A mai nap meditációs fogalma:
Épülés...
A mai nap imádsága:
URam! Engedd, hogy csiszolódjam, s mindazokkal, akiket gondviselő jóságoddal mellém rendeltél emelkedhessem Feléd! Ámen
Ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá.
1 Pt 2,5a
Lelketlen, mint a kő... ezt a kifejezést még csak értjük, de hogyan lehet egy kő "lelki"? Ahogyan óriási kövekből összeáll egy épület - legyen az vár vagy katedrális, melyeket évszázadok múltán is megcsodálunk -, ugyanígy építkezik lelkünk is. Itt azonban a kövek nem levegőből, álmokból vagy ígéretekből vannak - a légkövekből ugyanis csak légvárakat lehet építeni -, hanem valóságos élményekből. Kicsi és nagy élmény, mélytudatba-raktározott vagy tudatos memóriánkban állandóan forgatottról is legyen szó, minden velünk megesett történésnek van érzelmi homokszeme, kövecskéje, kavicsa vagy sziklatömbje. Ezekből áll össze életünk. A habarcs, ami összeköti őket az élet titka, az Isten kegyelme.
Ahogyan a kövekből összeáll egy épület vagy templom, ugyanígy épülnek a közösségek, beleértve a gyülekezeti közösségeket is. Ahány ember, annyiféle kő, azaz annyiféle ember-építőanyag létezik. Vannak olyan emberek, akik lelki stabilitásukkal, mint hatalmas teherhordó kövek mások életét is megtartják, megint mások inkább hasonlíthatóak gótikus katedrálisok mérműves ablakaihoz, melyeken áttör az isteni kegyelem fénye, hogy beragyogja az egész (élet)teret.
Ami egyszer belekerült életünk házába élmény-kődarabként, az onnantól kezdve építőelemként benne is marad. Nem dobhatjuk félre, nem tagadhatjuk, ott van. Egyet tehetünk, átválogatjuk, átdolgozzuk/átértékeljük, s megfelelő helyre rakjuk őket. Ezt nevezzük lelki életnek. Ha nem tesszük ezt meg, élményeink nem illeszkednek egymáshoz, akkor izegnek-mozognak, s nem terhelhetők életházunk falai. Aki nem él lelki életet, az lelketlen. A lelki élet nemcsak azt jelenti, hogy életünk dolgait egymáshoz illesztjük, hanem azt is, hogy faragtatjuk magunkat a legnagyobb szobrásszal, a JóIstennel. Nem véletlenül mondja ősi szólásunk: "Embert faragunk belőled!" Ezt csak az ÚRIstennel, s azzal a közösséggel együtt tudjuk elérni, melyet Ő hívott létre, s tart meg.
Ha nem faragjuk egymást, ha nem csiszolódunk össze, akkor szétcsúsznak az emberéletek kövei, s nincs épület, nincs közösség. A csiszolódás pedig kooperációt jelent. Ha nem kooperál egyik ember a másikkal, akkor nagy bajok alakulnak ki. Együtt kell működnie férjnek és feleségnek, diáknak és tanárnak, papnak és gyülekezetnek. Enélkül nincs eredmény, nem épül a közösség! Bőven vannak, akik életük dele (35-40 év) után sem értik meg, hogy az élet alapja az együttműködés: Istennel és emberrel. Aki Teremtő Atyával kooperál, az tud eredményesen (gyümölcsöt teremve) élni, mert Isten segedelmével ügyesen improvizál, szeretettel prezentál, s hitelesen kommunikál...
Épülés...
A mai nap imádsága:
URam! Engedd, hogy csiszolódjam, s mindazokkal, akiket gondviselő jóságoddal mellém rendeltél emelkedhessem Feléd! Ámen
Ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá.
1 Pt 2,5a
Lelketlen, mint a kő... ezt a kifejezést még csak értjük, de hogyan lehet egy kő "lelki"? Ahogyan óriási kövekből összeáll egy épület - legyen az vár vagy katedrális, melyeket évszázadok múltán is megcsodálunk -, ugyanígy építkezik lelkünk is. Itt azonban a kövek nem levegőből, álmokból vagy ígéretekből vannak - a légkövekből ugyanis csak légvárakat lehet építeni -, hanem valóságos élményekből. Kicsi és nagy élmény, mélytudatba-raktározott vagy tudatos memóriánkban állandóan forgatottról is legyen szó, minden velünk megesett történésnek van érzelmi homokszeme, kövecskéje, kavicsa vagy sziklatömbje. Ezekből áll össze életünk. A habarcs, ami összeköti őket az élet titka, az Isten kegyelme.
Ahogyan a kövekből összeáll egy épület vagy templom, ugyanígy épülnek a közösségek, beleértve a gyülekezeti közösségeket is. Ahány ember, annyiféle kő, azaz annyiféle ember-építőanyag létezik. Vannak olyan emberek, akik lelki stabilitásukkal, mint hatalmas teherhordó kövek mások életét is megtartják, megint mások inkább hasonlíthatóak gótikus katedrálisok mérműves ablakaihoz, melyeken áttör az isteni kegyelem fénye, hogy beragyogja az egész (élet)teret.
Ami egyszer belekerült életünk házába élmény-kődarabként, az onnantól kezdve építőelemként benne is marad. Nem dobhatjuk félre, nem tagadhatjuk, ott van. Egyet tehetünk, átválogatjuk, átdolgozzuk/átértékeljük, s megfelelő helyre rakjuk őket. Ezt nevezzük lelki életnek. Ha nem tesszük ezt meg, élményeink nem illeszkednek egymáshoz, akkor izegnek-mozognak, s nem terhelhetők életházunk falai. Aki nem él lelki életet, az lelketlen. A lelki élet nemcsak azt jelenti, hogy életünk dolgait egymáshoz illesztjük, hanem azt is, hogy faragtatjuk magunkat a legnagyobb szobrásszal, a JóIstennel. Nem véletlenül mondja ősi szólásunk: "Embert faragunk belőled!" Ezt csak az ÚRIstennel, s azzal a közösséggel együtt tudjuk elérni, melyet Ő hívott létre, s tart meg.
Ha nem faragjuk egymást, ha nem csiszolódunk össze, akkor szétcsúsznak az emberéletek kövei, s nincs épület, nincs közösség. A csiszolódás pedig kooperációt jelent. Ha nem kooperál egyik ember a másikkal, akkor nagy bajok alakulnak ki. Együtt kell működnie férjnek és feleségnek, diáknak és tanárnak, papnak és gyülekezetnek. Enélkül nincs eredmény, nem épül a közösség! Bőven vannak, akik életük dele (35-40 év) után sem értik meg, hogy az élet alapja az együttműködés: Istennel és emberrel. Aki Teremtő Atyával kooperál, az tud eredményesen (gyümölcsöt teremve) élni, mert Isten segedelmével ügyesen improvizál, szeretettel prezentál, s hitelesen kommunikál...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése