2017. július 30., vasárnap

Hit által Istentől a legjobb dolgokra számíthatsz!

"Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet." /Példabeszédek 3, 5-6/

Isten sosem ígérte nekünk, hogy az életünk tökéletes és problémamentes lesz. Ehelyett azt mondta, hogy azt az életet adja nekünk, amire mindig is szánt bennünket. Egyedül csak Isten képes erre!

Ezen a héten a hit témájával foglalkoztunk. Az Istenbe vetett hitünk fontos része, hogy Tőle várunk áldást az életünkre. Ő azt szeretné, hogy az életünk olyan legyen, amilyennek Ő eltervezte - nem amilyenné mi akarjuk tenni, hanem amilyenné Ő szeretné formálni. Ő mindig a legjobb érdekünket tartja szem előtt.

Amikor Isten megkér minket, hogy tegyünk valamit, a Sátán tipikusan arra próbál minket emlékeztetni, mi mindent kell feladnunk ahhoz, hogy engedelmeskedjünk. De ez csupán egy része a történetnek.

A 34. Zsoltárban ezt olvashatjuk: "Érezzétek, és lássátok, hogy jó az ÚR! Boldog az az ember, aki hozzá menekül." /Zsolt 34, 9/
Ez aztán a jó hír! Tehát, ha Istenben bízom - vagy hozzá menekülök - Ő megörvendeztet. Ahelyett, hogy azon gondolkoznánk, hogy mi mindent kell feladnunk amikor Istenre bízzuk magunkat és engedelmeskedünk, az Úr azt szeretné, ha inkább az öröm jutna az eszünkbe ami az engedelmességből fakad!

A feleségemmel nemrégiben sikerült egy kis időt töltenünk Reese-vel a két éves unokánkkal. Ezt az igazságot az ő kis két éves életében is felfedezhettük. Egyik nap a baba-medencéjében pancsolt. Minden alkalommal amikor kikecmergett a medencéből dideregve, a nagymamája megszárítgatta őt egy törölközőbe burkolva. Aztán visszament a medencéhez, magára öntött egy marék vizet és újra ment a nagyihoz "száradni". Milyen okos kislány! Pontosan tudta, hogy hová kell fordulnia ezért a kényeztetésért! Visszament a nagyihoz mivel tudta, hogy a nagyi megint meg fogja őt törölgetni! És a nagyi így is tett-minden alkalommal!

Ez a fajta kapcsolat, amit Isten szeretne velünk létrehozni. Ez tulajdonképp a hit lényege - Tudni és várni, hogy Isten a javunkra cselekszik!

Most talán ezt gondolod magadban: "De Isten nem mindig volt ott számomra mikor kellett volna. Nem mindig tette meg azokat, amiket Tőle vártam vagy kértem." Hogy is tehetné? Isten sokkal sokkal nagyobb mint mi! Így rengeteg dolog van, amit egyszerűen képtelenek vagyunk felfogni vele kapcsolatban! De tudom, hogy abban az egyben bátran bízhatok, hogy bármi történjék is, Ő szeret! Isten mindig itt lesz nekem, mostantól egészen az örökkévalóságig! A hit azt jelenti, hogy azok között a nehézségek között is amikkel most nézek szembe, hiszem, hogy Isten továbbra is szeret és hűséges marad hozzám. Mert amit eltervezett azt mindenképp véghez viszi egészen az örökkévalóságig.

A 42. Zsoltáros ezt írja: "Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!" /Zsolt 42, 12/ (Angolból fordítva: "Ó, én lelkem, ne bátortalanodj el. Ne légy feldúlt. Várd, hogy Isten cselekedjen!" TLB)
Nem kaptam meg mindig amit akartam, de kétség nélkül állíthatom, hogy Isten soha nem hagyott cserben. Soha nem szűnt meg munkálkodni az érdekemben amikor erre volt szükségem!

Várd, hogy Ő cselekedjen! Nem fog cserben hagyni!

Lásd úgy az embereket, ahogy Isten látja őket!

"Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét." (Galata 6:2)

Isten azt mondja, hogy hívőkként kötelességünk megbecsülni egymást. Ha a körülötted élő emberekre nézel – és ebbe beletartoznak azok is, akik támadnak vagy megaláznak téged –, úgy kell látnod őket, ahogy Isten: olyan embereknek, akikért megéri meghalni. Isten elküldte a Fiát, hogy meghaljon értük, tehát számítanak.

Amikor megerősítesz valakit, azzal emeled az értékét. Amikor méltányolod az embereket, emeled az értéküket. De hogyan tudsz megerősíteni másokat?

1. Hallgasd meg őket! "Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét." (Galata 6:2) Az egyik legnagyobb dolog, amivel meg tudod ajándékozni az embereket, egy nyitott fül. Ha belenézel valaki szemébe, és figyelmesen végighallgatod, azzal azt mondod neki: "Értékellek téged, és azt, amit mondani szeretnél."

2. Használj pozitív kifejezéseket! A Biblia azt mondja erről: "Soha többé ne káromkodjatok, se ne használjatok csúnya szavakat. Csak olyat mondjatok, ami a javát szolgálja annak, aki hallja! Legyen a beszédetek kedves és építő!" (Efézus 4:29, egyszerű fordítás)

Isten azt akarja, hogy a hívők ne használjanak, hanem építsenek másokat. A világ tele van olyan emberekkel, akik kihasználják a társaikat. Isten azt mondja, hogy ha pozitív, bátorító módon szólsz másokhoz – Ügyes vagy! Jól csináltad! Tetszik, amit csináltál! –, azzal szolgálsz feléjük. Ha észreveszel valami jót az életükben, dicsérd meg, és azon a területen növekedni fognak.

3. Imádkozz értük! A 2 Korinthus 1:11-ben ezt olvashatjuk:"Mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel…" Készíts egy imalistát azoknak az embereknek a nevével, akikkel együtt dolgozol, tedd a Bibliádba, imádkozz értük, és figyeld, mi történik a munkahelyeden. Nem tudsz úgy imádkozni emberekért, hogy ne kezdjenek el megváltozni. Sőt, arra biztatlak, mondd meg nekik, hogy imádkozol értük, és akár kérdezd is meg, miért imádkozhatsz velük kapcsolatban. Minden alkalommal, amikor ezt teszed, hidat építesz, amin keresztül szolgálni tudsz feléjük.

Beszéljünk róla!

Írd föl magadnak egy ismerősöd nevét, akit ezen a héten bátorítani fogsz. Erősítsd meg őt azzal, hogy pozitív szavakat használsz felé, meghallgatod, vagy imádkozol érte!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése