A BÁRÁNY VÉRE ÁLTAL

        
  "És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételöknek beszédéért; és az ő életöket nem kímélték mind halálig." (Jel 12:11)
 
  Gondolkodjunk el drága Megváltónk életén és értünk átélt szenvedésein! Figyeljünk arra, hogy ha nem vagyunk hajlandók kitartani a próbában, a nehézségekben és a konfliktusokban, ha nem vagyunk hajlandók részt vállalni Krisztus szenvedéseiben, akkor nem találhat majd méltónak arra sem, hogy az Ő trónján üljünk!
  Minden szükséges készen áll ahhoz, hogy megvívjuk a csatát hatalmas ellenségünkkel és hogy egyetlen pillanatra se engedjünk kísértéseinek. Tudjuk, hogy saját erőnk nem elég a győzelemhez. Krisztus azonban megalázta magát és magára vette természetünket, ismerős volt szükségleteinkkel és elviselte a legnehezebb kísértéseket, melyeket embernek valaha is el kellett viselnie; s ezzel legyőzte az ellenséget, visszautasította kísértő szavait, hogy az ember megtanulja Tőle, hogyan kell győznie. Olyan testet öltött magára, amilyen a miénk, és minden tekintetben elszenvedte, amit embernek el kell szenvednie, sőt még annál többet is. Soha nem szenvedhetünk annyit, mint Krisztus, mert Ő nem egy ember bűnét, hanem az egész világ bűneit hordozta. Ő elviselte a megaláztatást, a gúnyt, a szenvedést és a halált, hogy mi - az ő példáját követve - örökölhessünk mindent.
  Krisztus a mi példaképünk, a tökéletes és szent példakép, akit követnünk kell. Soha nem lehetünk azonosak a példaképpel, de képességünk szerint követhetjük Őt és hasonlóvá válhatunk hozzá. Ha gyámoltalanul elbukunk, szenvedünk a felismeréstől, hogy bűnösek vagyunk, ha megalázzuk magunkat Isten előtt, ha lesújtott lélekkel, őszinte bűnbánattal és töredelemmel jövünk hozzá; ha buzgó imánkat ajánljuk fel Istennek Krisztus nevében, akkor olyan biztosak lehetünk abban, hogy az Atya elfogad minket, amilyen őszinte volt lelkünk átadása Neki. Legbensőnkben el kell ismernünk, hogy saját erőfeszítéseink bár szükségesek, de teljesen haszontalanok, mert csak a Győztes nevében és erejével szerezhetünk diadalt. (Review and Herald, 1895. február 5.)

AZ IGAZI AJTÓ

"És láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal." János 1,14

Amikor elkezdődik a szenvedéstörténet, már a tanítványok sem látnak. Akik dicsőítették őt, most már azok is a "feszítsd meg"-et kiáltják. Hát most már senki sem lát? Péter sem, János sem? A tanítványok csalódottan mondják: "Pedig mi azt hittük..." Mégis azt olvassuk, hogy "Az Ige testté lett... és láttuk az ő dicsőségét". Az igazi ajtó nem a karácsony, hanem a kereszt. Az igazi kará-csony, az igazi ajtónyitás akkor történik, amikor senki nem látja. Szétfutott tanítványok - csak a gyalázat látszik. Ketten látnak. Az egyik a templomszolga lehetett, aki amikor bement, látta a kettérepedt kárpitot. Ami az Éden óta elválasztotta Istent az embertől, most megnyílt. Az igazi ajtónyitást a lator látta először. Az ő szájáról hangzik: "Uram! emlékezzél meg rólam!" Hogyhogy ez az ember látta? A legutolsó, a legbűnösebb ember, aki elmondta, hogy méltán szenvedem a keresztet. Egy lator méltó arra, hogy Jézussal lépje át a menny küszöbét. "Ma velem leszel a paradicsomban!" - mondotta Jézus. Ha majd meglátod magad igazán, hogy szívednek gondolata mennyire önző, hiú, csupa szenny, akkor te is meglátod az ő dicsőségét. Máshonnan nem láthatod. Bár Isten magadhatná, hogy visszakerüljünk a méltó helyünkre - a lator helyére, aki látta Jézust. Akkor elmondhatnád, hogy a jászolbölcsőben és a kereszten láttam Jézust. Ez a világ őt keresi rajtunk. A görögök mondata: "Látni akarjuk a Jézust!" A világ rajtad, rajtam ma egyet keres, hogy az Ige benned, bennem testté lehessen. Gyakorlati életté, igazi szeretetté, odaadássá, áldássá.

Csak Isten ígéreteiben bízzál!

?Ekkor Péter így szólt hozzá: ťHa mindenki megbotránkozik benned, én soha meg nem botránkozomŤ" (Mt 26,33).

   Hiszen ez nem isteni ígéret - mondhatja valaki, és igaza is van. Nem Isten, hanem egy ember ígérete, és ezért nem is vált valóra. Péter komolyan hitte, hogy meg tudja tenni, amit mondott. De az olyan ígéret, amelynek nincs jobb alapja, mint egy ember elhatározása, az eleve kudarcra van ítélve. Alighogy jött a kísértés, Péter megtagadta mesterét, sőt tagadását esküvel is megerősítette.
   Ennyit ér az ember szava. Az első ütésre eltörik, mint a cserépedény. Mit érnek a nagy elhatározások? Annyit, mint a gyümölcsfa virága, amely Isten gondozásával gyümölccsé érhet, de magára hagyatva lesodorja az ágról az első szél.
   Valakinek a becsületszavára csak annyit adjál, amennyit az ér. Saját elhatározásaidban azonban egyáltalán ne bízzál. Isten ígéreteiben bízzál egyedül. Azokra építsd a jelenedet és jövődet, itteni életedet és az eljövendőt és mindent, ami csak rád és szeretteidre vonatkozik.
   Ezen kis könyv minden lapja egy beváltandó ígéretet, ?csekket" tartalmaz a hívők számára. A mai lap figyelmeztetni akar arra, hogy nem mindegy, hogy hol váltjuk be a csekket és kinek az aláírása van azon. Csak Isten ?csekkjeiben" bízzál, de azokban határtalan bizalommal. Ne bízz magadban vagy bárki másban a kelleténél jobban, hanem teljesen és kizárólag az Úrra építs!

Ha valaki utánam akar jőni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét mindennap és kövessen engem!

Lukács 9,23

Uram!

Nem ábrándvilágban éltél. Tudtad, merre vezet utad és mi vár rád. Azoknak, akik a közeledben veled kívántak élni, hamisítatlan tiszta képet adtál. Utólag ne érezze magát senki se becsapottnak. Ugyanilyen világosan adod elém is keresztyénségem föltételeit.

Uram!

Engedd igédet jól megforgatnom szívemben. Mert én szeretek dolgokat egyetlen merész nekirugaszkodással elintézni. Te tudomásomra adod, hogy ez a keresztyénség területén járhatatlan út. Nem szabad követésedből kiejtenem egyetlen napot sem, mert akkor elmaradok tőled. Te megállás nélkül viszed keresztedet. Igényes "én"-emet nem könnyű megtagadnom. De tudom: ez válik javamra. Valami lázong bennem a kereszthordozás ellen. De tanítványságom enélkül elképzelhetetlen. Nyomodban járnom nem könnyű, de - jó. És ezt számtalan élettapasztalat alapján vallom. Leghívebb szövetségesed - Uram - itt lakik a szívem legbensőbb vágyában.

Ne féljetek!

    
     Ne féljetek.
     Lukács 2, 10.
    
     Krisztus tehát azoknak született, akik félelemben és rettegésben vannak. Országába is csak ezek tartoznak. Ezeknek kell prédikálnunk is, mint az angyal tette a megijedt pásztoroknak: "Ime hirdetek néktek nagy örömet." Ez az öröm ugyan mindenkié, de csak a megrettent lelkek és szomorodott szívűek alkalmasak rá. Ezek az enyémek, ezeknek akarok örömöt hirdetni. Hát nem csodálatos, hogy ez az öröm ott van legközelebb, ahol legnagyobb a belső nyugtalanság?! E világ a pénznek, hatalomnak és dicsőségnek örül. A megszomorodott szív azonban nem vágyik egyébre, csak békességre és vigasztalásra. Tudni, hogy Istene - kegyelmes Isten-e? Emellett a világ minden öröme eltörpül. A kesergőknek kell hát prédikálnunk az angyal módjára: Halljátok, ti nyomorultak és sírók, boldog örömhírt hozok. Nem azért jött Krisztus emberként a földre s nem azért halt kereszthalált, hogy a pokolba taszítson titeket, hanem, hogy nagy örömötök legyen Őbenne. Ha Krisztust helyesen akarod értelmezni és igaz valójában leírni, akkor arra kell figyelned, ahogy az angyal teszi ezt. Szerinte a Krisztus = "nagy öröm. Ez ige mellől ne tágíts, mert erő van benne!
    

          Ő nem hagy el ne féljetek,
          Csak benne bízzék szívetek;
          Ellenségtek akármi sok,
          Nem lészen semmi károtok.

Uram! Köszönöm a mai ünnepet is. Kérlek, add, hogy elfogadjam ajándékodat, hogy értünk földre jöttél. Hadd tudjam ezt a csodát naponként is megélni. Adj erőt szeretni, adni, adj erőt elfogadni mástól. Töltse be napomat igazi szeretet. Ámen.

Az Úrnak minden útja igaz, és minden tette jóságos.
(Zsolt 145,17)

Ilyenkor karácsonykor sok ember elgondolkozik azon, hogy vajon embertársai érzései, gondolatai, szavai mennyire igazak, őszinték. Hiszen a nagy ajándéközön mellett sokszor megjelenik a képmutatás. Sokszor csak azért adunk ajándékot, mert hagyomány, mert elvárják tőlünk. Nem vesszük észre: nem az ajándékok mennyisége, minősége számít. Valójában azok az érzések számítanak, amelyekkel átadjuk őket. Nem csak azért, mert ajándékot adunk egymásnak, és ezzel elvileg a szeretetünket fejezzük ki, hanem legfőképpen azért, mert ezen az ünnepen Isten jön hozzánk, a legnagyobb ajándékot adván. Hiszen ő saját fiát adja. Nekünk, értünk. Ha mi is valóban szeretettel ajándékozzuk egymást, akkor az a másik oldalon is szeretetet szül, de ha képmutatóan csak eljátsszuk ezt az érzést, akkor csak bosszúságot, haragot gerjesztünk. Érezzük meg karácsonykor a szeretet igazi csodáját. Tetteink ne hamisak, hanem igazak, ne gonoszak, hanem jóságosak legyenek. Mert valaki példát mutat nekünk, amely példát érdemes követni. Hiszen: Az Úrnak minden útja igaz, és minden tette jóságos.

Ne aggódj, mert a teremtő Isten, aki jókedvében alkotott - és már születésed előtt is szeretett téged -, örökre tenyerébe írta sorsodat. Most is a kezében tart, és nem enged el soha. (Simon András)

Istenem! Kérlek, add, hogy olyan legyen ez az ünnep, ami valóban méltó hozzád. Én ma is téged akarlak áldani, hogy megszülettél értünk. Kérlek, add, hogy ne legyen szívemben keménység. Add, hogy úgy tudjak ajándékozni, hogy az a szeretet, amivel adom, az igazi, valódi legyen, ne mű, hanem emberi, amit semmi nem pótolhat. Erre segíts most engem Uram! Ámen.