helyett. De honnan kapsz erőt a helyes úton való járáshoz, ha halálosan el vagy fáradva? „Aki pedig minket veletek
együtt Krisztusban megerősít és felken, Isten az. Ő pecsétjével el is jegyzett minket” (2Kor 1,21-22a).
Az a fontos, hogy a Szentlélek benned lakozzon, és Őáltala tedd meg a helyes út azon lépéseit, melyekre saját erődből nem futna.

3) Isten megtartó kegyelme megerősít, hogy a problémák között is tovább tudj haladni.

Vannak olyan sebek, amelyeket a föld összes óhaja sem tud eltüntetni. Vannak az életben nem tervezett,
könyörtelen, és meg nem érdemelt dolgok – ezek fájnak a legjobban.

Mit csinálsz ilyenkor? Először megállsz, és a "mi lett volna, ha" játékot játszod ahelyett,
hogy Krisztusra és az Ő megtartó erejére fókuszálnál. Ézsiás 41,10 azt mondja, hogy „Ne félj, mert én veled vagyok,
ne csüggedj, mert én vagyok Istened. Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” (NCV fordítás)

Így kapsz megtartó kegyelmet.

Beszéljetek róla!

* Hogy tapasztaltad meg Isten azon megtartó kegyelmét, mely átsegít a nehéz időkön?

* Hogyan lehet kiterjeszteni Isten megtartó kegyelmét másokra?

* Mit gondolsz, mit jelent a „mi lett volna, ha” játékot játszani? Mikor mentegetőztél ilyen módon?

Ne keményebben próbálkozz, inkább bízz jobban!

Légy csendben, és várj az ÚRra! (Zsoltárok 37:7)
Add meg magad teljesen az Úrnak, és várd türelemmel Őt! (Zsoltárok 37:7a – GW fordítás)

Megadni az életedet az ÚRnak, ezt jelenti:

* Követni Isten vezetését anélkül, hogy tudnád hova küld.
* Várni Isten időzítését anélkül, hogy tudnád, mikor jön el.
* Várni egy csodára anélkül, hogy tudnád, Isten hogyan fog gondoskodni.
* Bízni Isten céljaiban anélkül, hogy értenéd a körülményeket.


Abból tudhatod, hogy teljesen alárendelted magad Istennek, hogy Istenben bízol, hagyod, ő tegye a dolgokat, ahelyett, hogy megpróbálnál másokat manipulálni, hogy saját naptáradba erőltetnéd be és magad irányítanád a helyzetet. Engeded, hogy Isten dolgozzon. Nem kell mindig „töltés alatt” lenned. Ahelyett, hogy keményebben próbálkoznál, inkább bízz jobban!

Abból is tudhatod, hogy megadtad magad, hogy már nem reagálsz a kritikára és nem igyekszel rögtön megvédeni magad.

Az alárendelt szív a legjobbat mutatja fel a kapcsolatokban. Nem önmagad szolgálod, nem fúrsz meg másokat és nem követeled a jogaidat.

A legtöbb ember számára a legnehezebb dolog a pénzüket feladni. Sokan így gondolkodnak, „Akarok Istenért élni, de akarok elég pénzt is keresni ahhoz, hogy kényelmesen éljek és pihenjek néhanapján.”

A visszavonulás, a nyugdíj nem célja az átadott életnek, mert ez Istennel verseng az életünk elsődleges figyelméért. Jézus mondta: „Nem szolgálhatjátok egyszerre Istent és a Mammont (pénzt).” és „Ahol a kincsed, ott a szíved is.”

Az önfeladás legmagasabb példája Jézus. Keresztre feszítése előtti éjszakán Jézus megadta magát Isten tervének. Azt imádkozta, „Atyám, neked minden lehetséges, kérlek, vedd el tőlem a szenvedés poharát, de ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied.”

Jézus nem azt imádkozta, „Isten, ha képes vagy rá, vedd el a fájdalmat.” Azzal az állítással kezdte, hogy Isten bármit meg tud tenni. Így imádkozott, „Istenem, ha ennek a szenvedésnek az eltávolítása a leghasznosabb számodra, akkor tedd meg. Ha azonban ez tölti be a célod, akkor ez az, amit én is akarok.”

Aki igazán megadja magát, ezt mondja, „Atyám, ha ez a probléma, fájdalom, betegség vagy körülmény kell ahhoz, hogy beteljesítsd a célod és megdicsőítsen az életemben vagy mások életében, akkor, ne távolítsd el!”
Az érettségnek ez a szintje nem jön el könnyen. Jézus esetében ő olyan erősen agonizált Isten terve felett, hogy vércseppeket izzadt. Az önfeladás kemény munka. A mi estünkben intenzív harcot kíván az én-központú természetünkkel.

Beszéljetek róla:

* Hol van a kincsed?
* A pénzhez valló viszonyod tükrözi-e, hogy megadtad a szíved Krisztusnak?

Tökéletes feltételeket keresve

"Az ÚR ekkor odafordult hozzá, és azt mondta: Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából! Én küldelek téged!" Bírák 6:14

Isten talán azt mondja neked, "Emeld ki a fejed a porból, és figyelj rám!"

Gondolkodj el ezen legközelebb, amikor tökéletes feltételekhez ragaszkodsz ahhoz, hogy elkezdd megvalósítani Isten tervét.

Gedeon - egy dicső harcos és egy bíra az Ószövetségben - volt az utolsó tagja a leggyengébb családnak Manassé törzséből. Az ő dolga volt az a fárasztó munka, hogy gabonát csépeljen, vagyis a gabonamagot kiverje, és elválassza a pelyvától.

Talán azt remélte, hogy egyszer nagy dolgokat tehet Istenért, amikor majd megfelelnek a feltételek, de egyelőre csak egy egyszerű embernek látta magát, aki a gabonát csépeli egy nyikorgó préssel.

De ez nem számított Istennek. Isten úgy látta Gedeont mint egy dicső harcost és bírát. Azt mondta Gedeonnak: "Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából! Én küldelek téged!" (Bír. 6:14)

Gedeon látása még mindig nagyon szűk volt, mert azt hitte, az az igazság, amit ő gondol és ő lát. Más szóval, Gedeon azt mondta Istennek, "Uram, bennem nincs meg, ami ehhez kell. Tudom, hogy te tökéletes vagy, de szerintem most hibáztál." (Bír. 6:15)

Ha újra más szavakkal akarjuk kifejezni, Isten azt mondta Gedeonnak, "Emeled fel a fejed a gabona porából, és figyelj rám! Majd én veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak egy ember volna." (Bír. 6:16)

A Küldő ereje sokkal fontosabb, mint annak az ereje, vagy akár gyengesége, akit küldenek.

Az nem számít, hogy Gedeon mit mond magáról, sem az, hogy mások mit mondanak Gedeonról. Egyedül egy vélemény számít: Istené.

Amit Isten mond Gedeonról, az az igazság. Amit Isten mond rólad, az az igazság. Te az ő értékes gyermeke vagy, az ő képmására vagy teremtve, és egy kedves illat vagy számára.

Bízz Isten erejében, és tedd azt, amit Ő mond neked!

HOGYAN BIRKÓZZUNK MEG A ROSSZ HÍREKKEL?

„Ezékiás… kiterítette azt… az Úr előtt.” (2Királyok 19:14)
A Biblia azt mondja: „Ezékiás átvette a levelet a követek kezéből és elolvasta. Majd fölment az Úr házába, és kiterítette azt Ezékiás az Úr előtt. És így imádkozott Ezékiás az Úr előtt: Uram, Izráel Istene, te alkottad a mennyet és a földet! Uram, hajtsd hozzám füledet, és hallgass meg! Uram, nyisd ki szemedet és láss! …szabadíts meg bennünket…, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy, Uram, az egyedüli Isten!” (2Királyok 19:14-19). Ezékiás reménytelen helyzetben volt. Egy 185.000 fős hadsereg sorakozott fel ellene, és el akarta pusztítani. Ám imádságára válaszul Isten egy angyalt küldött, aki mind egy szálig megsemmisítette őket. Van, hogy a rossz hír levél, e-mail vagy telefonhívás formájában érkezik. Jöhet sivító autógumik és összetört üveg hangján, lehet egy csomó melledben, lehet egy bírósági idézés vagy egy végelszámolási papír a munkahelyeden. A rossz híreket nem korlátozzák a társadalmi osztályok, a nemek vagy az életkor. Mindannyiunkhoz elérnek. Mit kell hát tenned, amikor olyan problémád támad, amit nem tudsz megoldani, sem elmenekülni nem tudsz előle? Tedd azt, amit Ezékiás tett: vidd az Úr elé imádságban! Terítsd ki előtte! Legelőször hozzá menj, ne csak utolsóként fordulj hozzá! Ha ezt teszed, hódolsz előtte, mint a helyzet Ura előtt, és Isten erre válaszolni fog. Az ő ígérete ez: „Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt.” (Zsoltárok 91:15)




Ha rossz hírt kapsz, ne ess pánikba miatta, és ne kezdj el kapkodni! Állj meg, gondolkozz ésszerűen, és vedd számba a tényeket, mielőtt következtetéseket vonnál le, vagy döntést hoznál! Imádságban kérdezd meg: „Uram, mihez kezdjek ezzel a helyzettel?” Ha egyedül is meg tudod oldani, Isten nem fogja megoldani helyetted. Valaki egyszer így fogalmazott: „Az Ő részét mi nem tudjuk megtenni, a mi részünket Ő nem fogja megtenni.” Ezékiás semmit sem tudott magáért tenni, amikor egy jól felfegyverzett hadsereg hatalmas túlerejével nézett szembe. Ezért az Úr házába ment, és szükségét kiterítette Isten előtt. Ez mindig bölcs lépés. Amikor hittel válaszolsz, a krízis lehetőséggé válik, amiben Isten megmutathatja, mire képes az érdekedben. Az igazság az, ha semmi másod nem maradt, csak Isten – ő bőven elég! Elég a helyzet kezeléséhez, elég ahhoz, hogy túljuss rajta, elég ahhoz, hogy újra talpra állj. Kérdezd meg magadtól: „Ez tényleg az én problémám?” Igen, az ige azt mondja, hogy hordozzuk egymás terheit (ld. Galata 6:2), de nem kell hagynod, hogy mindenki rád zúdítsa a problémáit. Néha akkora buzgósággal akarunk megmenteni másokat, hogy útjában vagyunk Istennek, amikor szeretne foglalkozni velük. Hagyj fel azzal is, hogy egész nap a híreket hallgatod! Ha mindig ezzel van tele a fejed, akkor rettegés vesz erőt rajtad, és azt kezded gondolni: „Mindenfelé rosszul mennek a dolgok, azt hiszem, én sem számíthatok semmi jóra.” Mit mondott Isten rólad és a helyzetedről? Isten nem a szükségeidre válaszol, hanem a hitedre! Tehát ásd bele magad a Szentírásba, fedezd fel, mit mondott Isten, aztán állj rá Igéjére!

Isten fedez!

„Kezedbe adom azt.” (Józsué 8:18 Károli)

Mielőtt Józsué csatába indult, Isten ezt mondta neki: „Nyújtsd ki a kezedben levő dárdát Aj felé, mert a kezedbe adom azt.” Csodálatos, hogy milyen bátorrá tudsz válni, ha tudod, hogy Isten fedez. Ha tudod, hogy Ő mögötted van, akkor elmondhatod: „Egyetlen ellenem készült fegyver sem lesz jó szerencsés” (Ézsiás 54:17 Károli). Emlékszel, hogy gyerekkorodban mennyire biztonságban érezted magad egy verekedésben, ha tudtad, hogy a bátyád vagy nővéred mögötted áll? Nos, most Isten támogat!

A probléma az, hogy annyi mindent kimondunk anélkül, hogy először leellenőriznénk, vajon Isten mögöttünk van-e. Amikor a sátán azt mondja: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” (Apostolok Cselekedetei 19:15), akkor tisztában kell lenned két dologgal: a) jó kapcsolatban vagy Istennel; b) ez az Ő harca is éppúgy, mint a tiéd. Jézus azt mondta: „…amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is” (Máté 18:18). A két birodalom között összhangnak kell lennie. Jézus azt tanította, hogy így imádkozzunk: „…legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” (Máté 6:10), mert ha nincs jóváhagyva ott, ahol Ő van, akkor ott sem lesz jóváhagyva, ahol te vagy. Az önbizalmat az adja, ha tudod, hogy Isten akarata szerint cselekszel.

A Biblia „Isten munkatársainak” nevez bennünket (1Korinthus 3:9), tehát ne menj a saját fejed után! Ne próbálj megmozdítani semmit, amit Isten nem akar mozdítani, és ne próbálj halottat feltámasztani, kivéve azt a Lázárt, akit Ő szólít elő. Azt tesszük a földön, amiről tudjuk, hogy az ő kinyilvánított akarata a mennyben. Így tudhatjuk, hogy fedez minket.

Légy valódi!

„Óvakodjatok… a képmutatástól.” (Lukács 12:1)
A képmutatást úgy is lehetne fordítani: reklámfogás, propaganda. A képmutatás, bármennyire vallásos köntösbe öltözik is, csupán alakoskodás. Jézus leleplezte ezt. Amikor kora vallási vezetőiről beszélt, ezt mondta: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt a világosságban fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni.” (Lukács 12:1-3). Miért bánt Jézus ilyen keményen a képmutatókkal? Mert a képmutató elítéli másokban azt, amire magának mentséget talál, vizet prédikál és bort iszik, a népszerűséget többre tartja az elveknél, szereti, ha csodálják, de mindig megtalálja a kiskapukat és rövidebb utakat, amikor becsületesnek kellene maradni.

Vegyük például Pétert: arról prédikált, hogy Krisztusban minden ember egyenlő, de mégis személyválogatóan viselkedett. Pál apostol szembesítette ezzel: „Amikor pedig Péter Antiókhiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mivel okot adott arra, hogy megfeddjem. Mielőtt ugyanis odajöttek néhányan Jakabtól, együtt evett a pogányokkal. Amikor pedig azok megérkeztek, visszahúzódott és elkülönült, mert félt a zsidó származású testvérektől. Képmutató módon viselkedett vele együtt a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba még Barnabás is belesodródott. De amikor láttam, hogy nem az evangélium igazságának megfelelő egyenes úton járnak, mindnyájuk előtt megmondtam Péternek…” (Galata 2:11-14 NIV). Isten megérti gyengeségeidet, és segít, hogy le tudd küzdeni őket, de soha nem fogja elnézni a képmutatást. Légy hát valódi!

A fenti világ lenti uralmáért életünkben.

A mai nap imádsága:

Uram! Új hetet, új napot vehetek a kezedből... Te adj erőt feladataim elvégzéséhez, figyelmet akaratod meglátására, s bölcsességet azok megcselekvésére! Ámen

   

Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.

Mt 6,10

Nem tudom, egyedül a JóIsten tudja, hogy egy nap hányszor hangzik el a lélek himnusza, a Miatyánk... gyanítom, hogy folyamatosan szól vagy éppen hangtalanul formálódik az ajkakon. Ahogyan a nappal és az éjszaka kergeti egymást a Földön úgy törnek fel belőlünk folyamatosan e létünkbe fonodó, de azokon túlmutató kérések.

"Jöjjön el a te országod"... Aki sokat látott már e világból, az bizonyára a szenvedéseket is észrevette benne. Azokat az égbekiáltó gonoszságokat, amikett naponta elkövet az ember bírvágya miatt, emberi erő nem, csakis az isteni képes megállítani. Ha majd eljön az Ő országa, akkor lesz igazság, béke és nyugalom! Ha valaki mégis a lelkébe hívja ezt a "mennyei királyságot" (Isten országának régi fordítása), akkor veszi észre igazán, mi dolga is van ebben a világban. Békesség és csönd nélkül nincsenek életformáló nagy gondolatok! TV-képek villódzása, a rádió slágereinek zakatolása közben nincsenek mindennapjainkat alakító felismerések, csakis a pillanatok kezünkből kifolyó homokszemei...

"Legyen meg a te akaratod"... A szinte gondolkodás nélkül kimondott néhány szavas kérést talán a legnehezebb kimondani! Ha Isten "egyetért" velünk, ha "támogatja" döntéseinket, azt természetességgel vesszük, de ha az Ő akarata a mi akartunkkal ellentétes irányba mutat, akkor világok csapnak össze lelkünkben! Ha emberi eszünk elképzelte jó elmarad, ha a veszteség kínja belehasít életünkbe, akkor azonosulni az Ő akaratával... szinte lehetetlen kihívást jelent! Végül mindig rádöbbenünk: ki kell mondanunk, "Legyen meg a te akaratod!" mert a Felsőbb Akarat elfogadása nélkül nincs továbblépés földi pályánkon, sem eljutás Őhozzá.

A földi mennyországról furcsa elképzeléseink vannak! Itt a földön a matéria ringatása, a test vágyainak ki-/megélése adja sokak számára a teljességet... az Isten országa azonban nem ennek a kivetítése a végtelenbe. Ha így lenne, azt megmondta volna a Mester, ahogyan azt is tudtunkra adta: "A mennyeknek országa nem evés és ivás!" Ami azonban "odafenn" érték az, "idelenn" is az... sőt ez az a híd, ami összeköti a kettőt: az Isten szeretete... Ezt mindennap belekönyörögni életünkbe nem kényszer, hanem kiváltság.

Keresztény élet...

A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy tetszésedre élve boldoguljunk! Ámen

Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.

Jn 17,14-16

Gyakran elhangzik a csodálkozó kijelentés: "Na, te sem ebből a világból való vagy!" Lehet ez elismerése az önzetlen segítésünknek, de lehet éppen visszafogott korholás is a tényre - jól átvertek minket. Ma reggeli igénk azonban nem a hétköznapokba, hanem a Szentséges Isten világába invitál. Jézus ún. "főpapi imájában" - de miért ne hallhatnánk ezt búcsúbeszédes hangos gondolkodásnak? -, azt mondja: az ővéi, azaz mi nem ebből a világból valók vagyunk. Ez Jézus szájából 'elismerés'... Ha mindig ott lennénk, ahol Jézus van, akkor bizonnyal más lenne a világ.

Világ gyűlöletét kivívni viszonylag egyszerű. A 'világ' - azaz a világ embere - ugyanis mindenáron, mindent birtokolni akar. Azt is, amit csak akkor lehet bírni, ha másról lemondunk. Vannak ilyen egymást kizáró dolgok az életben: pl. nem lehetünk egyszerre hűségesek és hűtlenek, s nem élhetjük át egyszerre a szerzés izgalmát, s a lélek békességét sem - ugyanis az életben mindennek ára van. A növekedés nincs csak úgy 'magától', azért valaki mindig "fizet"... Végsősoron pedig a növekedést maga az Isten adja.

Sokszor szeretnénk kifutni ebből a világból, mert nem olyan, amilyennek szeretnénk látni. Fundamentalista struccpolitika soha nem segít az emberen, sokan mégis az extremitásokba menekülnek, jóllehet nem ez az Isten akarata. Isten nem az aszketékus félrevonulásra, a természetellenességre, hanem az életre teremtett mindannyiónkat. Akinek minden lehetősége/Istentől kapott adottsága megvan arra, hogy Istennek tetsző életet éljen, de mégis magának él - az bizony már halott. Azt pedig tudjuk, hogy "Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké", ezért Ő ott van, az "élet sűrűjében", ahol történnek a dolgok... Jézus első csodatétele Kánában történt, a vizet borrá változtatta. Tehetett volna más csodát is, feltámasztahatta volna a környék temetőinek halottait - mégsem tette. "Vidám csodájával" mintha csak jelezni akarta volna: az életre, az örömre hívlak titeket. (Jó tudni, hogy az édes bortól könnyen megmámorosodhat az ember, de aki az igazi Forrásból, az Élet Vizéből iszik, az nem veszíti el a józanságát soha!)

Isten akarata, hogy a világban legyünk. Sóként, világosságként, hegyen épített városként. Óriási feladat ez számunkra, de ha tudjuk, hogy nem (csak) ebből a világból valók vagyunk (mennyei állampolgárságot is kaptunk Krisztusban), akkor lehetetlent is kiteljesítő lehetőségnek látjuk...

Kísértés...

A mai nap imádsága:

"Ne vígy minket a kísértésbe!" Ámen

Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.

1 Kor 10,13b

Emberlétünknek első lényeges kísértése abban áll, hogy a személyest - bármi legyen is az: barátság, szeretet, tisztelet, összetartozás, egyáltalán mindaz, amit egy másik személy ad - nem szabad mivolta szerint, hanem birtokként akarjuk 'kezelni'. Ha ez a kísértés legyőzi az embert, akkor tönkreteszi saját magát és létfelépítő kapcsolatait: Dologivá vált, lényegtelen, összetört világ jelenik meg körülötte. Ezzel szemben ha az ember lemond arról, hogy a másikat saját céljaira 'használja', hogy 'sajátmaga gyarapításának' eszközévé alacsonyítsa le, akkor új, tiszta, lényegi világ teremtődik körülötte, a szelídség, a szabad adás, a kímélet, a tapintat, a békesség és a türelem létvonatkozása. Az ilyen ember lénye annak bizonyítékává válik, hogy van még valami más is, mint amit kikényszeríthetünk, meghódíthatunk és hatalmunk alá vethetünk. A személyes és mind személyesebbé váló világ a 'gazdagság utáni mohó vágy' mindennap új leküzdéséből keletkezik.

Az emberi szellem egyik leghatalmasabb kísértése: csalódni abban, ami a legdrágább nekünk, amivel igazi valónk ajándékozott meg, amit mindenkorra megszerettünk. Ennek a kísértésnek legkézenfekvőbb oka az, hogy minél személyesebb és anyagtalanabb az érték, annál inkább veszít hatóerejéből a hétköznapi élet embere számára. Az ember azt szeretné, hogy amit ő 'fénylőnek' tapasztalt, az mindenki másnak is valahogy csodaképpen fényeskedjék. Nem bírja elviselni, hogy ami neki szép, az nem mindenkinek szép. És így kezd el kételkedni abban, ami legkedvesebb neki: anyjában, feleségében, barátjában, Istenében. Nem szabad elvárni a legkedvesebbtől, hogy mindenkinek kedves legyen, és a legdicsőbbtől, hogy mindenki számára dicső legyen...

Legtitkosabb és legnagyobb kísértésük: a türelmetlenség kísértésünk; hogy Istent magunkkal rántsuk, lerövidítsük útjait, meggyorsítsuk Isten kezét, ötleteket adunk Istennek vagy éppenséggel "besegítünk" neki, ahogyan Ábrahám tette Hágárral.

Igazi lényünket ott kell keresnünk, ahol szabadság, juttatás, ajándékozás történik, azaz a szabad személyi kapcsolatok szférájában, vagyis azon a területen, ahol a lét kezdi elvonni magát a birtoklás, rendelkezés és kényszeríthetés világából. Pontosan az igazit, azt, amiben lényegien emberek vagyunk, nem birtokolhatjuk, hanem mint ajándékot kell megkapnunk. Isten közelében aztán minden világosabbá válik, s elfogadhatóvá válik az is, ami már nem kísértés, hanem próba...

Közösség...

A mai nap imádsága:

Uram! Közösségbe teremtettél engem, hogy felelősséget hordozzak másokért. Add, hogy ne felejtsem el küldetésemet, a feladatokat, amiket rám bíztál, s a Tőled kapott erővel munkálkodhassam az enyéimért! Ámen

Nóénak ez a története: Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé.

1 Móz 6,9

Igaz történet egy igaz emberrről... Így is lehetne tömören megfogalmazni ezt a Biblia első lapjain található tudósítást. Azon senki sem vitatkozik manapság, hogy Noé zsidó volt vagy sem, mert nem volt az. Ez az elbeszélés azokból a régi időkből maradt fenn, amikor más kultúra volt az irányadó. Az ember azonban ugyanolyan esendő volt akkor is, mint manapság. De mennyire volt igaz ember ez a Noé, s mennyire feddhetetlen? Rabbinikus (zsidó tanítói) magyarázatok többnyire azt vallják, hogy Noé relatív-igaz ember volt. Azaz a többiekhez képest feddhetetlen. Noé tehát a normális ember prototípusa... Olykor megtörténik a világtörténelemben, hogy a normálisan élőket szentnek titulálják vagy szándékosan különcködőknek, pedig ők csak megmaradtak embernek.

A Midrás (ezalatt leginkább bibliai szöveghelyekhez fűzött a legváltozatosabb műfajú, logikájú rabbinikus magyarázatokat érthetünk) elbeszélése szerint az akkor élt emberek a feslettségnek olyan fokára jutottak, hogy az Örökkévaló elhatározta, új világot, új emberiséget teremt. Nem rombolja le teljesen a meglévőt, csak a romlott részeket, de azokat igen alaposan, "vágja ki", illetve új ember-fajt sarjaszt egyetlen megmentett családból. Ez Noách - Noé - családja, mely viszonylag jobbnak találtatott a többinél.

"Noé igaz volt, de nem annyira igaz, hogy kellő hatása lett volna az őt körülvevő világra is. Olyan ez, mintha valaki rossz szomszédok közé kerül, akkor két lehetősége van, vagy elköltözik egy jobb környékre, vagy megpróbál hatni a szomszédjaira. Noéból ez az erény hiányzott. Nem elég igaznak lenni saját környezetünkben, nem elég saját értékeinket magunknak megtartani, és védekezni a külvilág hatásaitól, hanem valamennyire igyekeznünk kell a külvilággal, embertársainkkal is megosztani a számunkra fontos értékeket. Az igazság akkor valódi igazság, hogyha nemcsak mi tudunk róla, hanem a mellettünk lévő ember tudtára is hozzuk." (Köves Slomó, rabbi)

Az özönvíz idején a közös veszély az állatokat ösztöneik megfékezésére kényszerítette. Végveszélyben nemcsak az állatok, de az emberek - a vademberek is - a jobbik énjüket hozzák felszínre, viselkednek másként.

A világon az első részeg - Noé volt. Midőn kijött a bárkából és tudatosult benne, hogy mindent előlről kell kezdeni, szőlőt ültetett, a termésből bort csinált, majd bánatában leitta magát. Ezt a prózai történetet a Midrás kissé kiszínezi: Amikor Noé elhatározta, hogy szőlőt ültet, jött a Sátán, megállt mellette és megkérdezte: mit ültetsz? Noé válasza után a Sátán felajánlotta, hogy társul hozzá. Noé beleegyezett. Mit tett ezután a Sátán? Hozott egy bárányt és levágta. Aztán hozott egy oroszlánt és megölte, utána egy sertést, végül egy majmot, s azokat is leölte, és mindezek vérével megöntözte a szőlőtőkét. Ezzel jelezte Noénak, hogy az ember mielőtt bort iszik olyan jámbor, mint a bárány. Iszik egy keveset, és "bátor" lesz, mint az oroszlán, majd folytatja az ivást, s disznóvá alakul, végül berúg, s olyanná válik, mint a majom, ugrál és táncol és nem is tudja már, mit csinál...

A történet üzenete ez: Isten nem hagyja magára az embert. Soha. Bármilyen mélyre is kerüljön, kivezető utat, lehetőséget (bárka) mindig ad. Azt is üzeni az ige, hogy nem elég csak félrevonulni és távolról ítélkezve, megjegyzéseket tenni, hanem építeni kell, ami tervszerű gondolkodást vár el az embertől. Manapség erre különösen is szükségünk van, amikor elveszítettük természetes tájékozódóképességünket, nem csak az etikus viselkedést illetően, de abban is, ami a leginkább terhel minket: az idő megélésének, felhasználásának jó és helyes voltát illetően. Az idő nem változott, csak az időfelfogásunk - ahogyan az Isten sem változott, csak a mi viszonyunk Őhozzá...

Prófétálás...

URam! Nem a jövőt szeretném tudni, hanem a jelenben akarom megélni kegyelmedet. Add szívembe szeretetedet, hogy szám a Te igazságaidról tegyen bizonyságot! Ámen

  

Ó, Uram, URam! Hiszen nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok!     Az ÚR azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok!   Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR.     Azután kinyújtotta kezét az ÚR, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az ÚR: Én most a szádba adom igéimet!

Jer 1,6-8; 9

Nehéz a próféta élete... Jézus URunk mondása szerint "Egy próféta sem kedves a maga hazájában" azt jelzi, hogy az, aki köztünk él, akit ismerünk, hiába szólja az igazságot - kevésbé hiszünk neki, fogadjuk el bizonyságtételét, mint a "messziről jött embernek". S mi az igazság? Nem feltétlenül az, ami a szájból, hanem az, ami a szívből jön! Az emberek többnyire azt figyelik, hogy "ki mondja" s nem azt, hogy "mit"... Így történik meg az, hogy az ismeretlenségből a média által ravaszul elővarázsolt celebek - felejtésre predesztinált (másod)perc-emberkék - egyik nap a környezetvédelem, másik nap a magas-politika szakértői, harmadnap pedig valamelyik híres alsónemű-gyártó világcég meghatározó reklámarcai...

A próféta nem korszellem-szülte divat-ember, hanem "kétlábonjáró istenes lelkiismeret". Vagyis az Isten szavának hiteles szószólója, következetesen tanúskodó. Ha a próféta nem "hiteles" ember, akkor hamis próféta. S miről lehet ezt megismerni? Elsősorban az álruháról/álbundáról: jóllehet báránybőrben közelítenek a "hamisok", valójában farkas-lelkű, elveszejtőek, isteni igazságokként tüntetnek fel, mélységesen emberi, behatárolt, földhözragadt elképzeléseket. Az ilyen "próféták" uszítnak aztán népet népre, hirdetvén, hogy az övék az egyetlen "üdvözítő" vallás...

Akit valóban az Isten hív el, az evangéliumot hirdet akkor is, amikor a törvényre hívja fel a figyelmet, mert vallja: minden cselekedetnek következménye van, s nem marad jó vagy rossz tett hatás nélkül, ahogyan a mulasztásaink hullámai is egyszer - lehet, hogy nagyon későn, hosszú évek múltán - de összecsapnak a fejünk felett.

Csöndben maradni, amikor meg kellene szólalni, szólni abban a pillanatban, amikor hallgatni kellene - bűn. A bűn, a vétek pedig nem más, mint elválasztó akadály, Isten és ember, ember és ember között! Aki felvállalja, hogy szól akkor, amikor szava az Istenhez emelődést szolgálja, az Isten személyiséget nevelő, lelkiséget növelő eszközévé válik. Ez kiváltság, nagyon kevesek kiváltsága... Ha valakinek ez ajándékként megadatik, akkor az isteni elhívásban eltöltött élete apró csodákkal teli, sokak épülésére szolgáló naponkénti bizonyságtevés, azaz: áldás. Ha valaki pedig nem mond igent az Isten hívására és nem tölti be sorsába kódolt küldetését, mint férj vagy feleség, mint édesapa vagy édesanya, s nem tesz bizonyságot az isteni szeretetről -, az bizony súlyos átkot vonz magára. S mi az átok? Az Isten hiányának állandósága...

Teremtett világ...

A mai nap imádsága:
URam! Csodálatos a hatalmad, nagyságod felfoghatatlan... Add, hogy akaratodat megismerve békességel szolgálhassak Neked felebarátaim között! Ámen

Ekkor megszólalt az ÚR a viharban, és ezt mondta Jóbnak: Ki akarja elhomályosítani örök rendemet értelem nélküli szavakkal? Övezd hát föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem! Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd el, ha tudsz valami okosat! Tudod, ki szabta meg annak méreteit, vagy ki feszített ki fölötte mérőzsinórt? Mire vannak erősítve oszlopai, vagy ki helyezte el sarokkövét?
Jób 38,1-6

Az ószövetségi ember még csak a horizontig látott, gondolatai mégis a Végtelen Isten körül repdestek, ma modern embere milliárd fényévnyi távolságokban kutathatja a galaxisokat, gondolatai azonban önmaga körül keringenek - csak. Jób számára nem volt kérdés, hogy a világ közepe az Isten, a ma embere pedig nem kérdezi, van-e Isten, mert úgy hiszi - végessége ellenére is -, hogy ő maga az...

Tény, hogy kitágult a világ, s ezzel együtt a Földünk zsugorodott. Pár száz évvel ezelőtt istentelen pogánynak vallották a másvallásúakat, mára pedig nyilvánvalóvá vált: elengedhetetlen a párbeszéd, kötelező az együttműködés, hiszen az Isten - végül is: EGY! Az emberiség nagy egymára-találása azonban nem kedvez jónéhány érdekkörnek, akik szívesen szítják a konfliktusokat, terjesztik a médiában az ellenségképeket, hiszen a háborús konfliktusok nem csak a hadiiparnak kedveznek, de gazdaságosabb hatalmi erővel elvenni azt, amiért egyébként súlyos dollármilliárdokat kellene fizetni - lásd olaj! S ha már fosszilis energiahordozók... Aki számára nem ismeretlenek Hetesi Zsolt tanár úr http://astro.elte.hu/~hetesizs/ kitermelhető energiahordozóink végességéről alkotott nézetei, annak figyelmébe ajánlom őt! Érdemes nézeteit komolyan átgondolni, jóllehet az adatok, amikből ő maga is érvel/dolgozik olyan frissek, hogy emiatt még kevesen hisznek neki... pedig a korszak, amiről beszél, hamarabb elközeleg, mint gondolnánk...

A Föld, amin élünk porszemnyinél is kisebb az univerzumhoz képest... A tudomány szerint véletlenül alakult ki az élet a Földön, hiszen véletlenül lakunk a tejútrendszerünk ún. habilitációs zónájában, véletlenül pont megfelelő távolságban a Naptól, s véletlenül van elektromágnesen tere is a Földnek, ami megvéd minket a Nap káros sugaraitól... a véletleneket lehetne napestig sorolni. De ha mindez tényleg csak a szerencsén múlott, akkor nemde örülni kellene minden egyes pillanatunkban annak, hogy létezünk? Nemde minden nap óriási ünnepségeket kellene rendeznünk szerte a világban, hogy élhetünk ezen a bolygón?

S nem... perlekedik az ember, hogy miért olyan a világ, amilyen, s nem veszi közben észre, hogy az embertől olyan, amilyen! Szeretett rendszeres-teológiai professzorom mondta: "Ha nem lenne ember ezen a Földön, akkor a Föld valóságos paradicsom lenne..." Pedig Isten nem perlekedésre teremtett minket, hanem hálaadásra. Arra, hogy végességünkben boldogan megéljük az Ő Végtelen irgalmát, megtartó kegyelmét. Vitatkozni azon, hogy Isten miért ilyennek teremtette a világot - nem sok értelme van, s általában azok teszik ezt, akik nem ismerik részleteiben! A balga ember a felületes csillogás nézi, az okos a mélyen fekvő dolgokat kutatja... A hívő ember pedig nem csak keresi a szépséget, a jóságot, de munkálkodik is érte - hálából, hogy élhet Isten képmásaként ezen a Földön...

Teremtettség...

Imádkozzunk!
URam! Áldott légy az életért, s benne mindenért, amiben részesítesz! Ámen
   

Hiszen az én kezem vetette meg a föld alapját, az én jobbom feszítette ki az eget. Ha szólítom őket, mind előállnak.
Ézs 48,13

A teremtésnek két célja/értelme van: Isten és ember, s ez a két "szereplő" tulajdonképpen egy valóság: maga a titkokkal teli létezés, vagyis az Élet. A civilizáció hajnaláról származó ősi elképzelés - melyet a Biblia a "Teremtéstörténetben" őrzött meg nekünk - egy 'hetes' periodikában mutatja meg az Életet: hat napon át dolgozzék az ember, azaz a teremtett dolgokkal foglalkozzon, vigyázzon rá, legyen jó "gazdája", s hogy ne felejtse el, hogy ki az igazi tulajdonosa mindezeknek, a hetedik napot szentelje(!) meg, s adjon hálát Teremtőjének...

A "Szenteld meg az ünnepnapot!" - parancs mára egészen más értelmezést nyert. A vasárnap ma is "szent és sérthetetlen", csak már rég nem az Istené, hanem az emberé! Vannak persze még sokan, akik számára a vasárnap a hálaadás, az Isten igéjének hallgatása, és persze a közösség ünnepe is, de ebben a "szép új világban" sajnos egyre kevesebben vannak, akik "áldoznának" egy órácskát is a JóIstenre... Ha tennék, akkor persze visszakapnák azt többszörösen, hiszen az az ember, aki Istennel foglalkozik, az tulajdonképpen mindig magával, emberlétének kérdéseivel foglalkozik!

Az ünnep értelme nem csak az "evés és ivás", hanem mindenek előtt a találkozás. Jézus URunk a mennyországot gyakran hasonlítja egy nagy-nagy lakomához. A "fehér-abroszos" közösség ünneplése akkor teljes, ha a test kényeztetésén túl a lélek is jóllalkik, azaz őszinte, tartalmas beszélgetések is kialakulnak. Nem véletlenül mondja egy zsidó közmondás, "ha étkezésnél nem kerül szóba az Örökkévaló, akkor az olyan, mintha egy hulláról vennénk magunkhoz az ételt." Ez a fura mondat arra hívja fel a figyelmet, hogy minden létező, egész életünk, akkor kapja meg az igazi értékét, ha azokat az Isten-adta/-kínálta távlatba helyezzük!

Az "igazi" ünnep mindig a Teremtővel való találkozás. Ezekben a szakrális pillanatok által kapott "plussz erők" védenek meg minket a hétköznapokban is, hogy ne a munkát, a termelést, a mindenáron való gyarapodást tartsuk egyetlen célnak ebben az életben! Az Istenre-csodálkozás mevéd bennünket attól is, hogy korlátlanul az uralmunk alá hajtsuk a földet, melyből vétettünk. Isten mindenhová - a mikro- és makrokozmoszba egyaránt - "letette a névjegykártyáját", amit ha valaki elolvas, s megért, akkor válaszol Teremtője hívására... A legváratlanabb pillanatokban is!