Az idő hasznos eltöltéséért.

A mai nap imádsága:

Uram! Bocsásd meg nekem, hogy nem élek úgy az idő ajándékával, ahogyan azt Te szeretnéd... Add, hogy féljelek és megtarthassam parancsolataidat, mert nem akarok önmagam ellenségévé válni! Köszönöm, hogy meghallgatsz! Ámen.



Ezeken felül, fiam, fogadd meg az intést: A sok könyv írásának nincs vége, és a sok gondolkodás elfárasztja a testet. Mindezt hallva a végső tanulság ez: Féld Istend, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége! Mert Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az.
Préd 12,12-14

Elméleti ember - gyakorlati ember... hányszor halljuk e kategorizálást! Az ember mindenféle jelzők nélkül, legyen "csak" ember... azaz tükröződjék életén Gazdájának képe. Mit ér a szép elmélet, ha abból nem valósítanak meg semmit? Mit ér a mindennapi tevékenység praktikuma, ha nem mutat túl önmagán, s nem a magasabb, emelkedett célok felé visz? Elmélet és gyakorlat helyes aránya a harmónia. Nem lehet csak íróasztal mellett "megélni" az Életet. Bizonyára észrevettük már, hogy háztartási munka, fametszés vagy viráglocsolás közben jönnek a legérdekesebb összegző gondolataink, világról és önmagunkról.

Szeretem, a kétkezi munkát. Bizonyára Isten azért adta kezeinket, hogy ne csak összekulcsolva imádkozzunk vele, hanem azért is, hogy alkossunk általuk kis és nagy dolgokat. Életünkben nagyon sok adományt kapunk Istentől. Nagyobb részét természetesnek vesszük, s csak akkor döbbenünk rá milyen fontosak, amikor szép lassan vissza kell adni őket. Az egészség kincse akkor csillog számunkra igazán, amikor fogyatkozni kezd... Félni Istent és megtartani parancsolatait óriási kiváltság, hiszen eközben megtanulom az Isten ajándékait használni úgy, ahogyan azokat kell: azaz megosztom másokkal, hogy belesimuljak Isten mindent átfogó világrendjébe.

Sokan nem félik az Istent és semmibe veszik az ő parancsolatait. Az igazi félelemet ők tapasztalják meg, amikor rádöbbennek, hogy csak maguk maradtak - önmaguknak. Ennek bizony semmi értelme nincs... Haszontalanul élni a legnyomasztóbb! Ideig-óráig áltathatja, kábíthatja magát az ember vagy a pohár bódulatának hamisságával vigasztalódhat, de "Isten megítél minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az". Ezért aki nem akar belefáradni az életébe, az Istenhez menekül, hogy már itt a földön megkapja ígért jutalmát...

Értékeink...

A mai nap imádsága:

Uram! Csodálatosnak teremtett világodra nem vigyáztunk, a következmények súlya egyre nyomaszt mindenkit! Adj ébredést az emberek szívében, hogy Hozzád forduljanak, Téged keressenek, s a Te törvényeid szerint élve megmenekülhessenek bűneik következményeitől! Ámen

   

Aki a tolvajjal tart, önmaga ellensége.
Péld 29,24a

Szinte nincs olyan nap, hogy a médián keresztül ne jutna el egy-egy újabb hír hozzánk: már megint loptak... A napvilágra került ellopott tíz- és százmilliókat, a milliárdokat már rég nem számoljuk, s aki még nem vált közömbössé, az időnként bosszankodik. "Tolvaj világ!" szisszenhetünk fel, s nem vigasztal minket az sem, hogy a lopás az egyetemes emberi "találmány". Az ember gátlástalansága régóta ismert, de a globális méretű kizsákmányolása a Földünknek, a 20. szászadban kezdődött el... Aki elveti az Isten közösséget védő törvényeit, az nem Istent károsítja meg, hanem önmagát. Ha nem lesz tiszta ivóvizünk, ha elfogy a levegőnk, ha már nem tudjuk megtermelni az alapvető élelmiszereket, s ha mindenféle nyavaját összeszedünk a nukleáris balesetek megemelkedett háttérsugárzása miatt, s degenerálódik az emberi faj - attól az Isten még Isten marad. Ő megvan víz és levegő nélkül is - mi azonban nem! A teremtett világra nem Őmiatta, hanem saját magunk miatt kellene vigyázni...

Amikor nyilvánvalóan közösségellenes törvényeket hoznak, s azt akarják belénknevelni, mint a "fejlett" nyugaton, hogy az egészségügyi ellátás az nem jog, hanem a szolgáltatás igénybevételének a lehetősége, akkor az Isten által megalkotott természeti törvényt köpjük szemközt... Tanulhatna az ember szociális érzékenységet nemcsak a patkányoktól, de gyakorlatilag minden kisebb-nagyobb csoportban élő állattól! A gerincesek közösségi létformái közül az ember a legasszociálisabb... Hiába a fejlett agyunk, melyre oly büszkék vagyunk - pedig az nem a fejlődés eredménye, hanem az ÚRIsten ajándéka - ha nem arra használjuk ezt a milliárdnyi idegsejtből álló csodálatos "gépezetet", ami az életet menti, hanem arra, ami az életet pusztítja, akkor önmagunk sírásói vagyunk! Tolvajjal tartani az szokott, aki szereti a sötétséget, az, aki nem egyenes ember. Az erkölcsi gyengék a maguk csalhatatlan túlélési ösztönükből fakadóan keresik a jóléti erősek társaságát, s imádják, bálványozzák őket - néhány nekik lehulló morzsáért... Az ilyen ember sunyin hallgat, amikor égbekiáltó disznóságot tapasztal, s abban reménykedik, hogy a "koncból", a közösségtől elrabolt érték maradványából neki is jut valami.

A keresztény ember tudja, hogy túlélés és a jólét csak közösségben lehetséges, ahol az emberek egymásra figyelnek, s ahol az emberek nem szolgáltatnak egymásnak, hanem szolgálnak. Annak is "juttatnak", aki önhibáján kívül került méltatlan helyzetbe... de következetes abban a tekintetben, hogy aki teheti, hogy dolgozhatna, de nem teszi, akkor az ne is egyék.

Manapság egyre kevesebb az fajta "jóbolond", aki olyan hivatást választ, amelyben szolgálna embertársainak. Ezért veszélyes, ha a modern életformában legalizációt kap a másik kiszorítása! Ismerjük a szlogeneket: "A nagy hal megeszi a kishalat!" De egyik cápa nem eszi meg a másikat... Egyedül az ember vált egymásnak "farkasává"... Az evolúció ostobasága, s a "hadd hulljon a férgese"-racionalitása az emberi fajon belül - hiszen egy vérből vagyunk mindnyájan -, nem kaphat meghatározó szerepet! Ha mégis -, akkor menthetetlenül elvesztünk...

Hála...

A mai nap imádsága:

URam! Köszönöm Neked szeretteimet, életemet, s minden áldásodat, amivel elhalmazol nap, mint nap! Ámen

Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?

Róm 2,4

Az életet szabadságban, egészségben, jólétben, közösségben és szeretetben élni jó... Erre mondjuk: szép élet. A szép élet megteremtéséhez azonban rengeteg erőre/munkára van szükség -, természetesen azoknak, akik nem a tisztességtelen könnyebb utakat választják...

Isten minden embert egyformán szeret, de ez mégsem magától értődő számunkra. Azt látjuk ugyanis, hogy egyeseket az Isten jobban a tenyerén hordoz, mint másokat. Talán éppen mi méltatlankodunk: "No, de URam, hogyan is van ez? Én igyekezem, s csak nehézségekkel, bajjal látogatsz meg, más pedig messze elkerül Téged, s mégis vígan, s boldogan él?!" Az effajta megállapításunk nem a mai kor terméke, az ókori bölcsességirodalomban számos mondást találhatunk az ebbéli igazságtalanságok felismerésére.

Isten szerteágazó akaratát teljességgel kikutatni ember nem tudja soha, de megtapasztalhatja az Ő gondviselő jóságát. Ha napról napra nem is tudatosul minden emberben, de időnként elemi erővel válik nyilvánvalóvá: a JóIsten szeret... Szeret, még annak ellenére is, hogy...

Isten jósága tehát megtérésre (visszafordulásra) kötelezné az embert, de mivel a hit az önkéntességen alapul, ezért az odafordulás is csak saját döntésen alapulhat. Erőszakkal lehet ugyan megtéríteni valakit, csak az ilyen misszionálásnak semmi köze nincs az Istenhez. Nevezhetjük ezt egy rendszerbe való integrálásnak, kényszerű uniformizálásnak, de megtérésnek semmi esetre sem.

Istennek hálás lenni nem "muszáj", hanem lehetőség csupán. Attól, hogy hálát adunk azért, amink van, attól még nem lesz több abból, de tény, hogy jobban örülünk neki. Jobban esik majd az étel, jobban ízlik az ital, s jobban örülünk annak, hogy a JóIsten kegyelméből lehetünk/vagyunk egymásnak...

Közömbösség...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy mindig érezhessem vonzásodat, s ne váljak közömbössé akaratod iránt! Ámen

Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.
Jel 3,15-16

Modern világunkban egyre nagyobb a jelentősége annak, hogy manapság nincs jelentősége semminek. Az emberek általános közérzetét ugyanis irritálja a közömbösség! De miért is bosszantó ez a nemtörődöm-állapot? Elsősorban azért, mert időben létezünk - ez az egy dolog, ami pótolhatatlan(!) -, s gondjainkra megoldást várunk -, de ha a döntések - a tőlünk függetlenek és a tőlünk függőek is(!) - indokolatlanul elhalasztódnak... akkor ez nagyon tudja idegesíteni az embert. Amikor már nem fontos a döntés, akkor a lélek a legsúlyosabb állapotba került: nemcsak megbetegedett, de a lélekhalálhoz vezető rövid ösvényre is rálépett... Ennél csak egy tragikusabb állapot van: amikor nem az egyén, hanem a közösség közömbös.

Azt gondolhatnánk, hogy a szeretet ellentéte a gonoszság, pedig nem az, hanem a közömbösség. A gonoszság ugyanis kirajzolódik előttünk, jól látható, tapasztalható az ártó szándék, s ebbéli "megfoghatóságban", stratégiát is tudunk készíteni. De mit tudunk tenni az arctalan közöny ellen? Nem sok mindent, hiszen éppen az nincs meg ilyenkor, ami a változást hozhatná: a párbeszédre való hajlam...

Aki közömbös, az már mindenkit és mindent elengedett... Az ilyen embernek már nincs semmiféle motívációja, nem lelkesíti se ember se Isten. Az ilyen ember "langyos". Se ide, se oda... Teremtő URunk márpedig úgy alakította életünket, hogy abban jelentősége legyen a döntésnek. Világot megváltani nem tudunk, de teljes a szabadságunk a döntésre! Istenre vagy a múlandóra bólintunk, ez egyedül rajtunk áll. Ahogyan Lutherünk mondja: "Hogy melyik lóra ülsz, az Isten lovára vagy az ördögére, az a te döntésed. Amelyikre ráültél, az elvisz téged oda, ahol a gazdája van."

Az igazi pokol azonban nem a rossz döntés - ez talán csak az előszobája -, hanem a döntésnélküliség. Jézus Urunk "alászállt még a poklokra" is, hogy ott is hirdesse a szabadulást - mert gyaníthatóan a JóIstennek még a pokolra is van megoldása (ezen régóta vitatkoznak a teológusok!) -, de, aki nem látja be, hogy az Isten az Élet maga, döntésnélküliségében örökre elkárhozik...

Titkok...

A mai nap imádsága:

Uram! Titkokat gyártunk, hogy megelégítsük titkok utáni éhségünket. Add Urunk, hogy ne saját álmainkat kergessük, hanem a Te igazságodat szomjúhozzuk! Segíts minket akaratod megismerésében, hogy békességben telhessenek napjaink, s hálát tudjunk adni életünk sok-sok velünk megtörtént csodájáért! Ámen.



"Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék.
Lk 12,1b--2

Mintegy 9000 milliárd(!!!) plasztikkártya van forgalomban a világon... Eredeti elképzelés szerint ezek mind személyes "titkainkat" őriznék -, de nyilvánvaló, hogy segítségükkel pillanatok alatt összes "titkunkra" fény derül, s egy számítógépbillentyű leütésével azonnal teljes képet alkothatnak egy emberről. Pénztárcánkban lassan több a mindenféle kódokat hordozó kártya, mint a pénz - s az azonosító kódok ellenére - soha ennyire nem volt bonyolult igazolni, az egyszerű tényt: Én én vagyok... Négy öt azonosító-kódos kártyát kell bemutatnom, hogy megkapjak egy ötödiket, amivel egy hatodik helyen kaphatok egy hetediket... Ördögi számok és kódok! (De hát a hivatalos logika szerint abból kell kiindulni, hogy mindenki csaló gazember...) "Óvakodjatok a farizeusok kártyáitól!" - mondaná a Mester ebben a szép, új, nagy kép(kártya)mutogató világunkban. Hiszen ezek a kártyák hitelesen azt igazolják, nem vagyunk egyformák. Akinek színesebb, dombornyomottan csillogóbb, az bizonyíthatóan VIP-ember (Very Important Person = nagyon fontos személy), s elkülönítetten kell kezelni a "többitől"... Isten előtt azonban nem létezik sem különb, sem "futottak még"-kategória, számára a verebek - pedig nincs VIP-kártyájuk - is ugyanolyan fontosak...

Digitális titkosítás ide vagy oda, a titkok mindig kiderülnek! Hiába sikerül(t) "pártunk és kormányunk"-nak nyolcvan évre titkosítani bizonyos dolgokat, egyszer minden kitudódik... Fasiszta-kommunista mocsokságok, különféle izmusokba rejtett hatalmi törekvések aktákba zárt titkai az utókor számára - ha gondolkodni fognak - mindig nyitott könyv. S ha teljes részletességben nem is kerül napfényre minden, azért a nagy történelmi "megvezetések", a különféle zászlók alá parancsolt és/vagy csalogatott tömegek véres egymásra-taposásai egyszer nyilvánvalóvá válnak. Keresztény reménységünk, hogy a "maradék"-titkok legvégül az ÚRIsten előtt nyilvánvalókká lesznek, s ezek majd mindenkit vádolnak vagy felmentenek...

Össztársadalmi társasjátékunk - értsd: a színes kártyákkal, kódokkal, azonosítókkal űzött nagy álarcosbál - egy valamire jelesül rámutat: Úgy kell nekünk a titok, mint egy "falat kenyér", nem tudunk meglenni nélkülük! Egész létünket átszövi a titkok utáni olthatatlan vágy, s a lehetőségek eszelős keresése, hogy legalább egy részét megfejthessük az élet nagy titkainak. Keressük-kutatjuk a nagyívű válaszokat születésben és halálban, munkában és szerelemben, legvégül pedig - jobb esetben - rádöbbenünk arra, amit Luther Márton három nappal halála előtt így fogalmazott meg: "Koldusok vagyunk mindannyian!"

Azaz: semmink sincs, rá vagyunk szorulva az Istenre, Aki életünk egyetlen el nem múló gazdagsága. Hiába a nagy illúzió, hogy a szuper-kártyák és rakéta-indító kódok birtokában kezünkben lehet az egész világ - mindez hazugság(!)... A végső igazság, hogy mi vagyunk az Isten kezében...

Hogyan leszek igazzá?

„Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk…” (Róma 10:10)
Ahhoz, hogy a megváltást elnyerd, Krisztusba kell vetned bizalmadat, csak ennyi. Talán azt kérdezed: „Nem lehet úgy, ha megtisztítom a cselekedeteimet?” Nem. Vannak emberek, akik sokkal rendesebben élnek véletlenül, mint te szándékosan. A keresztyéneket az különbözteti meg másoktól, hogy Krisztusba vetik bizalmukat, Jézus Krisztus kiontott vérében bíznak, semmi másban. Pál erről egyértelműen fogalmaz: „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.” (Róma 10:9-10). Az üdvösség annak az eredménye, amit szívedben hiszel: hogy Krisztus elvégezte mindezt érted; és száddal megvallod ezt. Ez a két alkotóelem, a hit és a megvallás juttat el a „megigazulás” állapotába Isten szemében.
Volt már veled, hogy egy újságból kivágott kuponnal mentél el bevásárolni? Szerettél volna venni egy kiló lisztet vagy cukrot, de nem volt pénzed. Mégis odaadták. Miért? Mert a kuponnal ugyanúgy fizethettél, mintha pénzed lett volna. Érted már a lényeget? Nincs semmi igazságod, amivel fizethetnél Istennek a megváltásodért, ám Ő kitalált egy kuponrendszert, amit megváltásnak hívnak, és ezt mondta: „Ha Krisztusba veted a hited, én attól a pillanattól igaznak foglak tekinteni.” Az „igaz” szó egyszerűen ezt jelenti „joga van Istennel lenni”. Micsoda életlehetőség! Mekkora örömforrás! Milyen megnyugtató biztonság!

NE VESZTSD EL A LELKI NYUGALMADAT!

„…megőrzöd teljes békében…” (Ézsaiás 26:3)

Négy okból veszítjük el a nyugalmunkat: 1) Megpróbáljuk megváltoztatni a körülöttünk élő embereket. Ahogy egyre bölcsebbek leszünk, rájövünk, hogy nem tudunk megváltoztatni másokat. Erre egyedül Isten képes! Ő valójában meg is teszi, ha mi hátrább lépünk, és olyannak szertejük őket, amilyenek. Ez nem jelenti azt, hogy egyetértünk mindennel, amit tesznek. Ez azt jelenti, hogy elkötelezzük magunkat arra, hogy attól függetlenül szeretjük őket; hivatkozunk Isten ígéreteire az ő nevükben, és engedjük, hogy Isten az Ő módszerei szerint bánjon velük, az Ő időzítése szerint, és az Ő dicsőségére. Lehet, hogy azért van ennyire a végsőkig kimerült, mert folyton olyasmivel próbálkozol, amivel semmit sem tudsz kezdeni! 2) Megpróbálunk kierőszakolni dolgokat, amikor még nincs itt az idejük. „Mindennek rendelt ideje van..” (Prédikátorok 31 Károli). Ha neveltél gyermekeket, akkor tudod, hogy az egyik legjellemzőbb tulajdonságuk a türelmetlenség; semmire sem tudnak várni. Isten azt szeretné, ha kinőnénk gyerekességünket, ezért várakozásra és bizalomra késztet, így tesz éretté! 3) Idegeskedünk amiatt, hogy nem fejlődünk elég gyorsan. Lelassulhat lelki fejlődésed akkor, ha elhanyagolod, de végül „…mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk ár az Úr Lelke által!” (2Korinthus 3:18). Tehát tanulj meg örülni az életnek, miközben Isten dolgozik a problémáidon, hiszen mindig lesznek problémáid! 4)Túlerőltetjük magunkat. Azt tesszük, amiről úgy gondoljuk, hogy Isten ezt várja tőlünk, anélkül, hogy megkérdeznénk tőle, valójában mit is akar, mikor akarja, és hogyan akarja véghezvinni. Végül aztán kimerülünk. Mi a megoldás? „Aki Rád összpontosít, azt megőrzöd teljes békében, mert Benned bízik” (Ézsaiás 26:3 NJKV)

Vigasztalás a nehéz időkben

„…megsegíti Isten reggelre kelve.” (Zsoltárok 46:6)

Amikor a világod hirtelen a feje tetejére áll, emlékezz arra, hogy Isten életedre vonatkozó terve nem lett törölve! Amikor úgy érzed, hogy csapdába estél, és nincs kiút, jusson eszedbe a következő néhány dolog: 1) Keresd a folyót! „Egy folyam ágai örvendeztetik Isten városát…” (Zsoltárok 46:5). Az Ószövetség szimbolikájában a folyók jelentik Isten ellátmányát, amely minden szükségünkre elég. Amikor úgy tűnik, hogy minden emberi forrás kiszáradt, ne félj, keresd a folyót! 2) Keresd a várost, „… Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait” (Zsoltárok 46:5), bármilyen körülmények között vagy is! Isten városa, az Ő jelenlétének és hatalmának szimbóluma garantálja, hogy Ő még mindig kezében tartja az irányítást, és helyre fogja állítani a békét és a rendet zaklatott világodban. 3) Keresd Isten jelenlétének jeleit! „…megsegíti Isten virradatkor” (Zsoltárok 46:6 Károli). A hajnal, az új kezdet jelképe, megadja azt a biztonságérzetet, hogy ezen a nehéz és megpróbáltatásokkal teli időszak után már új nap közeleg. „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (Jeremiás siralmai 3:22-23) 4) „Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit…” (Zsoltárok 46:8). Ha újra emlékezetedbe idézed Isten hatalmas cselekedeteit, az építi a hitedet, és eszedbe juttatja, hogy Ő „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsidók 13:8). Ha akkor gondot viselt rólad, most is meg fog őrizni. 5) Nézz Istenre, és nyugodj meg! Isten hatalmának és hűségének kipróbált és bizonyított alapjára építve, élhetsz e szerint az ige szerint: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsoltárok 46:11)

Add vissza Istennek!

„Tiszteld az URat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából,

akkor bőségesen megtelnek csűreid, és must árad sajtóidból." (Péld.3:9-10)

A tized befizetésének lényege, hogy megtanuljuk Istent helyezni az első helyre az életünkben. Istennek nincs szüksége a pénzünkre. Ő azt kéri, amit a pénzt jelképez: a hálánkat, a prioritásainkat és a hitünket.

Nézd meg ezeket a verseket a Példabeszédek 3. részéből. Látsz olyan részt, ahol azt írná az ige, hogy "Tiszteld az Urat egész jövedelmed maradékából"? Láthatod, hogy az ige NEM ezt írja.

Az ige ezt mondja: "Tiszteld az Urat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából...". Az Úrnak adunk először, mindenki előtt, rögtön a bevételünk legjavából.

És itt az ígéret:"Akkor bőségesen megtelnek csűreid és must árad sajtóidból". Sokan tudják már közületek,hogy Kay és én mindig is így éltünk, az első 10%-ot mindig az Úrnak adjuk. Ha adóságba keverednénk, akkor az emberek felé fogunk tartozni, nem pedig az Úr felé.

Az ige arra szólít fel téged és engem, hogy hálával adjuk meg az Úrnak a tizedet, de mindez egyben annak a bemutatása is, hogy mit tartunk fontosnak. Mindemellett azt is mutatja, hogy elhisszük az Ő igéreteit.

A Mal. 3,10-ben az Úr ezt mondja :" Hozzátok be a raktárba az egész tizedet...". Ez az imádat helyét jelöli. Ezután az Úr azt mondja : "...és így tegyetek próbára engem!" Lényegében ez azt jelenti, " Tégy próbára engem és én megáldalak téged az engedelmességedért." Isten azt mondja, hogy biztosítani számodra mindent, amire szükséged van. Nem azt mondja, hogy a vágyainkat fogja teljesíteni, hanem a szükségleteinket.

Csak akkor élünk teljes életet, amikor másoknak segítünk

"Mindannyiunknak személyesen kell számot adnia Istennek." (Róma 14:12, NLT fordítás)

Földi életed végén Isten előtt fogsz állni, Ő pedig értékelni fogja, milyen jól szolgáltál másokat életeddel. A Biblia azt mondja: "Mindannyiunknak személyesen kell számot adnia Istennek." (Róma 14:12, NLT fordítás).

Gondolkozz egy kicsit ennek a következményén. Egy nap Isten össze fogja hasonlítani azt, hogy mennyit időt és energiát fordítottunk magunkra azzal, hogy mennyit időt és energiát fektettünk mások szolgálatába.

Ennél a pontnál összes kifogásunk az énközpontúságra üres fecsegés lesz: "túl elfoglalt voltam" vagy "voltak saját céljaim" vagy "el voltam foglalva a munkával, szórakozással, készültem a nyugdíjra". Összes kifogásunkra Isten ezt fogja mondani: "Sajnálom, rossz a válaszod. Megteremtettelek, megmentettelek, elhívtalak, hogy szolgáló életet élj. Melyik részét nem értetted meg?"

A Biblia figyelmezteti a nem hívőket: "Ki fogja önteni haragját azokra, akik maguknak élnek", ez a keresztényekre nézve azt jelenti, hogy elveszítik örökkévaló jutalmukat (Róma 2:8, NLT fordítás).

Csak akkor élünk teljes életet, amikor másoknak segítünk. Jézus ezt mondta: "Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy takarékoskodj az életeddel, el fogod veszíteni. Csak azok fogják igazán megtudni, milyen az igazi élet, akik eltékozolják életüket énértem és az Jó Hírért." (Márk 8:35, LB fordítás, lásd még: Máté 10:39, 16:25, Lk. 9:24, 17:33).

Ez az alapigazság annyira fontos, hogy ötször megismétlődik a evangéliumokban. Ha nem szolgálsz, akkor csak létezel, mert az életet szolgálatra szánta Isten. Isten azt akarja, hogy megtanulj szeretni és önzetlenül szolgálj másokat.

Beszéljetek róla:

* Milyen kifogások tartanak vissza a szolgálattól?
* Mit gondolsz, mit jelent "eltékozolni az életet"?

Isten: első vagy utolsó a költségvetésedben?

"A tized célja, hogy megtanítson titeket arra, hogy mindig Istent tegyétek az első helyre az életetekben." (5. Mózes 14:23, TLB fordítás)

A tizedfizetés egy olyan lelki szokás, amely szerint visszaadjuk Istennek összes keresetünk első 10%-át.

Ha 100$-t keresek, visszaadok Istennek 10$-t; ha 1000$-t keresek, visszaadok Istennek 100$-t. Megtartom magamnak a 90%-ot, de odaadok 10%-ot neki.

Miért tesszük ezt? Azért, mert Isten ezt mondta, és ez épp elég indok. Ha nem teszel így, nem engedelmeskedsz Istennek. Aztán van még egy ok. Jézus mondja: "Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is.” (Máté 6:21)

Azért fizetek tizedet, mert közelebb visz engem Istenhez. A Biblia azt mondja, hogy ahová tesszük a pénzünket, ott van a szívünk is. Ha a pénzemet egy hajóba fektetem, az azt jelenti, hogy ahhoz vonzódom. Bárhová teszem a pénzem, az fontossá válik számomra. Ha Istent veszem előre, amikor a pénzemhez jutok, az azt jelenti: "Uram, te vagy az első az életemben."

Ha megmutatod nekem, mivel töltöd az idődet és mire költöd a pénzed, megmutatom neked, hogy melyek a fontos dolgok az életedben. Mutasd meg az időbeosztásodat, a csekkfüzetedet, és nem számít, hogy mit tartasz fontosnak, elmondom, hogy mi az igazán fontos számodra.

A mai igevers elmondja: "a tized célja, hogy megtanítson titeket arra, hogy mindig Istent tegyétek az első helyre az életetekben" (TLB fordítás). Ha azt mondom: "Istenem, azt akarom, hogy Te legyél az első az életemben", de Ő az utolsó a költségvetésemben, ez ellentmondás.

A kérdés az itt, hogy hová teszed Istent a fontossági sorrendedben. Pénzügyeid egyszerűen megmutatják, melyek a fontos dolgok. A te pénzügyeid mit mutatnak meg Isten elsőbbségével kapcsolatban az életedben?

Békesség...

A mai nap imádsága:
Uram! Add a Te békédet, hogy békében legyek a világgal, s önmagammal! Ámen


Maga a békesség Ura adjon nektek mindig,
minden körülmények között békességet.
2 Thessz 3,16

Békesség... értéke akkor nyilvánvaló, ha nincs. Vannak élethelyzetek, melyekben nem találjuk meg a békességünket: társunk elvesztése, betegség, halál - tőlünk független körülmények, melyeken nem áll módunkban változtatni. Különös boldogság, ha valaki békét tud teremteni (Boldogok, akik békét teremtenek...) önmagában, s ezekután másoknál is.

Életünk telve van számos gonddal, bajjal, megoldatlan élethelyzettel - így aztán nem csoda, ha szorongunk, idegesek vagyunk, s békétlenkedünk. Először csak önmagunkban, aztán a JóIstennel is, s végül a környezetünkkel is. Nincs terhesebb, mint a békétlen ember. Már a puszta jelenléte is irritáló, hiszen sugárzik belőle az elégedetlenség. Az ilyen emberrel nehéz beszélgetni, "megtalálni vele a hangot". Érdemes feltenni a kérdést: Velünk mindig megtalálják a "hangot"?

Ezért nagyon fontos tudni, hogy miért élünk ezen a világon. Ha megtudjuk, akkor azt is megtanuljuk, hogyan kell élnünk. Korunk nagy baja, hogy az emberek nem tudnak igazán élni... Aki meg azt gondolja, hogy az "élet" egyenlő a bulizós "dolce vita"-val, az alpjaiban téved. Az is elvéti a célt, aki az életben lemondások sorozatában látja élete értelmét. Isten azért teremtette meg ezt a világot olyannak, amilyennek, hogy éljünk benne. Lehetőségeinkhez, adottságainkhoz képest élvezzük a "létet". Örüljünk a napsütésnek, a tiszta levegőnek, a finom ételeknek, a társunknak, a gyermekeinknek, a családunknak, a közösségnek, ahová tartozunk... Egyszóval lehetne ezt megfogalmazni: élni az élet normalitását. Azaz éljünk kedvünkre, de tudnunk kell azt, hogy Isten mindenért megítél minket. Ezért érdemes szeretettel fordulni mindenhez, s mindenkihez, mert a szeretet szabadsága nem tesz korlátoknélkülivé...

Békességet kívánni akkor tudunk, ha magunk is békében élünk. Mindenekelőtt Istennel, aztán szeretteinkkel, felebarátainkkal, s az egész világgal...

Csapdáink...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy Benned bízzak, s ne emberekben reménykedjek. Tedd látóvá szívemet, hogy ne tévedjek el a világban, s minél inkább megvalósíthassam szeretet-akaratodat ott, ahová állítottál! Ámen



Mert az ÚRban bizakodhatsz, és ő megőrzi lábad a csapdától.
Péld 3,26

Etimonokban (ős-szavakban) világelső nyelvünk - kétharmadrészt nyelvünk etimonokból áll, ha elfogadjuk a Sorbonne egyetem számítógépes nyelvi elemzését -gyönyörűen "hozza", hogy a csapda az "becsap"... Azt hiszi az ember, hogy veszélytelen dologról van szó, s közben pontosan az ellenkezője az igaz. (A német nyelvben pl. a "Falle" csak azt jelzi, hogy a csapdába beleeshet az ember.) Nem kell magyarázni, hogy aki csapdába lép, az nemcsak igen fájdalmas, de vannak halálosan megsebző csapdák is...

Az is nyilvánvaló, hogy nemcsak a test, de a lélek is csapdába léphet. Az viszont már nem magától értődő, hogy a lélek csapdáinak nagy részét mi magunk állítjuk fel! Ez történik akkor, amikor "becsapjuk magunkat", mert nem hiszünk a valóságnak, a tiszta érzéseink belső hangjának. Tipikus példája ennek, amikor futunk olyan szekér után, ami nem vesz fel vagy reménykedünk emberekben, jóllehet soha nem emberé a megoldás, hanem a kegyelem Istenéé: "Ember tervez, Isten végez."

A hívő ember ügyel arra, hogy a világ ígéretei, csillogása ne veszejtse el józanságát, ezért figyel lépteire - "Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága az." Sokan azért boldogtalanok, mert nem látják be, hogy döntéseiknek mindig elhordozandó következménye van... Lehet össze-vissza ugrálni az életben, de az bizony balesetveszélyes! Lehet játszadozni a kísértő gondolatokkal, de "Vigyázzon az, aki áll, nehogy elessék!" Ahogyan egy arab közmondás mondja: "Átlépni a szenvedélyek küszöbét könnyű, visszalépni nagyon nehéz."

Aki Istenre figyel, az távlatokban gondolkodik, s éppen ezért a horizonton túlra is ellát. Aki Istent, s az Ő életet és közösséget védő törvényét tagadja, az nem lát az orránál tovább... Hogy mire jutott a rövidlátó ember a nagy eszével a huszadik században - azt keserűen megtapasztaltuk, hogy mire megyünk a sok technikai vívmányunkkal, miközben élhetetlenné tettük környezetünket - ezt még csak most kezdjük érezni: allergiás megbetegedések (mert csak a bolond gondolja, hogy a szegény virágpor az oka mindennek); stressz, s egyéb "modern" nyomorúságok sokasága. Nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy belássa az ember: a vegyszerek, a gyógyszerek, az elszennyezett ivóvizek, az eleddig felrobbantott mintegy 2700 atombomba - a csernobilokról s a kisebb-nagyobb atom-balesetekről, s ipari katasztrófákról most ne is szóljunk! - külön-külön, de együtt különösen is hatással van életminőségünkre.

Az ember tehát felállította a maga csapdáit. Ha elveszíti Isten-hitét, s ezzel erejét és szeretetét, akkor rövid időn belül józansága is köddé foszlik, s innen már csak egy pillanat a végzetes lépés, s csattan a csapda...

Egymásért.

A mai nap imádsága:
Uram! Engedd, hogy embertársaim szemében megláthassam teremtettséged szeretetre hívó csodáját, s életem a Te kezedben áldássá váljék mások számára is! Ámen.



A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.
1 Jn 4,18-19

Réges-régen, amikor eleink még úgy kezdték munkájukat: "No hát... az Isten nevében!" -, amikor a születés csodája és halál titka nem kórházi osztályok zárt falai között, hanem az élet hétköznapjaiban lepte meg őket, akkor jobban is értették a szeretet többdimenziós voltát. Isten kezéből vették a mindennapi kenyeret s a munkát, Isten segítségével küzdötték át magukat az élet viharain. A mai "felvilágosult" ember igen nagy sötétségben él, mert mindent, amit az Isten arra adott, hogy a közösségnek szolgáljon vele - magának tart meg. Javait, nagyrabecsült vagyonkáját, melyben reménykedik, megemészti a rozsda és moly. Gyermekeit sem a mások segítésére, a közösség szolgálatára neveli, hanem erősnek, saját akaratának mindenáron való érvényesítésére idomítja. Nos, nem is lesznek boldogok... Így történik meg, hogy az önmegvalósítás fájától nem látják a teljes lét erdejét!

Minden cselekedetünknek közösségi vetülete is van. A gyermek nem csak az enyém, hanem az emberiségé is, a mások mellé odarendelt emberek nem alárendelt "beszélő szerszámok" hanem méltósággal rendelkező teremtményei az Istennek, mégha pillanatnyi állapotukban ez nem is látható. A szerelem, a vallás, a saját vélemény sem magánügy, hanem minden a szűkebb és tágabb közösség ügye is. Ha életünk dolgait nem ilyen összefüggésbe állítjuk, akkor irányt tévesztünk.

Az iránytévesztés mindig csak később válik nyilvánvalóvá, általában akkor, amikor a súlyos következmények sötét fellegei felettünk tornyosulnak. Ilyenkor félelem keríti hatalmába az embert. Félelem a jövőtől, de félelem az "itt és most" pillanataitól is. Ebben a bénult állapotban a gyötrelem egyre csak lehúz, s még messzebb kerülünk a megoldástól, ami mindig föntről jön... Ilyen helyzetben hiába minden jótanács és biztatás, működőképesnek látszó ötlet vagy szépen csengő életfilozófia. Ilyenkor egyetlen megoldás van: a mindent átfogó, Teremtő és Megtartó Szeretet. A régiek egyszerűen csak úgy tudták: az Isten tenyerében vagyok... S ha ott vagyok, akkor nem azért szeretek, mert én akarom, hanem azért, mert Isten szeretetére én sem tudok másképpen válaszolni: csakis szeretettel.

Élet...

A mai nap imádsága:

URam! Csodáiddal tele a világ... Add, hogy meglássunk benne Téged, s szeretetben éljünk teremtettségedben! Ámen

    

Kérdezd csak meg az állatokat, azok is tanítanak, és az égi madarakat, azok is tudósítanak. Vagy elmélkedj a földről, az is tanít, a tenger halai is beszélnek neked. Ki ne tudná mindezekről, hogy az ÚR keze alkotta őket? Az ő kezében van minden élőnek a léte és a minden emberi testnek adott lélek.

Jób 12,7-10

Régi felismerés, hogy a természet különösképpen is prédikál az Isten végtelen hatalmáról... Nagyon régen úgy hitték, hogy fűben-fában, nagy hegyben "van" az Isten, ma már megmosolyogjuk ezeket a korabeli naív elképzeléseket. Amióta feltárult az atom titka, s megtanultunk félni az atomenergiától - persze még mindig nem eléggé - azóta tudjuk, hogy az anyag átalakítható energiává, s majd egyszer talán az energiát is vissza tudjuk alakítani anyaggá... De Isten sem nem anyag, sem nem energia! Isten Lélek, az a Világátfogó Rend, Örök Törvény, Végtelen Információ, Aki teljességgel soha meg nem ismerhető, csak kereshető, kutatható. Ő tükröződik tehát mindenben, ami csak "van"...

A természettudósok nagy része hívő ember - jóllehet nem a klasszikus egyházak-közvetítette dogmatikus elképzelések szerint. A természet rendjében megtalálható/meglátható tökéletesség ugyanis egyszerűen lenyűgöző, csodálatos! Mindennek helye, s feladata van, s semmi nincsen "csak úgy" önmagáért... Aki ezt felismeri, az belesimul Isten tenyerébe, hiszen az ÚRIstené a világmindenség. A hívő ember számára nem az a fő kérdés, ami a hitetlen számára, hogy Isten létezik-e vagy sem, hanem az, hogy mit kezdjen praktikusan azzal a felismeréssel, hogy Isten ott van mindenekben?

Sajnos a mai világ elveszítette érzékenységét az Istenre, s helyette neki tetsző istenképeket fabrikál. Gondolhatunk a modern kor virtuális tereire, melyekben minden benne van - mű-érzelmek, a mű-demokrácia, a mű-boldogság, a mű-biztonság - csak az élet valósága (maga az Isten!) hiányzik. A virágok színeihez azonban hozzátartoznak az illatok, a naplementéhez pedig az utoljára melengetően meg-megsimogató fénysugarak is... Modern korunk átláthatatlan szisztémája "rendszeridegenné" tette az Istent - a következményeket pedig most kezdjük csak érezni: erkölcsben, romboló életvitelben, tisztességtelen kereskedelmeben, rablógazdaságban, csillapíthatatlan nyersanyag-, s energiaéhségben...

Aki bölcs, az tanul a mindenségből. Alázatot és kitartást, érzékenységet és szeretet, irgalmat és megbocsájtást. Ettől lesz minőségi az élete, s nem a birtoklás örömétől, ami idővel rendre elmúlik...


Uram! Ezekben a napokban különösen is sokat gondolkodtam a halálról, s az elmúlásról. Látom Uram, hogy Te vagy az élet, s ha nem Téged választalak, akkor csak keserűség és fájdalom kísérnek életutamon. Adj Uram szívembe hitet és reménységet, hogy mindig Benned bizakodhassam, s hogy ha a halál völgyének árnyékában is kell járnom, akkor is az Életet, azaz Téged válasszalak! Ámen.


Amikor közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte. Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: "Ne sírj!" Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: "Ifjú, neked mondom, kelj fel!" Erre felült a halott, és elkezdett beszélni; Jézus pedig átadta az anyjának.
Lk 7,12-15

Jézus feltámasztás-történetei az Ő feltámadás-oratóriumának bevezető nyitány-hangjai... Érteni-elemezni fölösleges foglalatosság, ez sokkal inkább az elfogadásról szól: Vajon tetszik-e nekünk a "fő motívum"? No de ki az, akinek ne tetszene az Élet győzelme a halál felett? Mennyi mindent megtesznek az emberek azért, hogy éljenek! S még ennél is többet, még az életüket is képesek feláldozni az igazukért! Van, aki képtelen lemondani (vélt) igazáról, inkább "belepusztul"... bizony pusztulás ez, mert nincs értelme... Így pusztítja el önmagát évente több mint egymillió(!) ember a világon, akik végső megoldásként a halált választják. Tényleg a halál adná a megoldást?

Régiek mondogatták: "Majd a temetőben! Ott az agyagos föld kiszív belőlünk minden fájdalmat!" Tényleg nincs más út a teljességre csak a halál? Jézus egész tanítása, földi tevékenysége azt az üzenetet közvetíti: Válaszd az Életet! Az Élet, pedig maga az Isten... az Istennel való közösség. Az istenített élet azonban nem a teljességre,hanem éppen ellenkező irányba viszi az embert. Mert ugyan önmagunkat (is) meg kell találnunk, de nem a világban, hanem az Istenben, mert aki e világot akarja megnyerni, az elveszíti azt...

De mi történik akkor, ha a legdrágábbat, a gyermeket veszítjük el? Választ erre csak azok tudnak adni - ők is csak részlegest, mert erre nem elegendő az emberi szó - akiknek meg kellett élniük gyermekük elvesztését... Ha gyermek meghal, akkor a jövő esik kútba, a reménység foszlik szét. Isten óvjon minket minden ilyentől! S ha mégis megtörténik, akkor kiben kereshetnénk vigasztalást, ha nem az Istenben? Hiszen az ilyen nagy sebet csak Isten képes begyógyítani, csak Ő tud képessé tenni, hogy aztán továbbra is terheket hordozhassunk a reánk bízottakért.

A naini ifjú története tulajdonképpen a naini özvegyasszony története, aki reménytelenségében új reménységet nyert... Reménységének alapja Krisztus volt, Aki a halál örvényéből kiragadta az özvegyasszony gyermekét, s visszaadta az Életnek. Az életben helye van a halálnak, de ugyanígy az Istennek is. Aki Istent a szívébe zárja, az az életet választja, aki megtagadja az Élet Urát, az pedig a halált választotta... A választás rajtunk áll, vajon mennyire bölcsen hozzuk meg döntésünket?

Küzdelmeink...

A mai nap imádsága:
Uram! Légy erősségem! Ámen

   

Ha pedig versenyez valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen küzd.
2 Tim 2,5

"A szabály az szabály!" - Bármennyire is nehéz betartani a törvényt, aki tartja, azt a törvény is megtartja. Isten teremtettségbeli rendje lenyűgöző. Akár a mikrokozmosz, akár a makrokozmosz csodáit fürkésszük, csak ámulunk a rendszerek egymásra épülésén. A rend megtartó jóságát látjuk, mégis személyes életünkben gyakran rendszertelenek vagyunk.

Jól tudjuk, hogy vétkeink, bűneinek, mulasztásainknak következménye nem válik semmissé. Azokat bizony hordozni kell. Sok keresztény mégis azt gondolja, hogy a hívő élet azt jelenti, hogy mentesülünk hibás cselekedeteink következményeitől. Az elkövetett bűnre fogadhatjuk a bűnbocsánatot, de az nem semmisíti meg a következményeket. Ha így lenne, akkor az áldozat kijönne a sírból... Pál arra tanítja ifjú apostol-tanítványát Timótheust, hogy a szabályokat tartsa mindig szem előtt. Nem az emberieket, mert azok változnak, hanem az Istentől kapottakat. A tízparancsolat figyelmeztetéseit érdemes megfontolni - betölteni a törvényt azonban csak a szeretettel lehet.

A keresztény embernek célja a Krisztussal való találkozás. Ez célratartás, azaz naponkénti Krisztusra-figyelés nélkül nem megy. Az élet számtalan részletében megfigyelhetjük a kitűzött célokért tudatos fáradozásból következő élet és a céltalanul tengődő élet szembetűnő jellegzetességeit. Az utcán egészen másként halad az, aki meghatározott céllal kelt útra, mint az az ember, aki csak céltalanul lődörög. A hitéletünkben is ugyanígy van. Aki fut, értelemszerűen gyorsabban halad, s aki az pálya szélén álmodozik a célról, az ne csodálkozzon, ha sosem jut be a finisbe...