2011. január 16., vasárnap

2011. január 16. ? Évközi 2. vasárnap

Abban az időben: Amikor János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt:
   ?Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről én azt
   mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én.
   Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy
   megismertessem őt Izraelben.?
   János azután így folytatta tanúságtételét: ?Láttam, hogy az égből, mint egy
   galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki
   küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy
   rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és
   tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!?
   Jn 1,29-34


   Elmélkedés:
   Valóban Isten Fia
   A múlt vasárnap, Jézus megkeresztelkedése ünnepén a mennyei Atya
   tanúságtételéről hallottunk, amely tanúságtétel kinyilvánította, hogy Jézus
   az Isten Fia. Többek között arról elmélkedtünk, hogy a Jézus Krisztusba,
   mint Isten Fiába vetett hitünk az alapja egész keresztény hitünknek és
   életünknek. A mai napon folytassuk az Isten Fiáról szóló gondolatmenetünket,
   hiszen e hitigazság mélységét aligha lehetne néhány perc alatt átlátni. A
   mai evangéliumban azt hallottuk, hogy Jézus megkeresztelkedését és a mennyei
   kinyilatkoztatást követően Keresztelő János tanúskodik az emberek előtt
   arról, hogy Jézus az Isten Fia. János tanúságtételének alapja természetesen
   nem az emberi gondolkodás, hiszen az emberi értelem nem képes a teljes
   mélységében felfogni Jézus istenfiúi méltóságát, hanem a különleges jelek
   indítják Jánost arra, hogy az Úrra mutatva ezt mondja: ?Láttam, hogy az
   égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én láttam, és
   tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!? (Jn 1,32-34).
   Ismételten fontosnak tartom leszögezni, hogy az evangéliumokban nem olvasunk
   arról, hogy Jézus önmagát Isten Fiának nevezte volna, az viszont előfordul,
   hogy mások nevezik őt annak, s ebben a sort Keresztelő János nyitja meg.
   Nézzünk csak meg a szentírásban néhány helyet, ahol Jézusra vonatkozóan az
   Isten Fia megnevezéssel találkozunk. Első pillanatban talán arra gondolunk,
   hogy az emberek akkor tesznek ilyen kijelentést, amikor megtapasztalják
   Jézus isteni hatalmát, azaz csodákat tesz, meggyógyítja a betegeket.
   Valójában azonban egyetlen csodás gyógyítás esetében sem találkozunk ezzel.
   Egyetlen csodánál, a háborgó tenger elcsendesítésénél találkozunk ezzel, de
   ez nem gyógyító, hanem természeti csoda. Ennél a jelenetnél éjszaka a vízen
   járva közeledik Jézus a hánykolódó bárkában félelemtől rettegő apostolokhoz.
   Péter elindul felé a vízen, de süllyedni kezd, Jézus ekkor megmenti őt.
   Amikor mindketten beszálltak a bárkába, elállt a szélvihar, majd pedig ?akik
   a bárkában voltak, leborultak előtte és ezt mondták: Valóban Isten Fia
   vagy!? (Mt 14,34). Az emberek tehát nem azért nevezik Jézust Isten Fiának,
   mert csodatévő ereje vagy hatalma tanúskodik istenségéről, azaz nem a
   gyógyító csodák indítanak ilyen hitvallásra, hanem akkor találkozunk ezzel,
   amikor a mi Urunk teljesíti küldetését, a mennyei Atyától kapott küldetését.
   Zárójelben érdemes megjegyeznünk, hogy a gonosz lelkek, akiket Jézus a
   megszállottakból kiűz, több alkalommal felismerik és kijelentik, hogy ő az
   Isten Fia (vö.: Mk 3,11-12 és Mk 5,7), de Jézus hallgatást parancsol nekik,
   hogy ne fedjék fel kilétét. Szintén ide tartozik, hogy amikor a Sátán
   megkísérti Jézust, Isten Fiának nevezi ot és ennek bizonyítására kéri őt.
   ?Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek legyenek kenyérré? (Mt 4,3).
   ?Ha Isten Fia vagy, vesd le magad? a templom párkányáról (Mt 4,6).
   Mikor találkozunk tehát az Isten Fia megnevezéssel? Az első eset Jézus
   megkeresztelkedése, ahogyan erről már szóltam. Szintén rendkívül fontos
   esemény, amikor Jézus kérdésére válaszolva és mintegy a többi apostol
   nevében is szólva Péter kijelenti: ?Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia?
   (Mt 16,16). Ennél az esetnél nagyon fontos, hogy Jézus szerint a mennyei
   Atya nyilatkoztatta ki ezt Péternek. A harmadik fontos esemény Jézus
   színeváltozása, amikor szintén az Atya szava hallatszik az égből: ?Ez az én
   szeretett Fia, ot hallgassátok!? (Mk 9,7). Végezetül említsük meg még a
   római katonatiszt vallomását, aki a Golgota hegyén Jézus kereszthalálát
   látva kijelentette: ?Ez az ember valóban Isten Fia volt? (Mk 15,39).
   E szentírási kijelentések összefoglalásaként mondhatjuk, hogy az Isten Fia
   megnevezés Jézusnak a mennyei Atyával való kapcsolatát jelöli meg. Kettejük
   kapcsolatának alapja az engedelmesség, azaz Jézus mindig azt tanítja és
   teszi, amit az Atya kér tőle. Jézus az engedelmességben, megváltó
   küldetésének engedelmes teljesítésében mutatkozik Isten Fiának. Tanuljuk meg
   Jézustól ezt az engedelmességet, az Atya akaratának teljesítését, hogy
   méltók legyünk arra, hogy Isten gyermekei legyünk!
   ? Horváth István Sándor


   Imádság:
   Uram, Jézus, szívem mélyén visszhangzik a mennyei Atya tanúságtétele rólad,
   hogy te Isten Fia vagy. Hittel fogadom el ezt az isteni kinyilatkoztatást és
   hittel vallom, hogy te vagy az Isten Fia, aki magad is kísértést szenvedtél
   és vállaltad a kereszthalált a mi üdvösségünkért. Szenvedésedben, halálodban
   és dicsőséges feltámadásodban is megmutatkozott, hogy Isten Fia vagy. Segíts
   engem, hogy hozzád hasonlóan egész életemben engedelmesen teljesítsem az
   Atya akaratát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése