Életforma...

A mai nap imádsága:
Uram! Nevelj minket szeretetre, hogy kiteljesedhessünk Általad! Ámen



"éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket."
Ef 5,2a

Régi a kérdés: Úgy általában, miért nem tudnak az emberek szeretetben élni? Miért a sok-sok gonoszkodás, háborúk és az elképesztően sok pusztítás? Miért kíván nekem rosszat a másik, ha én neki csak jót kívánok? Megannyi kérdés, melyekre lehet ugyan jól hangzó válaszokat találni, de valójában egész életünkön át inkább csak próbáljuk megközelítően jól, korrekt módon, tisztességesen megfogalmazni a kérdésünket. Titok ugyanis, miért öl az ember, veszi el azt, ami a legdrágább ezen a világon: az életet. Azért mert haragszik? Mert irigykedik (Káin és Ábel)? Azért mert a másik valamit másképpen gondol? Vannak, akik úgy tartják: a Nagy Össze-visszadobáló/a Diabolosz, az oka mindennek. Mások meg azt gondolják, hogy az ember oktalanságából fakad a baj, mert odaállhatna Isten mindent (át)rendező szeretet-erőterébe, de mégsem teszi.

Mit is jelent szeretetben élni? Nagyon egyszerűen: szeretetből élni. Szer szavunk a törvény régi megfelelője, azaz: aki a 'szer', az Isten törvénye szerint él, annak az Isten rendje/törvénye/szere az eledele, az eteti őt nap mint nap - vagyis szeretetben, szeretetből él.

Fontos hangsúlyoznunk: nincs 'minősített' szeretet, csak szeretet van. Ha az részrehajló, ha az részleges, akkor már nem lehet szeretetről szó, hiszen az már nem a teljes szeretet, akkor az már legfeljebb csak 'kedvelés'.

A keresztény ember tudja, hogy az ő szeretete nem teljes, sőt az a kevéske is hamar megfogyatkozik. Ezért keresi naponta Teremtő URával lelke titokzatosságában a kapcsolatot, hogy az Ő kegyelméből feltöltődjék, s gyakorolhassa azt a szeretetet, amire teremtetetett.

Kéréseink...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy azt kérjem, amiből épülhetek, s add azt,a mire valóban szükségem van! Ámen

   

Jézus mondja: "Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik."
Mt 7,7-8

Az ember kér, kér... s aztán nem kapja vagy nem azt kapja, amit kért. Ismerős probléma ez a hitüket gyakorlók számára! Egészséget kérünk, és a betegség mégsem múlik; társat kérünk magunknak, s továbbra is egyedül maradunk; békességet kérünk, s közben a nyugtalanság csak növekszik bennünk és körülöttünk is. Miért buzgólkodjunk tehát, ha próbálkozásunkat úgysem koronázza siker? Alapigazság, hogy az imádságot nem lehet sikerekben lemérni, s az is, hogy minden imádságnak eredménye van.

Sokan meg vannak győződve arról, hogy az imádságok beteljesülése attól függ, hogy ki mennyire akarja/kéri, s természetesen az sem mindegy, hogyan kérik azt, amit kérnek... Ha ez így lenne, akkor hasonló lenne a JóIsten egy hivatalnokhoz, aki csak azt a beadványt fogadja el, amit minden formai követelménynek megfelelően töltöttek ki. Isten azért Isten, mert ember nem befolyásolhatja Őt, azaz a véges embernek nincs (nem lehet!) metódusa a Végtelen Isten akaratának/törvényeinek megváltoztatására. Az ÚRIsten szeretetének nagysága azonban éppen abban mutatkozik meg, hogy időnként mégis megteszi, hogy a hozzá fohászkodók kérését teljesíti... ezt nevezzük kegyelemnek. Ebből azonban "rendszert" alkotni, hogy ti. Istennek úgyis az a dolga, hogy kegyelmes legyen - ez egyenesen teremtményi felfuvalkodottság. De akkor miért biztatja Jézus hallgatóit az elszánt kérésre?

Mert az élet értelme a totális Istenre-hagyatkozás, hiszen Ő határozza meg fogantatásunk pillanatát, de azt a percet is, amikor lelkünk elválik a testünktől, hogy egy küzdelmes élet után meginduljon Őfelé. A születés és halál körüli titkok minden érző szívű embert lenyűgöznek, éppen ezért olyan furcsa, hogy a születés és halál közötti életben az ember mégis kerüli Teremtőjét.

Aki teljesen Istenre hagyatkozik, az ajándékként veszi múlandó napjait, s éppen ezért azok a napok is teljességre juttatják, melyekben hiányt tapasztal. Tudja ugyanis, hogy "minden javára van az Őt szeretőknek". Aki ráhagyatkozik Mennyei Atyjára, az azt is tudja, hogy mindennek rendelt ideje van; ezért nem kér az őszben tavaszt, nem vitatkozik a Sors Istenével és nem méltatlankodik életének alakulása miatt. Aki kéri az Istent - azaz bizalommal teli kapcsolatban van Vele -, az tudja, hogy minden döntésének következménye van, ezért felelősen teszi a dolgát, s igyekszik azt tenni, amire rendeltetett ő is ezen a Földön: azaz önfeláldozóan szeret...

Mindazokért, akik közelebb vittek minket Istenhez: szülőkért, nagyszülőkért, barátainkért...

A mai nap imádsága:
Uram! Hálát adok Neked megtartó kegyelmedért, légy velem a mai napon is és formálj kedvedre. Ámen.

Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. Jak 5,16b

Jézus ezt az ünnep utolsó napján - nem fülbesúgva, titkos üzenetként - mondja, hanem felállva kiáltja. Ennél határozottab felhívást aligha tehet. Szomjúságra enyhítést egyedül az ivás ad... Magyarországon jegyzetten 800 ezer (!) alkoholista van. Az ivás csillapítja lelkük szomjúságát, de a "tüzes víz" amit isznak, nem "élő" víz, éppen ellenkezőleg, kétszeresen is a halál vize - testileg is, lelkileg is. A lélek szomjúsága iszonyatosan nagy tud lenni. Minél inkább kiszárította a bűn, annál kínzóbb a sóvárgása a megelégítés után. Ördögi kör... Azt mondja a magát ajánló biztosító társaság nyakkendős, mosolygós embere: "Csapjunk agyon a kisördögöt!" Ilyen egyszerű lenne a baj elhárítása? Ha igen, akkor nem lenne ennyire sok "szomjas" ember a világon.

De mi után szomjazik a lélek? Látszólag egyszerű a válasz: a boldogság után. A boldogság azonban pillanatokból áll, vissza-visszatérő érzések, gondolatok különös együttállásáról. Mindeközben életünk napjai peregnek, dolgozunk, küzdünk, olykor kesergünk és persze reménységgel tervezzük jövőnket. Mi tehát a boldogság? Megkapni azt, mi után sóvárog emberek sokasága? Amíg nem találkozunk a bűnnel, s a bűn következményével a halállal, addig alig gondolunk arra, hogy a nem megfogható sokkal-sokkal fontosabb, mint a megfogható. Csak amikor szenvedünk, akkor látjuk meg az igazságot: betegségből meggyógyulva értékeljük az egészséget és szomorúság sötét gödréből kikerülve érezzük a napfény ízét. A boldogság tehát nem folyamatos állapot, sokkal inkább tudat: jó irányba haladok.

Krisztust hinni a legkülönlegesebb, legszemélyesebb, leggyötrőbb, legkockázatosabb, de egyben legnagyobb lelki ajándék. Krisztust hinni: a Titkok Titka. Ahogyan senki nem tudja felfogni mit jelent a hűség, csak az, aki egész életében az volt, ahogyan az egész világot úgy ismerem, ahogyan én látom - más szemével nem láthatok, csak a sajátoméval -, ugyanúgy Krisztus hinni, befogadni, élni is csak én személyesen tudom, a "magam módján". Ami másnak talán segítő hasonlat Jézus Krisztus megértéséhez, az nekem bosszantó, lényegtől elvivő kép. Vannak példázatok, hasonlatok, amik azonban egészen más dimenziókat feszegetnek, mert Jézus maga mondja...

A forrás, az igazi, az életet megtartó - Jézus szerint - belülről fakad. Testünk számára a víz életfontosságú, lelkünk számára a Krisztus-evangélium örökélet-fontosságú... Aki tehát szomjas: igyék!

Szemünk...

A mai nap imádsága:
URam! Olyan világban élünk, amikor az emberek alig néznek egymás szemébe, s ha igen, akkor nagyon gyakran egymás szemébe hazudnak... Politikusok békéről konfernciáznak, miközben háborún jár az eszük. URam, olyannyire eluralkodott a gonoszság, hogy bár örök hűséget fogadnak az emberek egymásnak, mégis egyre csak hűtlenségen jár az eszük... Istenem, szabadítsd meg ezt a világot hazugságaitól, hogy végre a Te igazságod fénye ragyogjon, minden ember szemében! Ámen

    

Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot. A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét.
Lk 11,33-34

A karon ülő kisgyermekek ösztönösen nézik a közelükbe kerülő idegenek szemét, és ha bármi gondot találnak, nem fognak rájuk mosolyogni. A szem nem hazudik. Ha valakire azt mondják: "Úgy hazudik, hogy a szeme sem rebben" - az több, mint elmarasztaló... Az ember megpróbálhatja elrejteni érzéseit, mondhat, mutathat mást, de a szem nem hazudik, elárulja, mi van az ember szívében. Ha valaki szerelmes, akkor a "ragyog" a szeme, ha valaki bánkódik, szomorkodik, akkor sír a szeme, még akkor is, ha nem könnyes.

Jézus URunk is felhívja a figyelmünket: "A test lámpása a szem." Azaz: ha valakinek a szemébe nézünk, vagy éppen nem merünk, vagy nem akarunk a szemébe nézni, az minősít nemcsak minket, a kommunikációnkat és a másik embert, de magát a beszélgetés(vita?) tárgyát képező élethelyzetet is. A szem bizony kinyilvánítja még azt is, amit palástolni akarna az ember! Ilyenkor mondjuk: "Forr a szeme/tekintete a gyűlölettől."

Kozmetika-ipar nem véletlenül célozza meg a szemet a mindenféle szemfestékekkel, műszempillákkal, hiszen az első benyomást - aminek ugye sosincs második esélye - a tekintetünkkel sugározzuk a másik ember felé. Akinek zavaros a tekintete - részegek, drogosok, lelkileg megterheltek -, annak a lelke is "zavaros", átláthatatlan. Emberi kapcsolatainkban kívánjuk, s törekszünk a kiszámíthatóságra, s ha valakinek nem tiszta a szeme - tulajdonképpen a lelke -, azt inkább elkerüljük, mert a kiszámíthatatlanság félelmet kelt mindenkiben.

Mindenki szereti a kisbabákat "gyömöszölni/dagasztani", mert ugyan beszélni még nem tudnak, legfeljebb csak gügyögni, mégis a szemükkel mindent el tudnak mondani... Ártatlan lelkük tisztaságát tükrözik a világ felé, s ebben a fényben - a test lámpása a szem(!) - rendkívül jó "megfürödni". A szemben tehát minden "ott van", benne van...

Nemcsak babaszemekben, de mienkben is. Benne van az egész életünk, s átvilágít rajta az Isten szeretete is - ha az bennünk van. Ugyanakkor mi egész életünk, az emberiség egész léte, s a Világmindenség létezése is benne van az "Isten szemében" - Ő mindent lát(!) -, ezért nemcsak szemünk fényére/világára kell mindennél jobban vigyáznunk, hanem meg kell látnunk azt is, hogy Isten mivégre rendelt minket erre a Földre...

Tradíciók...

A mai nap imádsága:
Istenem! Könnyebb lenne nekem, ha mindennap megmondanád, mit kell tennem... de Te szabad akarattal ajándékoztál meg. Kérlek kegyelmeddel segíts meg, hogy életem minden dolgában jól dönthessek! Ámen.

   
"Ami az emberből előjön, az teszi tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás, kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg, esztelenség. Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek; s ezek teszik tisztátalanná az embert." .
Mk 7,20-23

Jézus és tanítványai sokszor a farizeusok céltáblájává váltak, mert a hagyományőrző zsidók újra és újra számon kérték az ősök törvényét. A tradíció nagyon fontos nemzetösszetartó erő, de ugyanakkor "helytelen" gyakorlása óriási károkat is okoz. Lehet-e különbséget tenni jó és rossz tradíció között? Érdemes-e foglalkozni ezzel a kérdéssel a harmadik évezred elején, vagy idejét-múlttá vált mindez a tudományos-technikai világunkban?

Bármennyire is kívántuk és szerettük volna, az áhított vallási béke - a 2000. év környékén bekövetkező egymásra-találása a világvallásoknak - nem következett be. Éppen ellenkezőleg! Vallásos reneszánszról beszélnek, s a szélsőséges vallási csoportok is megerősödtek. Sokan menekülnek a tradíció kompromisszum nélküli gyakorlásába, mert nem értik a világban zajló eseményeket, de ugyanakkor biztonságra vágynak. A vallás előírásainak megfelelő viselkedés valóban komoly támasz, de ha a hit gyakorlásának csak ez a formája marad, akkor az ilyen ember idővel ellentmondásokba keveredik önmagával, s ha ez nem tudatosul, akkor "hárító" görcsös magatartásában is megfelelő önigazolást talál, s már meg is "született" a képmutató ember...

Jézus beszédei - s ami megmaradt belőlük - azt tanítják nekünk, hogy nem a külső dolgok, hanem a bennünk rejlő indulatok, érzések és gondolatok azok, melyek tisztátalanná tehetik az egész embert... Minden megcselekedett bűn kívánsággal kezdődik. Önmagában a kívánság még nem bűn, de gyorsan azzá válik, ha önzésünk kizárja a másikat. Ha azonban kívánság felébredésekor nyilvánvalóvá válik a cél, s az ahhoz vezető etikus út is, akkor nagy valószínűséggel nem botlunk el. Az esik a körülmények sarába, aki nemcsak a másikat, hanem mindenek előtt Isten zárta ki gondolataiból.

Isten kegyelme az, ami helyére teszi életünk dolgait. Az Isten jelenvalósága a mindennapjainkban helyes értékítéletre segít el minket, melyben mindig fontos tényező a közösségi gondolkodás, azaz annak felismerése, hogy az én igényeim, vágyaim, kívánságaim mennyire korlátozzák mások szabadságát, önkiteljesedését. Mindezek meglátásához érzék szükségeltetik, mely készséget a tradíció gyakorlása segíti, de perfekcióját nem garantálja.

Amióta a világ a világ, minden ember keresi egyéni létének boldogságát, s a maga kultúrájában keresi - a maga módján - az Istent. Önmagában a vallási tanácsok senkit nem visznek közelebb az Istenhez, de aki megtapasztalja embertársában a szeretet áldozatkészségét, az nem tud közömbösen elmenni az Isten mellett... Ezért tehát nem a tradíció, nem is annak a konok gyakorlása, hanem a lelki életünkre való odafigyelés az, ami felkészíthet minket az Istennel való találkozásokra, hogy aztán valóban azt tegyük, amire hivatottak vagyunk ebben a világban.