2011. január 4., kedd

Milyen hibát vétesz?

„A bölcsek nyugodt szavaira kell inkább hallgatni…” (Prédikátor 9:17)

Hibát követsz el, ha nem kérdezed meg magadtól: „Milyen hibát vétek?”. Egy vezető ezt írja: „Keveset gondoltam arra, hogy mi az, ami esetleg elromolhat. Feltételeztem, hogy a helyes út hibáktól mentes lesz. Nem ismertem el a hibákat, melyeket magam vagy mások ellen vétettem. Nem tanultam a saját tévedéseimből. Ha jobb vezető szeretnék lenni, nem szabad többé elkövetnem azt a baklövést, hogy nem kérdezem meg magamtól, miben hibáztam.” Nem az számít, hogy milyen sokszor hibázol, hanem az, hogy milyen gyakran követed el ugyanazt a hibát. Ha szeretnéd a hibáidat előnyödre fordítani:

1) Ismerd be a hibáidat! Miért nem tesszük ezt? Büszkeségből: fenn kell tartanunk a látszatot. Bizonytalanságérzet miatt: az önértékelésünk a teljesítményünkön alapul. Makacsságból: inkább tovább ostorozzuk az elpusztult lovat, mintsem eltemetnénk, és újat vennénk helyette. Íme egy új hír: az emberek már úgyis tudnak a hibáidról; ha beismered őket, nem lesznek meglepve, sőt, megkönnyebbülnek. Azt mondják majd: „Phű, végre rájött! Nem kell tovább tettetnünk, hogy nem látjuk!”

2) Fogadd a hibákat a fejlődés áraként! Tanulj meg úgy nézni a kudarcokra, mint a siker egészséges, elkerülhetetlen részeire. Az életben semmi sem tökéletes – te sem! Szokj hozzá!

3) Tanulj kitartóan a hibáidból! Ha mindenáron el akarod kerülni a hibát, sosem fogsz tanulni belőle, és végül majd ugyanazt a hibát ismételgeted újra és újra. Azoknak, akik hajlandók tanulni a kudarcaikból, nem kell megismételniük őket. William Saroyan író megállapítása: „A sikerből nagyon kevés bölcsességet szerzünk. Tanulj a tudománytól! A tudományos kutatásban a hibák mindig megelőzik az igazság felfedezését.”


„A bölcsek nyugodt szavaira kell inkább hallgatni…” (Prédikátor 9:17)

Ne félj megkérdezni magadtól: „Mit nem vettem észre? Mi az, amit még nem tudok?” Vannak olyan emberek, akik mindig csak bajokra számítanak, ők a pesszimisták, nem is várnak semmi jót. Vannak azonban mások, akik hajlamosak azt feltételezni, hogy minden jó. Mindkét gondolkodásmód ártalmas. Ellisabeth Elliot az All That Was Ever Ours [Minden ami valaha a miénk volt] című írásában rámutat: „Minden általánosítás hibás, beleértve ezt a mostanit is – mégis folyton általánosítunk. Képeket alkotunk, majd kőbe véssük azokat, hogy ne lehessen rajtuk változtatni. Elutasítunk, vagy elfogadunk embereket, termékeket, programokat és propagandákat a rájuk aggatott címke szerint. Tudunk egy keveset valamiről, és úgy teszünk, mintha mindent tudnánk.” Tanuld meg pontosabban megkülönböztetni a dolgokat! Könnyű az alapján hozni döntéseket, amit tudsz, de mindig lesznek dolgok, amikről nincs tudomásod. Könnyű meghatározni az irányt az alapján, amit látsz, de mi az, amit nem látsz? Csak úgy tanulhatunk, ha hajlandóak vagyunk feltenni a kérdést: „Mit nem veszek észre?” Ez a kérdés megállásra és gondolkodásra ösztönöz téged és a körülötted lévőket. Könnyű látni a nyilvánvalót, de a nehéz kérdések hozzák felszínre azt, ami nem nyilvánvaló. Ha nem teszünk fel kérdéseket, akkor feltételezzük, hogy a terv valószínűleg tökéletes, és ha megfelelő gondossággal kezeljük, akkor nem lesznek problémák. Az életben megtanulod – gyakran fájdalmasan –, hogy a valóság nem ennyire egyszerű. Két dolog állíthat meg az utadon: a) a túlelemezgetés, míg lebénulsz, és félelmedben cselekvésképtelenné válsz; b) a túl kevés elemzést követő továbblépés, mielőtt még elégséges ismereted lenne, és elég bölcsességre tettél volna szert.


„A bölcsek nyugodt szavaira kell inkább hallgatni…” (Prédikátor 9:17)

Egy stresszes értékesítői irodában a következő felirat csal mosolyt az arcokra: „Szeretsz utazgatni? Szeretnél új barátokat megismerni? Szeretnél több szabadságot a jövőben? Ez mind a tiéd lehet, ha még egy hibát vétesz.” A tévedéstől való félelem megakadályoz abban, hogy a legjobb teljesítményünket nyújtsuk, nem hagyja, hogy őszinte tanácsot és visszajelzést kérjünk, vagy nyíltan beszéljünk, mert félünk a kritikától vagy attól, hogy elfordulnak tőlünk az emberek. Ahhoz, hogy sikeres légy, meg kell engedned a körülötted lévő embereknek, hogy akár visszatartsanak. Ha nem kapsz visszajelzéseket, az katasztrofális következményekkel is járhat. Michael Abrashoff írja It’s Your Ship [Ez a te hajód] című könyvében: „Abban a pillanatban, amikor először hallottam az esetről [a USS Greenville amerikai tengeralattjáró tragikus módon elsüllyesztett egy japán halászhajót], az jutott eszembe, hogy a baleseteknél gyakran megérzi valaki a lehetséges veszélyt, de nem szól. Ahogy a Greenville-nyomozás is felderítette, amit a New York Times cikkében olvastam, hogy a tengeralattjáró legénysége »túlzottan tisztelte a parancsnokot ahhoz, hogy megkérdőjelezze annak döntését«. Ha ez a tisztelet, akkor én nem kérek belőle! Szükség van olyan emberekre, akik megérintik a vállad, és ezt mondják: „Biztosan ez a legmegfelelőbb mód?” vagy „Csak nyugalom! Lassíts!” vagy „Gondolkodj el ezen!” vagy „Megéri az, amit teszünk, hogy emberek haljanak, vagy sérüljenek meg miatta?” A történelem számtalan olyan esetet jegyzett fel, amikor hajóskapitányok vagy vállalatvezetők hagyták, hogy a megfélemlítés légköre alakuljon ki a munkahelyen, elhallgattatva a beosztottakat, pedig figyelmeztetésük megakadályozhatta volna a katasztrófát. Még ha azért vonakodtak is szólni, mert annyira csodálták a parancsnok szakértelmét és tapasztaltságát, olyan légkört kellett volna teremteni, melyben meg lehet kérdőjelezni a döntéseket, elősegítve ezzel az alaposabb ellenőrzést.”


„A bölcsek nyugodt szavaira kell inkább hallgatni…” (Prédikátor 9:17)

Egy napon Cidkijjá király ezt mondta Jeremiás prófétának: „Akarok valamit kérdezni tőled, de ne titkolj el semmit előlem!” (Jeremiás 38:14). Cidkijjá ezzel olyan bölcsességről tett tanúbizonyságot, amivel mi nem mindig rendelkezünk. Valaki ezt írta: „Korábban kerültem a rossz híreket, de megváltoztam, és olyanná lettem, aki kéri őket. Már évek óta lehetőséget adok arra a hozzám közelállóknak, hogy nehéz kérdéseket tegyenek fel, és mondják el a véleményüket, ha nem értenek egyet velem. Nem szeretném, ha valaha is előfordulna, hogy hibát követek el, és aztán hallom, hogy valaki a csapatomból ezt mondja: „tudtam, hogy ez rossz döntésnek fog bizonyulni”. Azt akarom, hogy az emberek mondják a szemembe előre, és ne akkor, amikor már túl késő van ahhoz, hogy a tanácsuk segítsen. Ha valaki visszatart, mielőtt még végleg döntenél, nem jelenti azt, hogy nem lojális hozzád. Meg kell engedned, hogy fogós kérdéseket tegyenek fel, és belekössenek az ötleteidbe. A vezető meg kell, hogy adja ezt a döntési jogot a többieknek. Túl sokszor fordul elő, hogy a vezetők inkább olyan követőket szeretnének, akik behunyják a szemüket, és vakon követik őket, ahelyett, hogy nyíltan kimondanák, amit gondolnak. De ha mindenki csöndben van, amikor egy döntést fontolgatunk, valószínűleg nem lesznek csendben, amikor kiderül majd, hogy hová vezetett a döntés.” Sir Francis Bacon megfigyelte: „Ha valaki bizonyossággal indul, végül kétségei lesznek; de ha hajlandó arra, hogy kétségei legyenek az elején, akkor végül bizonyosságot talál.” Jób azt mondta: „Figyelmesen hallgattak rám, elnémultak, ha tanácsot adtam” (Jób 29:21). Folyamatosan fel kell tenned magadnak a kérdést: Hogyan viszonyulok a hibáimhoz? Beismerem őket? Tanulok belőlük? Megkapom a lehető legjobb visszajelzést?

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése