2011. február 19., szombat

2011. február 18. - Péntek

Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így
   szólt hozzájuk: ?Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye
   föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét,
   elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét,
   megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is,
   de a lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért?
   Aki e hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt
   az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a
   szent angyalokkal.? Aztán még hozzáfűzte: ?Bizony mondom nektek, a
   jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten
   hatalomban eljövő országát.?
   Mk 8,34-9,1


   Elmélkedés:
   Jézusnak a mai evangéliumban mondott beszédét akkor értjük meg, ha
   figyelembe vesszük, hogy közvetlenül szenvedésének megjövendölése után
   mondta ezeket. Saját sorsa után arról beszél, hogy milyen sors vár
   tanítványaira és mindazokra, akik követik őt. A Krisztus-követő emberek
   számára is kereszthordozást jelent az élet, amelynek végső célja az
   örök élet elnyerése. Hiába teszünk bármit, ha az nem a Jézus iránti
   huségünkből fakad és nem az üdvözölés a célja. Életünk értelmét és
   célját Krisztus életében ismerhetjük fel, aki lemondott életéről, és
   meghalt értünk. Vallási életünkben az elsődleges szempont mindig a
   saját lelkünk üdvössége. De mégsem marad a vallásosság ?magánügy?,
   hiszen késznek kell lennünk arra, hogy hitünket megvalljuk a világ
   előtt. E tanúságtétel lehet az egyik mércéje annak, hogy mennyire
   vesszük komolyan Jézus követését és mennyire köteleztük el magunkat
   mellette. Az örök élet dicsőségébe a hűségesek juthatnak el.
   ? Horváth István Sándor


   Imádság:
   Uram, Te szeretsz engem a szenvedésben is! Uram, hiszek irántam való
   jóságodban és szeretetedben. Biztosan tudom, hogy Te gondoskodsz rólam.
   Sok kegyetlenség van a világban. De a világ minden természetes
   összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem,
   hogy Te vagy a világ Ura és Teremtője. Hiszem, hogy minden a Te
   kezedben van, minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz
   mindannyiunkat. Köszönöm, hogy Te vagy az állandó változásban az élet
   nyugvópontja, amelyhez tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem
   van Benned, és így a jövőm nincs a véletlenre bízva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése